Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-29 / 177. szám
Miért névekednek a lakosság kiadásai? Felmérés a fogyasztói árak alakulásáról Apróhirdetések Somogyi Lajos, az MTI főmunkatársa írja: A KSH és a Statisztikai Kiadóvállalat érdekes ösz- szeállítást bocsátott ki a fogyasztói árak változásairól. A több éves összesítés szerint a fogyasztói árszínvonal 1960 és 1970 között 6 százalékkal, ezen belül az utóbbi három évben 3,1 százalékkal nőtt. Hosszú távon a ráfordításoknak megfelelő irányban fejlődött az árrendszer, vagyis az élelmiszerek és a szolgáltatások átlag árai tíz év alatt számottevően — 9,9, illetve 14,1 százalékkal — nőttek, míg az iparcikkek tavaly 1,1—1,6 százalékkal olcsóbbak voltak, mint 1960-ban. Ez a tendencia azonban csak hosz- szabb időt figyelembe véve érvényes, az utóbbi három évben az árváltozások más irányt követtek. A rögzített és a maximált árak ugyanis elsősorban az élelmiszerek drágulását akadályozták, a szabad árformába tartozó iparcikkek viszont általában nem lettek olcsóbbak, sőt drágultak. A harmadik ötéves terv időszakában az árváltozások országos átlaga a megengedett keretek között maradt, s a jövedelmek növekedéséhez képest nem volt számottevő. A fogyasztói árszínvonal 1966- ban 1,2, 1967-ben 0,4 százalékkal nőtt, 1968-ban 0,8 százalékkal csökkent, a következő két évben pedig 1,4, illetve 1,3 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor az egy főre jutó reáljövedelem 1966 óta minden évben mintegy 5—6 százalékkal, 1970-ben pedig 7 százalékkal javult. A lakosság különböző rétegeit azonban nem egyformán érintették az áremelkedések. A munkások és alkalmazottak számára 1966 és 1970 között 5 százalékkal, a parasztság részére pedig másfél százalékkal drágultak a különféle fogyasztási cikkek és szolgáltatások. Ez a különbség abból adódik, hogy a parasztság kevesebb olyan cikket vásárol, amelynek az ára emelkedett. 1966-ban 32—33 százalékkal nőttek a húsárak, öt év alatt jelentősen drágultak a zöldségfélék. Ugyanakkor egyes cikkek, például a cukor, a zsír, a tejtermékek az édesipari lisztesáruk olcsóbbak lettek. A drágább húst és zöldségfélét elsősorban a városi lakosság vásárolja. A gazdaságirányítási rendszer reformja óta fokozottan az érdeklődés előterébe került az áralakulás. Az áremelkedés mértéke nem haladta ugyan meg TARLATON ^ (A Wochenpresseből) Térfűtés falfestéssel Nagy-Britanniában újszerű fűtési rendszert dolgoztak ki, amelynek most várják kereskedelmi értékelését. A befűtendő helyiségek falait fűtőelemekkel permetezik vagy festik be. Az eljárást Teddingtonban a „Paint Research Station” próbálta ki. A falak jól felmelegednék, de sohasem lesznek olyan forrók, hogy ne lehessen megérinteni őket. A különleges festékbevonatot, amely a hőt sugározza, a villanyvezetékkel két tapadó alumíniumfólia- szalag köti össze, ezeket a befestett felület felső és alsó széléhez erősítik. A különleges festékbevonat tárolja és sugározza a hőt, A rendszert 40 Celsius- fokra állították be. A feltalálók kijelentették, hogy egy helyiség számára egy fűtött fal elegendő.A költségek Angliában nem magasabbak, mint a normális elektromos térfűtés költségei. Mindenesetre megemlítjük, hogy az angoloknak más fogalmaik vannak a melegről, mint a kontinens lakóinak, úgyhogy a fűtésnek ez a módja a mi igényeinket nem tudná kielégíteni. A fűtő festékbevonat enyhén fekete árnyalatú, és valamivel többe kerül, mint az első osztálvú festékek, az évi 1—1,5 százalékot, a fogyasztók mégis nagyobb drágulást vélnek érzékelni. Mi ennek az oka? A KSH megállapítása szerint ebben erősen közrejátszott az életszínvonal növelésével járó, s a valóságos áremelésektől független sokféle többletkiadás. A sokfajta új háztartási gép, a televízió szükségszerűen megnöveli az áramfogyasztást, egyre több családot érint a tévéelőfizetési díj, a gépek javításával járó kiadások. A növekvő áruválaszték lehetővé teszi, hogy sokkal többen jobb minőségű, tehát drágább árukat vásároljanak, mint azelőtt. Az élelmiszereken belül nő a hús- és tojásfogyasztás stb. Ugyanakkor a szélesebb áruválaszték, a gazdagabb árukínálat, az igényesebb belföldi és külföldi áruk megjelenése erősítette az úgynevezett kirakathatást. Jóllehet a szembeszökően drága áruk a forgalomban levő termékeknek csupán töredéke, a magas ár azonban általában az árak nagyobb mérvű emelkedésének képzetét keltik mindaddig, míg az áruk sokféleségét tükröző árak közötti igen jelentős különbségek megszokottá nem válnak. Az importáruk egy része valóban indokolatlanul volt drága, ezt a vámok, az import forgalmi adók és az importáruk hazai árképzésének megváltozásával 1970-től enyhítették. Jogos ellenérzéseket váltott ki. hogy a drágább cikkek megjelenésével egyidejűleg gyakran elhanyagolták az olcsóbb cikkek gyártását, forgalomba hozását. 1969 vége óta itt is változás tapasztalható, az olcsóbb áruk kínálatát ugyanis most már fokozatosan megkövetelik a vállalatoktól. A felmérés összefoglalásként megállapítja, hogy 1968-ban a megszokottnál lényegesen jobb volt az áruellátás. 1969-ben a helyzet romlott, a különféle intézkedések hatására azonban 1970-ben az ellátás nagymértékben javult, s az áremelkedések ütemének gyorsulását megakadályozták. Mindez nyugod- tabb fogyasztói közérzetet teremtett. Ez a tendencia 1971-ben is folytatódik. Az év első negyedében 1,2 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. Adás-vétel ELADÖ háromszoba összkomfortos, új családi ház, nagy kerttel, mellékhelyiségekkel. Bácsalmás, Honvéd u. 42. szám alatt. ______________ 426 O RGOVÁNYON belterületen, 740 négyszögöl szőlő, gyümölcsfákkal, családi házzal eladó. Érdeklődni: Orgovány, tlrögl Lajos u. 30. 4156 ELADÖ hétlóerős, 150 liter tel- jesitményü vízszivattyú, 220-as hegesztőtrafó, 380 VoLtos háromlóerős villanymotor. Kecs- kemét, Vágó utca 25. 4195 1971. augusztus 2-től úszótanlolyam indul a kecskeméti fedett uszodában gyermekek és felnőttek részére. Jelentkezés a pénztárnál. 1284 Vásároljon üdülőtelket a tiszakécskei Tisza- parti üdülőterületen. Érdeklődni lehet az OTP tiszakécskei fiókjánál. 1213 ÜRES külön bejáratú szoba, munkásszállásnak kiadó vagy magánszemélynek. Ugyanott 3 méteres óriás kaktusz eladó. Kecskemét, Szultán utca 14. 4224 KÖZLEMÉNY JÓ minőségű, 69-es termésű bor eladó 14,— Ft-ért, csak nagyban. Érdeklődni: 5-től, vagy szombat, vasárnap. Kecskemét, IV. kér. Baianyi utca 3. ______________________42iQl H ASZNÁLT kombinált szobabútor eladó. Kecskemét, Zalka Máté utca 3. III. em. 14. Érdeklődni: délután 3 órától. 4207 ELADÓ új kombinált szobabútor és olcsón használt bútorok. Kecskemét, Ceglédi út 22. 4210 BELVÁROSBAN két szoba, konyhás házrész eladó. Baja, Jókai u. 3. Érdeklődni: Bácsalmás, Rákóczi u. 13. 442 ÜJ kétszobás ház eladó. Kecel, Hunyadi János utca 2/1 szám. ______________________11346 G ARANCIÁLIS Zsigulit, Wartburgot, 412-es Moszkvicsot vagy Polski Fiatot készpénzért veszek. Fehér szín előnyben. — Kecskemét, Sárkány utca 6. Nánáisi József. ___________4239 I G rendszámú Fiat 850-es gépkocsi karambolozott állapotban eladó. Megtekinthető és megvásárolható: 1971. július 30-án délután 14 órakor a Magyar— Szovjet Barátság Tsz központi telepén. Kecskemét, Matkói úton-.___________________4247 V OLKSWAGEN 34 lóerős, teljesen felújított eladó. Csengőd, Dózsa György út 43.______4254 KETTŐ 180xl40-es redőnytokos új ablak eladó. Kecskemét, Hunor utca 6. Talfáji köz elejém____________________4258 2 x3 MÉTERES magyar perzsaszőnyeg kiváló, szép eladó. Érdeklődni: délután 3—6-ig Kecskemét, Tizedes utca 4/a. 4259 TRABANT Combi műszaki vizsgázott eladó. Kecskemét, Szultán utca 34. 4268 Az izsáki idényfürdőben úszótanlolyam indul augusztus 2-től, gyermekek és felnőttek részére. jelentkezés a pénztárnál. 1285 Házasság MEGISMERKEDNÉK kecskeméti, magányosan élő elvált vagy özvegy 40—50 év közötti asszonnyal, házasság céljából. Leveleket „Értelmiségi 281 475” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek._________4255 Ö NHIBÁJÁN kívül edváilt, 165 cm magas, 40 éves dolgozó nő megismerkedne házasság céljából, korban hozzáillő férfival. Kalandorok kíméljenek. Leveleket „Keresem az igazit 281 395” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérem-. 4175 GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen jó férjem Hegedűs Béla nyug. főszakács Kecskemét, Széchenyi krt. 7/a sz. lakos életének 72. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után történik. Gyászoló özvegye. 12442 ELADÓ ház, 700 négyszögöl földdel. Kecskemét, Körösi- hegy 127. Érdeklődni lehet délutánonként. _____________11321 K ÉT darab 14(0 kilogrammos hússertés eladó. Kecskemét, Kuruc körút 41._________12415 1 75 LITERES Lehel hűtőszekrény, garanciával eladó. Kecskemét, I. kér. Hunyadi János u, 24.___________________4250 ELADÓ ötszáz négyszögöl szőlő, házhelynek is alkalmas, két részletben is, villany, víz van, a külső benzinkút mellett, a budai betonúton. Érdeklődni: Kecskemét, Budai utca 35. ____________________11255 T SZ-EK figyelem! Eladó a város központjában, házrész beköltözhetően, sok raktározási lehetőséggel. Kecskemét, óz utca 24. alatt. 3963 Vegyes LAKÁSCSERE. Kecskemét központjában levő, kétszobás összkomfortos, gázfűtéses lakásomat budapesti hasonlóért elcserélem. Címet: „Arany János utca** jeligére a kiadóba kérek. ________________________x G ÉPÍRÁST vállalnék lakásomon. Kiskunhalas, Hímző utca 19, délután.______________943 B ETEG mellé gondozónőt keresek. Érdeklődni: Kecskemét, Felsőszéktó 185. Kunnéknál. (Sutusfalu mellett.)_______4218 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kecskemét, Fürdő utca 27._________________4217 K ERESEK kiadó garzon-szobát vagy egy szoba, konyhát, fürdőszobával. Érdeklődni: Kecskemét, Batthány utcai festéküzletben. 4152 ÓRAJAVITÁS, óraszíjak kaphatók. Vörös órásnál, Kecskemét, Batthány utca 29.____4153 A LBÉRLETI szobát keresünk a belvárosban, gyermektelen pedagógus házaspár részére. Ajánlatot Miskolc, pf. 216-ra kérünk._________________1280 K IADÓ új szoba, konyha, mos- dófülkéből álló, különbejáratú bútorozott lakás. Rádió, tv, gá zr e zs 6-h as ználattal, meghatározott időre, Kilián, utcában. Érdeklődni: megbízottunknál, Kecskemét, Nagyenyed utca 10. 4257 Érdemes Budapestre jönnie, MERT NAGY ÉLMÉNYE LESZ. Európa egyik legszebb produkciója a Kisstadionban augusztus 11-től 22-ig NSZK-beli nagy, látványos, zenés, énekes revüoperett a jégen: Maske in blau (A kékálarcos hölgy) Világsztárokkal a főszerepekben. Tekintettel az óriási érdeklődésre, már most rendelje meg jegyét a helyi Cooptourist, Volán, vagy az IBUSZ Idegenforgalmi Irodákban. Központi jegyelosztó: MACIVA. Jegyiroda: Bp., VI., Népköztársaság útja 61. 1273 Eredményesen hirdethet lapunkban! INGYENES nyolchónapos szakipari művezetőképző tanfolyamra jelentkezhetnek szobafestő, mázoló szakmunkások. Magasépítőipari művezetőképző tanfolyamra pedig kőműves, ács-állványozó és vasbetonszerelő szakmunkások, legalább négyéves szakmai gyakorlattal. Tízhónapos, vasbetonszerelő és szobafestő szakmunkásképző > tanfolyamra betanított segédmunkásokat legalább hároméves szakmai gyakorlattal veszünk fel. Szobalestő betanító tanfolyamra lányok, asszonyok jelentkezhetnek Hathónapos építőipari gépkezelőképző tanfolyamra 18—45 éves férfi segédmunkások, betonozok és kubikosok jelentkezhetnek. Tanfolyam kezdete: Baj • r an szeptember tizenhatodikén, magasépítőipari művezetőképző és építőipari gépkezelőképző Kecskeméten összes tanfolyam augusztus tizenhatodikán és harmincadikén. A tanfolyamok befejezése után kötelező szakmai gyakorlat nincs. A tanfolyam ideie alatt jó kereseti lehetőséget, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Útiköltség-hozzájárulást fizetünk. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét. Klapka u. 34. sz. 4183