Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-13 / 190. szám
«. oldal 1971. augusztus 13, póntefe Nem szűnik a munka Cserna Lajos, a szabad- szállási József Attila Termelőszövetkezet kombáj- nosa is fogyott néhány kilót a forró mezőkön az idei aratáskor. Hajnalban kezdte és késő estig dolgozott a gépen. Az aratási versenyben első helyre került, húsz vagonnal többet takarított be búzából mint társai. Jó volt a termés, csaknem húsz mázsa holdanként. A gabona betakarításával nem fejeződött be a munka. Azonnal hozzákezdtek az aratáshoz a kombájnosok. Kétszázötvenhét holdon vetették az olajos növényt. Erős szára miatt bizony gyakran kell cserélni a kaszákat. Jó magtermést ígér az idén a len, mintegy 9 mázsát holdanként. A déli órákban kerestem fel a kombájnost. Éppen lejárt a pihenőideje, várta a gép, a len aratása. — Ilyen forró nyárra nem emlékszem. Tudja, úgy vagyok ezzel a meleggel, hogy el is feledkeztem róla, mert annyira örültem a jó termésnek. A len betakarítása után az őszi munkához fognak. Cserna Lajos amolyan ezermestere a szövetkezetnek. Szívesen barkácsol a gépműhelyben. Az ősszel pedig a kertészet számára üvegházakat épít. Nem tanulta sohasem a kőműves mesterséget, de igen nagy Eladó 1 DB RS—09-ES TlPUSÜ ESZKÖZ- RAKODÖGÉP üzemképes állapotban. Érdeklődni: ÉBKM Vízmű Vállalat központi üzem vezetőjénél (Pólyák Péter), Kecskemét, Izsáki út 13. Telefon: 12-902. 4358 érzéke van hozzá, éppúgy mint sok egyéb kézi munkához. A sasadi termelő- szövetkezetben leste el hogyan kell olcsón és gyorsan házilag építeni hajtatóházakat. Az ő közreműködésének köszönhető, hogy a termelőszövetkezet feleannyi költségből hozza létre a 450 négyzetméter üvegfelületű épületeket. K. S. Végletek ÍSokszor elmondjuk, le- írjuk, hogy bár nem mindenik vevő nevezhető tündérnek, de az eladók sem egytől-egyig angyalok. Persze nem libegő hófehér szárnyakat hiányolunk a pult innenső és túlsó oldalán. Mindössze parányi előzékenységet, kedvességet, segíteni akarást itt; türelmet, megértést, emberi hangot amott. Esetleg mindezeket mindkét félnél. De addig is, amíg megszületik az eszményi eladó és a bearanyozásra érdemes vevő, elmondok két történetet annak érzékeltetésére, hogy — messze még a Kánaán!... , • 1%,'Tindeddig balgán azt hittem, hogy a diny- nyék lékelése azt a célt szolgálja, hogy a vevő meggyőződhessen róla: az áru valóban élvezhető, kifogástalan. Ha jó, elviszi, ha éretlen, ízetlen, otthagyja. Ez a tévhitem az idén teljességgel szétfoszlott. Ügy látszik. élelmiszerkereskedelmünk némely berkeit bizonyos morális elképzelések vezérlik, amikor kimondják a szentenciát: ami egyszer már léket kapott, az a lék okozójának automatikusan tulajdonává is válik. Tehát azzal a puszta ténnyel, hogy a szóbaníorgó dinnye rNemes Károly: Hol tort a magyar filmművészet? Sűrűn tapasztalható, hogy a kritika dicsér egy új hazai filmet, a közönség viszont közömbösen fogadja. Ahogy ennek a fordítottja is. A kritika által elmarasztalt filmet tömegek nézik meg. Ellentmondás? Ízlés, igény különbözősége? Kritika és közvélemény szétválása? Bonyolult, mert egymással többszörösen összefüggő kérdések. Nemes Károly — a Kossuth Könyvkiadó Napjaink kérdései című sorozatában — arra vállalkozott, hogy együttgondolkodásra invitálja az olvasót. Hasznos együttgondolkodásra — ezt bizonyítja a könyv, amelynek szerzője alapos anyagismerettel veszi sorra hazai filmművészetünk erényeit és gyengéit, visszatekintve a múltba, s a jelent elemezve. Tényként állapítja meg — s igaz is —. hogy a magyar filmművészet nemzetközi rangot szerzett, hogy néhány nagytehetsé- gű alkotóművészünk — így például Jancsó Miklós — nemcsak tematikában, de formanyelvben is újítónak bizonyult. Ugyanakkor a változást negatívumok is kísérik, nem ritka az álkonfliktus, a kívülálló, szemlélődő magatartás, a formai öncélúság sem. Erénye a könyvecskének — lényegében hosszabb tanulmánynak —, hogy nem önmagában, hanem. társadalmi hatásában vizsgálja a filmművészet hazai helyzetét, a közönségre, a tudat- formálásra gyakorolt hatását. A kiegészítésként közölt bibliográfia hasznos útmutatóul szolgál azok számára, akik a témát részletesebben, mélyebben is megismerni kívánják. (m) manna-, esetleg tökvoltáról meg kívántam győződni, máris a magamévá tettem őt, s eszem, nem eszem, kutyakötelességem hazavinni. Ilyen analógia alapján az egyszer lábra húzott cipőt — bár úgy szorít, hogy a csillagokat látom —, vagy az üzletben kipróbált tv- készüléket — amely képtelen képet adni — nyomban le kell blokkoltatnom és hazaszállítanom. Ezen elv mellett a könyvesboltban nem lapozhatok bele egy könyvbe, csak ha meg is vásárolom. Az étteremben pedig nyugodtan traktál- hatnak moslékkal: ha egy kanállal fogyasztottam belőle, ki kell fizetnem. A dinnye eladója egyébként fölényes kacajjal oktatta ki a bárgyú .vevőket afelől, hogy mehetnek Pon- ciustól Pilátusig, ha ő egyszer azt a bököt. belemártotta a dinnyébe’, úgy az már végérvényesen elkelt, még ha a kuncsaft háztáji sertésállományát kénytelen is vele feljavítani. Most jut eszembe: ha így van, akkor egyáltalán mi célt szolgál a lékelés?! • ’O-ítvámuram belép az üzletbe, s egy üveg kölnit kér az anyjuknak. Forgatja, mustrálgatja, szaglássza az üvegcsét, aztán gyilkos gúnnyal szegezi az eladónak a gyanúszülte kérdést: — No és mi van akkor, ha ebben az üvegben nerrt Életveszély a Kasza utcában Idős asszony nyitott be a szerkesztőségi szobába. Miután leült, táskájából elővette a Petőfi Népe 1971. május 7-i számát. A már gyűrött, megsárgult újság egyik cikkére mutatott : Kényszer-helyreállítás ..;. — Sajnos még mindig változatlan a helyzetünk — panaszkodott Torna Istvánná, a kecskeméti Kasza utca 3. szám alatti ház egyik lakója. — Már évek óta rettegés az életünk. Álmatlanul töltjük az éjszakáinkat. Félünk, mert minden percben ránk omolhat az itt-ott aládúcolt, rozzant épület. Idősek vagyunk, mi már nem bírjuk ezt az állapotot sokáig. S mielőtt Torna néni az újság után egy jókora kö- teg aktacsomót is átnyújtott volna, emlékeztetőül elolvastam a cikket, hogy mi is történt tulajdonképpen? Az év elején a városi tanács vb illetékes szakosztálya a többi között a Kasza utca 3. szám alatti magántulajdonú ház hatósági kényszer-helyreállítását rendelte el. A két lakónak — Torna Istvánnénak és Farkas Istvánnénak — otthont nyújtó udvari épületet ugyanis „balra húzza, ferdévé teszi a megcsúszott gerincű, ócska tető. Falát az utcai ház felől jókora kétágú akáctörzs támasztja, védi a ledőlés- 1 ől ... S láthatóan a két helyiség aládúcolása sem mentheti már sokáig a rogyadozó házat...” A május elején megjelent cikk végén még megcsillant a remény: „A kis ház megjavítása után — remélhetőleg rövidesen — helyre áll a lakók biztonsága. Sajnos az épület falai biztonság helyett még mindig életveszélyt jelentenek az idős házaspároknak. Pedig elvileg már régen nincs akadálya a kényszerhelykölnivíz van, hanem például citromlé? Mi a garancia, hogy tényleg azt is kapok, amit kértem? Bizony, igen raffinált fogas kérdés ez. Bár még nem láttam olyan kereskedőt, aki módszeresen, fáradságos munkával szip- pantgatná ki a szagosvizet az üvegből, hogy azután aprólékos műgonddal ismét feltöltse, limonádéval. Elméletileg azonban mindez elképzelhető. De ha tovább szőnénk bátyámuram metsző logikára való okfejtését, úgy az égvilágon semmit nem vásárolhatnánk. ami zárt üvegben, dobozban, zacskóban stb. kerül forgalomba. Mert hátha a konzervdoboz homokot tartalmaz, vagy Kossuth helyett a lezárt csomagban azonos méretű fadarabkákat találok? Mi a biztosíték arra, hogy kiló só helyett nem ekrazitot sóz rám a boltos? Az üvegek, palackok meg különösen gyanúsak, hiszen annyi minden leledzik ezen a földön cseppfolyós halmazállapotban, ami nem kerül egy fillérbe sem, és pillanatok alatt betölthető... Az az érzésem, hogy ilyen „életvitel” mellett bátyámuram rövidesen vagy éhen pusztul, vagy egyetlen kereskedő sem áll majd vele szóba. Kár, hogy nem kérdeztem meg: mi az álláspontja a dinnyelé- kelést illetően! —a —r Bármely percben összedőlhet Tomáék lakása. elhúzódnak, s nemsokára beköszönt az esős, nyirkos ősz. Az idős emberek pedig egyre jobban kétségbe esnek a fejük fölött rogyadozó, arasznyi résektől szel- lős épület láttán. Szétnéztünk Tomáék otthonában. Otthon? A tiszta, rendes szobában az ágy végénél néhány gerenda tartja a mennyezetet. A szekrény mögötti sarokban pedig már bedőlt a fal. — Jaj, jöjjenek csak fel a padlásra, s nézzék, a kémény tartja a tetőt — invitált keseregve Farkas István. Csak jobb oldalt jöjjenek, odébb, ha ráállnánk, beszakadhat. Ezt a kéményt már rég ledöntötte volna a szél, de ahogy tudtam, megjavítottam. Az épület hátsó falát csak kőművesek tudnák rendbehozni. Aztán Torna néni vette át a szót: — Az elmúlt napokban a kőművessel egy rendőr is jött, Vargáné csak nagy- nehezen engedte be őket — panaszolta. — Pedig az ő udvarából közelíthető meg az épület hátsó része. szoba-konyhás lakását cserélje el az ő szoba-kamrás lakásukkal. A szerződést azzal a feltétellel kötötték meg, hogy rövidesen felhúzhatják a kéményfalakat, nagyobb ablakot rakatnak, s mozaiklappal borítják a földes szobát. Mindez azóta is ígéret maradt. Szabóék ahelyett, hogy jótevőjük lakását — a másik épülettel együtt — elviselhetővé tennék, pokollá „varázsolják” az idős emberek életét. Nem válogatnak az eszközökben, hogy megszabaduljanak tőlük. Durva, trágár szavakat használnak, részeges- kednek. Egyszer Lipcsémét megütötték, s a 68 éves asszonynak eltört a karja. Becsületsértésért már a bíróság is idézte őket... A háztulajdonosok meddig folytathatják lel- ketlenségüket? A hatóságok meddig tűrik a határozatok, döntések kijátszását? Ideje lenne végleg felszámolni a Kasza utca 3. szám alatti szörnyű állapotokat, a fenyegető életveszélyt, s az állandó perpatvart. Tárnái László reállításnak. Torna néni aktatömege tanúskodik erről. Pontosabban arról, hogy a városi tanács vb építési és közlekedési osztálya május 18-án keltezett ügyiratában Szabó Gyulát, a ház tulajdonosát a rogyadozó épület helyreállítására kötelezte. Ezt a határozatot a megyei tanács illetékes szakosztálya is megerősítette, s a tulajdonost először 500 forint, majd 1000 forint pénzbírsággal sújtotta. Ugyanakkor a szomszéd ház tulajdonosát is felszólították: „özv. Varga Jó- zsefnét, a kecskeméti Kasza utca 5. szám alatti lakost, a szomszédos Kasza utca 3. szám alatti házingatlant hatósági úton történő helyreállítási munkálatait saját telkéről történő tűrésére kötelezem ...” E jogerős határozatok ellenére a lakók még mindig életveszélyben vannak. A két háztulajdonos — Szabóék és Vargáné — a hatóságok döntéseivel mit sem törődve megakadályozza az épület megjavítását. A munkálatok hétről hétre — Még mit nem képzel- I nek? — méltatlankodott, i miután bekopogtunk az idős asszonyhoz. — Nem engedem tönkre menni a nagykaput, meg az udvart. Szemétdombot csinálnának a házamból? — Ezen problémázik, amikor mi életveszélyben vagyunk? — kérdezte ingerülten Farkas néni. — Lelketlen dolog ez... Közben Szabó Gyuláné a lakása ajtajából hallgatta a beszélgetést. Behívott a szoba-konyhás lakásba. — Senki sem hallgat meg bennünket — mondta síró hangon. — Az épület felújítására honnan vegyünk 45 ezer forintot? Nem is lenne elég ennyi pénz, hiszen Lipcsei Györgynének is adósak még. (Szabóék a rossz anyagi helyzetükre hivatkoznak, holott négy év óta magas téglarakás tornyosul az udvarukban, s állítólag a pincében alig férnek el a különböző épületalkatrészek ...) Amikor Szabóék megvették a ház fele részét, Lipcsémét megkérték arra, hogy a
