Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-16 / 166. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! VfErünuePE A M A G Y A R S ZOCI A L! STA MŰN KA SPART B Á C S - K I S K U N MEGY EI B I ZOTT SÁG Á N A K XXVI. évf. 166. szám 1971. július 16, PÉNTEK Ara; 90 fillér Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a külügyminiszter jelentését Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének ausztriai látogatásáról, melynek során az Elnöki Tanács elnöke és kísérete hasznos tárgyalásokat folytatott az Osztrák Köztársaság elnökével, kancelláréval és az osztrák kormány több tagjával, a két ország közötti kapcsolatok fejlesztéséről és az időszerű nemzetközi kérdésekről. A külügyminiszter beszámolt Ludvik Svoboda hadseregtábornoknak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnöksége tagjának magyarországi hivatalos, baráti látogatásáról, a magyar vezetőkkel folytatott baráti eszmecseréről. A kormány megállapította, hogy e látogatás tovább erősítette és mélyítette a két szomszédos szocialista ország kapcsolatait. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a külügyminiszter jelentését dr. Mahmud Riadnak, az. Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettes, külügyminiszterének ötnapos, hivatalos magyarországi látogatásáról. Dr. Mahmud Riad tárgyalásai során átadta Anvar al Szádat, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke üzenetét a magyar vezetőknek. A kormány a látogatást és a megbeszéléseket hasznosnak ítélte. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek a vadászati világkiállítás előkészületeiről szóló jelentését. A nemzeti bemutatókon és a kiállítás különböző rendezvényein részt vevő országok száma közel ötven. A világkiállításra eddig 5200 trófea érkezett, amelyeket nemzetközi zsűri bírált el. A kormány felhívta az illetékes tárcák vezetőit: saját hatáskörükben tegyék meg a szükséges intézkedéseket a vadászati világkiállítás sikeres lebonyolításának biztosítása érdekében. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter javaslatot tett Magyarország és Belgium kormányai között állategészségügyi egyezmény megkötésére. A kormány hozzájárult, hogy az állatok és állati eredetű termékek kivitelének zavartalan biztosítása érdekében a minisztérium vezetői tegyék meg az ezzel kapcsolatos intézkedéseket A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány kiterjesztette a kiemelt ipari beruházásokon dolgozó építőipari vállalatoknál alkalmazott személyi ösztönzési rendszert ugyanezen munkahelyek technológiai-szerelési munkáin foglalkoztatott dolgozókra. Az intézkedés alapján megszűnnek az építőipari munkások és a technológiai szerelést végző dolgozók között jelenleg meglevő kereseti aránytalanságok. A kormány határozata elősegíti a technológiai-szerelési tevékenység hatékonyságának fokozását, a határidők és a minőségi követelmények betartását. A Minisztertanács titkárságának vezetője jelentést terjesztett a kormány elé a VDK hajlandó elengedni a pilótákat A párizsi Vietnam-érte- kezlet 121. ülésén csütörtökön Binh asszony és Xuan Thuy egyaránt rámutatott: „Abban az esetben, ha az amerikai kormány 1971-ben megjelöli az Egyesült Államok és az amerikai táborhoz tartozó többi ország valamennyi csapatának kivonulási időpontját, akkor egyidőben kezdődhetnek meg és egyidőben fejeződhetnek be az alábbi műveletek: az említeti csapatok biztonságos kivonulása és a felek által ejtett összes katonai és polgári fogoly szabadon bocsátása, beleértve az Észak- Vietnamban foglyul ejtett amerikai pilótákat is”. Xuan Thuy ezzel megerősítette a DIFK-kül- döttség szóvivőjének múlt heti nyilatkozatát arról, hogy a szabadon bocsátandó fpglyok között vannak a VDK bombázása során fogságba esett pilóták is. Reméljük — hangsúlyozta befejezésül Binh asszony — hogy az amerikai kormány számol a realitásokkal és komolyan válaszol pozitív és építőjellegű javaslatainkra. David Bruce nagykövet, amerikai küldött felszólalásában ismét kitért a DIFK-küldöttség által múlt héten felvetett kérdések egyértelmű megválaszolása elől. Kijelentette ugyan, hogy a hétpontos javaslatról „hajlandó tárgyalni”, hozzáfűzte azonban, hogy nem tekinti kizárólagos tárgyalási alapnak, az értekezlet vitasson más javaslatokat is. Az amerikai küldött végül „viszontkérdések” formájában követeléseket terjesztett elő. Ezekben a hétpontos javaslat első pontjának a csapatkivonásra vonatkozó részét továbbra is „önkényes követelménynek” minősítve újra szűkebb körű „előzetes tárgyalásokat” követelt. az országgyűlés júniusi ülésén elhangzott képviselői javaslatokról. A kormány felhívta a miniszterek figyelmét a javaslatok megvizsgálására és a szükséges intézkedések megtételére, majd egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Második helyen az országban Teli mint 8009 lold szakszerűen kezelt legelő GYEPGAZDÁLKODÁSI TANÁCSKOZÁS ÉS BEMUTATÓ Ismeretes, hogy Bács- Kiskun megye élelmiszer- gazdaságának negyedik ötéves tervét június 29-i ülésén hagyta jóvá a megyei Javában tart a barackszezon. A MEZÖTERMÉK kecskeméti telepén eddig 85 vagon árut vettek át, amelynek nagy részét — 65 vagont — külföldön értékesítettek. A kajszibarackból még ezen a héten várnak néhány szállítmányt, azután a rózsabarack vásárlása következik. A barack osztályozását, csomagolását, szállításra való előkészítését a telep dolgozói végzik. (Pásztor Zoltán felvétele) tanács. A tervben az adottságokat és a termelési hagyományokat figyelembe véve, tájkörzetenként határozták meg az 1971. és 1975. között végrehajtandó feladatokat. A Duna menti körzetben többek között az öntözött takarmánytermesztésre alapozott állattenyésztési ágazatok fejlesztése a súlyponti program. Nem véletlen ezek után, hogy a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, a megyei állattenyésztési felügyelőség és az Agrártudományi Egyesület tegnap éppen a Duna mentén, a kalocsai Iszkra Termelőszövetkezetben rendezte meg megyei gyepgadálkodási tanácskozását és bemutatóját Bács-Kiskun megye jelenleg a második az országban a legelőgazdálkodásban. Csaknem nyolc és fél ezer hold szakszerűen kezelt, javított gyep ta- látható a termelőszövetkezetek és a legeltetési bizottságok kezelésében. A harmadik ötéves terv ideje alatt telepített és öntözött legelők, takarmánytermő területek jelentős része a Duna menti tájkörzetben fekszik. A 4879 holdon gazdálkodó Iszkra Termelő- szövetkezetnek 654 hold a rét- és legelőterülete, sebből mintegy 200 hold gazdaságosan javítható. 1969 tavaszán kezdte meg a szövetkezet a 106 holdas öntözött váltó legelő telepítését közvetlenül a tehenészet szomszédságában. Erről a területről még ugyanabban az évben holdanként 100 mázsa, a következő évben pedig 270 ■mázsa zöldtakarmányt termesztett. Az idén ötszöri hasznosítással holdanként 300 mázsára emelkedik a váltólegelő fűhozama. 831 szarvasmarha van az Iszkra Tsz-ben. Az öntözött váltólegelő villanypásztorral elválasztott szakaszain tavasztól őszig 250 tehén él, ezenkívül 1500 mázsa szénát is betakarít a telepített gyepről a termelő- szövetkezet. Ilyen körülmények között a tejtermelés elég gazdaságos. A gyepgazdálkodási tanácskozáson Sánta Lajos, a megyei állattenyésztési felügyelőség vezetője tártott bevezető előadást. Majd Romsits Sándor, az Iszkra. Tsz elnöke ismertette a legelő javítás és a szakszerű gyepgazdálkodás már részletezett eredményeit a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, az Országos Állattenyésztési Felügyelőség, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, a megyei tanács járási hivatalai, valamint Bács-Kiskun megye nagyobb állattenyésztő termelőszövetkezeteinek képviselői előtt. A tanácskozást és a helyszíni szemlét tartalmas vita követte. K. A. Gabonabetakarítási verseny a Duna mentén Solti kombájnvezető az első A Duna menti és Kiskunsági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének verseny- és propagandabizottsága ismét meghirdette a kombájnosok és bálázógép-kezelők versenyét A nemes vetélkedésnek célja, hogy gyors és minél kisebb veszteségű aratást eredményezzen. Ezenkívül serkentse a gazdaságokat a műszaki hibák, géptörések megelőzésére, a tűzrendészed és balesetvé125 éves a magyar vasút Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1846. július 15-én haladt végig először a vonat Magyarország első vasútvonalán Budapest és Vác között." Ä magyar vasút fennállásának 125. évfordulóján az „ősvasút” két végállomásán. Budapesten a Nyugati pályaudvaron és a váci fűtőházban emléktáblát lepleztek le. A budapesti emléktáblát csütörtökön délelőtt a Nyu- gatí pályaudvaron dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója avatta fel. Az ünnepség részvevői ezután különvonattal Vácra utaztak, ahol Tóth János, a budapesti vasútigazgatóság vezetője fogadta az „ősvasút” vonalán érkező vendégeket, majd leleplezte a váci állomás emléktábláját. A különvonat utasai ezután részt vettek a „125 éves a magyar vasút” című kiállítás megnyitásán a váci Vak Bottyán Múzeumban, delmi előírások megtartására. A bizottság felhívta a termelőszövetkezetek figyelmét a versenymozgalom széles körű támogatására, a gondos munkát végzők jutalmazására. A vetélkedő győzteseire ajándéktárgyak várnak. Mindkét kategória első helyezettjei rádiót, a második és harmadik helyen végzők villany borotvát, illetve karórát kapnak jutalmul az oklevelek mellé. A versenybizottság menet közben értékeli a helyezéseket. Július első dekád- jában a kombájnvezetők között Kulman János sold gépvezető szerezte meg az első helyet. A többiek sorrendben a következők: Dre- venka Imre hajósi, Nagy Lajos solti és Kohl András hajósi kom báj nos. A bálázógép-kezelők csoportjában Kiss István kun- szentmiklósi gépkezelő az első. A második Füzesi János dunavecsei, a harmadik Mohácsi Pál ugyancsak dunavecsei szalmabálázó- gép-kezelő. Cs. L,