Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-03 / 155. szám

Az idült hörghurutról Tartalmat a vakációnak! A tanulók várva-várt pihenőt, a ** nyári szünidőt töltik. Az első napok a semmittevés, a továbbalvás örömével váltak ünnepnapokká minden diák számára. Jó is az ilyen időtlen­ségben, kötetlenül pihenni a nagy év­végi hajrá, no meg az egész évi, óra­rend szerinti munka után. De csak né­hány napig! Azután ki kell alakítani egy jól megtervezett, nyári életritmust, össze kell állítani olyan 8—9 hetes programot, amiben mindenre jut idő, amire a tanév alatt fájó szívvel gon­dolhatott csak a gyermek a lekötöttség az időhiány miatt. Sajnos, gyakran látunk tereken lő­dörgő fiúkat, lányokat, akik nem talál­ják örömüket a nyári szünidőben, mert céltalanul tengenek-lengenek, unatkoz­nak. Nem is jut eszükbe, hogy mennyi minden kedves, értékes időtöltés léte­zik, s bizony ezek helyett nagyon sok­szor rossz társaságba verődnek. A gyermekek nyári programjának — a kicsikének és a nagyokénak egyaránt — összeállítása a szülők feladata. L egkevesebb tervezési gondja van annak a szülőnek, akinek a gyermeke nyári táborban nyaral, mert azokban mindenre kiterjedő, szervezett foglalkoztatás folyik. Pedagógiailag nagyon helyes a csa­ládon, vagy baráti körön belüli csere­gyerek mozgalom. A városi gyerek le­kerül falura néhány hétre, az ottani meg a városban „nyaral”. Mindkettő a levegőváltozás mellett rengeteg új él­ménnyel gazdagodva kerül vissza a szülői házba. Gondoljunk csak Fekete István: Téli berek című regényének a hőseire. Az otthon nyaraló gyermekek élet­rendjéhez azt tanácsoljuk, hogy kelje­nek fel reggel rendszeresen időben. Legyen a napi programban: olvasás, sportolás, séta, játék, a kisebbeknél naplóírás (napi 1—2 mondat), a na­gyobbaknál levelezés hazai vagy kül­földi levelező partnerekkel. Jusson idő valami hobbyra is. Mindennek az alapja, hogy megfele- lelő családi légkör legyen a gyermek körül. Érezze azt, hogy szüleinek fon­tos problémája, gondja az ő szabad idejének jó megtervezése, megszerve­zése. A dolgozó apa és anya is hall­gassa meg esténként a gyermek beszá­molóját napi élményeiről. Ez sokszor többet ér a legszigorúbb ellenőrzésnél. KlofifJ/on helyes, ha minél több kö- ” ~ös programja van a családnak: hétvégi túrák, kirándulások, országjá­rás, közös nyaralás. Augusztus második felében néhány ..bemelegítő” feladatunk is van az is­kolakezdés előtt. Ezekben is részt kell vennie a gyermeknek, kora szerint könnyebb, vagy nehezebb feladattal. Ilyenek: nagytakarítás a tanulósarok­ban, a tanulópadban (íróasztalkában), a tanszerek előkészítése (ceruzák, szí­nesek kihegyezése), az egyenköpen.y rendbehozása, esetleg új beszerzése, a füzetcsomag megvásárlása, a füzetek beborítása, a címkék előkészítése és — egyes iskolatípusokban — a tankönyvek beszerzése, beborítása. Célunk az, hogy a gyermek pihen­ten, de nem ellustultam sok új élmény­nyel gazdagodva, egészséges testi, lelki, szellemi állapotban, kiegyensúlyozott hangulatban kezdjen hozzá az új tan­év közel 10 hónapos munkájához. S ezt csak aktív pihenéssel érhetjük el. Se­gítsük őket hozzá ötleteinkkel, taná­csainkkal. hangulatkeltéssel. Ez a mi feladatunk! Dr. Gergely Károlyné Vásárlási ábécé Hazánk lakóinak 40 év feletti rétegéből igen-igen tetemes számmal akadnak férfiak és nők, akik reg­geltől estig köhögnek, köpködnek, tehát idült hörghurutban szenved­nek. A tüdőgyógyász szak­orvosok éppen ezért jog­gal képviselik napjaink­ban azt az álláspontot, hogy az idült hörghurut gyakorisága miatt jog­gal nevezhető népbeteg­ségnek. Ez a tény pedig elsősor­ban arra int. hogy igye­kezzünk lehetőleg meg­előzni ezt a kellemetlen bajt, és ha elkéstünk vol­na vele, mutassunk utat a betegnek, hogy miként könnyíthet helyzetén. Már a kezdet-kezdetén hang­súlyozni kell, hogy a meg­előzés hálásabb. és sok esetben könnyebb feladat, mint a gyógyítás. Mi a lényege? Az emberi légcső a mellkasban két főhörgőre, ezek pedig további faág- szerűen osztódó apró hör­gőkre ágaznak, amelyek­nek végein, mint a szőlő­fürtön a szemek, a lég­hólyagok foglalnak helyet. Ezeken a léghólyagokon lép át vérünkbe a levegő oxigénje és jut vissza a levegőbe a szervezetben keletkezett széndioxid. A légcső és a hörgők a mell­kasi légzőizomzat hatá­sára beszívják és kienge­dik a tüdőből a levegőt, hogy a gázcsere folyama­tos és zavartalan legyen. Valahányszor beszívjuk a levegőt, milliárdszámra lélegzünk be szemmel lát­hatatlan por- és korom­szemcséket, de gyulladást okozó vírusokat vagy Recept ALFÖLDI TÖLTÖTT HAGYMA, itt—12 középnagy­ságú, meghámozott vörös­hagymát (személyenként kb. hármat számítva) sós vízben puhára főzünk, utána szitán lecsurgatjuk, majd a közepü­ket kilcaparjuk, hogy a hagymafejek 1 ujjnyinál va­lamivel vékonyabb falu csé­széket képezzenek. A hagy­mákat fél kiló finomra őrölt sertéscombbal töltjük meg, amelyet kevés finomra vá­gott hagymával, késhegynyi borssal, sóval, egy egész to­jással ízesítettünk, és 2 ka­nál zsíron rózsaszínűre pirí­tottunk. A töltött hagymákat kizsírozott tüzállQtálba rak­juk. Mindegyikre egy-egy vékony szelet füstölt szalon­nát fektetünk, vagy fogvá­jóval rögzítünk és sütőben rózsapirosra sütjük. Rizskö- rettel tálaljuk és a tálalás­nál minden adagra tejfölt locsolunk. HÜSOS LEPÉNY. Hetven deka lisztből, két tojásfehér­jével, 1 csomag „Liga" mar­garinnal, sóval, egy csomag sütőporral és annyi tejföllel, amenny i felvesz, közepes lágyságú tésztát gyúrunk. Mintegy fél órán át pihentet­jük, utána elfelezzük és két ujjnyi vastag lapot nyújtunk belőle. Közben 70 deka sült sertéshúst finomra őrölünk, két kanál zsírral, törött bors­sal, kevés pirított hagymá­val, 5 deka finomra őrölt füstölt szalonnával ízesítjük és forró zsírban megpirítjuk. Az egyik tésztalapot egy ki­lisztezett tepsi aljára terít­jük és a takaréklángra vett, előmelegített sütőben kissé megszikkasztjuk, majd ki­vesszük és ráterítjük a hús­réteget, utána ped'g a másik tésztalappal lefedjük. A tete­jét villával beszurkáljuk. tojássárgájával megkenjük és lassú tűznél jól átsütjük. Amikor hűlni kezd forró víz­ben megforgatott késsel 5 centis kockákra vágjuk. Még melegen tálaljuk. Délben le­ves után. este esetleg teá­val, vagy borral. baktériumokat is. Az egészséges ember hörgőit légutait bélelő nyálkahár­tya mégsem betegszik még, mert képes a port a tüdőből „kiseperni”, de képes arra is, hogy a hi- vatlan kórokozókat el­pusztítsa. A nyálkahár­tyát bélelő sejtekből csil- lószőrök nyúlnak ki, ame­lyeknek felületén finom, összefüggő nyálkaréteg foglal helyet. Mivel a csil- lószőrök. mint a széltől hajtott nád a száj irányá­ba sodródnak — mint a földalatti mozgólépcsői az embereket — ez a moz­gó nyálkaréteg állandóan szállítja a légcső végére a port, az elölt kórokozó­kat, amit kiköhögünk. Hörghurut akkor kelet­kezik, ha a légúti nyálka­hártyánk és az említett élő „mozgólépcső” nem tud megbirkózni a lég- utakba jutott vegyianya­gokkal, vagy mikroorga­nizmusokkal. Egy-egy hű- léses hurut, meghűlés, vagy nátha átmenetileg okozhat heveny gyulladást, Ilyenkor a gyulladt nyál­kahártya köhögésre inger- li a beteget, egy-két na­pi köhögés után pedig a bő váladéktermelés hatá­sára sok' köpetet ürítünk, de 4—5 nap múlva rend­szerint meggyógyulunk. Ez azt jelenti, hogy né­hány nap, vagy néhány héten belül a nyálkahár­tya szállítószalagja ismét teljesen ép, egészséges, működésképes és el is látja feladatát. Az egészséges nyálkahártyá- jú ember egy évben akár kétszer-háromszor is meg­betegedhet, heveny légúti hurutban, még sem lesz idült hörghurutja. Idült hörghurutot csak az kap, akinél a heveny gyulladás nem gyógyul meg, vagy a gyógyulás tökéletlen. 1. Az ujjas, rövid bole­ró és az elől végig gom­bos szoknya, kétrészes fürdőruha felett nagyon praktikus viselet. 2. Nagyminlás vászon, vagy szintetikus szálból készült ruha, elől színes műanyag, vagy fakariká­A hörgők szállítószalagja működik ugyan, de he­lyenként hibás, vagy sé­rült, és ezen a helyen a kórokozók meg tudnak telepedni és a heveny gyulladásból idült gyulla­dás alakul ki. Nem lett volna semmi értelme elmondani a lég­utak élettani öntisztító tevékenységét, ha ez nem lett volna feltétele annak, hogy az idült hörghurut fő okát bemutassuk. Nem kell kertelnünk tovább: a fő ok a dohányzás. Sokan tudják, hogy a cigarettá- zás tüdőrákot okozhat, de az nem eléggé közismert, még, hogy a cigaretta felelős az idült hörghurutok 90 százalékának létrejöt­téért. Ezért kell óva inteni gyermekeinket, hogy a felnőttség hamis látsza­táért ne vegyék kezükbe ezt az átkot, ne rombol­ják légutaikat, mert a ké­tes „élvezetért” évtizede­kig tartó betegséggel kell fizetniök. Más kóroko­zót, vagy vegyi anyagot, ami annyi gyötrelmet, szenvedést, olyan kiter­jedt népbetegséget okoz­na. mint a dohányzás, tűzzel-vassal irtanánk, védőoltásokat alkalmaz­nánk ellene. A közismer­ten és biztosan ártalmas dohányzással szemben vi­szont gyakorlatilag nem teszünk semmit. Pedig minél többet dohányoz­nak fiatal korban, annál többen lesznek, akik fel­nőtt korban súlyos hörg­hurutban fognak szen­vedni. A gyógyítás orvos dol­ga, de tegyük mindjárt hozzá, hogy nem túl egy­szerű. nem túl könnyű és nem mindig teljesen si­keres feladat. val összefogva, esti szó­rakozáshoz is viselhető. 3. Az elől megkötős kis boleró, a magasított dere­kú, féloldalasán szabott fodros szoknya, ugyan­csak fürdőruha felett is hordható. 4. A nagymintás vá­szon, .vagy szintetikus Mutasd a „szatyrodat” — megmondom, ki vagy ... Ugyanis a vásárlásnak külön művészete van. Egy pillantás a bevásárlóháló­ra, s képet lehet alkotni arról, hogy tulajdonosa mennyire ismeri vagy mennyire tartja be az egészségügyi szabályokat, anyagból készült ruha, szintén használható al­kalmi ruhának. Harmo­nizáló színből készülhet hozzá kis boleró. 5. A virágos anyagból készült, elől ékalakban szabadon hagyott derek- részű ruha. mennyire vigyáz saját és családja egészségére. Ahol a hálóban békés egyetértésben van a bur­gonya, zöldség, kenyér, hús, sütemény stb. — és de sok ilyen háló van! — elárulja, hogy gazdája a higiénia legelemibb köve­telményeivel sincs tisztá­ban. Nem gondol arra, hogy családját az ilyen formán történő vásárlással nap mint nap súlyos fer­tőzés veszélyének teszi ki. Mint mindenben, ezen a téren is van fejlődési lehetőség. Ma, amikor fil­lérekért kaphatunk mű­anyagzacskót, a gondos háziasszony először is ezekkel látja el magát, ha bevásárolni indul. Lehető­leg két nylonhálóba tör­ténjék a vásárlás. Az egyik hálóba tegyük a kenyeret, "süteményt, fel­vágottat, sajtot, általában olyan ételeket, melyek fő­zés, illetve mosás nélkül kerülnek fogyasztásra. Kü­lön zacskóba helyezzük a pékárut, és külön a többi ételeket. A másik hálóba kerül­jenek a zöldség-, gyü­mölcsfélék, a tojás, a nyers húsáruk. Ezeket is helyezzük külön-külön műanyag zacskóba. Így sem a hálót, sem ruhán­kat, illetve mások ruhá­ját sem piszkítjuk össze. Ezeket a zacskókat min­dig arra használjuk fel, amire eredetileg. Így a kenyér mindig a kenyeres zacskóba kerül, a zöldség pedig a zöldségesbe. Időn­ként ultrás vízzel mossuk ki és öblítsük le ezeket a zacskókat. Ha megérkeztünk a vá­sárlásból, mossunk kezet, és először a pékárut te­gyük helyére és azokat az élelmiszereket, melyek mosás, főzés nélkül ke­rülnek fogyasztásra. S azután a többi anyagot. A hűtőszekrénybe elhe­lyezett zöldségféléket hagyjuk nylonban. így hűtőszekrényünk tiszta, a zöldféle pedig friss ma­rad. A citromot, tojást, műanyagba csomagolt tej­terméket mossuk meg mi­előtt hűtőszekrénybe, vagy kamrába tennénk, mert sok baktérium tanyázhat rajtuk. A helyes vásárláshoz szükséges felszerelés szin­te fillérekbe kerül, csak egy kis törődés kell ah­hoz, hogy a bevásárlóháló arról tanúskodjék — kul­turált, gondos háziasszony a gazdája. Itt kel^ beszélnünk ar­ról a helytelen szokásról is, hogy igen sok házi­asszony a főtt, vagy sült húst azon a deszkán vág­ja fel, melyen előzőleg a nyers hús volt. Ez nagyon helytelen és sok fertőzési veszélyt rejt magában, kü­lönösen nyáron, amikor igen gyorsan bomlásnak indulnak a deszkán ma­radt húsmaradékok. A nyers hús különben is igen sok baktériumot tartal­mazhat, mely főzésnél el­pusztul. Ha a főtt vagy sült húst azon a deszkán szeleteljük, melyen elő­zőleg nyers húst vágtunk, ismét fertőződhet. így természetesen a zöldpetrezselymet sem vághatjuk húsosdeszkán, melyet mindig a kész, forró ételbe keverünk tá­lalás előtt. Tehát a hús­vágódeszkáról a petre­zselyemre kerülő esetleges baktériumok sem pusz­tulnak már el. F. K. Dr. Szendéi Ádám Strandruhák nyaraló, üdülő fiataloknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom