Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-14 / 191. szám
oldal 1971. augusztus 14. szómba! Saját erőből Sokasodnak a híradások, tudatják: összefog a gyár és tanács, termelőszövetkezet és állami gazdaság, települések keresik az erők ésszerű koncentrációjának módjait, termelőüzemek vágnak neki fejlesztési beruházásoknak saját pénzforrásaikra támaszkodva ... Sokasodnak a híradások, bizonyítván, a saját erő, a helyi kezdeményezés előtérbe került, szerepe, fontossága növekszik, egy-egy terület fejlődésében. A gazdasági reform természetes következménye e folyamat kibontakozása, s ahogy telnek a hetek, hónapok, úgy bizonyosodik be, hogy áldásos következmény is. Sokakat megtanít jól sáfárkodni az adott lehetőségekkel, erőforrást teremt arra is, amire az ország nagy bukszájából már nem futotta. Egynek kevés — ötnek elég A példa mindig jó lámpás. öt község küzdött az egészséges ivóvíz előteremtésének gondjával. Valamennyi pénze mind az ötnek volt, de csak annyira futotta volna, hogy egy-két mélyfúrású kút elkészüljön, s némi vezetéket kapcsoljanak rá. Az egyik település tanácsülésén hangzott el a kissé bátortalan javaslat: mi lenne ha.;. Persze, akadtak tamásko- dók, akik legyintettek. Ugyan. Azokkal, meg amazokkal? Ne nyújtsuk a dolgot. Ha vitákkal, ha megtorpanásokkal is, de eljutottak végül oda, hogy az öt község közösen regionális vízmüvet épít, bővizű kutakkal, gerincvezetékkel, leágazásokkal. S az okos tervet hallva megmozdultak mások is, központi forrásokból is jutott támogatás; a vízmű épül. Ahogy — szerencsére — gazdag a példatár másféle esetekkel is. Van, ahol a tanyai iskolák villamosítása teremt összefogást, másutt a termelőszövetkezetek építenek közösen tejfeldolgozót, kisebb vágóhidat, a vállalat ad csinos summát a tanács lakásépítési terveinek megvalósításához ... Beigazolódik, hogy sokféle mód, lehetőség, erő rejlik odalent”, csak olykor biztatás, bátorítás kell, éljenek is velük. No meg az esetleges akadályokat elhárító rendelkezések, jogszabályok, gazdasági tere- lők, s nem utolsósorban: az önállóságot tisztelő, támogató felsőbb vezetés. Hatása kedvező Lehet-e társítani a központi akaratot és a helyi szándékokat? Volt idő — nem is rövid — amikor szükségszerűen és szinte kizárólagosan a központi akarat diktált, még abban is, amiben bizony a helybeliek okosabbak, jobban tájékozottak, a realitáshoz közelebb állók voltak. Mostanában kezdünk eljutni, hogy ami központi kérdés, azt eldöntik a központi szervek, ami helyi kérdés, abban meg azok mondanak igent meg nemet, akik a legilletékesebbek: a helybeliek. A demokratizmusnak újabb, s nem is alacsony lépcsőfoka ez, amire manapság már sok helyen örömmel fellépnek. A saját erő nemcsak gazdasági forrásokat nyit meg, hanem politikai, társadalmi hatása, befolyása is kedvező. Mert igaz, jó dolog, naev dolog, hogy a gyár. a vállalat hozzájárul a lakásépítési tervek megvalósításához. Ahogy jó a szövetkezeti közös vállalkozásként létrehívott sütöde, tejüzem, csirkegyár, lendít az ügyön, ha minden helybeli termelőüzem is részese a csatornázásnak, s így tovább. Az e forrásból származó százezer és millió forintok annak mai létrejöttét szavatolják, amire a közös pénztárból csak holnap vagy holnapután jutott volna. Meglelni az alkalmat Mondják: utólag könnyű okosnak lenni. Nos, cáfoljunk rá a szólásra. A saját erő, a helyi kezdeményezés friss, új hajtás, gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt. A drága idő vesztegetése nélkül legyenek okosak mindenütt most s ne utólag. Vizsgálják, kutassák módját, útját — fellapozva a választások időszakában készült jegyzetfüzeteket is — hol kínálkozik alkalom az ösz- szefogásra, az erők egyesítésére, a külön gyengék, az együtt erősek — mint ezt egy tanácselnök megfogalmazta — szövetkezésére. M O. Hz ország első tsz-oyopiiiie Harkányban, a „reumások Mekkájában” épült fel az ország első térmelőszö- vetkezeti gyógyüdülője. A modem, 200 ágyas üdülőépület előreláthatóan húszmillió forintba kerül. Mivel egyetlen termelőszövetkezet, sőt termelőszövetkezeti szövetség sem volna képes saját erejéből létrehozni egy ilyen — a mai igényeknek megfelelő — üdülőt, a Baranya és Fejér megyei közös gazdaságok társulást alakítanak e célból. Nire fordítjuk az üzemi kulturális alapot? A tudományos és műszaki forradalom kibontakozásával egyenes arányban — s vele kölcsönös összefüggésben — növekszik az az új típusú, sajátos társadalmi beruházási forma, amelyet — munkahelyekre vetítve — kulturális alapként szoktunk meghatározni. A kiművelt emberfők szakmai és általános műveltség színvonalának emelkedése döntő tényező a ter_ melés mind magasabb szintjének eléréséhez is. Nem szükséges ma már annak bő kifejtése, hogyan válik termelőerővé a tudomány, s valamivel áttételesebben a kultúra is. Közérdek tehát, hogy minél bőkezűbben növeljük a társadalom — az üzem, a téesz, a termelőegységek — kulturális „bankbetétjét”, s ugyanakkor minél célszerűbben használjuk azt fel. A Szakszervezetek Megyei Tanácsának kulturális bizottsága — a megyei Népi Ellenőrzéssel közösen — több alkalommal vizsgálta az üzemi kulturális alapok felhasználását. Elemezte a megnövekedett vállalati önállóság hatására kibonta. kozó tendenciákat. Urbán Pálné, az SZMT kulturális bizottságának vezetője a tapasztalatokról legutóbbi tájékoztatójukban írt rövid összefoglalást. Az abban közölteket szóbeli információjával is kiegészítve, a következő kép áll előttünk. Jelentős summa, mégis kevés A munkahelyi szakszervezet szervek, megnövekedett felelősséggel és hatáskörrel, megyei szinten mintegy 8 millió forint kulturális célokra való fel- használásáról döntenek. (Érdemes megjegyezni, hogy a több mint 20 ezer tagot képviselő MEDOSZ e célra, 1971-re tervezett összege 2 millió 700 ezer forint.) Az összeg részben a dolgozók által befizetett tagdíjakból (kb. 3 800 000 Ft), részben pedig az üzemi részesedési alapból (kb. ‘4 millió Ft) származik. Tekintélyes összeg ez a megyei kulturális alap, — egymagában jelentős summa a 8 millió. Ha azonban azt számítjuk, mennyi jut ebből egy dolgozóra, bizony el kell ismernünk, ez a hányad meglehetősen csekély: az elmúlt évek átlagát figyelembe véve, 65— 75 forint között ingadozik. Fontos szakszervezeti feladat tehát, hogy a vállalati nyereség növekedésével párhuzamosan szorgalmazzák a kulturális alap emelését, a nevelőmunka feltételeinek javítását. A munkahelyi szakszervezeti szerveken sok múlik, hogy minél rövidebb idő alatt megváltozzék az a, több munkahelyen még fellelhe, nyőfaünnepségekre. Ér- a bérenkívüli juttatások — különösen pedig a kulturális célokat szolgáló ösz- szegek — tervezésénél túlzottan szűkmarkúskodnak, óvatoskodnak. Célszerűbben kell felhasználni Harc a szövőlepkék ellen A KPM bajai körzetében a bácsbokodi Aranykalász Tsz vállalta el az útszéli fák permetezését. Naponta 5—6 ezer liter vegyszert használnak fel. Ez még csak a kérdés egyik oldala. A kulturális „betétállomány” növelése mellett bőven van tennivaló a tervezett összegek cél. szerű felhasználása terén is. Mert a vizsgálatok szerint ez még nem szolgálja elég hatékonyan a mozgalom politikai, nevelési célkitűzéseit. Az arányokkal van probléma, hogy tudniillik mire mennyit fordítanak az alapból. , Komoly összegek mennek el például országjárásra, nőnapi rendezvényekre, fenyőfaünnepségekre. Érdemtelenül keveset fordítanak viszont a művelődést, tudatformálást hatékonyan segítő kulturális eszközökre, rendezvényekre. Hogy van mit pótolni, egy adattal is érzékeltethető: az üzemi könyvtár fejlesztésére és az ismeretterjesztésre fordított összeg dolgozónként mindössze 2,40 Ft (1969. évi vizsgálat). Nem kielégítő a felnőttoktatás támogatása sem. Alig van munkahely, ahol a felnőttoktatásban résztvevők számára korrepetálást szerveznének, vagy az üzemi, kulturális alapból segítenék a dolgozók felkészítését magánvizsgára. Az aránytalanságok még szembetűnőbbek a tárcaipari gyáregységeknél. Bár a vizsgálatoknál pontosan nem volt megállapítható, mennyi az egy főre jutó kulturális alap a vállalati központoknál, arra mindenképpen következtetni lehetett, hogy nagyobb, mint a gyáregységeknél. Ez utóbbiaknál tudniillik az állami ipar országos átlagá. nál mintegy 35 százalékkal kevesebb a szociális, kulturális. sport stb. célú fel- használás. Tény, hogy a gyáregységek igyekeznek minél több üdülési támogatást nyújtani dolgozóiknak, s ez helyes. Nem tagadhatjuk le azonban, hogy az erre felhasznált összeg után igen kevés marad kulturális, sport- és egyéb célokra. S egyes helyeken ezt a keveset is elfogultan porciózzák el — mármint a kulturális célok rovására. A Fémmunkás Vállalat kiskunhalasi gyáránál 15 000 Ft-ot fordítottak sportra, és csupán négyezret kultúrára. A BRG kecskeméti gyáregységénél művelődésre és kulturált szórakozásra együttvéve annyit költöttek, amennyibe a nőnapi és karácsonyi kis ajándék- csomagok kerültek. Félreértés ne essék, a különböző ünnepségek — nőnap, fenyőünnep stb. — költségeit szintén fedezni kell, ezeket megszoktuk, túlzott fukarkodásra nincs szükség. De afelett se térjünk napirendre, ha a tényleges kulturális kiadások, melyek a munkások politikai és szakmai fejlődését, színvonalas szórakozását szolgálják, csak töredékei az összes felhasználásnak. Biztató tendenciák Természetesen, a fokoza. tos fejlődés számos tényét fel tudnánk sorolni. Olyat például, hogy az SZMT, a megyei tanáccsal, s a pedagógus megyebizottsággal karöltve fáradozott a felnőttoktatás csökkenő tendenciájának megfordításán. Ennek sikerét igazolják már az 1970/71-es tanév bíztató tapasztalatai. Az általános iskolai felnőttoktatásban, Kecskeméten kedvezőbb a helyzet az országos átlagnál. Tavaly őszszel a Fémmunkás Vállalat és a MÁV szakszervezeti bizottsága kihelyezett üzemi osztályok szervezését kezdeményezte, s ha minden jól megy, a Konzervgyár ez év őszén szervezi meg újból az üzemi tagozatokat. Szép eredmény, hogy a TIT, valamint a Műszaki Tudományos Egyesület előadásain — a szak- szervezet szervezi a munkahelyi népművelés e formáit — évente mintegy 20 ezer dolgozó tágítja köz- gazdasági szemléletét, gazdagítja műszaki ismereteit, fejleszti esztétikai — s mint szülő — pedagógiai érzékét. Nem kis pénz a 110 ezer forint sem, amelyet a munkás—paraszt gyermekek továbbtanulását L segítő szakkörökre adtunk. Tagadhatatlan, hogy az új kollektív szerződés készítésekor számos üzemben levonták a megfelelő következtetéseket, s az eddiginél tartalmasabb koncepcióval dolgozták ki a művelődési terveket. Változott, nőtt a kulturális alapok nagysága, s jelentősen javult a hovafordítás aránya. Mind emellett fontos azonban, hogy a szakszervezeti szervek éljenek is döntési jogkörükkel a tervezett összegek felhasználásakor. Ne történjék meg, hogy a vállalatvezetés a szakszervezet tudta nélkül különböző kiadásokat számolt el a szociális és kulturális alap terhére. Legyen már a múlté egyes szakszervezeti tisztségviselők bátortalansága, sokszor magára vállalt „kisebbségi érzése”, amikor ilyen eseteket azért nem tették szóvá, mert — úgymond — véleménynyilvánításuk ellentétet, súrlódást okoz. Erősítse felelősségtudatukat, többek közt az a jelen, légi állapot, hogy — miként ez az SZMT VI. küldöttértekezletén is elhangzott — megyénk dolgozóinak alap- műveltsége az országos átlag alatt van. Tóth István Olvasóinké a szó Motorkerékpár, felárral Munkám ellátásához járműre volt szükségem. Először különböző üzletekben tájékozódtam a motorkerékpárok áráról, majd úgy döntöttem, hogy egy 14 900 forint értékű, 250 köbcentis Jawa motorkerékpárt vásárolok. A helyi vegyesbolt vezetője — ismerve szándékomat — szólt, hogy vegyem meg helyben, ő részemre beszerzi a szolnoki nagykereskedelmi vállalatnál. Beleegyeztem, hiszen nekem valóban mindegy volt, hogy a motort hol vásárolom meg. Augusztus 4-én Szolnokon jártam, a boltvezető kérésére — szívességből — hazahoztuk a járművet is; Hazaérkezés után a motorkerékpárt megvettem. Augusztus 7-én betértem a boltba vásárolni. Két ismeretlen férfi bemutatkozás nélkül támadó hangnemben közölte velem, hogy a helyi ÁFÉSZ-nél úgy határoztak, az általam vásárolt motorkerékpárt, a hivatalos fogyasztói árnál 300 forinttal drágábban árusítják. Döntésüket „elfelejtették” közölni a boltvezetővel, ezért most azonnal fizessem ki a 300 forintot. Ilyen érthetetlen és felháborító viselkedést eddig egyetlen üzletben sem tapasztaltam. Az eset óta azon tűnődöm, hogy az új módszert, mely szerint a vásárlást követő néhány napon belül felárat követelnek a vevőtől, más üzletbe is bevezetik? Molnár László Tiszakécske, Kerekdomb 68; Levél a Vadkerti-tó partjáról Augusztus 7-én, nyolctagú társaságommal a Vadkerti-tavat látogattuk meg. A Tóvendéglőben 12 óra 10 perckor ültünk asztalhoz, hogy ebédeljünk. A rendelést pontosan 1 órakor vette fel a pincér. Háromnegyed óra múlva megkaptuk — az ebédhez kért italokat. Negyedháromkor hat társunknak hozták a birkapörköltet. További félóra elteltével a felszolgáló megjelent a kért két adag sertéssülttel — már nyúltunk az evőeszközök után — a pincér azonban egy jóval utánunk érkezett hölgynek az asztalához vitte. Ezután éhesen, sírva, felháborodva vontuk vissza megrendelésünket és távoztunk nagyon szomorú tapasztalatokkal a vadkerti Tóvendéglőből. Horváth Sándorné Kecskemét Bor helyett ecet Kedves vendégünk érkezett a közelmúltban. Feleségem nyomban egy liter bort hozatott a közeli vendéglőből. Az első korty után rémület ült arcunkra, a bor ugyanis rossz ízű ecetes vízre emlékeztetett. Feleségem nyomban visszavitte a vendéglőbe, kérte cseréljék ki, hiszen ez ihatatlan, bár literje 17 forintba került. Kérésére azt felelték, hogy nekik ezt is el kell adni. Az italt eltettük emlékbe. Ha a vendéglő dolgozói látogatóba jönnek hozzánk, őket akarjuk megkínálni. Pálmpi János Dusnok
