Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-15 / 217. szám
A BSE nyerte az Aranyhomok Kupát Pontosan egy héttel a női kosárlabda NB I. őszi rajtja előtt sor került az utolsó erőpróbára. A városi kosárlabda-szövetség Kecskeméten rendezte meg az Aranyhomok Kupa női ko- sárlabdatomát. Az időpont kiválasztása sajnos, nem volt a legszerencsésebb. A benevezett csapatok közül a DVTK és a Kiskunfélegyházi Vasas az NB II. előrehozott rajtja miatt volt kénytelen távol maradni. s az utolsó pillanatban lemondta a részvételét a BEAC is. Így mindössze a BSE NB I-es csapata vette fel a küzdelmet a Kecskeméti Dózsa felnőtt és ifjúsági együttesével. A kupa sorsa tehát a BSE— Kecskeméti Dózsa mérkőzésen dőlt el. A BSE jobban játszott, s végig vezetve, a legjobbjainak kipontozódása után is győzni tudott. Mint azt Szabó Ödön, a BSE nemrég Szekszárdról felkerült kitűnő edzője elmondta, a budapesti csapat egész éven át mindennap tart edzést, sőt van olyan nap, hogy kétszer is kát. Ezt tapasztaltuk mi is edzenek. Különösen a fia- a kecskeméti szereplésük táljaik fejlődtek nagyon so- során. Rajtoltak a kosárlabda NB II-ben. A Kecskeméti Petőfi női csapata biztosan győzött az első fordulóban. A képen 5-ös számmal Nagy A. dob kosárra. A BSE—Kecskeméti Dózsa mérkőzésen Zakiján Judit, a Dózsa ifjúsági válogatott játékosa dob kosárra. BSE—Kecskeméti Dózsa 58:53 (33:25) Női mérkőzés. Vezette: Szabó. Tóth. BSE: Geiszhauer (9), Konrád — Budaváry (22) — Szabics (9), Rajki (2), Csere: Kolta (6), Szabó (4), Kreismann (4), Bácskái, Szikora. Edző: Szabó Ödön. K. Dózsa: Domokos (6), Holmanr.é (12) — Kiss (9) — Szelei (7), Nemes (2). Csere: Bajtai (9), Magyar (6), Zakiján (2). A 10. perc végén a Dózsa vezetett 17:16 arányban, majd a BSE főleg Budaváry kosaraival vezetést szerzett. A szünet után jól kezdett a Dózsa. A 6. percben : már csak 1 pont volt a BSE előnye, de a budapestiek cseréi jobban sikerültek és a végén biztosan nyerték a mérkőzést. Kitűnt: Budavári, Geiszhauer, Szabics, Kolta, illetve: Hol- manné. Szelei, Bajtai. Kecskeméti Dózsa— Kecskeméti Dózsa ifj. 69:42 (43:24) BSE—Kecskeméti Dózsa ifj. 48:34 (37:22) ' A torna végeredménye: 1. BSE, 2. Kecskeméti Dózsa, 3. Kecskeméti Dózsa ifj. Tekehíradó Kecskeméti MÄV— Z. Danuvia 6:2 (2447—2407) NB I. női. Budapest. Eredmények: Tóth K. 437, Medgyesi L-né 434, Medgyesi I-né 409, Dunai 401, Nyúl 394, Vancsainé 372, illetve: Szabó L-né 446. Szegedi Építők— Kecskeméti MÁV 5:3 (2542—2499) NB II. férfi. Szeged. Eredmények: Bauer 450, Balogh 442, Földházi 429, Mozsár 410. Szabó D. 392, Pintér 376, illetve: Németh 445. Kecskeméti Petőfi— Ózdi Kohász 5:3 (2484—2469) NB II. férfi. Kecskemét. Eredmények: Tanai 446, Kiss 415, Tóth 415, Kun 412, Kecskés 403, Orbán 393, illetve Minya 455. A megyei bajnokság eredményei: KTE—K. Építők 3:5 (2306—2319), Sütőipar—K. MÁV II. 5:3 (2337—2317) Ceglédi BEM—Vörös Meteor 7:1 (2480—2369), Pincegazdaság—Kiskunhalas 6:2 (2381—1975), K. Vasas— K. Petőfi II. 2:6 (2421— 2479). A jövő vasárnap a K. MÁV NB I-es női csapata Kecskeméten 11.30 kezdettel a Győri Richards csapatát fogadja, ezt megelőzően 9 órakor a K. MÁV— Ceglédi BEM NB Il-es férfimérkőzés lesz. A K. Petőfi Szegedre utazik § PosMegkezdődött a küzdelem a kosárlabda NB II- ben. Az első fordulóban a Kiskunfélegyházi Vasas Szegedről hozta haza a két pontot, a Kecskeméti Petőfi pedig hazai pályán a Ganz-MÁVAG-ot verte meggyőző játékkal. Kiskunfélegyházi Vasas— SZEOL 72:66 (35:29) NB II. női. Szeged, Vezette: Velkei, Mihalyovszky. Kf. Vasas: Mészáros (17), Kotroczó (2) — Vígh (21) — Iványi (3), Bódi (16). Csere: Kisferencz (8), Beliczay (3), Agonás (2). Edző: Bódi Tivadar. Kitűnt: Mészáros, Vígh, Bódi. Kecskeméti Petőfi— Ganz-MÁVAG 37:29 (20:13) NB II. női. Kecskemét. Vezette Oláh. Tárnok. A Petőfiből Fodor és a hosszú kihagyás után ismét csatasorba állt Liborné tűnt ló, Apróhirdetések LLADÓ Kecskeméten gázfűtéses másfélszobás összkomfortos földszintes öröklakás. Fő- bérleti félkomfortos, földszintes udvari egy szoba, konyha, mellékhelyiséges lakáscserével. Leveleket „Napfényes 312 844” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 5083 ÜZEMKÉPES 300-as esztergapad eladó, 50l>0 Ft-ért. Móricz István, Penkáta, Engels u. 9. sz. ___________________________1540 T RABANT 601-es CN rendszámú eladó. Kecskemét, Szolno- k-ihegy, I. épület, I. emelet 6. 13156 TÖRZSKÖNYVES szülőktől szép kuvasz kölykök eladók. Megtekinthetők Imrehegy, — Szarkás 87. Jánráry Endréné- nél. 1205 | ZSIGULI gépkocsi, sürgősen j eladó. Ajánlatokat „Sürgős” jeligére a Kiskőrösi Hirdetőbe. 1544 I FÉL ház eladó 400 négyszögöl kerttel. Vétel esetén azonnal beköltözhető. Kecskemét, Má- I riahegy 76/2. (Budai betonúdon). ________ 13038 Z APOROZSEC fehér eladó. “Érdeklődni : Kiskőrös, Mohácsi út 39, mindennap 17 órától. 1192 CG rendszámú Wartburg eladó. Megtekinthető: Kecskemét, Miklóstelepen volt Seme- vól. 5217 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba, konyha, éléskamrahasználattal, három férfi részére kiadó. Kecskemét, Vacsi utca 5. (Talfája utcából nyílik.) __________________ 5279 KECSKEMÉT, Hunyadivárosban háromszobás lakás, garázzsal vállalat, vagy szövetkezet részére kiadó. Érdeklődni: Móricgát, Petőfi Tsz, Vince. Telefon: 6. 5103 SZUTERÉNHELYISÉG 5,30-szor 10,50-as és autógarázs kiadó. Baja, Dózsa Gy. u. 141. sz. 577 ELCSERÉLNÉM Méhesfalusi házamat. Érdeklődni lehet Kecskemét, Szilágyi E. u. 48. sz. alatt. ___________________13 118 G ARÁZS kiadó központon. Érdeklődni: Kecskemét, színház portáján, délelőtt.__________ 5271 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba fiatal házaspár részére új házban kiadó. Kecskemét. Martinovics utca 5. Cimbalmos utcából _nyllik.______________5278 K ISGYERMEK gondozását vállalom. Leveleket: „Egyévestől” jeligére a kiadóhivatalba kérem .________________________13111 MOST végzett közgazdászleány, gyors- és gépíró, orosz levelező elhelyezkedne. Érdeklődni levélben „Perfekt” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe. HM KÖLTSÉGMEGTÉRITÉSSEL keresek másfélszobáis lakást. Ajánlatokat ,,SürgŐ6” jeligére a kiadóba kérek. 13030 BÚTOROZOTT szoba kiadó 2 diák részére. Kecskemét, Nagy- kórösi utca 12. Farkasné. 5316 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó két férfi részére. Kecskemét, Sarkantyú utca 21. ez.____________________ 5305 K ÉTSZOBÁS lakás költség- megtérítésisel átadó, azonnal beköltözhető. — Homokbánya mellett, jó autóbuszközlekedés van. ÉrdeklődnJ: kecskeméti tűzoltólaktanyában, Török Istvánnál. __ 5306 K IADÓ szállás, három vállalati dolgozó férfi részére. Kecskemét, Mathiász János utca 19. 13044 21 163 ÉS 21/186, végzős üzemmérnökök társaság hiányában keresik csinos, házias, független, jó anyagiakkal rendelkező nők ismeretségét házasság céljából. Csak fényképes levelekre válaszolok. Lakás megoldható. Leveleket: „Téli szerelem 313 027” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 5240 VESZEK rövid, jó állapotban levő zongorát. Leveleket: „Ármegjelöléssel 313 035” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.___________________ 5248 HORDOK, kádak, kármentő, tölcsér, gumik, autóra csomagtartó, keramitíapok eladók. — Kecskemét, Erkel utca 5. 5236 PUIÍKÖLYKÖK eladók. Kecskemét, Mária utca 11. 5292 ÉLADÖ 200 cm magas, 130 cm széles, jó állapotban levő, barnaszínű cserépkályha. Kecskemét, Puskin utca l/a. _______5289 F IAT 600-as személy gé pk öcsi eladó. Kecskemét, Csóka, utca 01. du. 5-től.________________5231 6 01-ES Trabant eladó. Kecskemét, Zsinór utca 25. 5275 MOST vizsgázott nagykerekű 250 köbcentis Jáwa eladó. Kecskemét, Repülőtér 11. n. em. 10. _______________ 5228 E LADÓ kétszobás, kertes családi ház. Kecskemét, Mártírok útja 72.______________________5318 N ÉGY hektolitertől 14 hektoliterig használt hordók és 1O0 litertől 300 literig új hordók kaphatók. Kecskemét, Nyíri út 4. sz. 5185 ELADÓ családi ház. Kalocsa, Ságvári utca 5. Érdeklődni özv. Rökk Károlynénál, mindennap 10—14 óráig.__________________245 K ECSKEMÉTEN háromszoba összkomfortos ház, azonnal beköltözhetően eladó. Leveleket: „Családi ház 313 052” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ________'__________5265 3 000 KÉVE nád eladó. Tázlár, I. 124. Váradi Józsefné. 13128 JÓL tejelő 40 darab kecske eladó. Gazdik Jolán, Tatárszent- györgy, Hunyadi tér 1. 13028 TÖBB helyiség fűtésére alkalmas hordozható kokszbetétes cserépkályha eladó. Kecskemét, Kandó K. u. 41. 13130 12 VAGY 16 kalapácsos terménydarálót megvételre keresek. Nagykőrös, VT., Csillag utca 8/a. Boros.______________13035 LAKÁST keresek sürgősen megvételre 40 000,— Ft készpénz plusz havi részletre. Központ, Széchenyiváros környéke előnyben. Leveleket „Igényes 31(2 956” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 1569 Vegyes KETTŐ helyiség kiadó, munkásszállásnak, vagy raktárnak. Ugyanott kis gyermek gondozását vállaljuk. Kecskemét, Hunyadiváros, Ságvári Endre utca 5, új épület. __________13157 J Ó eredménnyel vizsgázott kazánfűtő (olaj, gáz) állást keres. Leveleket: „Kezdő 313 003” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.____________5216 B T ATAL házaspár idős nő gondozását vállalná lakásért. Leveleket: „Október 1, 313 042” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. __________5255 E LCSERÉLEM szoba, konyha, el ősz ob ás, Lenin város mellett levő, udvari KIK-Iakásom bérháziért vagy szövetkezetiért, költségen egtérítésséL ill. OTP- hitelát vállalással. — Leveleket: ..Bérház 313 026” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.________________________523.9 H AJDÚSZOBOSZLÓN komfortos szobák kiadók. Kecskemét, Erkel utca 5._______________ 5237 BETEG mellé keresek megbízható idős nőt, napi 6 órára. Érdeklődni: egész nap. Dukai József, Kecskemét, Damjanich utca 3/5.______________________5294 1—2 KISGYERMEK nappali gondozását vállalom. Kecske- CédulahAz utca 14 XI. sz. Autójavító Vállalat Szeged, Vásárhelyi P. u. 4. csere nélküli eladásra ajánl 6 hónapos vagy 10 000 km-es garanciával felújított GAZ 51/A tip. tehergépkocsi 50 000 Ft-ért GAZ 51/A tip. motor 12 600 Ft-ért GAZ 51/A tip. első futóművet 3 000 Ft-ért GAZ 51/A tip. hátsó futóművet 4 800 Ft-ért GAZ 51/A tip. kormányművet 800 Ft-ért Érdeklődés a fenti címen, vagy telefonon, Bzeged, 15-491. Ügyintéző: Szabó Ferencné. 1523 ESZTERGÁLYOS, MAROS, KÖSZÖRŰS MUNKAKÖRBE átképzős tanfolyamot szervezünk 1971. október 1-tőL Felvételre jelentkezhetnek azok a 18. életévüket betöltött férfi- és nődolgozók. akik a fenti szakmákban szeretnének képesítést szerezni. A tanfolyam időtartamára személyi órabért biztosítunk. Jelentkezni lehet: 5ZÍM Kecskeméti Gyára. Szegedi út 49. Munkaügyi osztály. 1447 AUTÓSZERVIZ, KAROSSZÉRIA- ÉS AUTÓVILLAMOS JAVÍTÁST. RADIO. TELEVÍZIÓ, HÁZTARTÁSI KISGÉPEK GARANCIÁLIS ES EGYÉB JAVÍTÁSÁT GYORS HATÁRIDŐRE VÁLLALJUK. Bácska Ktsz, Jánoshalma 545