Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-04 / 156. szám
4. oldal 1971. Július 4, vasárnap Erdélyi jegyzetek III. AZ IRODALOM TÁJÉKÁN Háromszáz forintos perspektíva Egy visszájára fordult jogi rendezés nyomában A nagyenyedi kollégium udvari homlokzata* Egyhetes utunk tulajdon-Ez a lap mindig is annak meglepetések egész sorát képpsni célju az volt, hogy köszönhette frissességét, produkálta. Cseppet sem találkozzunk a mai romé- sokoldalúságát, hogy helyt véletlen, hogy ez a magyar- niai irodalom művelőivel, adott a szocialista Románia nyelvű színházak tevé- s lsme^ gondolatoka^ ^ tumban. Már külsőre is iz- : ^ f galmas, modern szellemi «1; I )j? 'ílIF'Sf|t vállalkozást sejtet. Néhány :|| || j* ” t szám közepén egész olda- t f* *JL, a mellette levő oldalon színes, beragasztott repródul'.- 'Jé-. igyekszik szinkronban lenni a vers mondanivalójával. A versek mellett rövid széppróza szerepel, a legkülönbözőbb városaiban, kenységére is pezsdítőleg színvonalon túl az olvas- falvaiban élő és magyarul hatott. A Nagyváradi Ál- mányosságra is ügyelnek. író szerzők alkotásainak — lami Színház úttörő szere- Rendszeresen közölnek el- műfaji és nemzedéki ho- pet vállalt a fiatal és nagy tehetségű költő, drámaíró Páskándi Géza A bosszúálló, a kapus, avagy Kérjük a lábat letörölni című abszurd — vagy inkább, a szerző meghatározása szerint, abszurdoid drámájának bemutatásával. Ezt a kétrészes groteszk drámát, alkalmunk volt látni Kolozsvárott, a váradiak ottani vendégszereplésének köszönhetően. A drámát nem színpadon játszották — ott nem is érvényesült volna —, hanem a Kolozsvári Rádió stúdiótermében, a két részre osztott nézőtér közepén. Ismertetés vagy méltatás helyett itt csak annyit: nem mindennapi élményben volt részünk. Igazi drámát láttunk, mély, 1 időszerű, nálunk is érvényes mondandóval. Időnket végül is nem töltöttük haszontalanul. Ismerkedni a szomszédos, baráti ország életével és kultúrájával, nem is lehét A tordai Bethlen-ház. méleti szociológiai tanulmányokat, glosszákat, s rövid filozófiai esszéket, ez a lap épp annyira tekint- utóbbiakat Constantin hető hagyományosnak vagy vatartozásra való tekintet mas> mint hasznos. S ép- nélkül. Ezért van az, hogy pen €zert szükséges. Hatvani Dániel Érvényes rendelkezéseink értelmében a magánkisiparosok is köthetnek társadalombiztosítást, havi 80 forint tíz éven át történő befizetésével 60 éves korukban nyugdíj jogosultak lesznek: kapnak havi 500 forintot. Ez idáig úgy hangzik, mint valami jogi szaktanácsadás bármelyik napilapban. Holott csupán arra szolgál, hogy párhuzamba állítsuk a 37/1970. Korm. sz. rendelettel és az azt kiegészítő SZOT-sza- bályzattal. E rendelkezéskomplexum azért látott napvilágot, hogy a szakszövetkezeti tagok nyugdíjjogosultságát rendezze. Eszerint a szakszövetkezeti tag — ha rendszeresen végez munkát a közösben! — 65 éves korában megszerezheti a nyugdíjjogosultságot. Egyelőre tekintsük el annak elemzésétől, hogy mennyi a reális esély a közös területen való ténykedésre. Mert ha erre nincs módja — és a gyakorlat ez —, akkor 70 éves koráig kell várnia, nem 500, hanem 300 forint járadékra. És ezért fizet havonta nem 80, hanem 85,50 forintot. Ez azt jelenti, hogy az egyazon idős maszek kisiparos és szakszövetkezeti gazda, akik egy adott időpontban kötöttek társadalombiztosítást, mire az utóbbi részére folyósítani kezdik a havi 300 forintot, az előbbi egy évtized során már felszedegethette a maga 60 ezrét. Ez, kérem, elemista számtani művelet A kiskőrösi területi szövetséghez tartozó szakszövetkezetekben a tagságnak mindössze 8,5 százaléka végez rendszeres munkát a közösben. De az arány optimális esetben is csak 20 százalékra volna növelhető, s így a tagság négyötödével még mindig csak mint járadékigényesekkel kellene számolnunk. A helyzet kézenfekvő: közös alapjuk fejlesztésénél a szakszövetkezetek számoltak a rendelkezésre álló munkaerő szűkös voltával, amit lehetett, gépesítettek, legalábbis ott, ahol a gépi erő használata gazdaságosabb az élő munkánál. Emellett Noica bukaresti tollából. filozófus modemnek — esztétikai értelemben —, amennyire A folyóirat törekvéseit hű tükrévé tudott válni a Aurel Rau főszerkesztő, romániai magyar irodalom maga is költő és múfordí- egésze mozgásának. tó, így foglalja össze: „Legyen a költő hasznos A romániai szellemi akarat!” — Szabó Lőrincet életet egészében ma az jel- idézte a jubileumi irodal- lemzi, hogy valahol fele mi ested Létay Lajos főúton van a hagyományok szerkesztő. Szép és nagy és a modernség között. Ez program ez, s az Utunk- a mi programunkat, lehető- nak minden lehetősége ségeinket is meghatározza, megvan ahhoz, hogy kitel- A művészi kísérletezések jesítse. Ennek jegyében je- számára nyitottságot biz- lentették meg az évfordu- tosítunk, bár a szélsőségek- lóra az Évek énekei című nek nem vagyunk hívei, versantológiát. Nyolcvan Érvényesíteni kívánjuk a modem ember érzékenyköltő verse sorakozik fel a díszes kiállítású kötet- ségét, a komplexitást, de ben, köztük a neves, nagy felhasználjuk a népi míto- tekintélyű Horváth Imréé, szokat is. A filozófiai esz- Bartalis Jánosé, Szemlér székkel az intellektuális Ferencé, de mellettük ott gondolkodásra szeretnénk szerepelnek az alig húszrászoktatni az olvasóinkat, éves, szárnyukat bontogató A szociológia, a publicisz- fiatalok is. Éljenek bár tika pedig nem keveseb- Nagykárolyban, Marosvá- bet céloz meg, mint azt, sárhelyen, Sepsiszentgyör- hogy jelen legyünk a hazai gyön, vagy Bukarestben. közéletben. Románia-szerte Az Utunk című hetilap szánszát éli a drámairoda- ott tartózkodásunk idején lom és a színjátszás. Mint ünnepelte alapításának ne- barátaink mondották, az gyedszázados évfordulóját, elmúlt évad az újszerű 13. Egy presszóban vett négy tábla csokoládét, két bon- bonos dobozt, italt is vásárolt. Jókedve kerekedett. Szerencséje volt; azonnal kapott taxit. Eltöltötte a család meghitt, barátságos melege, hálás szavakat keresett, de sehogysem tudott kinyögni egy szót sem. Egy pillanatra megirigyelte Bírót. Később a gyerekek a karácsonyfa alatt összeszólalkoztak egy játék miatt. Bíró dühösen ráiuk förmedt, az asz- szony azt mondta: „Még az hiányzik, hogy szenteste is ordítozz velük.” Vacsoránál Bíró kilöttyentette a vörösbort, a felesége fölugrott, sót szórt rá. Nem szólt, csak egy pillantást küldött a férje felé. Csapó megmerevedett, szertartásos lett, s nem sokkal később már szűk ketrecnek érezte barátja lakását. Felállt, elbúcsúzott. A férj is, a feleség is tartóztatta. Csenő valami olyasfélét érzett, hogy sokkal inkább attól félnek, hogy most itt maradnak bezárva ebbe a lakásba, mint at-. nyilván az sem lehetett céljuk, hogy a .tagsági szőlők művelésétől elvonják a tagokat. Így is túlzott mentékben következett be a szőlők pusztulása... Él bennem a gyanú, hogy a 20 százalékos optimális igénybevétel is pusztán elméleti feltevés. Gyakorlatilag ugyanis aligha lehetne több mint kétszeresére növelni a közösben foglalkoztatott tagok számát. A nyugdíjjogosultság megszerzésének ez az útja tehát a túlnyomó többség számára nem járható. Némely szakszövetkezetben az ezzel ellentétes felismerés kap'ott lábra, csoportosan jelentkeznek a közösbe olyanok, akiknek ez korábban soha eszükbe nem jutott, ám a vezetők csak széttárt tenyérrel, sajnálkozó tekintettel tudják fogadni őket. „Elnök elvtárs, el kellene adnunk a kombájnt, meg a fűkaszát is, mert a gép az oka, hogy nem szerezhetünk nyugdíjat” — már ilyen vélekedés is elhangzott az elkeseredett gazdák részéről. Eszembe jutnak az angol- ipari forradalom géprombolói, valahol a tizennyolcadik század tájékáról. És ugyan mennyivel van előnyösebb társadalmi helyzetben a szakszövetkezeti tag, mint .a magánkisiparos? Hiszen azzal, hogy tag lett, földjét forgalom- képtelenné tette, termése 10 százalékával évente hozzájárul a közös fejlesztéséhez, fizeti a magas lóadót, borát forgalmi adó sújtja. E felsorolásnak nem célja a sajnáltatás, általam is ismert a Kiskőrös környéki szakszövetkezeti tagság egy bizonyos hányadának nem éppen alacsony jövedelmi szintjé. És amíg bírja munkával, a szakszövetkezeti tag sem sajnálatra, sem gyámolításra nem szorul. A szegényebb- je sem! Ám kérdés, hogy meddig bírja... Ugyanis a szövetség területén élő 17 ezer tag 24,7 százaléka már túlhaladta, 26,9 százaléka pedig rövid időn — azaz pár éven — belül túllépi a 65 évben megszabott nyugdíjkorhatárt. A tagság több mint felét tehát közvetlenül érintő problémáról van szó. Nem véletlen, hogy a rendelkezés meghozatalát évek óta felajzott tömeges várakozás előzte meg. Bíztak, reménykedtek : hasonló elbírálásban részesülnek, mint a magánkisiparosok. Korai volt a reménykedés. A szóbanforgó jogi rendezés visszájára fordult; nem örömet, hanem elkeseredést váltott ki, az emberek becsapva érzik magukat, s szívesebben vennék, ha a rendelkezés, úgy ahogy van, visszavonásra kerülne. A társadalombiztosítás ugyanis nem önkéntes, hanem kötelező jellegű, akkor is, ha csak járadékigényre jogosít. Nincs más alternatíva, csak a 300 forintos „távlat”. Akik olyan anyagi helyzetben vannak, hogy az évi 1026 forintot képtelenek megfizetni, azokat mentesíteni lehet, de ezzel még a járadékos igényjogosultságtól is elesnek, s éppen azok, akik már most rászorulnának. Vagy váltsa meg a közös a befizetési kötelezettséget? Ezer tag esetében ez több mint egymillió forint. Hol van ennek az anyagi fedezete? Hiszen a szegényebb szak- szövetkezeteket már az is porig sújtja, hogy a biztosítási díjat a termés betakarításáig kölcsönöznie kell a tagok nevében, s ez a forgóeszközök elvonását eredményezi. S végül, ami a helyzet legnyugtalanítóbb következménye: egyre több jel utal arra, hogy a rendelkezés gyengíti a tagsági integrációs törekvéseket. Mind „kifinomultabb” változatban észlelhetők a tagsági hozzájárulás kötelezettsége alóli kibújás módszerei; s a parcellás szőlők pusztulása, a földek felajánlása nem csökken, de éppenséggel fokozódik. És a megyében mintegy 40 ezer családot érint, közvetlenül, vagy távlatilag, ez a rendelkezés, amelynek nem így kellett volna napvilágot látnia. H. D. tói, hogy ő egyedül lesz. így hát elment. Kint az utcán vidáman fütyörészett. s a Luxorban ott találta még Etusékat. Vidámak voltak. Bélus a szőke nő térdét fogdosta. Csapó leült közéjük, felszabadultan nevetett. — Nincs ebben semmi — mondta Etus — minden családban így van. Csapó nem válaszolt, nem nagyon érdekelte Etus megjegyzése. Egyedül szeretett volna maradni, távol mindenkitől, Etustól, Bírótól, a sárga Gawrontól. — A Karesz micsoda egyedül lehet! — Milyen Karesz? — kérdezte Etus. Csapó nem a kérdésre válaszolt, de Etus megértette, kiről van szó. — Mikor repül a dzsungel fölött — folytatta Csapó — képzeld el! Olyan lehet, mint mikor én repültem a ködben. — Miféle ködben? — Múltkor ködbe kerültem. Bíró feliött utánam és lehozott. A hátán feküdt összeszorított foggal. — Föl kellene jönnöd Pestre — mondta Etus. — Minek? — kérdezte, s fektében fölemelte a fejét. — Elmehetnél a MALÉV-hez. Az jobb lenne neked. Városokat látnál, meg minden. Csapó nevetett, kicsit csúfondárosan. Etus dühös lett. — Mit nevetsz? Talán nem különb munka, mint trágyát szórni!? — Mit tudom énl — nevetett Csapó — nem csókolnál meg? — Olyan vagy, mint egy tízéves gyerek — mondta kedvesen Etus é_s odaült mellé. - - —"
