Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-31 / 179. szám

Huszonöt év a lakossággal, a lakosságért Fé! évtized alatt SS milliós forgalomnivekedés Kettős jubileumot ün­nepel ebben az évben, s épp ezekben a napokban a Soltvadkert és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. N egy edszázada annak, hogy Soltvadkerten, Bó- csán és Tázláron külön- külön létrejött a helyi földművesszövetkezet, s egy évtizede, 1961. tava­szán került sor a három szövetkezet végleges egye­sülésére. A múló évék megannyi gondot és eredményt zár­nak magukba. A kezdő esztendőket, érthetően, az előbbiek jellemzik, és csupán a megszilárdulás hozhatott mind több si­kert, s lehettek nyomá­ban a gazdálkodás muta­tói egyre kedvezőbbek. Ma már történelemnek számítanak az alakulás napjai, a rajt, amelyre eléggé mostoha, szűkös gazdasági viszonyok közt került sor. E hősi idők tanúi megfényesedő szem­mel sorolják, hogy az alapító részvény — fél mázsa búza volt, a szö­vetkezeti vagyon pedig mindössze egy-egy bol­Soltvadkert tölti be a központ szerepét. Majd 1963-ban megvetik a ma is érvényben levő szako­sítás alapjait Most, amikor mindazo­kat ünnepeljük, akik a mozgalom bölcsőjénél álltak, akik a 25 év során a fejlődésért sokszor ere­jükön felül is tettek, s akik ma irányítják és le­bonyolítják a sokrétű te­vékenységet — hadd mutassuk be azokat az ágazatokat, amelyek munkájából a 120 millió forintot is meghaladó for­galom összetevődik. Az ízléses, korszerű öltözködésért Egyik jogos büszkesé­ge az ÁFÉSZ-nek a há­elé állítja az áruház el­adóit Ennek ellenére minden igyekezetükkel azon vannak, hogy össz­hangot teremtsenek vá­sárlói igény és vásárló­erő között. S, hogy Solt­vadkerten a ruházati áruház fenntartáséra — sőt arra is, hogy a kor igényeivel, a fejlődéssel lépést tartson — feltétle­nül szükség van, mind­ezt bizonyítja az is, hogy Kecskemét—Kiskőrös Kiskunhalas háromszögé­be beékelve is növekszik mind a forgalmuk, mind ° vevőközönség. TÜZÉP-telep, műszaki bolt Hat éve annak, hogy a lakosság tüzelő- és építő­látogatja, de — mivel egyre inkább idegenfor­galmi csomóponttá is vá­lik a nagyközség környé­ke — Győrből, vagy Hódmezővásárhelyről is megfordulnak itt a könyvbarátok. És, hogy nem távoznak üres kéz­zel, erre vall a forgalom is, amely 1970-ben, az előző évhez képest 27 százalékkal volt nagyobb. Az egyik legújabb ÁFÉSZ-létesítmény — tavaly nyílt meg — a tej- és kenyérbolt. Naponta általában kétszázan reg­geliznek itt, fogyasztva az ízes tejet, kávét, ka­kaót, a friss pék- és cuk­rászsüteményt, s gyara­pítva egyúttal mintegy­Nem könnyű a döntés: vajon melyik holmi a legtet­szetősebb a soltvadkerti ÁFÉSZ ruházati áruházának , gazdag választékából. Háló Soltvadkert és Vidéke AF rom osztályt — méretáru-, konfekció- és divatosztályt — magában foglaló ruhá­zati áruház. Évente mintegy 12 millió forin­tos forgalmat bonyolít le, soltvadkerti ÁFÉSZ-könyvesbolt csúcsforgalmat teljesítve szolgálja a művelődés ügyét. tocskából állott. Ez idő­tájt cserekereskedelem dívott: terményért sze­rezték be a legfontosabb árukat. Nem csoda, ha az fmsz vezetői, dolgozói is — hosszú időn át — jó­részt társadalmi munká­ban végezték tennivalói­kat. Az alapító tagok, a szövetkezés kezdeménye­zői, lelkes harcosai közül többeknek a neve ide kí­vánkozik. Nem lenne tel­jes az ÁFÉSZ jelenlegi „portréja”, ha róluk nem tennénk említést. Solt­vadkerten Baranyai Jó­zsef, Sajóik József, Gyi- mesi Komád, Bócsán Zs. Tóth József, Gáspár La­jos, Kalmár István, Táz- láron, Pozsár Róbert, Vincze Ferenc, K. Né­meth Ferenc voltak, akik kezdeményezték az ala­pok lerakását, lelkesen szervezték a szövetkezeti mozgalom kibontakozását. A szövetkezethez való önzetlen ragaszkodás, a nehézségeket mindenáron lebíró szorgalom volt az a rugó, amely őket és társaikat cselekvésre késztette, építő lendület­re sarkallta. Jó másfél évtizeddel a kezdő lépések után, a jelenlegi szervezeti for­ma kialakításával zárult ez az elsó, mindenképp elismerésre méltó szaka­sza a szövetkezet törté­netének. Ettől kezdve és egyetlen év leforgása alatt — 1970-ben — más­fél millió forinttal töb­bet adtak el, mint a meg­előző esztendőben. Sajnos, be kell ismer­ni, hogy napjainkra ez a kereskedelmi egységük meglehetősen kinőtte magát. Nem egyszer a meglevő, gazdag válasz­ték bemutatása is gon­dot okoz, „fogas kérdés” anyag szükségletét fede­ző TÜZEP-telep a jelen­legi helyére került. Az­óta a forgalma csaknem megkétszereződött: 7 millióról 13 millió forint­ra nőtt. Fenyőfűrészáru­ból, ajtókból, ablakokból, cementből és mészből je­lenleg is a lehető legszé­lesebb választékot tartják raktáron. A mintegy 8 ezer lako­sú nagyközségben nem­csak a járműforgalom magas, hanem hála a kedvező természeti adott­ságoknak, az okos, célra­törő gazdálkodásnak, ma­gas a vásárlóerő is. A járművekkel, tartós fo­gyasztási cikkekkel való ellátásról, nem kevésbé pedig az alkatrész-után­pótlásról hivatott gondos­kodni az ÁFÉSZ műsza­ki boltja, amelynek 6 millió forint körül van az évi forgalma. Mindennapi, testnek és léleknek... A művelődés ügye jó kezekben van Soltvadker­ten. S a műveltség ter­jesztésében az elsők közt van, belőle rendszeresen részt kér a szövetkezet. Könyvesboltjukat nem­csak az ÁFÉSZ-t alkotó három község lakossága Városias színvonalú bisztró várja már a szórakozni vágyó tázláriakat is. évi 2 millió forinttal a szövetkezet forgalmát. Amire joggal büszkék A nagyközségben álta­lában intenzív növeke­dést mutat az élelmicik­kek fogyasztása. Ez a nö­vekedés az elmúlt öt év során 18 millió forintot tett ki, s a forgalom ta­valy az év végén megha­ladta összességében a 40 millió forintot. Ez a té­nyező is közrejátszott a hálózat bővítésében, kor­szerűsítésében. Közismert jelenség az állandó, s egyre meg­Egy ízléses garnitúra a sok közül, a bútorbolt három- negyedmillió forintos készletéből. A helybeliek és az átutazók által egyaránt kedvelt szór-o-főhely a Hangulat­presszó, Soltvadkert centrumában. megújuló kereslet a tőke­hús és a töltelékáruk iránt. Az igényekből fa­kadó kereskedelmi lehe­tőséget a tőlük megszo­kott rugalmassággal is­merték fel a szövetkezet ve*etői, s igyekeztek a tagság érdekében kama­toztatni. Mindhárom köz­ségben létrehozták a ser­téstenyésztő- és hizlaló társulást, a múlt év első felében. Ennek taglétszá-. ma most megközelíti a' hétszázat. Az igényeknek megfelelő mennyiségű hí­zó előállítását a tagok háztáji gazdaságaiban több száz anyakoca és közel kétezres süldőállo­mány teszi lehetővé. Csak egyetlen számot; az idei évre az ÁFÉSZ-nél 3 ezer sertést kötöttek le. Mindez magyarán any- nyit jelent, hogy a há­rom községben végképp nem okoz gondot a ser­téshúsellátás. Tőkehúsból a forgalom több mint a kétszerese a korábbi éve­kének. Ami pedig a töl­telékáruval való ellátást illeti, a múlt év végén életre hívott húsfeldol­gozó üzemben évi 3 ezer sertést vágnak, s ennek az 50 százaléka kerül töl­telékbe. A választék ör­vendetesen gazdag: 25— 30 féle termék készül a lakosság ízlésének meg­felelően házias jelleggel. Étvágygerjesztőnek em­lítsünk meg néhány vad-

Next

/
Oldalképek
Tartalom