Petőfi Népe, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-04 / 130. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! KrOnlWFT A MAGYAR SZOCIALISTA M U N K Á S PA RT ■ BA C S-K I S K U N MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXVI. évf. 130. szám 1971. június 4. PÉNTEK Ara: 90 fillér A Szovjetunió nagykövete Kecskeméten Tegnap délelőtt Kecskemétre látogatott V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete feleségével, és I. I. Bagyul, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének első titkára. A vendégeket a megyei pártbizottságon dr. Romány Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Erdősi József, a megyei tanács elnöke és Gyóni Lajos, a megyei pártbizottság titkára fogadták. Az alkalomból dr. Romány Pál elvtárs tájékoztatta a vendégeket a megye politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről. Ezután a megyeszékhely- lyel ismerkedve a vendégek, látogatást tettek a városi tanácsnál, ahol dr. Mező Mihály, a városi tanács elnökhelyettese tájékoztatta őket a város helyzetéről, illetve továbbfejlesztésének terveiről. Városnéző kőrútjuk során megtekintették a fedett uszodát is, majd ellátogattak a BRG kecskeméti gyáregységébe és a Kecskeméti Konzervgyárba, ahol a gyár munkájával és pártszervezetének tevékenységével ismerkedtek. A szovjet vendégek a késő délutáni órákban tértek vissza Budapestre. MAJDNEM 6 SZÁZALÉKKAL EMELKEDETT AZ IPARI TERMELÉS GYARAPODOTT A SERTÉSÁLLOMÁNY JAVULT AZ ÉLELMISZERIPAR TERMÉKEINEK MINŐSÉGE ÁTSZERVEZIK A BANKRENDSZERT A Minisztertanács ülése Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével pártküdöttség utazott a Mongol Népi Forradalmi Párt június 7-én kezdődő XVI. kongresszusára. A küldöttség tagjai: Frank Ferenc, a Békés megyei pártbizottság első titkára, valamint Krajcsik Mihály, hazánk ulánbátori nagykövete. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja és Gyenes András, a KB külügyi osztályának vezetője búcsúztatta. Jelen volt L, Tüdev, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, valamint A. M. Szorokin, a Szovjetunió nagykövetségének követtanácsosa. Néphon tak tanácskozása Nők szalagja A Minisztertanács határozatával hazánk központi programjává lépett elő a közúti járműgyártás fejlesztése. A munkából kiveszi részét a Kismotor- és Gépgyár is. A szakosított termelés révén a vállalat bajai gyáregységében számos olyan szerelvényt, alkatrészt készítenek, amelyeket egyedül itt állítanak elő az országban. Közéjük tartozik pédául a résolajszűrők gyártása, amelyekből az idén 60 ezret szállítanak a ba- jaiak. Képünk a lányok és asszonyok szalagját mutatja be, akik az összeszerelést végzik a Duna-parti város idén átadott, új üzemében. (Pásztor Zoltán felvétele.) Hazánk társadalmi, politikai életének legjelentősebb tavaszi eseményét, az általános választásokat követően létrejött az új országgyűlés, megalakultak és munkához láttak a tanácsi testületek. S miközben még be sem fejeződött a választásokkal, valamint az új tanácstörvényből eredően a tanácsok megalakításával kapcsolatos, a Hazafias Népfrontra háruló tömérdek munka, máris javában folyt a hagyományos tavaszi békedemonstráció, a békehónap megyei rendezvényeinek szervezése. Csupán ezeket említve is érthető, hogy a Hazafias Népfront megyei titkársága tegnap kerített sort a legkiválóbb megyei népfrontaktivisták összehívására a sikeres választási munka áttekintése, s az ebben való derekas részvállalás elismerése céljából. A baráti hangulatú tanácskozást — amelyen részt vett Iván Istvánná, a megyei pártbizottság osztály- vezetője is —, dr. Bodóczky László, a Hazafias Népfront megyei elnöke nyitotta meg. Ezután Farkas József, a népfront megyei titkára méltatta azt a fáradhatatlan, áldozatkész munkát, am ilyben a népfront aktivistáinak ezrei vettek részt a választások sikere, eredményessége érdekében. Egyidejűleg valamennyiüknek e fórumról is tolmácsolta a megyei népfront elnökség köszönetét és elismerését. A választási munka áttekintése során Farkas elvtárs hangsúlyozottan emlékeztetett arra a pezsgő társadalmi aktivitásra, amely az egész említett időszakot jellemezte. Egyben a soron következő legfontosabb feladatként említette ennek a közéleti pezsgésnek, az ébrentartását. Ezzel összefüggésben utalt a jelölő gyűléseken elhangzott sok ezer közérdekű javaslatra, amelyeket most dolgoznak fel, iktatnak terveikbe a helyi tanácsok. — Igaz, hogy valamennyi indítvány megvalósítására kevés az idő, hiszen két év múlva ismét tanácsokat választunk — mondotta. — A negyedik ötéves tervidőszakra előirányzott pénzeszközök is behatároltak. Mégis rendkívül sok valósulhat meg a javaslatokból, ha az új tanácsokat és tagjaikat segítve a legszélesebb társadalmi ügyként fogjuk fel és működünk közre a tennivalók megoldásában. Az esemény további részében dr. Bodóczky László díszes elismerő oklevelet nyújtott át a választási munkák során kiemelkedő tevékenységet kifejtett megyebeli népfrontaktivistáknak. Ezután Iván Istvánná köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. Utalva a megyei pártbizottságnak a választási munkák összegezésével kapcsolatos határozatára, kiemelte: A párt- szervezetek és megannyi társadalmi és tömegszervezet együttműködése nagyon eredményes volt. Ez az együttműködés a záloga közös céljaink elérésének, mindennapi munkánk sikerének. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A pénzügyminiszter beszámolt az 1970. évi állami költségvetés végrehajtásáról. A kormány a törvény- javaslatot elfogadta, s elhatározta, hogy azt az országgyűlés elé terjeszti. A kormány megvitatta és elfogadta az Országos Tervhivatal elnökének jelentését a népgazdaság 1971. I. negyedévi fejlődéséről, valamint a munkaügyi miniszter előterjesztését ugyanezen időszak munkaügyi helyzetéről. Az év első három hónapjában az ipari termelés 5,7 százalékkal emelkedett. Az építőipar a tervezettnél nagyobb, 11 százalékos növekedést ért el. A mezőgazdaság területén a munkák megfelelő ütemben folynak, gyarapodott a sertésállomány. Az ipari termelés többlete teljes egészében a termelékenység növekedéséből származott. A kormány nagy gondot fordít arra, hogy a vállalatok beruházási kötelezettségvállalásaikban ne lépjék túl a számukra rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségek kereteit. A kormány határozatot hozott olyan jogi szabályozás kidolgozására, amely biztosítja a fedezetlen kötelezettségeket vállaló személyek — felelősségük mértékének megfelelő — felelősségre vonását. Az egyedi nagy- beruházások fedezete céljára a vállalati fejlesztési alapokból likvidálási alapot kell képezni. A munkaügy területén 1971. I. negyedévben folytatódott a múlt évben kialakult fejlődés. A vállalatoknál fokozódott a tartalékok feltárására és a hatékonyság növelésére irányuló törekvés. A munka- szervezés, valamint a munkanormák korszerűsítése terén azonban lassú a javulás. A szocialista szektorban átlagosan 5,7 százalékkal növekedett a bérszínvonal. Az év végi részesedés felosztása a vállalatoknál megfelelő rendben töitént. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter az élelmiszerek minőségének elmúlt évi alakulásáról tett jelentést. Beszámolt továbbá a minőség javítása érdekében tett, illetve tervezett intézkedésekről. 1970-ben az előző évinél jobb minőségű termékeket állítottak elő az állami növényolaj-, a likőr- és a szesziparban. A nyersanyagellátási nehézségek ellenére javult a hús-, a hűtő-, a konzerv- és a tejipar termékeinek minősége is. Csak a korszerű technológiát alkalmazó üzemek tudnak ízletesebb kenyeret előállítani, másutt lényegében változatlan a helyzet. Továbbra sem kielégítő az üdítő italok minősége és választéka. Az élelmiszeriparban több új, korszerű gépsort és berendezést állítottak üzembe. Ez a mennyiségi növekedés mellett egyenletesebb minőséget is biztosított. Jelentős fejlődés tapasztalható a gyártmányok és a csomagolás fejlesztésében. A szállítás, a tároló- és a feldolgozó hűtőtér azonban még nem felel meg a követelményeknek. Az ellenőrző szervek a jövőben szigorúbban kísérik figyelemmel a szabványok érvényesítését a minőség alakulását. Ugyanakkor a felügyeleti hatóság szélesebb körben alkalmaz gazdasági ösztönzőket, szükség esetén pedig bírságot. A pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank elnökének javaslatára a kormány határozatot hozott a bankrendszer továbbfejlesztésére. A vállalatok álló- és forgóeszköz-hitelezését folyamatosan, legkésőbb a jövő év elejéig a Magyar Nemzeti Bank veszi át, illetve végzi. Megszűnik a Beruházási Bank, a központi beruházások finanszírozását az Állami Fejlesztési Bank látja el. A tanácsok pénzalapjainak kezelése az Országos Takarékpénztárnál összpontosul. A bankrendszer továbbfejlesztésének eredményeként áttekinthetőbbé, egyszerűbbé válik a vállalatok pénzügyi munkája, hatékonyabb lesz a banktevékenység. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Magyar pártkSIáSttség ufazett a Mongol Népi Forradalmi Párt kongresszusára