Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-27 / 175. szám
& «fäaf 1971, Július 27, kedd Szovjet élet, szovjet Moszkva ma és holnap Ünnep északon Moszkva építészei és a városgazdálkodás dolgozói megkezdték a 2000-ig terjedő új, általános rekonstrukciós tervek kidolgozását. E terv sok részletét már ebben az 5 éves tervben megvalósítják. Az új terv kidolgozásánál abból indultak ki, hogy a főváros lakosainak száma ez idő alatt lényegében nem változik, vagyis körülbelül 7 millió marad. A város nem terjeszkedik tovább mai határainál — a Moszkvát övező gyorsforgalmi autóúton túl. területe továbbra is 87.5 ezer hektár marad, mint jelenleg. De a későbbi építkezésekre számítva még 10 ezer hektárt tartalékolnak. Moszkvát méltán nevezhetjük az új lakások városának, hiszen az építők naponta adnak át 5—6 több emeletes lakóházat — egy év alatt körülbelül 120 ezer lakás készül. is érzi, aki gépkocsival például a Bolsaja Szerpu- hovszkaja utcán közlekedik. Amikor a gépkocsiáradat a kereszteződéshez közeledik, a lámpa automatikusan zöldre vált. A Start rendszer elektronikus számítóközpontja állandóan teljes információt kap sok ezer kereszteződésről, pillanatok alatt feldolgozza azokat és megfelelő utasítást továbbít a közlekedési lámpákhoz és más fényjelzésekhez. Éjszakai fénypanoráma A korszerű világítástechnika, az elektrotechnika eredményei nagy lehetőségeket kínálnak arra, hogy a legszebb moszkvai építészeti együtteseknek, a forradalmi emlékeknek sajátos éjszakai fénypanorámát kölcsönözzenek. A Kísérleti lakóház — moszkvai építészek terve. Egy ilyen házban 6 ezer ember él majd. A lakásokba beépített bútorok lesznek, zeneszekrény — rádió, televízió és magnó — a konyhában pedig elektromos tűzhelyet, hűtőgépet, mosogatót és edénytisztítót építenek. Minden emeletre kávézót, büfét, klubhelyiséget és pihenő társalgót terveztek. A városépítők most elsősorban komplett mikrokör- zeteket létesítenek, amelyeket teljes szociális és szolgáltató hálózattal együtt adnak át. A margaréta szirmai A város területét 8 részre osztották az építészek. A városközpont körül fekvő 7 körzetben az utóbbi években nagy ütemű lakásépítés folyt és ezek a körzetek úgy veszik körül a centrumot, mint a margaréta szirmai. Minden körzetben lesznek ipari központok — vállalatok, hivatalok, intézmények, tudományos kutatóintézetek és Iskoíák. Így a moszkvaiak kevesebb időt töltenek utazással munkába- és hazamenet. A zónális tervezéssel felszabadítják Moszkva központját az átmenő forgalomtól és csökkentik ott a gyalogosok áradatát. A szovjet mérnökök kidolgozták az utcai közlekedés „Start” ijevű tele- automatikus irányítórendszerét. Ennek előnyeit már; díszkivilágítás központját, a Kreml és a Vörös tér alkotja. Az építészek a városközpontban. a Szadovaja körút mentén és a legnagyobb sugárutakon változó fényerejű színes világítást terveznek. A nagy történelmi és lculturális értéket képviselő műemlékek és építészeti együttesek különleges díszkivilágítást kapnak. A Kreml csodás építészeti alkotásaival, templomaival mindig is megragadta az embereket. Kivilágítása azonban még jobban kiemeli szépségét. A külföldi szakemberek zöme teljes joggal állítja, hogy a világ nagy ipari központjai közül Moszkvában legtisztább a levegő. A szovjet fővárosban, csakúgy, mint más városokban évek óta erőteljes és sikeres harc folyik a levegő szennyeződése ellen. Sok száz tudós közegészségügygyei foglalkozó orvos, tervező és mérnök dolgozik azon, hogyan lehet megtisztítani a levegőbe kerülő égési termékeket, védőberendezéseket terveznek és naponta ellenőrzik a lakóterületeken a levegő szeny- nyezettségét Megőrzik az aranykupolás múltat Az építészek a földre tervezik a legnagyobb létesítményeket. Nem hiába mondják, hogy Moszkvát, New Yorkot. Tokiót, Le- ningrádot, Londont még a Marsról is észre lehet venni. Az építészeti alkotások élettartama az emberi alkotások közül a leghosz- szabb. Ezért amikor az építőművészek 20—30 évre előre terveznek — hétköznapi munkát végeznek. Az élet azt követeli, tőlük, hogy 100 évre előre tekintsenek. A XXI. századi Moszkva alapjait ma rakják le. Milyen lesz ez a város az évezred küszöbén? Mindenek előtt azt szögezzük le, hogy a kozmikus század Moszkvája is megőrzi aranykupolás múltjának legszebb emlékeit. De ez mégis a kozmikus kor városa lesz, olyan épületeket emelnek benne, hogy a városközpont sajátos történelmi arculatát megőrizve megélénkítsék azt Az Arbát téren például felépül a külföldi népekkel való béke és barátság háza. Az óriási épület magasba törő és fölfelé szélesedő köralakú galériái mintegy lezárják a Kali- nyin sugárúti építészeti együttest. Nagy problémát jelent a 9 moszkvai pályaudvar, de ezekkel függ össze az egyik legérdekesebb terv is. A hét dombon épülő város vasútállomásai mindenütt a völgyekben helyezkednek el. Az építészek azt tervezik, hogy ezeket a völgyeket többszintes felüljárókkal ívelik át. A Szovjetunióban rendkívül nagy figyelmet fordítanak a lakásépítésre. Az 5 éves tervben és a közeljövőben Moszkvában 12—16 szintes épületek készülnek. A következő évszázadban azonban, amikor a szovjet főváros lakossága jelentősen megnövekszik, Moszkva új szputnyikvárosaiban, a várost övező gyorsforgalmú autópályán túl lehet, hogy új városrészek épülnek. Jurij Ivanov (APN—KS) Jakut fiatalok a „Rénszarvas” című dalt adják elő. A messzi északon élő kis nemzeti viseletben jelenik népek sok alkalmat talál- meg. nak az ünneplésre, de va- Az ilyen ünnepségek el- lamennyi közül a leghan- maradhatatlan program- gulatosabb a tavaszköszön- pontja — a rénszarvasszá- tő. Ilyen alkalmakra min- nők versenye, amelyen ál- denki a gazdagon hímzett, tálában 50 fogat indul a rénszarvasbőrből készült győzteseknek kijáró Arany rénszarvas díjért. Ezután a fiatalok mérik össze tudásukat. Egymást váltják az amatőr együttesek és a tömeges társasjátékok, hazai és más népek táncai,, s a falut késő estig a vidámság és a derű keríti hatalmába. Momszki szovhoztagok tavaszünnepi rénszarvasszán-versenye. (Foto: APN—KS) A malacfiitlap titka Anatolfj Malahov uráli geológus és író gazdag ásványgyűjteményében őrzi egy malachitdoboz tetejét. Barátai ajándékozták meg vele, mert tudták, hogy szeretne írókészletet csinálni ebből a nagyon szép, zöld, uráli féldrágakőből. Tervének megvalósítására azonban eddig nem jutott idő. Nemrégiben Malahov egyik vendége gyönyörködött a malachitlapban és felfigyelt arra, hogy azon emberi és állati kontúrok láthatók. A tenyérnyi malachit- lapon egy névtelen uráli mester jó 200 évvel ezelőtt, rendkívül finom munkával megörökítette sok kortársának arcvonásait, azokét, akik II., Katalin cárnő uralkodása alatt éltek. Az Uraiban régóta készítettek féldrágakövekből mozaikokat. Ilyen mala- chitmozaik megoldással készült a doboztető is. A különböző színű vékony malachitlapok egymáshoz „Fiatalság“ táncegyüttes Lvovban, a szakmunkásképző intézetek tanulóinak és tanárainak művelődési házában hét év óta működik a „Fiatalság” amatőr táncegyüttes. A csoport munkáját Miroszláv Van- tuh. az Ukrán Köztársaság érdemes művésze vezeti. Az ifjú táncosok nagy sikerrel mutatkoztak be sok szovjet városban és külföldön — Olaszországban, Kubában, Dániában, Lengyelországban és Magyarországon. A Ívovi együttes most mutatta be legújabb műsorát, amelyen a Szovjetunió és a világ 16 népének táncait adják elő. Szerepel programjukban egy hucul szvit és orosz tánckép, magyar, bolgár, lengyel néptánc-feldolgozás. A képen: A Ívovi együttes leánykara a „Sarki fény” című táncot adja elő. és egymásra illeszkedése csodálatos rajzolatot adott, s nyilván ezért nem tűnt fel a geológusoknak, hogy a doboztető ezenkívül más látnivalót is tartogat. A váratlan felfedezés arra derített fényt, hogy a mozaikot alkotó lapocskákon rendkívül finom rajzok, metszetek, figurális ábrázolások is vannak, amelyeket sokszor csak mikroszkóp alatt lehet szemlélni. Az egyik, gombostűfej nagyságú figura 50-szeres nagyításnál felfedi további titkait: a 200 éve élt mester ebben az egyetlen figurában még több mint 30 arcmást rejtett el. Arra még nem tudtak válaszolni a szakértők, hogy miként, milyen eszközökkel varázsolta az | egykori művész a malachitlapra a miniatűr portrékat. Malahov vizsgálódásai során eddig 211 portrét fedezett fel, de véleménye szerint ez csak körülbelül eg.vtizede a tenyérnyi lapon található rajzoknak. Vannak olyan . miniatűr részletek. amelyek csak megfelelő látószög alatt válnak láthatóvá. Ez a módszer nemcsak az egykori mester csodálatos technikájára vall. hanem arra is, hogy a konspirációra is gondolt, különösen a Pueacsov-féle felkelés epizódjait megelevenítő jelenetek megörökítésében. Akkoriban életével fizethetett volna merészségéért. (APN — KS)