Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-02 / 154. szám

Fusarium­feríőzés! A MÉM felhívása Az eddigi csapadékos idő­járás és a levegő maga­sabb páratartalma rendkí­vül kedvezett a gabona kü­lönböző gombabetegségei­nek, különösen a fusarium- nak a terjedésére, fejlődé­sére. A betegség korábban a növény leveleit és szárát támadta meg, de az utóbbi időben helyenként már az érésben levő gabona kalá­szaira is átterjedt. A károk csökkentése ér­dekében az erősebben fer­tőzött gabonák aratásához sürgősen hozzá kell látni. Aratás után pedig gondos­kodni kell a gyors szállí­tásról és a megfelelő táro­lásról. (MTI) Növényvédelmi prognózis A hónap második feléhen uralkodó csapadékos időjárás következtében szinte a megye egész területén találhatók sző- lőperonoszporával fertőzött le­velek és fürtök. A fertőzés to­vábbterjedésének megakadá­lyozása érdekében, a permete­zésen kívül Badacsonyi réz- mészporral is porozni kell, amelyből kataszteri holdanként 6—10 kg szükséges. A szőlőpe- ronoszpóra elleni védekezéssel egy menetben a szőlőmolyok ellen is feltétlenül védekezni kell, hogy elejét vehessük a nagymértékű kártétel bekövet­kezésének. A szőlőmolyok el­len nagyüzemben Wofatox 0,4 százalékos vagy Parathion 20 0,2—0,3 százalékos, házikertek­ben a Lebaycid 50 EC 0.15 szá­zalékos, Nogos 0,1 százalékos vagy a Fiiból E 0,3—0,5 száza­lékos oldatával permetezhe­tünk. Valamennyi felsorolt ro­varölőszer méhekre veszélyes. Tanulmányút Lapunk szerdai számá­nak hírrovatában elírás történt. A helyes szöveg a következő: Nyírségi tanulmányutat szervez a Kecskemét—Kis­kunfélegyháza környéki Tsz-ek Területi Szövetsége. A csütörtökön kezdődő két­napos tapasztalatcsere résztvevői Kisvárdán a ho­moki lucerna- és burgo- nyatermesztést. Nyíregyhá­zán és Űifehértón a West- sik-féle vetésforgókat, illet­ve a gyümölcstermesztést tanulmányozzák. — Tizenkét különböző szolgáltatást rendszeresí­tett vásárlói részére a kecs­keméti Alföld Áruház. A szolgáltatások közül a ru­haigazítás, az amatőr film­hívás és az áru házhoz szál­lítása iránt van a legna­gyobb érdeklődés. A holnapi lapunk tartalmából: Kátyúban az E 5-ös út ügye? Megkezdődik a burkolat készítése. Erdélyi jegyzetek II. Házsongárdi temető. A mi otthonunk 8 Radio­es tv-melléklet N A P T A « 1971. július 2, péntek Névnap' Ottokár, Ottó Napkelte: 3 óra 50 pere. Napnyugta: 19 óra 45 perc. Holdkelte: 13 óra 59 perc. Holdnyugta: 23 óra 43 perc. — Az Alföldi Cipőgyár kiskunfélegyházi gyárában régi hagyományai vannak a szocialista brigádmozga­lomnak. Jelenleg 27 kol­lektíva 240 tagja vesz részt a nemes vetélkedőben —, közülük 11 brigád már többszörös birtokosa a megtisztelő címnek. A bri­gádok nemcsak termelési feladataikat végzik el pél­damutatóan. hanem igen sok társadalmi munkát is vállalnak. — Paprikával ízesített és színezett panírlisztet ké­szített a Kalocsai Sütőipari Vállalat. A MONIMPEX Kereskedelmi Vállalat szak- embeiei több nyugati or­szágba eljuttatták a kalo­csaiak úi termékét, hogy a kereskedelmi tapasztalatok birtokában megkezdhessék a gyártást. A hazai piac­kutatás is megkezdődött: a kalocsai panírliszt kisebb mennyiségben az üzletekbe kerül. A Kecskeméti Katona lózse' Színház CSEHSZLOVÁK FAHAZAK SZENTENDRÉN Sí'; •mm ••v '•»;♦ * y? 4 '• •' ' T''"> „ Szeptemberi idő,árás júliusban Még tart a Janus-arcú időjárás, de már nem so­káig — ígérik a meteoro­lógusok. A szélsőségekre jellemző, hogy szerdán vendégjátéka Baján Varsóban 13 fok volt a hő- jüiius 2, pé 11f*k este fél 8 óra mérséklet értéke, pontosan annyi, mint északon a Fe­hér-tenger és Grönland környékén. Prágában is csak 16, Berlinben és Bécs- ben 17, Budapesten 19, Pá­rizsban pedig 20 fokig emelkedett a hőmérő hi­ganyszála. Ugyanakkor Madridban 34 fokot, Athénben 31-et, Moszkvá­ban pedig 28-at mértek. Hazánkban a középhő­mérséklet jelenlegi értéke a szeptember második fe­lében szokásos időjárásnak felel meg. Süt ugyan a nap, a hűvös légtömegek átáramlása azonban tovább tart, s így a levegő még egy-két napig igen hűvös CHARLEY NENJE B-bérlet Mozik műsora július 2: KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor AZ INKÁK KINCSE háromnegyed 6 és 8 órakor HORIZONT 14 év«n alul aknak nem ajánlott! KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 órakor MICI NÉNI KÉT ELETE háromnegyed 6 és 8 órakor az Állatnak MEG KELL HALNIA Csak 16 éven felülieknek! Csehszlovákiából vásárolt faházakat építenek az ERDÉRT- TÜZÉP szentendrei bemutató telepén. A megnövekedett ha­zai kereslet miatt az import-házak összeállítására a cseh­szlovák cég szakemberei tanítják a magyar munkásokat. (MTI fotó: Kovács Gyula felvétele — KS) — A BAJAI DUNA Fo­tóklub tagjai ismét szép eredménnyel szerepeltek a fotóklubok VII. szegedi szalonján. Hét szerző 14 képe került kiállításra, és a bajai klub fotósainak összeállítása nyerte el Sze­ged város különdíját is. — Anyarozsot gyűjtött Kerekegyházán, a Béke Tsz-ben az elmúlt napok­ban ötven Dömösre induló úttörő. „Munkabér”-ként a szövetkezet teherautója szállította el a táborozás­hoz szükséges felszerelést, és 15 sátrat a Duna-ka- nyarba. NyeremínybetétkSnyv­sorioás Az Országos Takarék­pénztár csütörtökön Nagy- kátán rendezte meg a nye- reménybetétkönyvek 1971. második negyedévi sorso­lását. Mindazok az 1971. június 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban le­vő nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utol­só három számjegye (szám­végződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1971. második negyed­évi átlagbetétjüknek a szá­mok mellett feltüntetett százalékát nyerték: % % % 077 100 102 25 123 25 170 25 214 25 225 25 235 25 258 25 321 25 418 25 422 200 470 25 559 50 588 25 693 25 700 25 735 25 777 25 833 25 846 25 863 25 877 25 892 25 900 25 981 25 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító fiók. vagy postahivatal 1971. jú­lius 15-től fizeti ki. (MTI) Színpad a vízen Vízi színpadot épít Ba­jának a Folyamszabályozá­si és Kavicskotró Vállalat helyi hajójavító üzeme. A munkások kikötői ponto­nokból állítják össze a „vi­lágot jelentő deszkákat”. Az új vízi színpadot augusztus első felében ad­ják át a városnak. Kisebb fokú földrengést észleltek Kőzép-Dunántúlon 2—3 másodpercig tartó földrengést észleltek csütör­tökön délután 16.42 órakor Közép-Dunán túl térségé­ben. A kisebb fokú földlö­kést „feljegyezte” az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet tihanyi obszervatóriumának mechanikus jellegű re­gisztráló műszere is. A földrengést különösen a sziklahegyre épült veszp­rémi várban lehetett a leg­jobban észlelni, ahol az épületek falain mozgásba lendültek a képek is. A földmozgásra különösen ér­zékenyen reagáltak a Bala- tonfüreden kezelt szívbete­gek. Az ár-apály hatás észle­lésére felállított tihanyi re­gisztráló műszer adataiból nem fjerült ki a földrengés erőssége és gócának távol­sága. A szakemberek meg­kezdték a jelenség értéke­lését Változások a televízió műsorában 21.10: Novella a képernyőn. I. Üt Párizsba. 2. Kaszálás. Szovjet kisjá'ékfilm. — Elma­rad a Telegrro^eszk. — 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22.10: A veszprémi tv-taiálkozó díj- nyerés műveiből. — 22.15: Ak­tív pihenés. A több5 műsorszám változat­lan. (MTI) Nagydiiat nyert Pécsett a Kecskeméti TÜZÉP Vállalat Tegnap tartották a III. Pécsi Ipari Vásár és Kiál­lítás első hivatalos esemé­nyét, a sajtótájékoztatót és díjkiosztást. Az idei vásá­ron 90 hazai és 70 jugo­szláv cég mutatja be áruit, szolgáltatásait, összesen mintegy 5 ezer cikket. A szakmai zsűri értékelése alapján ítélték oda a vá­sár 10 nagydíját a vállala­toknak. ezenkívül 27 első, 29 második és 23 harmadik díjat adtak ki. ---------------------­A tegnapi díjkiosztáson — Vetik a fűmagot Kecs- a Kecskeméti TÜZÉP Vál- keméten. a Széchenyiváros marad, lalatot nagydíjjal tüntették új parkjaiban a városi ta- 4r-prj~p=»-^ ki. nács községgazdálkodási és —I—A 1 \j. —1 ,f It A III. Pécsi Ipari Vásár kommunális üzemének dől- , és Kiállítás ma délelőtt gozói. A füvesítéssel egy varható időjárás: Felhő- nyitja meg kapuit a nagy- időben játszóteret és autó- ® . °nu~folc> szórványosán közönség előtt parkírozót is kialakítanak, kialakuló futó esőkkel, zá­porokkal. Élénk, időnként erős, lassan mérséklődő északnyugati, északi szél. A hőmérséklet alakulásá­ban változás nem lesz. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: 6—11, legma­gasabb nappali hőmérsék- •let: 17—22 fok között. A Kecskeméti Agrometecro- lóg al Obszervatórium je'enti: jún us 30-án a középhőmérsék­let 15,7 (az 50 éves átlag 21,4), a legmagasabb hőmérséklet 20,0 Cels us-fok volt. A napsü­téses órák száma 12. Július l-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 13,3, délután 1 óra­kor 19.0, a legalacsonyabb hő­mérséklet 8,6 Celsius-fok volt. — Egyre nagyobb gondot fordít a kisszallási Petőfi ,CSIKOROG CSIZMA’ a halászok Aranyponty ünnepén Német vendégek érkeztek Bajára Évszázados szokás sze- a szegedi halászok is sok rint, akiknek a víz adja a brigádot meglátogatnak, s kenyeret, Péter-Pál 'nap- részt vesznek az ünnepsé- ján nem ülnek ladikba, s geken. nem ürítik ki a varsákat, a német vendégek hol- hálókat. . nap a Ferenc-csatornát, s A bajai Üj Élet Halászati a karapancsai keltetőt né- Termelőszövetkezet csak- zik meg, s július 8-ig a ta- a ^rtés" nem száz mestere úgy dón- nyákon a halászati szer- ten^sztéf flSésé^ Az tott, hogy a hagyományos számok technikáját, a nyílt idén mór f m ^ Aranyponty ünnepséget jú- vizek és holtágak haszno- bevéteTt várnak a^év vé ,d-t" •“*« tanulmányozzák. g1ff“ly”™ms»„ hlzl.H néhány nappal később, az­az pénteken és szombaton rendezi meg. így ugyanis az ünnepségen részt vehet a Horst Arndt elnök veze­tésével tegnap Bajára ér­kezett NDK-beli halászati szövetkezet négytagú dele­gációja. A feketeerdői. rezéti, csertai, bátai. nagybaracs T. L. csaknem 6 ezer sertésért. Leszakadt a pótkocsi... Két baleset, őt súlyos sérülés Július l-én hajnali 5 óra- A balesetért azt a gépkor kor súlyos közúti baleset csiszerelőt terheli a felelős­történt Lajosmizse határá- ség, aki a jármű vonószer- , . . ....... ban. Mészáros Lajos, Ja- kezeiét javította. Az ügy­kai hercegszántói kunié- kabszállás, Petőfi utca 31 ben megkezdődött a vi%- hertoi. s a Budos-tavi ha- szám alatti lakos, a Nép- gálát. lásztanvákon ma reggel front Tsz pótkocsis teher- Lajosmizse határában, az kezdődik a hagyományos gépkocsiját vezette Buda- 5-ös számú főútvonalon ke- Aranyponty ünnepség. A pest irányába. Lajosmizsét rékpározott Tereki István, Duna mentén felhangzanak elhagyva a pótkocsi vonta- Lajosmizse, Zrínyi utca 28. a családtagokat, rokonokat, tására szolgáló vonószár a szám alatti lakos. A 65 vendégeket hívogató ősi ha- kocsiból kicsúszott, a von- éves férfi balra akart el- lásznóták. A rendezvények- tató leszakadt, áttért a ba! kanyarodni, de nem jelezte re a helybelieken kívül a oldalra, s ott nekiütközött szándékát, s eléje hajtott szolnoki, szegedi, s a Ma- a szabályosan haladó lovas Belányi Dezső Sándor kis- ros menti mesterek is el- kocsinak. Mészáros Tibor teleki lakos személygépko- jöttek. A mai napon csíz- 21 éves, Lajosmizse, Közös csijának. Az ütközés ko­ma ropog a halászok Iá- 17. szám alatt lakó foga- vetkeztében a személygép. bán. az első félévben tost és 25 éves nővérét élet- kocsi vezetőjét, a kerékpá- ugyanis bőven fizetett a veszélyes sérülésekkel, esz- rost és Domokos István Duna. A monda szerint pe- méletlen állapotban szállí- kecskeméti lakost súlyos dig „ha nem csikorog a tották a kórházba. Az ,, csizma a halász lábán Pé- anyagi kár, az előzetes sérüléssel a korházba szal- ter-Pálig. a halász fog esi- megállapítások szerint meg- ‘‘tották. Az anyagi kár 22 korogni a iövq Péter-Pálig.” haladja a 8 ezer 'forintot, ezer forint. Délelőtt a halászok a ko­szorúba font aranyhallal körbejárták a tanvákat. az­tán a termékenység jelké­pét a ‘Dunába dobiák. A ■i le Kétszer büntették már bennelevő 1700 forinttal .szertartás” befejezéseként lopásért és közveszélyes együtt. A fiatal nő László- a brlgádvezetők a vízme- munkakerülésért Fiedler falván élő rokonaitól ez­Anna 25 éves, foglalkozás után 500 forint készpénzt nélküli, büntetett előéletű és egy pulóvert lopott eL budapesti lakost. Fiedler Fiedler Anna csavargó élet- Anna azonban nem tanult módjára jellemző, hogy a büntetésekből. Nemrégi- nincs munkahelye, szemé- el. s a rekesztő halászatot ben Kecskemétről László- lyi igazolványa, lakása. A tanulmányozzák. A hátai falvára utazott autóstoppal, rendőrség Fiedler Annát lo- tanvát is felkeresik, ahol a s ellopta a gépkocsivezető pásért és közveszélyes műn- régi. kezdetleges hálóktól, zsebéhői kiesett pénztárcát kakerülésért előzetes letar- a legmodernebb berende- A sofőr észrevette a lopást, tóztatásba helyezte. Ügyé- zésig" minden szerszám felkereste Fiedler Annát és ben a vizsgálat még tart. megtalálható. A szolnoki és visszakérte tőle a tárcát a G. G. rővel megmskoliák a fo­lyót. hogy jövőre is jól fi­zessen. A német halászok a re­zéti brigádhoz látogatnak PETŐFI nEPE. a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága lapla. — Főszerkesztőt dr. Weither Dániel. — K'adia a Bács megyei Lapkiadó Vállalat — Fele'ős kiadó: dr Mezei István igazgató. — Szerkesz.uVég' Kecskemét. Városi Tanácsház. — Szerkesztőségi telefonkőznon': iS-619. 12-516. — Szerkesztő bizottság: 11-038. Kiadóhivata'• Kec=k“-hét Szabadság tér Íja. Telelőn: 11-709. Terjeszti a Magyar Posfa — Előfizethető a helyi pos'ahiva'ainknál és kézbetTtő’-né' — Előfizetési díi: 20,— Ft. Fosta'Uaivái on v-iamint átutalással a KH1. 215—06163 pénzforgalmi jelzőszámára. — Bács Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telelőn: 12-213.— Index: 35 06§

Next

/
Oldalképek
Tartalom