Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-15 / 165. szám
i. oldal 1971. július 15, csütörtök Tanulók a barackosban Szinte szikrázik az át- tüzesedett homok a barackfák sorai között; könnyű elképzelnem, hogy a gyümölcs híján kopár, birkalegelőnek sem alkalmas buckák, vagy jobbik esetben holdanként négy mázsás átlaggal fizető rozsföldek „díszlenének” e világtól távoli balázspusztai határban, a szabadszállási Zöld Mező Tsz területén. A 100 hold barackosból az idén 40 hold hoz termést. A fák szépek, erőteljes növekedésűek, megsárgult lombkoszorús „gu- taütéses” példányt legfeljebb csak elvétve találni. A tavaszi szélverés pedig kimondottan használt a minőségnek, azáltal, hogy ritkítást okozott, s a barack kilenctizedrésze 35 milliméteresnél nagyobb átmérőjű, ami azt jelenti, hogy teljességgel megfelel az export előírásainak. Ennek átlagos átvételi ára kilónként nyolc forint. Nem is fél-, inkább negyedéretten szedik, vagyis zölden — az angol átvevő így kívánja. Szűcs László főagronó- mus idejének legnagyobb részét ezekben a napokban a barackosban tölti. Nemcsak azért, mert a barack, mint pénzbevételi forrás, az elsők között jön számításba. Hanem főképpen a szüreti munka miatt. Nagyüzemi gyümölcsszüretet megszervezni manapság, a sok kilóméternyi körzetű tanyavilág kellős közepén — nem akármilyen feladat. A fák között zömmel iskolás fiúkat, lányókat látni. Hetedikeseket és nyolcadikosokat. Hogyan? A vakáció időszakában? — Az idén már negyedik éve foglalkoztatunk a nyári szünidőben iskolás gyerekeket — így a főag- ronómus. — Egy teljes hónapon át, megszakítás nélkül. Nemcsak a gyümölcsszüretben, hanem a szőlő- területen is, nyugodtan rájuk bízhatjuk a hajtások huzalok közé igazítását. Most százhúszan dolgoznak itt. A tsz-gazdák, vagy inkább a családtagjaik közül 40—50-en szedik a barackot. Tehát jórészt az ifjúsági „munkaerőre” alapozták a gyümölcsszüretet. Nem tagadhatjuk, hogy ehhez a megoldáshoz kényszerűségből folyamodj tak. s annak idején épp a Zöld Mezőben született ez a kezdeményezés. Szűcs László javaslatára .:. Nem mondhatni, hogy az ötletet egyértelmű megértés, helyeslés fogadta. Ma már természetes, hogy a felsőtagozatos diákok vakációjuk egy hónapját itt töltik. És nemcsak itt. Hanem a nagyközség másik három tsz-ében is. A szabadszállási mezőgazdálkodás, a szőlő- és a gyümölcstermesztő kultúra nem lehet meg a 300—400 kisdiák segítsége nélkül. S ebben a feladatban a pedagógusok is részt vállalnak; átlagosan húsz tanulóra jut egy tanár. Irányító, szervező funkciót látnak el. De ez utóbbit is módjával. Itt, a Zöld Mezőben a tanulóbrigádok megalakítását például az érdekeltekre bízták: a diákokra. A kölcsönös rokonszenv szerint társultak össze. Bérüket ugyanis teljesítmény szerint számolják el, egy kiló megszedéséért 50 fillért kapnak. A napi kereset így 40-től száz forintig terjed. Ez, hatórás műszakot alapul véve, rossznak nem mondható. A barackos vakációzás kérdéseiről meditálunk két pedagógussal: Házi Tóbiással és Gálos Imrével. — Bár ez a tsz van a lgemesszebb a falutól, a gyerekek mégis ide jönnek a legszívesebben — mondja Gálos Imre. — A gazdaság vezetői itt teljesen ránk bízzák a munka irányítását. S azonkívül nem hálátlanok a gyerekek igyekezetével szemben. A tanulókat a munka végeztével kirándulásra viszik, közös ebéden látják vendégül. S munka közben sem kútvizet isznak; a tsz vezetői gondoskodnak arról, hogy ne merüljön ki a készlet a hűsítő italokból. — És a gyerekek bérét hetente kifizetik — teszi hozzá Házi Tóbiás. — Egyszóval tisztességesen bánnak velünk. Ezért azután nem okoz gondot a vasárnapi műszak megszervezése sem, ha éppen szükség van ilyenre. A szamócaérés idején például volt. Végül is az általános iskolai tanulók munkáját úgy foghatjuk fel, mint a KISZ-táborokét az állami gazdaságokban — kezdetlegesebb körülmények között. A nyári kereseti lehetőség kézzelfogható előny, a tanuló, de a szülő számára is. Ám a vállalkozásból egy sokkal nagyobb előny is származhat: kitűnő módszerévé válhat a mezőgazdasági munka — megszerettetésének, általában a munkára való nevelésnek. De csak akkor, ha a fiatalokat nem pusztán „munkaerőnek” tekintik, hanem egy friss, erejét, életrevalóságát még ezután kibontakoztató közösség tagjainak. A szabad- szállási Zöld Mezőben tapasztaltak ez utóbbit példázzák. ^ D. Hordozható daráló A háztáji gazdaságok hosszú ideje nélkülözik a termények őrléséhez szük- séges( könnyű, olcsó és gazdaságos darálót. Ezen a gondon segített a Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat azzal, hogy az igényeket kielégítő darálót szerkesztett és a sikeres kísérletek után megkezdte sorozatgyártását. A hordozható, motorral működő daráló bárhol felszerelhető, ahol hálózati villanyáram van. A gép óránkénti teljesítménye kukoricából 110—130, rozsból 190 kiló. lí ogy erre nem ■*-* gondoltunk eddig! Mármint, hogy megszólhatnak bennünket. Mindany- nyiunkat, akik itt a kecskeméti tanácsháza híres-ne- zetes irodatermeiben morzsolgatjuk munkás és munkát- lan hétköznapjainkat. Persze, abból kell kiindulni, hogy viszonylag nem sok azoknak a kecskemétieknek a száma, akik ha kell, ha nem, zargatják a tanácsházán dolgozó választópolgárokat. A lakosság zöme akkor jön ma is a hivatalba, ha már nagyon muszáj, vagy mikor „... terhe alatt” invitálják. Namár- most. Aki hébe- hóba fordul meg az államkormányzás helyi fellegvárában, annak nyilván feltűnik, ami azt a napokban itt járt, két atyánkfiát ily nemes dörmögésre késztette: — Érzed? — szimatolt néhány jó slukkot a műemléki levegőbe. — Majd lesepri az embert a lábáról a pálinkaszag. — Csakugyan! — torpant meg a másik, és fejét is felvetette, mint amidőn a csatamén a trombitaszóra fülel. Tévedés ne essék — Én már csillagokat is látok. Vajon hány máligános lehet itt a levegő? — töprengett félhangosan. Nyilván odáig lehetett a jámbor, mert hiszen nem pálinkaillat ihlette öt a csillagok látására. Oda vannak azok pingálva a gyönyörű boltívekre, a Lechner Ödön tervezte égboltozatra. A két kecskeméti honos utolsó megállapítása sarkallt e kiáltvány megírására. Mert kijelentették. — Mikor tavaly itt jártam, akkor is pálinkafelhő csípte a szememet. — Biztosan sokan szeretik a tütüt a tanácsházán... Nohát kérem, ez aztán a kapitális tévedés. Látszat az egész, kedves kecskeméti ügyfeleink, s mint önök is régtől fogvást tudják, a látszat sokszor csal. Ez esetben is. Mert tudniok kell, hogy a tanácsháza immár hagyományossá, permanenssé öregedett pálinkaszaga a kedves külföldi látogatók kedvéért vagyon. Mikor ugyebár azok a havasokhoz szokott szegény svájciak, hűvös széllel bélelt svédek, avagy sörön hizlalt egyéb nációbeliek ellátogatnak hozzánk, már előre epednek a vágytól, hogy a „hírős városban” megejtsék meghitt találkozásukat a kecskeméti barack- pálinkával. Hisz’ tudjuk magunkról, hogy mikor külhonokba ruccanunk, a különböző műemlékhelyeken hallott kiselőadások zordon hadfiakról, ostromokról, kolerajárványokról — hogy úgy fejezzem ki magam — egyik fülünkön be, a másikon ki. Bámuljuk a katedrálisokat, s közben azon jár jó magyar lelki szemünk, s gyomrunk emlékezete, vajon mit lehet itt vásárolni, dé legalább annyira — enni, inni? Hát akkor miért néznénk le a belgát vagy hollandust, aki talán eleven barackot se látott még, nemhogy a belőle laborált pálinkát. Mikor a turista- csoportok felzson- ganak a nevezetes dísz- (tanács) terembe, szinte for kokkal mérhetően megelevenednek, midőn már a lépcsőházban beleleng orrukba a barack- pálinka illata. S odabent, a történelmi freskók körében könnyekig hatódva hálálkodnak a figyelmességért, amikor is nívós idegenforgalmi en- csembencsemek között, mindennek a tetejeként megkapják a palackocska, s kupicácska pálinkát. Ó, hogy átváltozik énjük a barack illatának hatására. Szemük ragyog, arcuk révül, kedvük pirospozsgásra kerekedik, s bennünket, tanácsházi őslakókat is együttérzésre hangol. Mellékes, hogy a baracktól esetleg második Józsefet lát már első Ferenc József császár helyett a márványtáblán (akiből ugye, elég volt nekünk, magyaroknak egy is), vagy, hogy II. Rákóczi Ferencet is megduplázva, negyedikként zárta a szívébe (azt meg mi is jószívvel vettük volna, ha legalább négy lenne Vezérlő Nagy Rákócziból) —, a lényeg az: vendégeinknek örömet szereztünk. Mert ezernyi a precedens, hogy: Ki a barack szagát issza, vágyik annak szíve vissza. T. I. Szívügyük a Az utóbbi hetekben a Petőfi Népe hasábjain gyakran szerepelt a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz főhajtójának, Abonyi Imrének a neve, aki immár világhírű — „kvartettjével”, a négyesfogattal egy sereg rangos, nehéz versenyen győzedelmeskedett. 22. ! Másnap visszament a bázisra, a rosszkedvét elfújta a szél, újra bolondozni kezdett és majdnem minden este bement a városba. Istentelen híreket terjesztettek róla, s nem is minden alap nélkül. Aztán egy napon megint majdnem összeveszett Bíróval — Egy taxi — mondta valamelyikük, mikor észrevette az étkező ablakán át a fékező kocsit. Aztán az egész brigád egy emberként felugrott. Szélűtötten bámultak az ajtó felé. Csak Csapó maradt ülve, mindössze egy pillantást vetett az ajtóra, s már el is fordult. Bírónő állt az ajtóban.' Bíró lassú léptekkel ment oda hozzá, az étkezde úgy figyelte ezt a más körülmények között nyilván eléggé szokványos jelenetet, mint egy cirkuszi előadást. Egy ideig csendesen nézték egymást, aztán a nő aljg hallhatóan — nyilván csak Bíró értette — megszólalt: — Pista, bocsáss meg nekem. Szó nélkül karonfogta a feleségét és kisietett vele. Ebéd után odaszólt, hogy nem megy ki repülni, megbeszélnivalója van. De akkor már szemmellátha- tóan semmi tisztáznivalója nem volt, mert ő is meg a felesége is ragyogott. Este későn jött meg, a többiek még a kocsmában voltak, Csapó meg az asztalnál ült és olvasott. Mikor Bíró bejött, föl se emelte a fejét. — Mi az, mi bajod? — kérdezte Bíró. [ — Semmi — mondta mogorván Csapó. Hosszú ideig csend volt, Bíró egy csomagból tiszta ingeket szedett elő, Csapó olvasott. Aztán azt mondta Csapó: — Csak azt akarom mondani, hogy megérdemled a sorsodat. A világ barma vagy! Bíró szelíden elmosolyodott. — Ezt te nem értheted. Elhiszem. Másfajta ember vagy. Sajnos. — Sajnos! — ismételte gúnyosan Csapó,' odavágta az újságot, felkelt és kiment a szobából. Ez a hetykeség azonban csak látszólagos volt. Csapót tulajdonképpen elkedvetlenítette, hogy Bíró még- bocsátott a feleségének. Talán azért, mert nem tudta elviselni, hogy ebben az emberben ennyi erő és ennyi szeretet van. Egy napon az egyik iskolásgyerek levelet hozott Csapónak. Jelentéktelen ügynek tűnt, csak Kovács Ági nézte nagyra tágult égő szemmel Csapót, ahogy a levelet olvasta. Ö tudta, hogy azt a levelet Fehér Krisztina küldte. — Talán mégis meg kellene várnod — mondta Bíró. Emiatt a lány miatt egyszer már fölborult a rend, de Bíró igazán csupán csak ember akart lenni, már csak halványan élt benne az a régi érzelem, csak annyit érzett, hogy jön egy ember tele reménységgel. — Mit csinálnék vele? — kérdezte ellenségesen Csapó. És Bíró megérezte, hogy megint nevetségessé vált — a többiek röhögtek —, minek kérdezte volna meg, hogy „Hát egyáltalán nem szereted?!” És amikor Huszár vidáman bejelentette, hogy „Megpucolunk”, már őrá is átragadt a többiek ka- maszosan vidám, csínytevő hangulata és azt mondta: „Nem bánom, hát pucoljunk meg!” Persze a lány levelét nem olvasta — nem olvasták a többiek sem, csak Csapó bosszús, színlelten ijedt, így hát komikus megjegyzéseit hallgatták, miközben olvasta a levelet. Pedig a levél nem volt hétköznapi: „Azt hiszem, te vagy az egyetlen ember, akihez elmehetek minden kockázat, és minden félreértés nélkül, benned annyi melegség van” — ezt írta a lány, Csapó meg ezt mondta: „Nem, kisanyám, valaki másnak tessék kivetni a horgot, én szépen lelépek.” LEcdytatíuk) Ezekben a sikerekben Abonyi fáradhatatlan igyekezete, küzdeni akarása mellett oroszlánrésze van annak a szemléletnek, amellyel a közös gazdaságban a lósportot kezelik. Már az említett hamburgi versenyt követően is a hazai szakvezetők, az Országos Lótenyésztési Felügyelőség képviselői a legteljesebb elismeréssel adóztak annak a támogatásnak, amelyben a kecskeméti termelőszövetkezet gazdái, vezetőktől, a tagságig, a lótenyésztést, a nevelést és e sportág ügyét támogatják. Nekik is köszönhető, hogy külföldön mindenfelé jó csengése van a Magyar—Szovjet Barátság Tsz nevének, — még akkor is, ha idegenek számára, bizony, nehezen ejthető. És ha a hangosbeszélő tört magyarsággal elhangzó konferálása után a pályára viharzik Abonyi, legendás fogatával, nyomban felcsattan a bámulat és a tisztelet keltette vastaps. Az, hogy évről évre több külföldi sportlovas és tenyésztő keresi fel mind ezt a közös gazdaságot, mind pedig a megyei lósport bugaci és lajosmizsei fellegvárát is — nemcsak a magyar lovak kiválóságát jelenti, hanem sokkalta inkább az egész, hazai tenyésztőmunka megbecsülését. Ugyanakkor nem közömbös az az anyagi többlet sem, amit ez a jól megérdemelt nimbusz a népgazdaságnak valutában — hoz. És ha az elkövetkező, meglehetősen nehéz erőpróbák esélyeseként mind többen tartják számon és mind sűrűbben emlegetik Abonyi Imrét, megalapozottan teszik ezt, tudván, hogy a sport- és a tenyésztői hagyományoknak a gazdasági érdekekkel párosuló ápolása bizonnyal meghozza a várt sikereket. Vjabb szolgáltatás a tagszövetkezeteknek A Bács-Kiskun megvet MEZÖTERMÉK Vállalat rövidesen bekapcsolódik a mezőgazdasági célú vegyitermékek forgalmazásába. A tagszövetkezetek igényeinek megfelelően első lépésként a műtrágyabeszerzésben és értékesítésben vesz részt. Ezt a tevékenységet eddig kizárólag az AGROKER Vállalat végezte. Az új szolgáltatás bevezetésével a Szövetkezti Közös Vállalat egyrészt tehermentesíti az AGRO- KER-t másrészt biztosítja a tagszövetkezetek műtrágyaszükségletének egyenletes és teljes kielégítését éves szerződések ^alapján. A szállítási költségeket a vállalat fizeti, a kiskereskedelmi árrés egy részét pedig visszatéríti a szolgáltatást igénybe vevő gazdaságoknak. A Szolnoki Vegyiművekkel történt megállapodás szerint ez év szeptemberétől november közepéig 600 vagon szemcsézett foszfor- és káliműtrágya érkezik a megyébe. A jövő évben pedig már 4000 vagonos mennyiség forgalmazását tervezik 51 millió forintos értékben, amely után a termelőszövetkezeteknek másfél millió forint árrésengedményt adnak. D. É,
