Petőfi Népe, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-26 / 149. szám
A folyóiratok haszna A folyóiratok, napilapok és egyéb időszaki kiadványok fokozódó jelentőségük következteben egyre nagyobb szerepet kapnak a könyvtárakban. Érthető, hiszen a különféle tudományágak és a technika fejlődésének iramával a szakirodalomnak is lépést kell tartani. Köztudott, hogy egy könyv kiadói (nyomdai) munkáihoz a kézirat beérkezésétől számítva egy (egyes műveknél két vagy három) év szükséges. Ez idő alatt a könyvekben feldolgozott ismeretanyag egy része, az állandóan folyó intenzív kutatások következtében, újabb eredményekkel bővül, egyes régebbi megállapítások módosulnak, sőt meg is dőlnek. A könyvtarak — elsősorban a szakkönyvtárak, de egy földrajzi terület (megyei, járás) szakirodalmi szolgáltatásait ellátó közművelődési könyvtárak is — főleg a gyűjtőkörük anyagának gyarapításával, frissítésével és megfelelő példányszámban járatott folyóiratokkal segítik az olvasókat a legújabb eredmények megismerésében. A bajai Ady Endre Könyvtárba 149 féle hírlap és folyóirat jár. Ezek egy- része (35) a könyvtár gyűjtőköri jellegéhez (vízgazdálkodás, kertészet, gyümölcsszőlészet, állattenyésztés) igazodik. A többi megoszlik más tudományágak (politika, közgazdaságtan, irodalom, művészet stb.) között. A könyvtárat a folyóiratok megrendelésénél mindig az olvasók részéről megnyilvánuló szükséglet vezeti. Az olvasóterembe kitett folyóiratok kihasználtsága, igényei és a könyvtár célfeladatai szabják meg a szükségletet. Sokan olvassák a világ és hazai ese- ; menyekről tájékoztató napilapokat, a természettudo- | mányok, a technika különböző ágai, a művészetek, a sport, rejtvények, a, hobbyk stb. iránt érdeklődőket kielégítő képeslapokat. A felnőtt értelmiségi olvasókon kívül a felső és középfokú iskolák hallgatói szorgalmas keresői a mai magyar és világirodalommal, valamint az új művészeti irányokkal, ezek kritikai értékelésével foglalkozó cikkeknek, tanulmányoknak. Őket a folyóirat-katalógus igazítja el, mely az irodalmi-művészeti cikkanyag kartotéklapjait tartalmazza 1965—1970-ig. E katalógus, 120 tanulmány- kötetből és 37 folyóiratból, közel tizenötezer cikk-tanulmány címleírását adja és minden korszerű igényt kielégít. A könyvtárba járó többi folyóirat anyagát az évi tartalom,mutatók tárjak fel, melyeket a kölcsönző szolgálat dolgozói ajánlanak az olvasóknak. Mert az újságok, folyóiratok hasznosításának legfőbb lendítői maguk a könyvtárosok, akik a. beérkező folyóiratok cikkeit olvassák és ajánlják. Ez a tájékoztató munka alapja. Különösen fontos a még fel nem dolgozott cikk-, tanulmányanyag megismertetése érdekében. A bajai Ady Endre Könyvtár, da más könyvtárak ilyenirányú tevékenységei is, hasznos eszközei a tudományok, a technika új eredményei mind szélesebb körben való terjesztésének. B. F. Pályázat városközpontok tervezésére A 15 éves lakásépítési program alapján az elavult, regi városrészek helyén korszerű varosközpontok épülnék. A modern várostervezési elvek szerint mindinkább előtérbe kerül, hogy az új város- központok forgalmi csomópontjait, bevásárló centrumait és egyes közintézményeit aluljárókkal és más többszintes elrendezésben alakítsák ki. Egyes vidéki nagyvárosokban távlatban sor kerülhet földalatti vasút építésére is. Ezekben a csomópontokban nagy gondot jelent a szennycsatorna, a vízvezeték, a földgázvezeték és az egyéb közműhálózat kiépítése. Ezért az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, az Országos Vízügyi Hivatal és a Közműfejlesztési Célprogram Bizottság pályázatot hirdetett a városközpontok, többszintes csomópontok korszerű közműveinek megtervezésére. A pályázati kiírás már átvehető az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium gazdasági hivatalában, s a kész pályaműveket legkésőbb december 6- ig kell elküldeni a minisztérium műszála fejlesztési főosztályának. A legjobb tervek díjazására és megvásárlására összesen 220 000 forintot irányoztak elő. A bíráló bizottság legkésőbb december 29-ig kihirdeti a pályázat eredményét. A legjobb pályaművek alapján készítik el majd az új városközpontok és többszintes csomópontok korszerű közműveinek tervezési irányelveit. Középsúlyban Horváth országos csúcsot javított Ifjúsági bizottság az építőknél Tegnap délelőtt Kecskeméten gyűltek össze a megye építő- és faipari üzemeinek szakszervezeti ifjúsági felelősei. Az értekezlet résztvevői az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Szakszervezet Bács-Kiskun megyei Bizottságához tartozó fiatalok élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos teendőket vitatták meg. Először Benedek lstván- né ismertette az építők szakszervezetének 1970. júliusi elnökségi ülésén hozott határozatokat. Holman Péter, az SZMT ifjúsági felelőse a megye ifjúmunkásainak helyzetéről, Szla- vitsek Endre, a KISZ megyei bizottságának munkatársa pedig a szakszervezet és a KISZ együttműködésének lehetőségeiről beszélt, haczi Endre, a megyebizottság titkára az idei szakszervezeti választások tapasztalatairól számolt be. A választások során mintegy 10 százalékkal több fiatal került a szakszervezeti vezetőségekbe. Végül megválasztották a megyebizottság mellett működő kilenctagú ifjúsági bizottságot, amelynek vezetője Benedek Istvánné. a Bács megyei Tervezőiroda mérnöke lett. Ez a testület képviseli* az iparag hozzávetőleg ötezer, harminc éven aluli dolgozóját. A munkaprogramhoz fontos szempontokat adtak a hozzászólok, akik az ipari tanulók problémáival, valamint a munkásszállá-1 sokan élő mintegy ezerkét- j száz fiatal helyzetével fog- j iaScozssfe & / Csütörtökön a késő délutáni órákban két magyar versenyző Bakos és Horváth is dobogóra lépett a XXX. szófiai Európa-baj- nokságon. Nyomában Bakos 155 kilóval rajtolt, ki is nyomta, de megbillent a súlyzóval. Másodszorra sikerült megtartania, de a finn és az NDK-beli bíró nem tartotta elfogadhatónak gyakorlatát. Nem kis meglepetésre harmadszorra sem járt sikerrel kísérlete, s ezzel el kellett búcsúznia a további versenytől. Horváth 157,5 kilóval kezdett, szépen ki is nyomta, de az NDK-beli vezetőbíró sokáig tartatta vele, végül Horváth megunta es ledobta a súlyzót. 162,5 kilogrammos kísérlete nagyszerűen sikerült és ezzel az értékes Európa-bajnoki 2. helyet szerezte meg. Nyomásban Európa-bajnok: Ivancsenko (Szovjetunió) 165, 2. Horváth (Magyar- ország) 162,5, 3. Turcato (Olaszország) 160. A szakításban Horváth , 135 kilóval rajtolt, siker - i reL Utána 140 sikerült, de ‘ a 142,5 már nem ment. Szakításban Európa-bajnok : Ivancsenko 147,5, 2. Szlavov (Bulgária) 142,5, 3. Horváth 140. Lökésben Horváth 182.5 kg-on kezdett, de ezt csak másodszorra tudta teljesí- i teni. Utoljára viszont még ' a 187,5-ei is megbirkózott, amely összetettbeni csúcsjavítást jelentett. Ivancsenko is eddig jutott, de kettőjük között a súlykülönbség döntött a szovjet versenyző javára. Lökésben, Európa-bajnok: Ivancsenko 187,5, 2. Horváth 187,5, 3. Avellan (Finnország) 180. Középsúly, összetettben, Európa-bajnok: Genagyij Ivancsenko (Szovjetunió) 500 (162, 147,5, 187,5) 2. Horváth György (Magyarország) 490 (162,5, 140, 187,5) Üj országos csúcs. (A régit Bakos Károly tartotta 487,5 kilogrammal.) 3. Turcato (Olaszország) 465 (160, 130, 175). A pontverseny állása a középsúly után: 1. Lengyelország 33 (több első helyezéssel), 2. Magyarország 33, 3 Szovjetunió 24, 4. Bulgária 14, 5—6. Csehszlovákia—Románia - 4—4 ponttaL Pénteken félnehézsúlyban nem indult magyar versenyző. A pontversenyben második helyünket csak úgy tudjuk megtartani, ha Nemessányi a nehézsúlyban jobb teljesítményt nyújt majd lengyel ellenfelénél. R SZUR-ra edzenek Az A FOR felkészült az aratásra Országszerte 148 ÁFOR- kirendeltség és 383 üzemanyagtöltő állomás várja a mezőgazdasági munkák, a betakarítás főidényét. Az ÁFOR az aratásra a tavalyinál 14 százalékkal nagyobb — gázolajkészletről gondoskodott, s így a mezőgazdasági gépekhez elegendő üzemanyag áll a gazdaságok rendelkezésére Az ÁFOR évről évre újabb jelentős beruházásokkal, a tankautópark bővítésével és körültekintő szervezéssel éri el, hogy az üzemanyag-utánpótlas zavartalan legyen. Az Idén megfelelő készletei vannak és az olajfinomítókban is a maximális igényeknek megfelelő árumennyiség vár elszállításra. Az üzemanyagtöltő telepeken előzetes bejelentés alapján akár az éjszakai órákban is kiszolgálják az üzemanyagért érkezőket. Egyre gyakoribb, hogy állami gazdaságok és termelőszövetkezetek — esetleg egymással társulva is saját üzemanyag-tárolóteret építenek, s gondoskodnak a rendszeres feltöltéséről. Az ÁFOR felkészült arra, hogy amennyiben a felhasználók az árut hajlandók fogadni, második, illetve harmadik műszakban is megszervezi a gázolaj és a kenőanyagok házhoz szállítását. Az ÁFOR újabb, az eddigieknél is jobb minőségű kenőanyagokat is forgalomba hozott a Diesel-üzemű gépekhez, valamint a benzinmotorokhoz Eljegyzés Gyarmati Andrea kétszeres úszó Európa-bajnoknőnk és Hesz Mihály olimpiai világbajnok kajakozónk a közelmúltban tartotta eljegyzését. KÉSEI FELISMERÉS A! Hisz £2 egy rendőrkutya!... ÍA Polish W&ekly-ből) Otthont kaptak a játékvezetők Bácsalmáson eddig komoly gondot okozott a lab- darúgo-játékvezetakriék: a rendszeres foglalkozások megtartása, mert nem volt állandó helyiségük. Most új és állandó helyet kaptak. Oriold Károly a művelődési otthon igazgatója lehetővé tette számukra, hogy a művelődési központban megtartsák heti rendszeres üléseiket. — Nem is tudom elmondani mennyire örülünk az új helyiségnek — kezdte a beszélgetést Szál Imre rangidős játékvezető. — Jelenleg tizenketten működünk aktívan Bácsalmáson. Közülünk öten fiatalok, az utóbbi időben végezték el a tanfolyamot Bennük látjuk biztosítva az utánpótlást. Ezért nagy gondot is fordítunk a hathatós támogatásukra. Hetenként rendszeresen tartunk nekik továbbképzést, amely a fejlődésüket szolgálja. Tehát Szál Imre, Turcsá- nyi János, Balassa Sándor és a többiek ezután már a követelményeknek megfelelő körülmények között találkozhatnak hétről hétre. Megoldódott a teremorob- 1 imájuk, otthonra találtak. M. J. Szánté egyidőben jött divatba a női futball és a forró nadrág vlselete. A fotón látható lányok — a Bajai Férfifehérnemű- gyár válogatottjai — egyszerre hódolhatnak a kétféle dolognak. Az alkalmat erre a bajai színész—újságíró randevú szolgáltatja, amikor a íérfi tizenegyeket követően a gyöngébb nem labdarúgó-szerelésbe öltözött képviselői is megmérkőznek a Fér!if e- hérneműgyár, illetve a Ganz színeiben. Az edzés tapasztalatai után bátran állíthatjuk, hogy vasárnap délelőtt a Patak utcai pályán forró meccs van ki- 1 látásban. (Fotó: Tóth Sándor) Hét végi sportműsor SZOMBAT I.ABDÄBÜGAS NB HL Középcsoport: Bp. Vegyiművek—Kiskőrösi Gépjavító, Budapest, Kén utca, 17 óra. Játékvezető: Hidvégi. birkózás Nemzetközi ifjúsági kötöttfogású verseny: Budapest, Sportcsarnok, 16 óra, atlétika Területi, férfi, ú«i, ifjúsági bajnokság: Kecskemét, Széktől Stadion, 16 óra. TEKJE NB U-es férfimérkőzések: Kecskeméti Petőfi—MGM Vasas, Kecskemét, 13.45. Kecskeméti MÁV—Szegedi Ruhagyár, Szeged, 13 30. VASÁRNAP LABDABÜGAS KB I B-s mérkőzés. Kecskeméti Dózsa—ózdi Kohász, Kecskemét, Széktói Stadion, 17 óra, Jv.: Bállá, NB IL Keleti csoport? Bocskai SE—Kiskunfélegyházi Vasas, Debrecen, 16,30. Jv.: Fehér n. NB m. Középcsoport s Solt- vadkertí TE—Dunaújvárosi Építők, Soltvadkert, 17.30. Jv.: Bányai. Kecskeméti T®— MAFC, Kecskemét, Széktói Stadion, 17.30. Jv.: Soó-s G. NB Hí. Délkeleti csoport; Szegedi AK-Hezóti Sfi, Szeged, 17.». Jv. 7 Balda. Kiskunhalasi MEDOSZ—Mezőkovácsházi MEDOSZ, Kiskunhalas, 17.30. Jv.: Spitzer. Kun Béla SE—Szentesi Vízmű, Kiskunfélegyháza, 17.30. Jv.: Pető. NB tn. Délnyugati csoport: Lábodi MEDOSZ __Bajai Vasas M TE, Labod, 17 óra. Jv.: Hődör. Megye! bajnokság. Gazaid csoport: Szánk—Izsáki. MEDOSZ, Kkfházi Vasas II.— Radnóti SE, K. Volán—K. MÁV, Klapka SE—Kunszent- miklós, K. Fémmunkás—Ti- szakécske, Alpár—ApostaS* Valamennyi mérkőzés 17.30- kor kezdődik. Déli csoport: Jánoshalma— Csávoly, Kaiymár—Kkhalasi MÁV. Kinizsi SE-Vaskút, Miske—Gábor A. SE, Kal. VTSK— Szamuely SE, Kisszállás— Bácsalmás, Császártöltés—Ba* jaj B.P. Hajós—Tompa. Valamennyi mérkőzés 17.30-kor kezdődik. Kiskőrösi járási bajnokság; ■ Bócsa „.Tabdi, Tázlár—Gépjavító IL, Akasztó—Soltvadkert II., Spartacus—Csengőd, Kecel—Kaskantyú. Valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik. birkózás Nemzetközi Ifjúsági kötöttfogású verseny; Budapest, Sportcsarnok, 9 óra. ATLÉTIKA Terület!, férfi, nő! Ifjúsági bajnokság: Kecskemét, Széktói Stadion. s.3^