Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-15 / 217. szám

< Meglel! Fen ö II. isidre les cmüvész Hatvanhét éves korában elhunyt Fenyő A. Endre r*íunkácsy-dijas festőmű­vesz. Alapító tagja volt a. Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának és a .Magyar Képzőművészek Szövetségének. Mindkét testület saját halottjának tekinti. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. Baján született Fenyő A. Endre, 1904. február 25-én. A Képzőművészeti Főisko­lán Glatz Oszkár és Vasza- ry János növendéke volt. Az 1933-ban létrehozott szocialista képzőművészek csoportjának egyik alapító tagja volt. 1938-tól 1947-ig Finnországban és Svédor­szágban élt, gyakran sze­repeltek munkái az ottani nemzeti kiállításokon, s több képét őrzik finn és svéd közgyűjteményekben* Idehaza első gyűjtemé­nyes kiállítását 1930-ban mutatta be Budapesten majd 1948-ban és 19oG-ban tárta munkáit — tájképeit és politikai töltetű figurá­lis kompozícóit — a közön­ség elé. Képzőművészeti kritikusként is tevékenyke­dett. Alkotásai közül töb­bet a Magyar Nemzeti Ga­lériában őriznek. 1934-ben gyűjteményes kiállításon sorakoztatta fel műveit az Ernst Múzeumban. Fenyő A. Endre halála érzékeny vesztesége a magyar kép­zőművészetnek. (MTI) Duke Ellington Leningródban 4000 leningrádi dzsessz­rajongó igen lelkes fogad­tatásban részesítette hétfőn este Duke Ellingtont és zenekarát, akik a Szovjet­unió második legnagyobb városában kezdték meg hangversenykörútjukat. A további állomások: Minszk, Kijev, a Don menti Rosz- tov és végül Moszkva. — Harminchárom tanár és. 44 szakoktató irányítá­sával 1700 tanuló kezdte meg. a tanévet a kiskun­félegyházi iparitanuló-in- tézetben, illetve a hozzá­juk tartozó csongrádi isko­lában. Kiskunfélegyházán 474, Csongrádon pedig 137 első osztályos fiú és lány kezdte meg a különböző szakmák elméleti és gva- korl'nti ismereteinek elsa­játító sá t. > * p r » i 1971. szeptember 15, szerda I Névnap: Enikő Napkelte: 5 éra 20 pere. Napnyugta: 17 óra 58 perc. Holdkelte: 0 óra 39 pere. Holdnyugta: 16 óra 17 perc. I 4 holnapi lapunk tartalmából: Tanyák Sietett lakótelepek Újszerű építkezési akció a Bajai Állami Gazdaságban • J\asy sikerrel szerelteit | íz Izsáki együttes Szlovákiában • Hét onna dollár Folytatásos kisregény Ifjúság Melléklet KISZ-vezetőképzés Baján Ma délelőtt a bajai KISZ- iskolában háromnapos ve­zetőképző tanfolyam kezdő­dik a megyében működő felsőoktatási intézetek KISZ-titkárainak, s a csúcs­vezetőség tagjainak részvé­telével. A negyven fiatal a VIII. kongresszusra valp felkészülés feladatait, s az idei tanévre szóló akció- programot vitatja meg. — Mintegy ezren nevez­tek be eddig a vadászati világkiállítás osztrák, sváj­ci és nyugatnémet vendé­gei közül a kecskémét—bu­gaci kirándulásra. A zöm­mel vadászokból és vadá­szati szakemberekből álló csoportok körében a prog­ramnak nagy sikere volt. — Megcsúszott a síkos úttesten a Bóta Szilárdjáé vezette kis teherautó Kecs­kemét határában, az 5-ös számú főútvonalon, ezért elütötte a vele szemben kerékpározó Szabó József, Kecskemét, Méntelek 40. szám alatti lakost. Szabó József könnyebben megsé­rült A két járműben 3500 forint anyagi kár keletke­zett. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Ürögdi Zoltán (anyja neve: Tóth-Pál Eszter), Gogolák Zoltán (Potyeknik Ju­lianna), Bíró Katalin (OLáh Terézia), Misándi Éva (Bak Hona), Garajszki Gabriella (Vörös Rozália), Szabó Csilla (Szalai Etelka), Bánfi István (Átrok Terézia), Dómján Má­ria (Abel Mária), Sebestyén Il­dikó (Urbán Irén), Üjszászi Imre (Miklós Katalin), Borbély Brigitta (Ladányi Katalin), Malecz Ferenc (Nyilas Anna), Faragó Gizella (Zöldi-Kovács Gizella), Földházi Tamás (Ke­resztes Anna), Radics Kriszti­na (Lakatos Mária), Darabos Zsuzsanna (Pálinkás Anna), Markó Ildikó (Kiss Erzsébet), Kogler János (Benkő Julian­na). Király Tünde (Madarász Lenke), Zala Rita (Csík Fran­ciska), Varga Attila (Nagy Er­zsébet), Simkó Éva (Hajagos Mária). Rácz Rita (Kovács Ol­ga), Tóth Gyöngyi (Kiss Juli­anna), Nagy Zsolt (Hegedűs Katalin), Brada Tünde (Vágó Irma), Balogh Zsolt (Sánta Mária), Ritter Zoltán (Bránya Erzsébet). Szűcs Imre (Schmiedt Idára), Végh Tünde (Bátyai Terézia), Vincze János (Tuba Krisztina), Csapó Nóra (Panp Márta), Gábor Andrea (Szabó Erzsébet), Nagy Tünde (Kis Edit), Szabó Andrea (Bozóki Éva), Fekete István (Rácz An­na). Pánczél Gvula (dr. Má- nyo'kl Márta). Petró Zsuzsanna (Bukovszki Piroska). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Szebelédi Gyula és Muha Er­zsébet, Nagv Gábor és Horváth Erzsébet,, Horváth József és Dózsa Julianna, Polgár László és Monostori Valéria, Libor Zoltán és Horváth Éva. Gömö- rl Ferenc és Szomtú Irén. Gö- mörl Sándor és T^th Fr^bet, Lénárt Ferenc és Bozsó Mária, Rácz János és Domokos Rozá­lia. Tantó Ferenc és Budai Trén. Andrássy Attila és Bo- dócs Edit. dr. S« hin-Tóth Ist­ván és dr. Egvedl Hona, Csa­pó István és Veszprémi Kata­lin. MEGHALTAK: Veszelszki Já­nos 64 éves, Mónus Sándor 85 éves, Gyapjas Teréz 82 éves, Táncz.os Józisefné Vörös Erzsé­bet 66 éves. Janik László Ist- vánné Gubacsi Etelka 25 éves, Lévay Irén 74 éves, Vágsélei Győző Gézáné Gyapias Zsu­zsanna 77 éves. Jávorka István 65 éves. Hegedűs Ferenc 66 éves, Fábián Lajosné Szat>pa- nos Julianna 59 éves, Szabó Ferencné Farkas Mária 57 éves, Pottondi Ferencné He’nez Lí­dia 49 éves. Göntér Géza 32 éves. Káldi Albert 74 éves, S^ász Imre 47 éves. Németh János 24 éves. Farkas László 66 éves. Páli Ferencné Damas- di Lídia 73 éves, Kollek Pál né Nyári Irma '49 éves. Kovács Tmre 60 éves. Nagvrál István 23 éves, Bende László 93 éves. — Több mint 200 takarót készítettek eddig a „Taka­rót Vietnamnak” — akció keretében a kiskunfélegy­házi asszonyok. A mozga­lomban különösen lelkesen és eredményesen vesznek részt a Kiskunsági Ruha­ipari Vállalat, a Cipőgyár, a Vörös Csillag, a Vörös Október és a Kiskunság Termelőszövetkezet nődol­gozói. — Jugoszláviai vendég- szereplésről a hét elején érkezett haza a Jánoshal­mi Szövetkezetek Tanácsá­nak öntevékeny együttese. A Stara Moravica-i Ady Endre Kultúr Egyesület meghívására a jánoshalmi táncosok, az énekkar, s a cilerazenekar tagjai három napon több alkalommal is nagy sikerrel mutatták be műsorukat. Mozik műsora Szeptember 15: . KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor LEON ÉS AZ ATLANTI FAL ' KECSKEMET ÁRPÁD fél 4 órakor KISFILMMÜSOR Félhely árú! háromnegyed 6 és 8 órakor FEKETESZAKALL SZELLEME Szeptember első vasárnapján mutatkozott be Tiszakécs- kén a képünkön látható, sokat tudó jármű. Szépen alliteráló hivatalos neve ugyan „kombinált kommunális kocsi”, de mi magunk között frcgoli autónak becézgettük. A nagyközségi tanács által 340 ezer forintért vásárolt gépkocsi ugyanis — „elfoglaltsága” túlnyomó részében — utcát locsol és söpör, a téli évadban pedig hóeltakaritásra ts használható. (Tóth Sándor felvétele.) — Mindent ellopott. Sok munkahelye volt már Pa- tyi Dezső harkakötönyi la­kosnak, aki minden alkal­mat kihasználva, különbö­ző tárgyakat lopott el. Két év alatt például dobóhá­lót, perlonkötelet, csiga­sort, villanyvezetéket, gép­kocsiülést, ponyvát, tollat, zsineget, bárányt lopott. A bíróság 1 év négy hónapi szabadságvesztésre ítélte Patyi Dezsőt, s elrendelte a korábban fegyverrejtege­tés miatt kiszabott, de fel­tételesen felfüggesztett há­rom hónapi szabadságvesz­tés végrehajtását is. Kivégezték a hajdúhadházi gyilkost Varga József pénzszerzés céljából 1970. november 26-án Hajdúhadházon meg­fojtotta a 73 éves, egyedül élő özv. Hadházi Lászlónét. Ezért a debreceni megyei bíróság halálra ítélte. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíró­ság helybenhagyta. Az El­nöki Tanács az elítélt ke­gyelmi kérelmét elutasítot­ta. Az ítéletet kedden vég­rehajtották. — ŰJ BŰTOROKAT, fel- szerelési tárgyakat vásárolt 13 ezer forintért a helyi KISZ-klub részére a Szan- ki Községi Tanács. Reggelire verés? A már halálraítélt és újabb gyilkosságok miatt ismét bíróság előtt álló Charles Mansos hippive­zértől Los Angeles-i börtö­nének vezetői 10 napra meg­vonták a kedvezményellet, mivel Manson felgyújtotta ágyneműjét. A tömeggyil­kos bandavezér egyébként csak rövid időre jelent meg hétfőn a bíróság előtt. Ar­ra kellett válaszolnia, igaz-e ügyvédjének az az állítása, hogy védencét a börtönőrök reggelente két­szer megverik. Manson azt mondta, adódtak kisebb né­zeteltérések. — Szabálytalanul kanya­rodott személygépkocsijá­val Kecskemét belterüle­tén Bálint Mihály balló- szögi lakos, s emiatt össze­ütközött Boda András mo­torkerékpárossal. A motor- kerékpár utasa könnyeb­ben megsérült. A két jár­műben 6 ezer forint anya­gi kár keletkezett. — Véradónapot tart a helybeli vöröskeresztes szervezet Pálmonostorán, szeptember 19-én. A nemes akcióban részt vesznek Pe- tőfiszállás község lakói is. — Négyezer ember ke­nyérellátását oldja meg a Kecskeméti Sütőipari Vál­lalat Hunyadivárosban épülő új üzeme. Az új lé­tesítményben kapnak he­lyet a központi irodák, va­lamint a kenyér-minta­bolt, ahol a hagyományos péksüteményeken kívül a kürtöskalács sütőgépet is üzemeltetik majd. Az új létesítmény megnyitására előreláthatóan 1972 harma­dik negyedévében kerül sor, Megszerették a magyar bort A Német Szövetségi Köz­társaság 1969-ben »540 hek­toliter tokaji bort impor­tált Magyarországról. Ez a mennyiség 1970-ben 7000 hektoliterre növekedett. A Német Szövetségi Köz­társaság Magyarországról származó borbehozatalának mennyisége 1970-ben az elő­ző évi 77 000 hektoliterrel szemben 92 000 hektoliter volt. ftrfttCTaaqj| Várható időjárás ma es-' tig: Változóan felhős idő, néhány helyen előforduló esővel. Időnként kissé meg­élénkülő északi, északkeleti szél. A reggeli órákban pá- rásodás, néhány helyen köd. Várható legalacso­nyabb hőmérséklet 6—11, legmagasabb nappali hő­mérséklet 15—19 fok kö­zött. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: szeptember 13-án a középhő­mérséklet 13,0 (az 50 éves átlag 17,0), a legmagasabb hőmér­séklet 17,3 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 3,6. — Szeptember 14-én a reggel 7 brakor mért hőmérséklet 12,1, délután 1 órakor 17,7, a leg­alacsonyabb hőmérséklet 10,0 Celsius-fók volt. — Kétezer forint pénz- büntetést szabott ki a bí­róság Szabó József kisszál- lási lakosra, aki 1971 augusztus 1-én ittas álla­potban motorkerékpáro­zott. Szabó az említett na­pon Kunfehértón a tónál levő vendéglőben ivott és így ült motorra. Útközben azonban a rendőr igazol­tatta és ittassága kiderült. Vi.lányt kapott az iskola Széles körű társadalmi összefogással, a városi ta­nács, a Zöldmező Termelő­szövetkezet, a DÁV szocia­lista brigádjai és az érde­kelt szülők összefogásával bevezették a villanyt Kis­kunfélegyháza határában a Kismindszenti úti iskolába. LAPZÁRTAKOR Érkezett Fenerahcse— Ferencváros 1:1 Isztambulban a Ferenc­város—Fenerbahcse UEFÁ- kupa mérkőzés 0:0-ás fél­idő után 1:1-es döntetlen­nel végződött. Irán nemzeti napja a vadászati világkiállításon Gyalogost gázolt a motoros... Egy halálos, három életveszélyes sérülés Kisszállás határában Rá­kon czai József 20 éves, Földeák, Tanya 116. szám alatti lakos figyelmetlenül vezette motorkerékpárját, s elütötte a vele azonos irányban gyalogosan hala­dó Gyetvai János 45 éves mezőőrt, Kisszállás, IV. ke­rület 7. szám alatti lakost. Gyetvai Jánost a mentők életveszélyes sérüléssel a kórházba szállították, de a gyors orvosi beavatkozás ellenére néhány óra múlva meghalt. A motorkerékpár vezetője súlyosan megsé­rült. Kiskunhalas és Zsana kö­zött ittasan, nagy sebes­séggel vezette motorkerék­párját Mészáros Ferenc, Lajosmizse, Ságvári Endre utca 46. szám alatti lakos. Az egyik útkanyarban ki­sodródott és az árokba bo­rult. Életveszélyes sérülés­sel szállították a kórházba. Tóth Ferenc 25 éves, Ke­serűtelek, Keserű János utca 11. szám alatti lakos Öregtény külterületén mo­torkerékpárral összeütkö­zött Kapronczai Sándor 66 éves. Keserűtelek, Béke ut­ca 26. szám alatt lakó ke­rékpárossal. Mindkét jár­mű vezetője a földre zu­hant. A mentők életveszé­lyes állapotban szállították őket a kalocsai kórházba. Kisszállás külterületén A. Tóth Mihály 33 éves gépkocsivezető a rábízott nyergesvontatóval szabály­talanul előzőit és elsodorta Dvánszki János 72 éves kisszállás! motorkerékpá­rost. Az idős férfi súlyo­san megsérült. A vadászati világkiállí­tás árbócaira kedden a pi- ros-fehér-zöld lobogó mel­lé felkúszott a zöld-fehér- piros színű iráni zászló, amely jelezte: ezen a na­pon Irán nemzeti napját rendezték meg a világki­állításon. A látogatók tö­megesen keresték fel az iráni pavilont, ahol a va­dásztárgyak, trófeák, sző­nyegek és festmények igen változatos gyűjteményét mutatták be a szakkéozett idegenvezetők. Nagy sikert aratott a pavilon egyik „sztárja” a világrekorder leopárdbőr, valamint a leg­kisebb termetű gazella­féle, a dig-dig kitömött példánya. Az időjárás kedden Is­mét kedvezett a látogatók­nak, a napsütéses időben különösen a déli óráktól kezdve volt erős a forga­lom. Megteltek a világki­állítás éttermeinek kerthe- lyNégei is. Elutazott hazánkból Ős- kar Weihs osztrák földmű­velésügyi miniszter, aki a vadászati világkiállítást ke­reste fel Ausztria nemzeti napja alkalmából. (MTI) Fiatalkorú rablóka! fogtak el Augusztus 12-én, a kora délutáni órákban Szabad- szállásról Kerekegyházára kerékpározott K. Ferenc 60 éves gazdálkodó. Amikor egy erdős részhez ért. négy fiatal támadta m?g. Az egyik eléje állt, lefogta a karját, a másik hátulról tette lehetetlenné a véde­kezést. Ez alatt a h-rma- dik kiemelte zsebéből pénz­tárcáját, s elfutottak. A pénztárcában egyébként 1200 forint lapult. Néhány nap alatt a rendőrség el­fogta a 15 éves F. Mag­dolnát, a 17 éves K. Er­zsébetet, a 15 éves M. Józse­fet, és a 13 éves Sz. Istvánt A bandába verbuválódott fiatalkorúak elismerték, hogy ők rabolták ki K Fe­rencet, s a pénzt egymás között elosztották. A rend­őrség a 13 éves Sz. I'tván kivételével a három fiatal­korút előzetes letartózta­tásba helyezte, s elLnük rablás bűntettének elvöve- tése miatt indított eljárást. G. G. rtiuo vFHt a vi = ävar Szocialista Munkasoá-t Bács-Kiskun meeyet Bizottsága laoja - Főszerkesztő: or Weltner Dániel — Kiadja a Bác9 megyei LaDkiado Vállalat Felelős kiido­freiszineet mrtras ga^eató - Szerkesztődre- Kecskemét Városi ranacshaz. - Szerkesztősre! telefonkSzoo.t: 12-619 2-516 — Szerkeszti otzottság ■ H-038 Kiadóhivatal- Kecskemet Szabadsáe tét 1/a Telelőn; 11-709, Terjeszti a Maeyot Posta - ”lrtftrethi»tő a tielv' ooatamvatalnknál és kézbesít k-tol - Előfizetési dl): 20.- Ft Postautalványon, valamint átutalással a KH1. 215—96 169 pénz forgalmi jelzőszámára. — Bacs-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskéméi. Tejelőn: 12-213. — Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom