Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

1971. augusztus 1., vasárnap 5. oldal Mi lesz a hagymával? Megyénkben a hagyma­termesztésnek hagyomá­nyai ugyan nincsenek, de a talaj és az éghajlati adottságok kedvezőek. így rövid idő alatt az ország harmadik legnagyobb tér mőterülete alakult ki a Duna-melléki öntéstalajo­kon és a Bácskában. A ter­melés alakulása érezhetően befolyásolja a népgazdasá­gi eredményeket is. A háztartások, az ipar és az export fontos fűszernö­vényének azonban sem ter­mésátlaga, sem vetésterü­lete nem növekszik a szük­séges mértékben. Az idén 15 500 holdon vetettek hagymát Magyarországon, ebből a megyében 2680 holdon. A várható termés- mennyiség 16 ezer vagon. Figyelembe véve a hazai piac, a feldolgozóipar és az exportpartnerek igé­nyeit, ez a mennyiség ke­vés. Gépesítés Á termesztés fejlesztését akadályozza, hogy alacsony a gépesítés színvonala. A sok élőmunkát igénylő ága­zathoz a gazdaságok az ipar elszívó hatása, a ki­öregedés és a munkaerő­utánpótlás hiánya miatt nem tudják a szükséges létszámot biztosítani. Nem megoldott a vegyszerezés. A régi, többségében már elavult talajtérképek alap­ján történő tápanyag-után­pótlás elégtelen. A felvá­sárlási árak nem az ön­költségből indulnak ki. A tények ismeretében megyénk szakemberei is fontosnak tartják az ága­zat holtpontról való el­mozdítását. keresik azt a módot, amellyel a lehető legrövidebb idő alatt fel lehet számolni a pillanat­nyilag még gátlólag ható problémákat. Mivel a ké­zi munkaerőt egyre kevés­bé lehet biztosítani, legel­ső feladat a gépesítés fo­kozása lenne. A klasszikus termesztési módnál hasz­nálatos — a kecskeméti MEZŐGÉP által gyártott — Puma 12 típusú gépből pillanatnyilag 15 darab van a megye mezőgazdasági üze­meiben kísérleti céllal. A tapasztalatok szerint ki­sebb átalakítással megold­ja a dughagyma kiülteté­sét. A gyár azonban rende­lés hiányában nem kezd­heti meg a sorozatgyártást. A renden szikkasztott hagyma felszedésére és szártalanítására rendelke­zésre álló BRUNNER-féle szártalanító gépből lehet­ne stabil, vagy mobil for­mában szártalanító egysé­get kifejleszteni. A hasonló célt szolgáló magyar gyárt­mányú VARIMANN típu­sú gép igen drága, és so­káig kell várni a leszállí­tására. Ezenkívül — a hagymatermesztéssel csak­nem 400 holdon foglalkozó — dávodi Augusztus 20. Tsz tapasztalatai szerint jelenlegi formájában csak kisüzemi gazdálkodáshoz jó, tehát szükséges lenne a továbbfejlesztés. Vetőmag, vegyszer Az idén országosan 300 vagon dughagyma hiány­zott. A szükséges 57 ezer kilogramm vetőmag helyett pedig csak 37 ezer kilo­gramm állt rendelkezésre, s ezek többségénél sem volt kielégítő a csírázóképesség. A megfelelő szerves- és műtrágyázás a termésátla­gok növelésének egyik fel­tétele. Ezért elengedhetet­len, hogy minden gazdaság elvégeztesse a talajvizsgá­latokat, és az új térképek alapján történjen a táp­anyag-utánpótlás. A termelés legelhanya­goltabb területe a vegysze­rezés, a növényvédelem. Magyarországon a hagyma összes kártevői és betegsé­gei megtalálhatók. Egyesek ellen már biztonságosan le­het védekezni. A gazdasá­gok 40 százaléka még a szükséges védekezést sem végzi el, a peronoszpóra elleni megelőző permete­zést pedig jóformán nem is alkalmazzák. Márpedig a tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a terméskiesések egyik oka a nem megfele­lő növényvédelem. Emel­lett a talaj vegyszeres gyommentesítése a gépek alkalmazásának egyik fel­tétele. Árak A hagyma felvásárlási ára nem reális. Nem a tényleges önköltség figye­lembevételével alakult ki, és a végtermék értéke nem realizálódik az átvételi ár­ban. Ez vezet el aztán odáig, hogy a gazdaságok jól-rosszul tárolják egy ideig —, őszintén szólva spekulálnak vele — azért, hogy később magasabb árat kaphassanak érte. Így alakul ki az a helyzet, hogy amikor kellene, nincs hagy­mája a feldolgozóiparnak, kötelezettségeit nem tud­ja teljesíteni a HUNGARO- FRUCT, ami értékes piacok elvesztését jelenti. A felsoroltakon kívül még az is növeli a termelés bi­zonytalanságát, hogy a ter­melők nem ismerik megfe­lelőképpen a piaci helyze­tet. Szükség lenne a ponto­sabb, központi tájékozta­tásra. a keresletet illetően. A gépesítés, a konzerv­ipar, az export, valamint a nyersfogyasztás mind speciális fajtát igényelnek. Ezek száma ma már eléri az 57-et. számottevő terü­leten ebből 15 fajtát ter­mesztenek. Arra kell töre­kedni, hogy azokat a ha­zai és külföldi fajtákat ré­szesítsék a gazdaságok előnyben, amelyek a spe­ciális igényeket leginkább kielégítik. Pillanatnyilag a makói fajta biológiai ér­téktöbblete felhasználási és értékesítési előnyt nyújt minden más fajtával szem­ben. Összefogással A IV. ötéves terv végére a hagyma vetésterületének megyén belül el kell érni a 4500 holdat. Ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, megoldásra várnak a már felsorolt problémák. A kecskeméti MEZÖTERMÉK Vállalat egyre nagyobb se­gítséget nyújt tagszövetke­zeteinek a termelés fejlesz­tésének szervezése, a gép- és szaporítóanyag-ellátás terén. A júliusban megtar­tott hagymatermesztési ta­nácskozásukon született ha­tározat értelmében a megye gazdaságainak szükséges dughagymát megyén belül termelik meg. Ezért még ez évben felmérik, hogy a termelő gazdaságok az el­következendő öt évben mi­lyen mértékben kívánnak hagymatermesztéssel fog­lalkozni. Több éves értéke­sítési szerződést kötnek a teljes termésre, védőár al­kalmazásával. Bázisgazda­ságokat alakítanak ki, megszervezik a szaktanács- adást. Kísérletek folynak a kutatóintézetekben is. Csakúgy, mint a papri­katermesztésben. itt is meg kell születnie az összefo­gásnak, az egybehangolt kutatásnak, enélkül szétfor- gácsolódik az erő és a ren­delkezésre álló anyagi esz­köz. nem lesz megvalósít­ható a IV. ötéves terv programja. Dénes Éva Nyugdíjas iskola - nyugdíjas tanító Az első osztály: Dosz- kocs István. Harmincnyolc esztendeje először kezdődik az új tan­év Bajai István nélkül. Szeptember elsején az is­kolai csengők fiatalabbakat szólítanak az osztályter­mekbe. Bajai Istvánt nyug­díjazták. Mintha ma lenne, pedig már tizenöt szüretet meg­értünk azóta, amikor elő­ször megnyitotta a százéves uradalmi épületből átalakí­tott iskola kapuját. Elhatá­rozta akkor, ide virágot ültet, amoda meg néhány orgonabokrot. Május táján ma már sűrű virágfüg­gönnyel övezik a sátortetős épületet. A tanító úr haját is megcsípte a dér, amelyet semmilyen napsugár nem olvaszt meg: az öregség ha­va. Az elválás, a búcsú min­dig fájdalmas, különösen az ilyen kicsi, egymás szá­jában élő, egymásra utalt emberek közösségében, összefogódzkodva rohan­nak a hónapok, az évek és a mai búcsúztatókból egy­kettőre búcsúzók lesznek. Erre gondolnak a hangula­tos ünnepségen a józsefhá- zi szülők, a csávolyi köz­ponti iskolából ellátogató kartársak, erről beszél Mándics Mihály Igazgató. Szem nem maradt szárazon — ahogyan ilyenkor tör­ténni szokott —, amikor megköszönték a tanító úr sok-sok fáradozását. És elbúcsúznak a jó öreg iskolától is. Mert nyugdí­jazták a járás, alighanem az ország legkisebb osko­láját. Az épület állja a ver­senyt nagyságra, küllemre és az idővel is dacol. Bú­torzata bárhol megfelelne. Csak a tanulók ma­radoznak el. Elnéptelene­dik lassan József háza. Aki­nek pénze van — és jól keresnek errefelé az em­berek — a faluban építke­zik. Az első osztályt 1970/71-ben ifjú Doszkocs István alkotta. Ugyaneny- nyien jártak a másodikba. No, a következő osztályban már megkétszereződött a létszám. A felső tagozat diákjai évek óta a csávolyi kollégiumban és iskolában tömik a tudományt a fe­jükbe. A józsefházi tagis­kolában mindössze hét ta­nulót tartanak nyilván. Még az a szerencse, hogy Kondorék és Doszkocsék maradtak. E két családhoz tartozik a tanuló ifjúság több mint kétharmada; öt gyerek. Nem akartam az ünne­pélyes évzárót kérdezőskö- désemmel megzavarni és ezért megállapodásunk sze­MPOKI rint a napokban kerestem fel Bajai Istvánt, a csávo­lyi „anyaiskolában”. Az iskola igazgatójának irodájában találkoztunk. Mindenekelőtt meghallgat­juk a két szeremlei néni örökösödési gondjait. A szomszéd községből buszoz- tak ide, egyikük 83 éves. Elégedetten távoznak „a képviselő elvtárs úrtól”. Kiderült ugyan, hogy egyetlen fillér sem jár ne­kik, megkapták becsülettel járandóságukat, de leg­alább megnyugodtak. Senki sem csapta be őket. Ha valakire. Bajai Istvánra illik a mondás. Nomen est omen, vagyis jellemzi a neve. A Sugo- vica partján született, ipa­ros családból. Nyolcán pusztították a kenyeret, s bizony hiába vitte elemi­ben haza a jó jegyeket a kis Pista, főiskolára, egye­temre nem gondolhatott. Szerencsére felvették a helyi képzőbe, „akkoriban ez volt a legalkalmasabb a szegény embernek” és a család kiizzadta a tanítta­tás költségeit. Közbeszólok. „Akkor volt nyilván a legboldogabb életében, amikor először a kezébe vette a diplomát?” — Amikor először taní­tottam. Hónapokig kilin­cseltem állásért A bajai szövőgyárban vállaltam át­menetileg munkát. Innen pályáztam meg egy csiké- riai állást és — magam sem számítottam rá — si­kerrel. Azonnal vonatra ül­tem, a fizetésemet se vet­tem fel, üzentem, használ­ják fel a szegényalaphoz. Mándics Mihálytól, „fő­nökétől” közben megtu­dom, hogy kiváló közéleti tevékenységének elismeré­seként Pista bácsi immár a harmadik ciklusban ta­nácstag, s négy esztendeig a végrehajtó bizottságban is tevékenykedett. Hosz- szabb ideig a járási párt- bizottság tagja volt. To­boikat, valamint két, az izraeli hatóságok által egy repülőgépről, egy izraeli repülőtéren leszállított és fogva tartott algériai kor­mánytisztviselőt is szaba­don bocsátanak. Megmozdult a világpoli­tika is; a legelső megnyi­latkozások egyike az ENSZ főtitkáráé, U Thanté volt. U Thant igen éles hangon ítélte el a Palesztinái kom­mandók által elkövetett re­pülőgép-eltérítések ügyét. A zerkai repülőtéren, tű­ző melegben vártak a tú­szok. Az érintettek közül első­nek a svájci kormány vá­laszát közölték a világ rá­dióhallgatói türelmetlen híréhségét negyedóránként új „zerkai jelentésekkel” izgató rádióállomások. Grä­ber svájci külügyminiszter közölte; kormánya elfo­gadja az őt érintő felté­teleket és hajlandó szaba­don bocsátani a három 12—12 évre elítélt Palesz­tinád gerillát. A tömör köz­lés után néhány órával azonban kénytelen volt ki­jelenteni: nem tudja, hogy a svájci beleegyezés ele­gendő-e, mert hiszen a PNFF feltételei nemcsak Svájcot, hanem most már Nagy-Britanniát, az NSZK-t, Izraelt és az Egyesült Ál­lamokat is érintik. Közöl­te: kormánya állandóan ta- táncskozik az említett or­szágok diplomáciai képvi­selőivel „közös akció kidol­gozása céljából” az eltérí­tett gépek utasainak kisza­badítása érdekében, s sze­retné, ha közösen adná­nak megbízást a gyors tár­gyalásra a Nemzetközi Vö­röskeresztnek. A Német Szövetségi Köz­társaság kormánya hivata­losan bejelentette: hajlan­dó szabadon engedni a há­rom Nyugat-Nómetország- ban elítélt és bebörtönzött Palesztinái repülőgépeltérí­tőt. Londonban nem volt ilyen gyors a döntés. Heath miniszterein öle kabinetülést hívott össze, ott kívánt ha­tározatot hozni Leila Kha- led gerillalány ügyében. (A kabinet úgy döntött: el­engedik Leila Khaledet.) Izrael a leghatározottabban elutasította, hogy szabadon engedjen 3000 fogva tartott palesztinad ellenállót — ennyit követelt a PNFF — és azt is, hogy az algériai kormánytisztviselőt szaba­don bocsássa. A túszok egyelőre a le­döngölt homok, kifutópá­lyának nevezett vékony csíkján álló gépekben reg­geltől estig tűző napsütés­ben várakoztak. Szeptem­ber 8-án kedden délután Ammanból érdekes és jó hírt kapott a világ. Közöl­ték, hogy a két repülőgép 127 utasát — a nők, gyer­mekek és idős személyek nagy többségét — a geril­lák néhány autóbusszal és autóval bevitték a jordá- niai főváros egyik szállodá­jába. A United Press azon­nal jelentette, hogy az uta­sok „általában jól érzik magukat”. Ugyancsak kedden dél­után páratlan eseményre került sor. A két eltérített repülőgép közvetlen köze­lében megjelent néhány autó. Utasaik Ammanban dolgozó külföldi újságírók voltak, akik engedélyt kap­tak a PNFF-től, hogy be­szélgessenek a fogva tar­tott túszok közül néhány- nyal. A különös sajtóérte­kezletről az Associated Press embere azt jelentet­te, hogy a túszok elmon­dották: foglyulejtőik min­dent elkövetnék, hogy ké­nyelmessé tegyék helyzet tűket. A TWA-gép egyik légikisasszonyának nyilat­kozata: „az összes utazók jól vannak, csak a higié­niai körülmények nagyon rosszak”. A szerdai nap azonban új fordulatot hozott a re­pülőgépeltérítések már az egész világot izgalomban tartó ügyében. Szerdán dél­előtt ugyanis a BOAC, a brit kontinensközi repülő­járatok társasága egyik Bombay és London között közlekedő (Viscount—10 tí­pusú, 104 utast szállító) re­pülőgépét, nem sokkal az­után, hogy elhagyta a Per­zsa-öböl környékét, eredeti útirányától eltérítették. Szerdán, szeptember 9-én éjjel tudta meg a világ: a BOAC-gép is a zerkai, 'sivatagi repülőtér vékony homoksávján szállt le. (Következik: Vélemények és álhírek) vábbra is ő marad a pe­dagógus pártcsoport veze­tője. Kérdem Pista bácsit, hogy mit csinált az előző este, — Míg be nem sötéte­dett, a kertben dolgozgat­tam, a tv-t néztem — négy esztendeje villanyunk is van — és egy levelet ír­tam. — Hivatalos ügy? — Még annál is fonto­sabb. N. bácsi a hatodik évtizedet tapossa aggle­gényként és most határoz­ta el, hogy megnősül. Ide­haza nem talált megfelelő asszonynakvalót, a Szabad Föld hirdetési rovatát híz­ta segítségül. Néha két-há- rom levél is érkezik. A vá­laszok megszövegezésében működöm közre. Nagy fe­lelősség. — Afféle mindenese az ottaniaknak? — Így lehetne mondani célszerű pontossággal. Nép­tanító volnék és erre büsz­ke vagyok. Ott lakom az iskola mellett, ott is mara­dok, nyitott ajtóval, jó szívvel fogadom a látoga­tókat. Ott van nálam a re­pülő vonal is. — Ilyet se hallottam még. — Négy óra után közvet­lenül a bajai központhoz kapcsolják a telefont és hozzám szaladnak az em­berek, ha mentőre, tűzoltó­ra, sürgős segélyre szük­ség van. — Ezek szerint jelképes­nek is tekinthetjük a há­zon levő, elsősegélyhelyet jelző táblát. — Többet elintéztem másoknak, mint saját ma­gamnak. Itt van egyik volt tanítványom. Szülei min­denáron szobafestő tanuló­nak akarták küldeni. Ö kitartott amellett: gépsze­relő lesz. Ma a járás leg­jobb kombájnosai közölt van. Ha én nem beszélek akkpr az apjával... Mint a lefelé fordított bőségszaruból, úgy hulla­nak Bajai Pista bácsi em­lékezetéből a régi, kedves emlékek. Jó érzés gyere­keket megtanítani a világ titkaira — mondja —, de még nehezebb, szebb dolog természetüktől fogva sze­mérmesen zárkózott pa­rasztembereket megismer­tetni a történelem, a szám­tan, az irodalom, földrajz tudományával. Dolgozók skoláját szerveztem út a tanyán, sokan szerezte« magasabh bizonyítványt.” A beszélgetés végére az­után az is kiderül, hogy „igazából” nem megy nyug­díjba sem Pista bácsi, sem az iskola. A hajdani urasá­gi épületet klubszobának használják majd, ahol las- san-lassan már csali szek­rényekben levő könyv 'kből meg filmekről ismerik majd meg a mai fiatalok, hogy milyen volt az élet az ántivilágban, amikor az ispán hajnalpirkadáskor szólította munkára a cse­lédeket, a nagyszülőket. Bajai István tovább­»a is „mindenes marad” A lakásában működik to­vábbra a repülő vonal és elvállalta — csak úgy mel­lékesen — a falusi könyv­tár vezetését is. Talán még többet dolgo­zik majd, mint azelőtt. Te­heti, ráér, nyugdíjas. Jó kedve, ereje ne hagy­ja el évtizedekig. Heltai Nándof

Next

/
Oldalképek
Tartalom