Petőfi Népe, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-03 / 129. szám
SYMPOMECH" 1971. július 4—11. között rendezik meg a szlovákiai Zilinában a második nemzetközi építőipari kisgépesítési kiállítást és szimpó- zumot „2. SYMPOMECH” elnevezéssel. (Az elsőt 1969-ben tartották.) A második szimpózium keretében 17 speciális témából tartanak előadást. Ezekre már eddig 3500 résztvevő jelentette be magát. Összesen 17 csehszlovák és külföldi építőipari, illetve építőgépgyártó kisgépet és gépi berendezést előállító vállalat képviselteti magát, mintegy 1200 szakemberével. A KGST-tagországok is jelentős anyaggal vesznek részt a kiállításon, amelyen egyébként 18 európai és tengerentúli ország cégei vesznek részt. Az előző SYMPOMECH kiállítási csarnokait annak idején 15 ezer látogató kereste fel és 33,5 millió korona értékű üzleti szerződést kötöttek. Az idei SYMPOMECH-től ennél nagyobb eredményt várnak. Tenni vagy nem tenni? Vállalatfejlesztés ■— vezetői magatartás papjainkban a vezetés kérdései a divatos témák közé tartoznak. Természetesen mindez nem valami öncélú vitaként zajlik, hanem céltudatos kutatómunka alapján, ami gazdasági életünk jelenlegi szakaszának problémáiról, a továbbfejlődés követelményeiből táplálkozik. Sokan elemezték már különböző fórumokon, milyen tartalékok rejlenek a szervezés és vezetés színvonalának emelésében, korszerűsítésében, s hogy a jó módszerek hasznosítása égető szükségszerűig. Nem kampányfeladat A gazdasági szabályozók rendszere — különösen ftzok módosítása óta —, a vezetők tevékenységével szemben támasztott követelményeket még magasabb szintre emelte. A rövidtávú vezetési koncepciók — a szabályozók tartós hatású és következetes érvényesítésére — ma már nem elégségesek. A piaci impulzusok — azoknak a termelésre való visszahatásai, vállalati reakciói — napról napra történő megoldásokkal nem követhetők. A vezetői előrelátás, a tevékeny szervezői munka, a belső mechanizmus korszerűsítése nem kampányfeladat, hanem folyamatos tennivaló. A feladatok kijelölése, az ezek végrehajtásával kapcsolatos kockázatvállalás, a várható hatások sokoldalú mérlegelést igénylő, döntést előkészítő munka elvégzése, szerves része a tartós eredményalakításnak. A jelenlegi gazdaság irányítási rendszerrel együtt- járó döntési szabadság tehát a vezetői alapállás tekintetében is mélyreható változást igényelt. A vállalat termelési és ezzel összefüggésben piaci adottságainak felderítése egyben a továbbfejlődés alapjainak megteremtését jelenti. Az új utak keresése nélkül tartósan eredményes gazdálkodást folytatni ma már nem lehet. Megyénk gazdasági életében sok képzett, hozzáértő Vezető dolgozik. Munkájuk sikerét a fejlődés kézzel fogható eredményei igazolják. Emögött pedig sok munka rejlik. Ennek ellenére a lehetőségek kihasználása, a „hol tarthatnánk mér” kérdése egyre sűrűbben vetődik fel. Valóban megtettünk-e mindent előrehaladásunk érdekében? A dolgozók vezetőiket döntően olyan szempontból ítélik meg, mennyire alakul kedvezően vállalatuk és saját maguk egyéni helyzete. Az eredmények természetesen nem születnek maguktól, azért tenni is kell valamit. Igaz, azonban az is, hogy jelenleg sok konjunkturális elem javítja a vállalati pozíciókat, amelyek az elért eredmények tartósságának látszatát kelthetik. Ez pedig önelégültséget szülhet, ha a vezető nem látja, hogy a csak rövid ideig ható tényezők alakították kedvezően a jövedelmezőséget. A kényelmes álláspont A gyártmánystruktúra átalakítása, az új termékek bevezetése sokszor kockázattal jár. Előfordul, hogy egy-egy döntés nem hozza a várt eredményt. Azt je- lenti-e ez, hogy nem érdemes az újjal próbálkozni? Semmi esetre sem. Mégis tapasztalható ilyen felfogás vállalati vezetők részéről. Amellett, hogy egyre szélesebb a korszerű vezetési elveket alkalmazó vezetők köre, vannak, akik inkább a „csendes víz — jó víz” elvét vallják. Ezek nem mernek új utakat keresni, még akkor sem, ha egyre nyilvánvalóbb, hogy a régi út már nem sokáig járható, s emiatt a gazdálkodás színvonalának fenntartása nagy nehézségekbe ütközik. Azt a kényelmes álláspontot vallják, hogy a járt úton kevésbé lehet eltévedni, a kockázattal járó kísérletezés viszont veszélyeket is rejthet magában. Miért vállaljanak kockázatokat, ha ideig-óráig ez a vezetési módszerük még fenntartható? Így azután az élet egy lépéssel mindig megelőzi őket, tevékenységük pedig csak a meglevő helyzet konzerválására irányul. A „lenni, vagy nem lenni” kérdését nem tudják (vagy nem akarják) átváltani a „tenni, vagy nem tenni”-re. Az ilyen vezetők a társaikkal szemben lemaradnak. Vállalatuk termékei a piacon egyre versenyképtelenebbek lesznek, termékstruktúrájuk elavul. Tevékenységük így saját maguk és dolgozóik hosszútávú érdekei ellen hat, és előbb-utóbb a termelés nehézségeiben üt vissza. Az eredmények hajszolása Anélkül, hogy konkrét példákat említenénk a megye gazdaságában, a másik véglet is észlelhető. Egyesek túlzottan sokat kísérleteznek — az előbbivel ellentétesen — kellő előkészítés nélkül. Az egy időben sok irányú — de kellő szervezettség nélküli — fejlesztés, amelyhez sem a műszaki, sem a pénzügyi lehetőségek nem állnak rendelkezésre, sorozatosan vezethetnek kedvezőtlen eredményekhez. Az erőszakolt fejlesztés miatt azután a pénzügyi fedezetek kimerülnek, shosz- szabb távú eladósodás áll elő. Ez pedig a későbbi — esetleg, sokkal kedvezőbb — piaci lehetőségek kihasználását teszi lehetetlenné. Az eredmények hajszolása a jövedelmezőséget ugyan nem javító, de a munka- feltételekhez, a termelési és kereskedelmi színvonal emeléséhez szükséges tennivalók elhanyagolásához vezethet. Nem marad kellő idő a megtett út sokoldalú elemzésére, a tanulságok levonására, mert az újabb és újabb elképzelések azonnali megvalósítására való törekvés az energiát leköti. A félbemaradt, kellően meg nem valósított tervek, ugyanakkor felborítják az egységes üzletpolitikai és fejlesztési elképzeléseket. Az ilyen vezetési stílus sem felel meg, tehát a vállalat és a dolgozók érdekeinek, mert az átgondolatlan kísérletezés évekre visszavezetheti a gazdálkodást. Világos célokért A tapasztalatok azt igazolják, hogy tartós eredmények csak megfontolt vezetői döntések alapján születhetnek, a bátortalanság, vagy az alap nélküli merészség egyaránt káros következményekkel jár. A szakmájukat kellően ismerő és megfelelő elképzelésekkel rendelkező vezetők a fejlődés gyorsításáért igen sokat tehetnek. A tennivalókat az élet — a termelői és fogyasztói igények határozzák meg. Ezeket azonban előrelátóan formálni is kell, a célok világos kijelölésével. A vezetési demokratizmus igazi tartalma pedig éppen abban rejlik, hogy a hozzáértő vállalati szakemberek véleményalkotása és javaslata segít az adott helyzetnek megfelelő, legjobb módszerek kijelölésében. Bonifcrt Ádám A tervkészítés finise lyet a gazdaságirányítási latoik elkészítik saját ötéves terveiket. Erre lehet következtetni azokból az előkészületekből, amelyeket Bács-Kiskum üzemeiben tapasztal az ember, de ez * megállapítás az országos helyzetet is jól jellemzi. A hátralevő harminc nap alatt viszont még mindig jócskán akad tennivaló. Kár lenne, ha bármiféle, kampányjellegű Intézkedések követnék most egymást, hiszen a tervek lényegéről, a munka demokratikus vonásainak érvényre juttatásáról van szó. Az elképzelések széles körű megvitatása nemcsak azért fontos, mert a tárgyalásoknak fórumot adó termelési tanácskozásokon, párt- és szakszervezeti taggyűléseken további módosító javaslatokat ébreszthet a koncepciók megismerése, hanem mindenki szívesebben csinálja később azt, aminek a kialakulásához ő maga is hozzátehetett valamit A népgazdaság negyedik ötéves tervét tavaly törvényerőre emelte az országgyűlés. Az idén január 4-én a végrehajtással kapcsolatban határozatot adott ki az MSZMP Központi Bizottságánál« titkársága. Irányelveket fogalmazott meg a Minisztertanács és a Szak- szervezetek Országos Tanácsa is. Szükség van tehát a legkülönfélébb építő javaslatokra. A jelenlegi ugyanis az első olyan középtávú tervünk, amereform körülményei között készítünk. Az 1968- tól módosult mechanizmus egyszerűen nem adott eddig lehetőséget ilyen munkára, hiszen az alapvető változások az elmúlt ötéves terv derekán következtek be, a vállalatok csak egy-egy esztendőre dolgozták ki elképzeléseiket. A várható hatásokat ekkor még korántsem lehetett teljes bizonyossággal kiszámítani, a tapasztalatok nyomán fokozatosan és folyamatosan finomodnak a szabályozók. Az idén további pénzügyi, hitelpolitikai és bérrendelkezések láttak napvilágot, amelyek mind a munkaerővel. mind pedig az eszközökkel való hatékonyabb gazdálkodásra szorítják az üzemeket. A korábbi, felülről a legapróbb részleteket is megszabó rendszert önálló vállalati gazdálkodás váltotta fel, amelynek a nyereségességétől függően együt sír vagy nevet az egész kollektíva az elkövetkező esztendőkben. Ez most már ténykérdés, ami viszont még érthetetlenebbé teszi, hogy a trösztök, művek, nagy anyavállalatok központjai sok helyütt szinte átmentették azt a fajta merevséget, amely miatt annyit panaszkodtak a régi mechanizmusban a minisztériumokra. Márpedig például Bács-Kiskun tárcaipari termelésének több mint a fele gyáregységekben, telephelyeken jön létre. A demokratizmus »nem válhat az irányíts központok elvont privilégiumává, még akkor seim, ha a fontos beruházási, értékesítési, kooperációs kérdésekkel ott foglalkoznak. Bizonyító erejű példa az Építőgépgyártó Vállalat kalocsai kisgépgyárának az esete. Kezdetben a központi tervszámok ismerete nélkül láttak hozzá a gyáregység öt évre szóló termelési koncepciójának kidolgozásához, és — csodák csodája — a piaci partnerek igényeinek tudatában, a műszaki fejlesztési ötletek felhasználásával ugyanolyan végeredményre jutottak, mint amit az országos vállalat 1975-re vár tőlük. Az átláthatatlan falak lerombolásáért eddig a pártszervek tettek a legtöbbet a gyáregységekben, s nagyon jó lenne, ha a belső középtávú tervek készítése egyben meg is gyorsítaná a megindult folyamatot. Az idő kétségtelenül sürget. De belefér még az. hogy az elképzeléseket mindenütt egyeztessék a megyei és helyi tanácsok területfejlesztési. foglalkoztatási elgondolásaival. Szintén fontos, hogy a beruházási tervek összhangba kerüljenek az építőipar teherbírásával. A valószínűleg módosítást hozó tárgyalásokat a többi között szükségessé teszi, hogy a tanácsi irányítású építőipari vállalatok 20 millió forintos fejlesztési támogatáshoz jutottak, ami némileg hozzájárul a feszültségek enyhüléséhez. Mindezek többnyire az elkövetkező hetek feladatai, ahogy a tervek megismertetése és megvitatása is az, hiszen a munkások mai beleszólása a holnapi megvalósulás feltétele. HaD"? v—enc Huszti Ernő: VÁLLALATI ÉS NÉPGAZDASÁGI PÉNZFOLYAMATOK (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) A szerző kényében a szocialista pénzügyek eddig meglehetősen elhanyagolt területét, a pénzáramlások és pénzállományok alakulását, szerkeztét, a gazdasági élettel való kapcsolatit mutatja be sokoldalúan. A szocialista pénzügyi irodalomban ez az első e t V- 'ívni foglalkozó mű, amely mondaniv-' " - 'óság hű leírásán, a gyakori reható elemzésén keresztül tárja az olvasó elé. Nem kerüli el az .elméleti probléma-; kát sem, de megállapításait mindig a gyakorlati tapasztalatok általánosításával igazolja. Ezzel függ össze, hogy az eddig inkább „elméleti” megállapítások közül számosat részben gyakorlati tartalommal tölt meg, részben tarthatatlanságukat kézzel foghatóan bizonyítja. A könyv két részből áll. Az első rész a vállalati pénzfolyamatok áttekintését adja. Az elemzés lépésről lépésre tárja fel a vállalati pénzáramlások sajátosságait és kapcsolatukat az anyagi folyamatokkal. Az elemzés menete minden vállalat számára újat ad. s önvizsgálati módszerként is kitűnően felhasználható. A második rész — a népgazdasági pénzfolyamatok részletes elemzésével — számos új és meglepő megállapítást tesz, amelyek elengedhetetlenek a pénzáramlások és állományok természetrajzának megismeréséhez. A könyv használhatóságához — az elemzés és a bizonyítás korrektsége mellett — a gondolatok világos, közérthető kifejtése és a szemléletes táblázatok és ábrák sokasága is hozzájárul. Jelentős segítséget ad pénzügyi szakembereknek, továbbá adat- és információbázist teremt a pénzügy tudomány kutatói számára. László János: A GAZDASÁGI IRÁNYÍTÁS ÉS A TERMELŐSZÖVETKEZETEK ANYAGI ÉRDEKELTSÉGE (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) A könyv a szocialista tulajdonviszonyok jellemzőiből kiindulva vizsgálja és mutatja be az anyagi. érdekeltség alapvonásait. Részletesen elemzi a termelőszövetkezeti gazdálkodás alapvető kategóriáit, és közülük is főként a munkadíj és a tiszta jövedelem egymáshoz való viszonyát tisztázza, üzemi és ágazati vonatkozásban. A gyakorlatban érvényesülő törvényszerűségek, összefüggések általánosítására épülő — a hazai agrárközgazdasági irodalomban elsőként alkalmazott — modellek (a termelés szerkezetére vonatkozó variánsok) bemutatásával és elemzésével a könyv hasznos útmutatást ad a termelőszövetkezeteknek termelési szerkezetük, termelési ráfordításaik, fejlesztő beruházásaik programozásához. A szövetkezeti anyagi érdekeltség mozgástörvényeinek vizsgálatával a szerző bemutatja azokat a főbb követelményeket is, amelyekkel a gazdasági irányítás (főként az ár- és pénzügyi politika) kialakításánál és alkalmazásánál számolni kell. Részletesen elemzi az árszínvonal és az arányok egymáshoz való viszonyát és kapcsolatukat a termeléssel, továbbá a hitelpolitika és az adózás főbb kérdéseit. Külön foglalkozik a szerző az irányítás hatékonyságával.
