Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-01 / 153. szám

I oldal 1971. július t ., csütörtök Keceli meggyszüret, kérdőjelekkel A meggyszüret látszatra nagyon ősi és nagyon egy­szerű művelet: le kell szed­ni a gyümölcsöt a fáról, a sötétpiros, lilába játszó bo­gyók millióit. Fához dön­tött, vagy álló létráról, vagy — ha a test mozgé­konysága, ruganyossága engedi — a gallyak közül, toronymagasságban, az ég szomszédságábóL Ügyelve arra, hogy kocsányostól szedjék a derékra erősített köténybe, onnét kellő óva­tossággal öntözgessék a ko­sarakba, a ládákba. Itt-ott levél is kerül a gyümölcs közé, ezt utólag kell ki- szedegetni. Kecel apraja-nagyja ezekben a napokban a meggyfák ágait bújja. Ilyenkor minden más mun­ka háttérbe szorul. De le­gyünk pontosak: inkább Százezer fa A meggyfa nem őshonos a keceli homokon. Csak a századforduló után kezdett elterjedni, s vált néhány évtized alatt a legfőbb köz­tes kultúrává a szőlősorok között. De igazi rangját csak a felszabadulás után nyerte eL Volt egy időszak Kecelen, amelynek ez volt a gyakorlattá vált jelsza­va : minden család ültes­sen évente egy meggyfát. Szép és vonzó program volt, meg is lett az ered­ménye, a keceli parcellás szőlőket, de még a falu ut­cáit is elözönlötték a meggyfák. A nagyközség mintegy 4000 holdnyi parcellás sző­lejében hozzávetőleg 100 ezer meggyfa díszük. És hoz jó termést az idén, ha nem is éppen rekordot. Ha csak húsz kilót is számítunk egy fára, akkor is meglesz a 200 vagon. A termés na­gyobbik fele — 60 százalé­ka — pipacsmeggy. Neve­zik egri meggynek is. Ez Kecelen a legközkedvel­tebb, viszonylag igénytelen, sav- és cukortartalma egy­aránt magas. Az üveg­Átvételi gondok csak a falu „nagyja” vagy­is az öregebbjei találhatók a fák koronája körében, azaz a szakszövetkezeti tagság, a fiatalabb nemze­dék többsége nem szed és nem eszik fáról gyümöl­csöt itt sem. Ezért van az, hogy a fák csúcsán ott ma­rad a termés, rigók és var­jak táplálékául. Azért a meggyszüret Ke­celen még eseményszámba megy. Aki a mezőgazda­ságból él, annak meggyfá­ja is van, akinek kevesebb, hamarább végez, s ha ked­ve szottyan, elmegy azok­hoz, akiknek több van, fe­les szedést vállal, s ha szorgos kézzel van megáld­va, a napi 300 forintot is megkeresheti. A nagycsalá­dosok számára a meggysze­zon átvitt értelemben is szüret. meggy 35 százalékot kép­visel, ez az „elit”, teljes egészében exportra kerül. S a fennmaradó 5 százalék a cigánymeggyé, amelynek újabban van keletje, fő­leg a konzerviparban, mint színesítő és ízesítő nyers­anyagnak. A féregmentes minőség­ről a HUNGAROFRUCT gondoskodik; virágzás után repülőgépet bocsát rendel­kezésre, már évek óta, kö­rülpermetezi a határt, s ily módon a védekezés megoldottnak tekinthető. Ez kerül évente 130 ezer forintba. Busásan megté­rül. Pápai Sándor, a Kinizsi Szakszövetkezet elnöke fej­ben számolgatja, hogy mit hoz a meggy a keceliek- nek: — Az üvegmeggy átvéte­li ára 13, a pipacsmeggyé 8, a cigánymeggyé 6,50 fo­rint. Átlag számíthatunk tíz forintot. Szorozva a 200 vagonnal húszmil'ió forint. Ez azt jelenti, hogy hozam­ban a meggy mindjárt a szőlő után következik. Sokszor a fán maradt a meggy 45 előtt. Nem volt ára, nem volt keletje, le­szedni sem volt érdemes. Ügy könyvelték el, mint értéktelen gyümölcsöt. De kiderült, hogy nem az. Nyugat-Európában na­gyon kedvelik. Olyan gyü­mölcsnek tartják, joggal, amely egyszerre táplál is, meg étvágyat is csinál. Ám még négy évvel ez­előtt is egyetlen fmsz-te- lepen vásárolták fel az egész keceli meggytermést. Sokan már este odatele­pedtek, hogy sor kerüljön rájuk reggel. A szűk csa­torna magát a szedést hát­ráltatta — emiatt maradt a meggy a fán. A frontát­törés dr. Szőke Jánosnak, a Kinizsi Szakszövetkezet előző elnökének nevéhez fűződik, aki véghezvitte, hogy az egész községben a szakszövetkezet bonyolítsa a felvásárlást. A másik két szakszövetkezet területén is. A rendszer bevált, az át­vevőhelyek megsokszorozá­sa hasznosnak bizonyult. Némi módosulás azóta tör­tént. Egyrészt az áfész továbbra is részt vesz a felvásárlásban — a szak- szövetkezettel közösen. Van is némi versengés, bár a módszerek nem mindig korrektek. De a nagyobb probléma ott van, hogy a szakszövetkezet a tagsági 10 százalékos hozzájárulás elszámolását átengedte a Mezőterméknek, ennek fe­jében viszont a felvásárló vállalat az egész termés fölött diszponál, követke­zésképp, már ami az ára­kat illeti, diktál. Most hiá­ba működik összeen 29 át­vevőhely a területen, a szakszövetkezetek, de a ta­gok is úgy érzik, hogy ki vannak szolgáltatva. Azt tervezik, hogy jövőre az elszámolást nem bízzák a felvásárlóra, így a értéke­sítést elterelik a kényszer- pályáról. Magyarán: an­nak adják, aki többet ad érte. A szakszövetkezet vezetői szerint legjobb vol­na egyenest a HUNGARO- FRUCT-nak átadni. De a változtatással járó gondok már előre vetik árnyéku­kat: a 10 százalékot egyen­ként bevasalni a tagoktól éppenséggel nem egyszerű művelet és sok fölös admi­nisztrációval is jár. Más­részt megnövekednek a csomagolás feltételei, már­pedig a tagság ezzel most is hadilábon áll, a export­ra való előkészítés volta­képp az átvevőtelepeken történik — mint ahogy er­ről Csóti Imre. a szakszö­vetkezeti felvásárlórészleg vezetőjének társaságában alkalmam van meggyőződ­ni. Hol az utánpótlás? Ám ezek napi gondok ahhoz képest, hogy mi lesz a köztes meggytermesztés­sel 5—10 év múlva. Vagy egyáltalán: a meggyel... Jelenleg még nincs baj, minthogy a meggy jóval kevesebb munkaráfordítást igényel, mint a szőlő, ezért azokról a fákról is jó ter­mést szüretelnek, amelyek alatt már pusztulni hagy­ták a tőkéket A „földszint” már romos, az „emelet” még ép, használható. De a hanyatlás a közeli évek bármelyikében bekö­vetkezhet. A mostani szak­szövetkezeti tagság elöre­gedik, az erőnlét létrájá­nak mind alsóbb fokára kerül, s ezzel együtt mind több gyümölcs marad a fán. Vegye át a közös a meggyprogramot? Ilyen kezdeményezés már az el­múlt évtized közepén tör­tént, s a keceli szakszövet­kezeteknek jelenleg van 65 hold üzemi meggyesük, amelyből 55 hold a termő. Ennél azonban meg kell állniuk, mert a szedés már most alig áthidalható prob­lémát jelent. Csak úgy van rá mód, ha a meggyszüret ideiére minden más mun­ka leáll. Marad tehát a köztes, amely kimondottan a csa­ládi munkaszervezetre épül. Ám ha a szakszövet­kezeti tagságnak nincs utánpótlása. akkor a meggyfák is a szőlőtőkék sorsára jutnak. A kör ezen a ponton bezárulni látszik. S annál is fájóbb gond ez, mert elszaporításra vár­nak az új, más-más időben érő, öntermékenyr'ő — te­hát az eddigieknél bizton­ságosabban termeszthető — fajták. Még elegendő sza­porítóanyag is mutatkoz­na. De ki vállalkoznék az ültetésre, s főképp arra, hogy öt év múlva, a ter- mőreforduláskor, meg is szedje a termést? A kérdéssel Kői Bélához, a kiskőrösi területi szövet­ség titkárához fordulok. — A közös számára nem elveszett ügy a további te­lepítés — véli. — Sövény­rendszerű fajtákat kellene ültetni, amelyek termése géppel lesz szüretelhető, konzervgyári célokra. A köztes fák pótlására pedig készülnek a rekonstrukciós tervek. Itt szintén zárt ül­tetvények kialakítására ke­rülne sor. Számításba vesz- sziik azt is, hogy az így be­ültetett tagsági terület örö­kölhető legyen. Viszont nem lesz eladható, nem lesz forgalomképes .;. Kétségeim vannak az iránt, hogy a teljes rendel­kezési jog kinyilvánítása nélkül a fiatalabb nemze­dék körében kedvet lehet csinálni a meggyfák ülteté­séhez. Holott a mostani, vagyis az évenkénti húsz­millióból, amit Kecel né­pének „hoz” a meggy, tel­ne erre is. De kedv híján a pénz a takarékba kerül, s lesz belőle porszívó, autó, családi ház, külföldi uta­zás. Egy csomó hasznos, szükséges dolog. Csak épD utánpótlás nem lesz belőle. Hatvani Dániel Jobb együttműködés kevesebb baleset A napokban a jugoszlá­viai Vajdaság Közlekedés- biztonsági Tanácsának de­legációja tett látogatást a Közúti Balesetelhárítási Tanács megyei vezetőségé­nél. Ebből az alkalomból megkértük Szivo Mikics professzort, a vajdasági KBT titkárát, hogy fog­lalja össze magyarországi látogatásuk tapasztalatait, s ismertesse a Jugoszláviá­ban működő Közlekedés- biztonsági Tanács tevé­kenységét. * Várakozáson felül — Hat napot töltöttünk Magyarországon — kezdte Szivo Mikics. — Tanulmá­nyoztuk a Közúti Baleset- elhárítási Tanács szerve­zeti felépítését, tevékeny­ségét a közúti balesetek megelőzése érdekében foly­tatott munkáját. Az a be­nyomásunk, hogy magyar barátaink ezt nagy aktivi­tással és hozzáértéssel vég­zik. Alkalmunk volt részt venni közúti ellenőrzése­ken, KRESZ-előadásokon, tanulmányozhattuk a KBT országos szerveinek bal­eset-megelőző ténykedé­seit. Elindulásunk előtt voltak elképzeléseink a ma­gyar szervek munkáját il­letően, s számítottunk se­gítségükre, ám minden vá­rakozásunkat felülmúlta az a kedvesség, s az a ven­dégszeretet, ahogy delegá­ciónkat fogadták. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöt­tünk, semmit sem titkoltak előttünk, sőt olyan prob­lémákat is feltártak, amely nálunk még nem jelentke­zett. Ügy vélem, hogy a két szervezet közötti mun­kaikapcsolat jelentős mér­tékben csökkentheti a köz­úti balesetek számát. Oktatás és vetélkedő Beszélgetéseink során csodálkozva hallgattuk, hogy itt önöknél a KBT aktívái, vezető funkcioná­riusai társadalmi munká­ban dolgoznak, s emellett olyan eredményekkel di­csekedhetnek, amelyek nemzetközi vonatkozásban 10. „Fölvinnél?” — kérdezte Bíró. „Világos” — mondta a másik és már csak akkor jutott eszébe, mikor a le­vegőbe emelkedtek, hogy a közlés pillanatában telje­sen kifutott belőle Bíró, a haldokló gyerek, csak azt érezte, hogy pár perc múlva a piros Fiatban ül és szá­guld Pest felé. Kicsit elszégyellte magát, Bíróra pis- lantott, a sápadt arc láttán az jutott eszébe, neki kel­lett volna a gépet a belső reptérre hozni. De Bíró tö­kéletesen manőverezett, automatikusan, mint egy na­gyon finom műszer, zökkenőmentesen fogtak talajt, aztán a gép leállt. Csak ott jutott eszébe, hogy repü­lővel kellene menni — egy óra múlva Budaörsön len­nének. „Repüljünk föl” — mondta — „A górék biztos meg­értik ...” Bíró nem szólt, csak a fejét rázta, s már ug­rott is ki a gépből. Sietve mentek a puszta felé, majd­nem futottak a Fiatig. Száznegyvennel ment, a nagyobb fékezéseknél Bíró előrebukott, de sohasem koppant a szélvédő üvegnek, mert kezét már korábban automatikusan a műszerfal­nak feszítette, görcsösen, mintha védekezne a feléje futó tájjal szemben. Máskor, ha Bíró a kocsijában ült. sohasem szokott így száguldozni, mert Bíró nem sze­rette a száguldozást. Nem mintha félt volna, csak ép­pen értelmetlennek tartotta. Csapó nevetett, de azért mindig lassabban és megfontoltabban vezetett, ha Bí­ró vele volt. És elég gyakran utaztak így együtt. Nem tudni miért, ezeket az utakat Csapó nagyon szerette. Ez azonban más út volt, most Bíró nem szólt egy szót sem, és Csapó sem tett megjegyzéseket a meg­előzött kocsikra és vezetőikre. A kórházban mindjárt felengedték őket. Csapót kí­nos idegesség fogta el, ahogy ott lépkedett fél lépés­sel a barátja után, már előre irtózott a jelenettől, ami a fehérágyas, gyógyszerszagú kórteremben fogadja. A kisfiú nem ismerte meg az apját, tág pupillájú, távolba néző szem csillogott az ösztövér kis arcban, Csapó szívét hirtelen riadt, keserű szánalom rántotta össze, az ajtóban állt, Bíró háta mögött, nem láthatta a férfi arcát. Nekifeszítette a hátát az ajtófélfának. Aztán Bíróné arcára tévedt a tekintete. Hirtelen meg- foghatatlannak érezte, hogy a nők ilyen alkalmakkor is kifestik magukat, s most már valami súlyos bánat is a mellére telepedett. Amikor a nő zokogva férje nyakába csimpaszkodott, nem bírta tovább — kifor­dult a kórteremből. Kint a folyosón arcát az ablaküveghez szorította, görnyedten állt sokáig. Nem is vette észre, hogyan került melléje a kékbóbitás kis ápolónő, csak akkor fordult feléje, amikor megfogta a karját. „Rosszul van?” — kérdezte a lány. Csapó felegyenesedett, ér­deklődve nézett rá, elmosolyodott, jobbkezével megsi­mogatta a lány arcát és azt mondta: „Hű, de csinos vagy.” A lány egy darabig értetlenül nézett rá, aztán elmosolyodott, megbocsátó-kedvesen csóválta a fejét és továbbment. Csapó utánanézett. Formás lába volt a lánynak. Egy pillanatig sem maradt az ablaknál, kusza érzé­sek lepték meg, elindult, leszaladt a lépcsőn, kezével végigzongorázott a korlát rácsain, mikor kilépett a kórház kapuján úgy érezte, súlyos terhektől szabadult meg. Aztán beült a Fiatba és elrobogott. Hosszú ideig céltalanul kószált a városban, lekötöt­te figyelmét a nagy forgalom, a vezetés. Egyedül érez­te magát, úgy érezte, ez a kórházi jelenet kizárta őt valamiből. Nevetséges — mégis néha idillnek érezte ezt a kórházi jelenetet — olyannak, amiben neki már soha sem lehet része. És ezért lelkifurdalást érzett. (Folytatjuk^ A vajdasági KBT titkárának nyilatkozata is jelentősek. A két szer­vezet közötti egyre mélyü­lő kapcsolat arra enged következtetni bennünket, hogy mindkét országban egymás tapasztalatait fel­használva csökkenthetjük az olykor súlyos, nem egy esetben halálos szerencsét­lenségek számát. Külön megköszönöm, hogy alkal­munk volt a hozzánk leg­közelebb levő megye KBT- vezetőivel Mcserélni ta­pasztalatainkat. Magam is meggyőződtem arról, hogy Bács-Kiskun megyében szervezik meg legjobban a KRESZ-vetélkedőket, illet­ve a balesetelhárítási okta­tást. Nagyon jó, hogy a megyeszékhelyen a fiatalok számára KRESZ-parkot lé­tesítenek. Közős feladatok Szivo Mikics ezután rö­viden összefoglalta a vaj­dasági Közlekedésbiztonsá­gi Tanács munkáját. — Szervezetünk január elseje óta a Szkupstina szervezeti részeként mű­ködik. A közúti balesetel­hárítással hivatásszerűen foglalkozunk. Fő felada­tunknak az iskolai KRESZ- oktatást tartjuk, s ennek keretében vetélkedőket szervezünk. A vajdasági versenyt az össz-szövetségi vetélkedő követi, majd a genfi Nemzetközi Baleset- elhárítási Tanács verse­nyén veszünk részt. Szo­rosan együttműködünk a Jugoszláv Autóklubbal, a Hivatásos Autóvezetők Szö­vetségével, és természete­sen a közlekedési rendőr­séggel. Nálunk is, akár csak önöknél, ifjú közlekedési rendőrök teljesítenék szol­gálatot az iskolák környé­kén levő gyalogátkelőhe­lyeken, s a fiatalok éppen olyan egyenruhát viselnek, mint a közlekedési rend­őrök. Egy-egy balesetelhá­rítási rendezvényt a már felsorolt szervezetek közö­sen rendeznek, bevonva eb­be a pedagógusokat is. Tulajdonképpen gondjaink, feladataink közösek, ezért is kell együttműködnünk. A mi tapasztalatcseréink, aktivitásunk eredményez­heti fő célMtűzéseink meg­valósítását, a balesetmen- tesebb közúti közlekedést — fejezte be nyilatkozatát Szivo Mikics. Gémes Gábor Mezőgazdasági könyvespolc VILLAMOS­BERENDEZÉSEK A MEZŐGAZDASÁGBAN Elmúlt már az az idő, amikor mécses világított a paraszti házakban, a vil­lany minden települést elér Magyarországon és a me­zőgazdaságban is felhasz­nálják. Olcsó és hatásos munkaerő a villany. Dr. Kocsis Károly is felveti a kérdést új könyvében, mindjárt az előszó után: „Kifizetödő-e a mezőgaz­daság villamosítása?” A válasz egy sor számvetés, s ebből vonja le a követ­keztetést. Ismerteti a további feje­zetekben a mezőgazdaság­ban szükséges villamos be­rendezéseket, majd szót ejt az automatizálásról is. Ilyen összefoglalóan elem­ző, logikusan felépített és mégis könnyen érthető mű a villamosságról még nem jelent meg a magyar könyvpiacon,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom