Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-26 / 200. szám
Szennyvízzel öntözött telep Mint ismeretes, most épül a Bajai Állami Gazdaságban 296 miliő forintos költséggel az évente 115 ezer mázsa vágóállatot hizlaló telep, ami ha már teljes kapacitással üzemel, 750 köbméter híg sertéstrágya mellékterméket is ad. Ennek elszállítására egész vonatszerelvény kellene. Ez nem gazdaságos, ezért a tervezők más megoldást kerestek. Az állat- tenyésztő teleptől nem messze egy ezer hektáros, mezőgazdaságilag intenzíven művelt területet jelöltek ki, ahová a Gyümölcstermesztés és A Kiskunsági Tsz-ek Területi Szövetségéhez tartozó 43 tagszövetkezetből 35-öt érint a gyümölcstermesztés, néhány gazdaság jövedelmezőségét pedig alapvetően meghatározza. Mivel a természetföldrajzi, s a talajadottságok a gyümölcstermesztésre alkalmasak, és az állam is megfelelően támogatta a telepítéseket, a körzet szövetkezetei a mezőgazdaságilag művelt területüknek csaknem 6 százalékán, 5700 holdon telepítettek nagyüzemi gyümölcsöst. KORSZERŰSÍTETT ÜLTETVÉNYEK A második ötéves terv idején zömmel télialma, körte, őszibarack és kajszi facsemetéket ültettek el. Bár a telepítések szükségesek és célszerűek voltak, az akkor érvényben levő földvédelmi törvény előírásai s az anyagi, műszaki ellátottság hiányában nem mindenütt a legjobb termőhelyre és legjobban előkészített talajba kerültek a facsemeték. A télialma-ültetvények selejtezését azonban a magas költségek miatt, a gazdaságok saját erejükből nem valósíthatják meg. Annak ellenére, hogy az ültetvényeknek 60 százaléka termő és az sem teljes értékű, az elmúlt esztendőkben még ennek a termésnek sem volt biztonságos az értékesítése. Ez a gond egyes gyümölcsféléknél esetenként igen súlyos. Előfordult, hogy a termés egy részét le sem szüretelték. Megközelítő becslések szerint 1969-ben az őszibarack- termésnek 10—14 százaléka, a kajszinak 14—18 százaléka, a télialmának 5—8 száaléka a fán mradt. 1970- ben az őszibaracktermésnek 7—10 százaléka jutott hasonló sorsra. Egyedül a jánoshalmi tsz-közi vállalkozásnál 6—7 vagonra lehetett becsülni a fa alatt tönkrement gyümölcs mennyiségét. A kajszinak 8—12 százaléka ment veszendőbe, s az apró és kései fajtákat még szeszipari célokra sem vásárolta meg a felvásárló-hálózat A télialmának 10—15 százalékát nem takarították be, mivel a negyedosztályú minőségű termést egyáltalán nem, a harmadosztályút pedig igen alacsony áron vásárolták meg. Olyan áron, amely még az összeszedési költséget sem fedezte, Holott ezeket a mennyiségeket is terhelik a termelési kiadások, s ily módon rontják az önköltség alakulását. AZ ÖNKÖLTSÉG ALAKULÁSA Az elmúlt esztendőben a körzet gazdaságaiban a télialma kilogrammonkénti önköltsége 2,85—4,39 forint között alakult az értékesített termés mennyiségétől, a különböző kártevőktől, kórokozóktól való fertőzöttség- től, illetve a termelés gépesítettségétől függően. Érdemes ezzel szembeállítani az értékesítési lehetőségeket. A felvásárlási átlagár a B I—II. osztályú télialmánál 2,80 forint volt kilogrammonként. A B III. osztályúnál 1,30, a B IV. osztályú minőségű almát nem is vette át a kereskedelem. A kajszinál kilogrammonként 2,50— 5,50 foi'int között alakult. Az őszibaracknál 3,62 forint volt az átlagár, amely nagyságtól függően 60 fillér és 13 forint között vád takozott, s az F nagyságnál kisebb termést kilogrammonként 60 fillérért csupán szeszipari célokra, vagy egyáltalán nem vették át. ÉRTÉKESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK Még nagyobb az ellentmondás az önköltség, a felvásárlási és fogyasztói ár alakulásánál. 1970. július 3-án az őszibarack átvételi ára ABC-nagyságban 13 forint kilogrammonként. A D minőségűé 8, az E osztályúé 6, az F minőségűé 4,50 forint volt kilogrammonként. Ezzel szemben a július 4-i fogyasztói ár az ABC minőségű őszibaracknál kilogrammonként 18, a D minőségűnél 13, az E-nél 10 és az F nagyságúnál 8 forint volt kilogrammonként. Elég szembetűnő a tél iáim a felvásárlási és fogyasztói árának viszonya is. Például a kilogrammonként 2,80 forintért felvásárolt B I. és B II. osztály télialma, valamint az 1,30-as kilogrammonkénti áron átvett B III. osztályú télialma fogyasztói ára a következő volt október 10-én: 4 forint az 5. és II. osztályú, s 2,80 forint a harmadosztályú almáé. Ezek szerint a felvásárlási ár és a gyümölcs következő napi fogyasztói ára közötti különbség lényegesen nagyobb, mint a szállítási és élő munkadíjjal növelt szolid kereskedelmi haszon. Mindezekből kitűnik, hogy a termelő számára aligha gazdaságos a gyümölcstermesztés, ugyanakkor a fogyasztó is elég drágán jut az áruhoz. Gargs Mihály, Kiskunhalas, a kiskunsági tsz-szövetség mezőgazdásza Olcsóbban Bács-Kiskun megyében az öntözésre berendezett terület jelenleg meghaladja a 66 ezer holdat. A lehetőségeket azonban nem a legjobban használják ki az üzemek. Ennek okai: az elavult berendezések, anyag- és alkatrészellátási gondok, emellett jelentős szerepet játszik az is, hogy a nyári munkacsúcs miatt a hagyományos rendszerekhez szükséges munkaerő nem áll a gazdaságok rendelkezésére. A Duna menti és Kiskunsági Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége a har- tai Üj Élet és a Béke Termelőszövetkezettel együttműködve ez évben vásárolta meg a Bauer- féle osztrák öntözőrendszert. A másfél hónapja működő berendezéssel kapcsolatos tapasztalatok nagyon kedvezőek. Az egyszerű továbbvontatás- sal áttelepíthető — kerekeken gördülő — csőrendszerekkel 15 nap alatt láttak el 320 holdat 180 mm csapadéknak megfelelő vízmeny- nyiséggel. Az egyfolytában 16 órán át üzemeltethető berendezéshez 9 ember munkája szükséges. Feladatuk a csövek össze- illetve szétszereléhizlaídában keletkező hígtrágyát öntözéssel juttatják ki. Ez a magas hozamú takarmányfélék olcsó termesztését is lehetővé teszi, ami igen fontos, mert a sertéstelepnek évente 4 ezer vagon abrak a szükséglete, s hogy ezt a gazdaság előállíthassa, meg kell ötszöröznie takarmánytermesztését. öntöznek se, és működésbe hozáskor a másfél órás felügyelet. Az Űj Élet Termelő- szövetkezet másfél hónapos tapasztalatai, a kalkulációs számítások szerint a különböző üzemeltetési előnyök — kevesebb élőmunka, kisebb köbméterenkénti költség stb. — folytán holdanként 110 forinttal olcsóbb a hagyományos rendszerűnél a Bauer- rendszer. A beruházási költség ugyan 400 ezer forinttal nagyobb, de a többletköltség — a 600 holdon — 5 év alatt megtérül, a 66 000 forintos összmegtakarítás- sal. A berendezés élettartama a gyártó cég véleménye szerint 10 év. Ezt látszik igazolni a Jugoszláviában 2 éve működő berendezés, amely kitűnően bevált, Pillanatnyilag a Bauer- rendszer az, amellyel kukoricatáblák öntözése — a munkaerőhiányt figyelembe véve — gazdaságosan megoldható. Jelenleg ugyan pótalkatrészekkel nem rendelkeznek, amennyiben azonban több mezőgazdasági üzemben alkalmazzák, a Magyar- országon létrehozandó vezérképviselet ezt a gondot is megoldja. D. É. I iövedelemszabályozás tapasztalatai A munkavállalók íA vagy rossz keresete szoros összefüggésben van a vállalat egész gazdálkodásával. A köz- gazdasági szabályozók ugyanis bonyolult áttételeken keresztül érvényesülnek, és rugalmas jövedelemszabályozást tesznek szükségessé. Az első félévi tapasztalatok alapján megyénk vállalatainak idei bér- gazdálkodására vonatkozóan már levonhatók a legfontosabb következtetések. Az 1971. január elsejével életbe lépett szabályozás előreláthatólag csak kisebb előrehaladást jelent, tehát a szabályozó- rendszer további finomítására lesz szükség. A bérszorzó növekedése következtében ugyan javultak a bérezési lehetőségek, sőt az azonos színvonalú eredményből is nagyobb részesedési alap képezhető. Ám ezzel párhuzamosan csökken a fejlesztési alap, amely igaz, hogy nép- gazdasági méretekben enyhíti a beruházási piac feszültségét, vállalati szinten azonban kisebbíti a gazdálkodás eredményességének távlatokban való megalapozását. Korlátozza például, hogy a létszámhiányt gépesítéssel pótolják a termelő üzemek. Lassú a munkaerővel való takarékos gazdálkodás térhódítása is. A nélkülözhető dolgozók általában az alacsonyabb keresetűek közül kerülnek ki. így a létszámcsökkenés nem feltétlenül iár együtt az átlagbér csökkenésével. A vállalat bérpozíciója tehát esetenként annak ellenére sem változik, hogy munkaerőt takarított meg. Ilyen feltételek mellett a termelékenység emelkedése sem éri el minden esetben a kívánt színvonalat. Sokszor a vállalatok inkább tovább emelik a dolgozók létszámát, s a termelés fejlesztését továbbra is erre alapozzák és a már szinte nem is létező szabad munkaerőt keresik hétszámra, hónapszámra. Tlven körűimen vek között a kapun belüli munkanélküliség konzerválódása továbbra is fenveget. Ha ugyanis az átlagbéren aluli díiazás mellett vesznek fel a vállalatok doio-ozót a bérszínvonal csökken és további lehetőig nví- lik kedvezménves béremelésre. Az alacsony fizetésieken lehet tehát megkeresni a szakemberek munkáiénak magasabb ellenértékét. Egyébként is a kifizetett munkabér adóterhe attól függően változik, hogy az újonnan belépők miatt, vagy a nagyobb teljesítményért fizetik ki. Az első esetben ugyanis a bér termelési költségként számolható el, a második esetben viszont a részesedési alapot terheli. így azután az a vállalati kollektíva, amely kisebb létszámmal többet termel, alig keres valamit a dolgon. A gazdálkodás egyéb körülményei —. például a felhasznált anyagok árának emelkedése, a forgóeszközök növekedése — pedig közömbösítik az ésszerűbb létszámgazdálkodás csekély eredményét, így az erőfeszítések könnyen hasztalanok lehetnek. Egyébként a készletek növekedése — amely azáltal, hogy fejlesztési alapot köt le, csökkenti a vállalati jövedelmet — megyénkben csaknem általános jelenségnek mondható. A Mezőgazdasági Ellátó Vállalat bizonyos típusú árukészletei — amelyek több százmillió forintos nagyságrendűek — megháromszorozódtak, sőt megnégyszereződtek. Az árak emelkedésével is gyakran találkozunk, nem is beszélve arról, hogy a hitelek kamata évről évre magasabb. Nem rendben levő dolog az sem. ha a vállalatok — eltérő adottságaik következtében — azonos erőfeszítéseket különböző jövedelemmel tudnak honorálni, így általában hátrányos helyzetbe kerültek többek között a szereléssel foglalkozó vállalatok, ahol a munka jellegéből adódóan magas az élőmunka-felhasználás, vagv ahol a gazdálkodás nagy értékű eszközállománvt kíván. A köz- tfq7<^psqq;i vozók ugyanis azonos mércével mérnek. A Lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat például az országos közművesítés! programban vesz részt. Termelő tevékenységével égetően fontos ivén veket elégít ki. A gyár éooen ezért 1971-ben tovább növeli termelését, s több lesz a nyeresége is. Mindezt a szerelő tevékenység bővítése mellett igyekszik kisebb létszám- emeléssel elérni. A kifizetett bér egymillió forinttal több az első félévben. mint az 1970-es év hasonló időszakában volt. Ám ez a béremelkedés 11 millió forint árbevétel-felfutással járt. míg korábban egymilliós nagyságú bérrel csak 6 millió forintos árbevétel párosult. A bér felhasználásának hatékonysága tehát csaknem kétszerese a szokásosnak, így a vállalati gazdasági intézkedések helyesek és indokoltak voltak. A dolgozók jövedelme azonban — elsősorban az év végi nyereségrészesedés csökkenése miatt — a folyó évben kisebb lesz. A vállalat természetesen igyekszik korrekciós lehetőséget kieszközölni helyzete javítására. Talán hivatkozhatunk ezzel kapcsolatban a párt X. kongresszusának megállapításaira: az alapelvek beváltak, de a köz- gazdasági szabályozók egy része időnként tökéletesítésre szorul. A megyei tapasztalatok a normák fellazulására is utalnak. A nálunk mammutvállalatnak számító Közép-magyarországi Pirícegazdaság munkásainak majdnem fele például 115—125 százalék között teljesíti a normákat. A Gépjavító Vállalat dolgozóinak egynegyede is hasonló eredményeket ér el. A normák rendezésétől azonban a vállalatok legtöbbje idegenkedik, mert attól tart, hogy a szigorítás miatt továbbáll a munkások egy rész?. Ez a felfogás különösen jellemző az építőiparra. Nem közömbös pedig, hogy a pénzt a rendezetlen normák 25 százalékos túlteljesítéséért, avagy a rendezett normák 100 százalékos teljesítéséért kapják meg a dolgozók. Az egv főre jutó vállalat? nyereség emelkedése adókedvezménves bérszínvonal-növeléssel jár. Az eredményesség azonban s^y-os wUcő tZnvezdtől függ. ezért a bérfejlesztés kockázata elég nagv. Ennek tulajdonítható, hogy a vállalatok alacsonyabb bérfejlesztés mellett magasabb mo^gébért terveznek, így kívánják biztosítani a kötetlenebb bérgazdálkodást. A megoldás hátránya az. hogy a díjazás és a konkrét munka közvetlen kapcsolata fellazul, így nem ösztönöz eléggé a mindennapi feladatok rendszeres jó ellátására. Méginkább kifogásolható, ha a célprémiumként kiosztott mozgóbér fekete túlórázást takar, s nyilvánvaló, hogy az esetek többségében nem kívánatos túlmunkára serkent. Megyénkben az első félévben több százezer túlórát számoltak el, ami kedvezőtlen, szervezetlenségre utaló jelenség. A bérszabályozás a nyereség állandó emelkedésére épül. A vállalatok azonban nem feltétlenül lesznek képesek évrő évre a kívánt mértékben növelni jövedelmüket. A háromszázalékos évenkénti béremelés például azt követeli, hogy minden évben tíz százalékkal javuljon a vállalati bérfejlesztési mutató. Ez öt év alatt — a negyedik ötéves terv viszonylatában számolva — ötvenszázalékos egy főre jutó vállalati nyereség- emelkedést tételez fel. A vállalatok középtávú terve általában nem vesz számításba ilyen mértékű fejlődést. A Lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat egy főre jutó jövedelemmutatója mindössze 16 százalékos növekedést irányoz elő. Ez azt jelentené, hogy a gyárnak nincs lehetősége a továbbfejlődésre? Nem tartjuk valószínűnek, hogy ez a következtetés megállná a helyét. A megfelelő megoldásokat- meg kell születni. Az 1971. január elsejével életbe lépett bér- és jövedelemszabálvozás egyelőre nem sokat változtatott a korábbi torzulásokon; a vállalatok közötti nvere- ségkülönbségekben, a munkavállalók jövedelemeltéréseiben mutatkozó aránytalanságok továbbra is fennállnak. Nem jó dolog az például, hogy az azonos felkészültségű és szorgalmú esztergályos ugvanolyan teljesítmény esetén sem kap egvforma. vagy megközelítő Hirt Kecskeméten. Bálán vagv másutt. Tlven és hasonló dolgok miatt a vállalatok munkásainak gyakran 90—40 százaléka van ál- lanrlőan mozgásban. ..keresi a szerencséiét”. Tehetik mert az említett körülmények talaián virágzik a munkaerő- csábítás. Mindezek megoldása nehéz feladat. de nem lehetetlen és a jövedelem- szabálvozás hatékonyságának növelésével érhetők el jobb eredmények. K. B.
