Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-18 / 220. szám

Megyénkben i$ megjelent a Budapesti Jármi Szövetkeze! dául a naposbaromfit szállító kocsik készítésé­nek nem kis feladatát A változás ütemére jellem­ző, hogy az elképzelések szerint az idén már $0 millió forinttal járul hoz­tnfctrai Bár csak viszony­lag szerény támogatásra van mód, az elképzelések szerint 1975-ig egymillió forintra gyarapodik a felhasználható összeg, 9 a folyamatos visszafizeté­sekre is számítva, éven­te 25—30 dolgozójuk la­kásépítését tudják elő­mozdítani. Jelentős ösz- szegeket fordítanak a sport-, kulturális kiadá­sokra, üdülési, étkeztetési hozzájárulásokra és jólé­ti vásárlásokra is. A becsületesen, jól dol­gozó szövetkezeti tagok és alkalmazottak helyze­tének további javításában játszik szerepet az elké­szült belső munkaügyi szabályzat is, amelyik a központi szabályozásban nem szereplő munkajogi, munkarendi, kártérítési és fegyelmi kérdéseket rendezi. Az új „házi al­kotmány” a korábbinál szigorúbb .eljárásokat al­kalmaz olyan esetekben, amelyek csorbítják a na­gyobb kollektíva érdekeit A szociális körülménye­ket ugyanakkor javítják — például a munkaruha- és a védőöltözet juttatásá­nak kedvezőbbé tételével. A jó munkával megter­melt magasabb nyereség a termelői beruházások mellett a dolgozókról va­ló gondoskodás alapjául fővárosban viszont nem volt lehetőség semmiféle terjeszkedésre, így a vi­dék felé fordult a figyel­helyzet alakult ki, amely­re lehetett építeni a továb­biakban. Bővült a gyárt­mányösszetétel és megje­meg a létrehozott termé­kek értéke. Az idei feladatok még magasabb szintű folyta­A szövetkezet termelékeny gépekkel szerelte fel V. számú telephelyét műk. Végül a kalocsai gépállomás mellett dön­töttek, átvették a géppar­lentek a komplikáltabb járművek is a telepen. Közéjük tartozott például tásra ösztönöznek. To­vább korszerűsödött a ter­melési szerkezet Sikerült átállniuk a különleges rendeltetésű közúti gép­járművek, a bonyolultabb, speciális pótkocsik gyár­tására. Megoldották pél- naposbaromfit döntése tartozik az üzem­vezetői jogkörbe. A telep súlyának és szerepének megfelelő arányban képviselteti ma­gát a nagy szövetkezet gazdasági és társadalmi vezetésében, a különböző bizottságokban. A termelésnek az előb­biekben vázolt folyama­tos emelkedéséről a meg­felelő anyagraktár, a kész­letek kialakítása mellett beruházásokkal kellett gondoskodni. Az új ter­melő és szociális létesít­mények befektetési össze­ge 15 millió forintot tesz ki eddig. Befejezték az üzem harmadik csarno­kának építését A jármű­ipar szakmai követelmé­nyeinek megfelelően fé­nyező-. daraboló- és cso­magolóműhelyeket létesí­tettek. Újabb raktárakat készítettek. Gépesítették a belső anyagmozgatást A szakmunkástanulók gya­korlati oktatását korsze­rű tanműhellyel tették színvonalasabbá, amelyet megfelelően felszereltek gépekkel. Elvégezték azo­kat a munkákat amelyek a csatornázásokkal, központi fűtés és az ivó víz bevezetésével az elen­gedhetetlenül szükséges kommunális fejlesztése közé tartoztak, Az öltö­zők és mosdohelyiségek felépítése, illetve bérén dezése a dolgozók szociá lis viszonyainak javítása hoz járul hozzá. A korszerűsített üzem ben ma 250-en dolgoz nak, vagyis gyarapodott azoknak a száma, akik­nek ez a szövetkezet te remtett munkavállalás alkalmat Kialakult a szakmunkásgárda, ame­lyik a járműgyártást im­már hasznos' tapasztala­tok birtokában folytat­hatja. Az utánpótlás zö mérői az évente itt ta­nuló 60—70 fiatal képzi sével gondoskodnak. A magasabb szakmai kép­zettség megszerzetté egyébként továbbképző - sek és szakmai oktatáso’ megszervezésével . segítik elő. A gyártástechnoló­giai tapasztalatokat köz­vetlenül is átadták a bu­dapesti szakmunkások a kalocsai kollégáknak. Üdülő lesz Szelíden Az V. számú telep a pen teljes egészében a szövetkezet őssztermelé- speciális közúti gépjár- sének valamivel több művek és a különleges mint egyharrtadát adja. követelményeknek megfe­A szakmunkástanulók képzését korszerűen felszerelt tanműhely szolgálja. is szolgál a Jármű Szö­vetkezetnék A legújabb üzemrészben Sorrendben az ötödik és egyben legújabb telepét Kalocsán hozta létre, rendezte be a budapesti központú ktsz. A munkát 1969 elején indították itt el Az üzem korábban gépjavító állomásként működött, de a termelő- szövetkezeteknek végzett szolgáltatások megcsap­panásával — mivel a gazdaságok időközben fel­készültek a saját javítás­ra is — kérdésessé vált a léte. A gépjavítónál másfélszázan dolgoztak, akik évente körülbelül 20 millió forintos termelési értéket produkáltak. Ugyanerre az időszakra esett a budapesti szövet­kezetnek az a felismerése, hogy az országos jármű­program igényei feltétle­nül szükségessé teszik a kapacitás bővítését. A kot, a termelő berendezé­seket és vállalták a dol­gozók további foglalkoz­tatását A kezdeti gondokat sú­lyosbította, hogy • készen talált technikai felszere­lés nem felelt meg a jár­műgyártás műszaki köve­telményeinek, a szakem­berek nem rendelkeztek a más profilhoz tartozó termelési ismeretekkel Az első évben olyan felada­tot kaptak a kalocsaiak, amelyet folyamatosan tudtak teljesíteni Az V. telepen az öltözőszekré­nyek, MAV-rakodólapok és az egyszerűbb kivitelű lakókocsik gyártását kezd­ték meg. Gépekkel, anyaggal, műszaki doku­mentációval és a szüksé­ges termeltetési segítség­gel a fővárosi központ szolgált. A stabilizáció időszaka egy év múlva következett be. 19R9-ben már több mint 43 milliós forintos termelési értékkel szere­peltek a kalocsaiak a mérlegzárásnál. Olyan gazdasági és munkaerő^ a külföldi megrendelésre készített nagy bútorszál­lító kocsi. Tavaly újabb 20 millió forinttal ugrott millió forinttal járul zá az V. számú telep az összbevételhez. Ez a vo­lumen — amelyet tehát egy üzemegység produkál — körülbelül a közepes­nél valamivel nagyobb önálló megyei ipari szö­vetkezet termelési érté­kének felel meg. Jelenleg az anyaválla­lat-gyáregység viszony­nak megfelelő, szigorú függőviszonyban állnak a központtal. Az utasítások a termelés, bérezés és a létszámgazdálkodás terü­letére vonatkoznak. A ké­sőbbiek során fokozódik az önállóság, bővül a he­lyi intézkedési hatáskör. Az ösztönzők közül jelen­leg a premizálás és a ju­talmazás mértékének el­A fiatalokat vonzóan berendezett KlSZ-klub várja. A jelenlegi ötéves terv legfontosabb üzemegységi tennivalójaként a terme­lékenység további fokozá­sát határozták meg. Az 1975-ig terjedő idő­szakban a kalocsai tele­Kalocsán is megszervezte az üzemi étkeztetést a Jármű Szövetkezet, lelő pótkocsik előállítását végzik. A létszám mind­össze 40 dolgozóval gya­rapszik — ők az ifjú szakmunkások közül ke­rülnek ki. A szövetkezet a jövedelem alakulásával kapcsolatos elképzeléseket is kidolgozta, amelyek szerint a termelői órabé­rek és az összbérek to­vábbi 20—25 százalékkal emelkednek 1975 végéig, részben a részesedési alap terhére. Az eddig végrehajtott beruházásokkal nem zá­rult le a rekonstrukciók sorozata. Javítják a gaz­dasági felszereltség szín­vonalát. újabb kisgépek munkába állításával te­szik ésszerűbbé a terme­lésszervezést könnyebbé a fizikai munkát. A szö­vetkezet segíti Kalocsára települő dolgozói lakás­építését is a kölcsönök nyújtására képzett támo­gatási alapból. A pihené­si, kikapcsolódási lehető­ségek pedig egy, a közeli Szelidi-tónál felépítendő üdülővel egészülnek ki. <Xi

Next

/
Oldalképek
Tartalom