Petőfi Népe, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-15 / 139. szám

Igazságos eredmény Várpalotai Bányász—Kecskeméti Dózsa 1:1 (1:0) Várpalota, 3000 néző, ve­zette: Bircsák. Várpalota: Palotai — Síi­ké, Csapó II., Janás — Szabó, Kisbej — Kerkai (Csapó I.), Dorogi, Lakics, Szekér (Berta), Horváth. L. Edző: Terbe Benjámin. K. Dózsa: Gór — Oláh, Gyiffkó dr., Kreidli — Dió­szegi, Lutz — Zsákai, Lódi, Dobó, Bánhidi, Tatár. Ed­ző: Szigeti Ferenc. Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat és mar az első percben veszélyes helyzet alakult ki Gór ka­puja előtt. Ekkor Dorogi vjtte fel a labdát, majd pontosan tálalt Lakics elé. Gór azonban a helyén volt, merész kifutással szerezte meg a labdát. A következő percekben is a hazaiak ural­ták a mezőnyt. A kecske­méti együttes akciói rend­re elakadtak már a félpá­lya közelében. A 8. percben Dobó—Tatár adogatás után, Zsákai kapta a labdát, a szélsőt azonban a lövés pil­lanatában szerelték. A 15. percben újra Górnak kel­lett egy távoli lövést a léc mellől szögletre öklözni. A következő percekben egy­re magabiztosaiban véde­kezett a lila-fehér gárda. Jól is adogattak, s ezzel igyekeztek ellenfelüket len­dületükből kizökkenteni. A 29. percben egy formás ha­zai támadás végén Lakics bombázott kapura, de Gór nagyszerű érzékkel a me­zőnybe öklözte a labdát. Csak percekre szabadult fel a kecskeméti kapu és nem is kellett már sokáig várni a hazai közönségnek a vezető gólra. A 34. percben szabadrú­gáshoz jutott a Várpalota. Kerkai szabadrúgása nyo­mán tumultus támadt Gór kapuja előtt. Dorogihoz ke­rült a labda, aki pontosan fejelt Lakicshoz. AZ NB I. B ALLASA X. Egyetért. 32 IX 12 3 43 ~2. Egcr 32 18 8 6 46 . Eger ______ _____ _3. Oroszlány 32 ití 6 10 52­4. K. Dózsa 32 12 13 7 34 5. MÁV DAC 32 12 11 9 32 6. Békéscs. 32 13 9 10 38 7. DVSC 32 13 9 10 40 8. ZTE 32 11 10 11 35 9. Pécsi B. 32 7 14 10 29­10. FOSPED 32 9 9 14 ZS­11. Szolnok 32 10 10 12 35 ■18 54 •21 49 •38 45 •26 44 -24 41 •33 41 31 37 ■31 37 47 37 36 33 ■38 34 32 7 11 14 28­32 7 15 10 34­17 8 36­9 13 31 9 13 40 TL 14 24 11 16 18­32 7 32 10 32 10 32 7 32 5 33 33 44 33 31 32 41 32 48 30 37 27 41 24 l!. Bp. Sp. Ganz-M. 14. várpalota 15. Ózd 16. BVSC ÍtTsz. MÁV 18. BKV. E. ______________________ M ÁV DAC—BKV Előre 6:0 DVSC—Pécsi Bányász 2:0 VM Egyetértés—FOSPED 2:1 Eger—Ganz-M A V AG 3:0 Bp. Spartacus—Szolnok 1:1 BVSC—Békéscsaba 2:1 Ózd—Székesfehérvár 1:1 ZJE—Oroszlány 4:2 A LABD4KOGÖ NB L ALLASA Bajnok az Ojpesti Dózsa L Ü. Dózsa 28 18 6 4 69-26 50 2. FTC 28 14 9 5 45-23 45 3. Vasas 28 18 2 8 58-23 44 4. I-Icnvéd 28 14 6 8 51-31 41 5. MTK 28 10 11 7 45-34 38 6. Csepel 28 8 13 7 32-26 35 7. SBTC 28 14 5 9 4G-14 35 8. Pécs 28 8 11 9 28-30 32 9. Tr.tob. 28 11 5 12 41-33 31 10. BVTK 28 10 6 12 24-43 31 U. Bi la ETO 28 12 5 11 33-33 30 12. Videoton 28 8 11 9 26-32 30 13. H ia-'ás 28 8 7 13 38-49 26 14. Komló ___28 6 10 12 32-50 24 1 5. D’.'.raújv. 28 3 6 19 22 63 16 16. SZEOL 28 3 5 20 25-63 12 Csepel—Ü. Dózsa 1:1 FTC—Bp. Honvéd 4:2 MTK—vasas 3:0 SBTC—Komló 3:2 Szombathely—Tatabánya 4:2 Videoton—DVTK 2:0 Rába ETO -Dunaújváros 2:0 Pécs—SZEOlc 2:1 A középcsatár fordulás­ból védhctetlenül bom­bázott a hálóba. 1:0. A vezetőgól megszerzése után néhány percig idege­sen, kapkodva játszott a kecskeméti együttes, majd ismét magára talált és jól védekezve megőrizte háló­ját a további góloktól. A szünetben Szigeti Fe­renc edző higgadtabb já­tékot, a csatároktól több kapuratörést és bátrabb lö­véseket kért. A második félidő kecs­keméti támadásokkal kez­dődött. Alig telt el néhány perc, máris egyenlítési al­kalom kínálkozott a Bá­nyász kapuja előtt. Lutz— Lódi adogatás után Lódi bombázott kapura. A ka­pus már verve volt, de Süke kifejelte a hálóba tar­tó labdát. Most már fo­lyamatosabbá vált a kecs­keméti csapat játéka és egyre többször került ve­szélybe a hazai kapu. Mintha erővel is jobban bírta volna az iramot a K. Dózsa. Egyik támadást a másik után vezette. A ha­zaiak az eredmény tartá­sára törekedtek. A 62. percben Dobó jól eltalált lövését Palotai nagy bra­vúrral tornászta ki a bal felső sarokból. Ez bizony gólt érdemelt volna. Három perccel később újra nagy gólszerzési alkalom kínál­kozott a várpalotai kapu előtt A Dózsa-csatársor nagyon ..megkeverte” a Bá­nyász-védelmet. Tatár kap­ta a labdát, s már csak Palotaival állt szemben, mégsem tudta góllá értéke­síteni nagy helyzetét. Négy perccel később azonban megszületett a kiegyenlítő gól. A 70. percben újra tá­madásba lendült a kecske­méti csapat. Zsákai futott el a jobb­szélen. Mintaszerű be­adását a nagyszerű ütem­ben érkező Tatár a háló­ba fejelte. 1:1 A kiegyenlítő gól érthe­tően nagy örömet váltott ki. A folytatás azonban el­maradt. A mérkőzés lefú­jásáig már egyik csapat sem tudott komolyabb gól­helyzetet kidolgozni. A mérkőzés két ellenté­tes félidőt hozott. Az első negyvenöt percben jobbá­ra a hazaiak uralták a me­zőnyt és teljesen megérde­melten jutottak vezetés­hez. A második félidőben megváltozott a játék képe. — A Dózsa erősíteni tudott, s a hazaiak védekezésre szorultak. Az eredményt mégis igazságosnak mond­hatjuk, hiszen a kilencven perc alatt egyformán fo­rogtak a kapuk veszély­ben. A hazai csapat leg­jobb része a védelem volt, de a csatársortól is sok jó megoldást láthattunk. A kecskeméti együttes lelke­sedésből és jó küzdőszel­lemből jelesre vizsgázott Várpalotán. A csapat leg­jobbjai: Gór, Gyiffkó dr., Lutz, Diószegi és Kreidli. Bircsák játékvezető jól bíráskodott. Színvonalas kazdelnek a megyék közötti Béke Kupa atlétikai viadalon Hét megye — Bács-Kis- kun, Békés, Csongrád, Fe­jér, Komárom, Pest és Tolna — részvételével rendezték meg Kecskemé­ten a Széktói Stadion jól ért el kitűnő helyezést és ezzel növelte megyénk pontjainak a számát, va­lamint Pesti, Laczkó, Ambrus, Derdák és a 4x 100 m váltó. A 200 m síkfutás befutójában Sajdik (Bács) az élen. előkészített küzdőterén a megyék közötti Béke Ku­pa férfi atlétikai viadalt. Sajnos az időjárás nem fogadta kegyeibe ezt az igen jelentős atlétikai ese­ményt. Hűvös, szeles és a viadal végén még eső is nehezítette a versenyzők és a rendezők dolgát. Még­is több számban jó ered­mények születtek, nagy­szerű küzdelmeket láthat­tak azok, akik szeretik az atlétikát. Megyénk csapata a várakozásnak megfelelő­en szerepelt. A csapatver­senyben a negyedik helyen végzett, s ez azt jelenti, hogy megyénk atlétikája fejlődik. Dicséret illeti Dóczit, aki két számban lett első, valamint Hulla­it, Kocsist, akik szintén az első helyen végeztek szá­mukban. Jól szereoelt Sajdik is, aki két számban Á jobb csatársor elöntött KIST EXT—Kiskunfélegyházi Vasas 4:2 (1:0) Kiskunfélegyháza, 300 néző. Vezette: Bacsa. KISTEXT: Perendi — Fekete I, (Jánosi), Szegecz- ki, Nagy — Nagy Gy., Mo- nikasz (Pék) — Nagy F., Kermanidisz, Letenyi, Ba- zsonyi, Zabari. Edző: Bor­bély András. Kiskunfélegyháza: Hlu- chány — Barta, Cserkó, Vil­lányi — Kelemen (Görög), Sahin— Bense, Csík, Sán­ta (Rigó), Ézsi, Karsai. Ed­ző: Lantos János. A Vasas gyenge szerep­lése és a tv-közvetítés miatt csak kevés néző volt kíváncsi a már tét nélküli találkozóra. Pedig több szurkolót érdemelt volna a mérkőzés, mert végig jó iramú küzdelmet hozott. Az első percekben a ven­dégek két helyzetet ron­tottak, majd a 7. percben NB n. KELETI CSOPORT 1. Cegléd 2. Pénzügy. 3. Sz. Dózsa 4. Lehel 5. DEAC 6. KISTEXT 7. MGM D. 8. Budafok 9. SZVSE 10. Sz. MÁV 11. Középítő 12. Gyula 13. Szarvas 14. Vecsés 15. Bocsk. SE 28 16 8 28 16 6 28 13 7 28 11 10 28 11 7 28 9 11 28 10 9 28 9 10 28 10 7 28 8 11 28 9 8 28 9 7 23 7 10 28 7 8 28 8 6 4 52-27 40 6 51-22 38 8 45-33 33 7 25-20 32 10 50-42 29 8 31-29 29 9 33-38 29 9 41-34 28 11 47-42 27 9 38-35 27 11 26-35 26 12 39-41 25 11 33-43 24 13 27-42 22 14 42-60 22 16. Kkfn. V. 28 6 5 17 26-63 17 Megjegyzés: A Vasas már ki­esett. Vecsés—Szolnoki MÁV 2:0 Szarvas—Szegedi D. 1:0 Budafok—Bocskai SE 5:0 Középítők—Pénzügyőr 2:1 Gyula—SZVSE 2:0 DEAC—Lehel SC 4:1 MGM Debrecen—Cegléd 1:0 Villányi előreívelését Sánta továbbította, de Csik jó helyzetben elkésett. A 15. percben Karsai szögletét Csík lőtte rá. Perendi ki­ütötte, közben elesett. Sán­ta a bal felső sarok felé fejelt. De a kapus felpat­tanva hárított. A 23. percben Sahint szabálytalanul akadályoz­ták. A büntetőt Villányi nagy erővel a felső lécre lőtte. A kimaradt 11-es a vendégeket hozta fel, és Hluchány bravúrral védte Nagy F. és Kermanidisz közeli lövéseit. A Vasas­védők nagy munkában vol­tak és a 40. percben Ba- zsonyi felvágásáért a bíró 11-est ítélt. A büntetőt Nagy L. a sarokba helyez­te. 1:0. A 42. percben Hluchány merészen vetődött Zabari lábára és biztos góltól mentette meg kapuját. Jól indult a második fél­idő. A 46. percben Sánta fejesét Ézsi 5 méterről he­lyezte a kapu bal sarkába- 1:1. Néhány vére múlva Sán­ta ismét Ézsihez emelt, aki 8 méterről látványosan küldte a hálóba. 1:2. A 60. percben Bense előtt nyílt lehetőség úiabb gól szer­zésére, de lövését Perendi szögletre ütötte. A 62. percben Kelement Görög, Sántát Rigó váltotta fel. Meg kell jegyeznünk, hogy a csérékkel nem lehetett egyetérteni. A 65. percben szép összjáték után Nagy r 10 méterről egyenlített. 2:2. A 68. vérebén Kermani­disz, a 70. percben pedig Pék volt eredményes. 4:2. Mindkét gólt korszerű tá­madás előzte meg, így Hluchány egyikért sem hi­báztatható. Ezután kétszer is tisztázott nehéz helyzet­ben a félegyházi kapus. A már kiesettnek számí­tó Vasas a mezőnyben egyenrangú ellenfél volt, a vendégek csatárai azonban a helyzetek kihasználásá­ban jobbak voltak. A KIS­TEXT legjobbjai Szegecz- ki, Nagy L., Nagy F. és Kermadinisz voltak. A Va­sasból Hluchány, Cserkó, Sahin és Ézsi játéka emel­kedett ki, de Barta és Sánta is jól helytálltak. PETŐFI VEPE A Magyar Szocialista Munlcásbárt Bács-Kiskun m-ayei Bizottság? lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadla a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr Mezei Istvár Igazgató Szerkesztőség: Kecskeme' Váro«l Tanácsház Teletop: 12-619. 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-038 Kiadón! vatai: Kecskémé1 Szabadsáe tér Vb Telefon: 11 -709 Terleszt' a Magvar Posta. Előfizethető a helvi posta- htva^lokná" Äs kézbesítőknél Előfizetés! dft eev hónapra: 20.— »print Postautalványon zalammt át utalással a KH1 215—96162 oén7forgalrn* lelzőszámára Bács-Kiskup megvei Myomds 1 Kecskemet Teiefon- i2-?(3 Index: 25 065 Mindehhez még azt is hozzá tehetjük, hogy a versenyt igen jól rendezte meg a megyei atlétikai szövetség. A számok gyor­san peregtek egymás után és végig szinte zökkenő- mentes volt a verseny le­bonyolítása. jS¥Sm)My«iXí' (Pest) 57,8. 3. Sajdik (Bács) 59,9. « 3000 m akadály: 1. Ko­csis (Bács) 9 kés (Fejér) 9 (Csongrád) 9 29,3. 2. Tele- 40,— 3. Imre 41,2. 4x100 m váltó: 1. Csong- rád 42,2. 2. Bács-Kiskun 44,3. 3. Pest 44,9. Távolugrás: 1. Puczkő (Békés) 691 cm. 2. Pásztor (Pest) 684 cm. 3. Kiss (Fe­jér) 668 cm... 6. Laczkó (Bács) 637 cm. Magasugrás: 1. Dóczi (Bács) 200 cm. 2. Varga (Csongrád) 190 cm. 3. Kiss (Békés) 180 cm. Hármasugrás: 1. Puczkő (Békés) 15,07. 2. Kovács (Csongrád) 14,10. 3. Hecz (Pest) 13,75. 4. Tatai (Bács)l 13, 44. Rúdugrás: 1. Kullai (Bács) 380 cm. 2. Tábori (Békés) 320 cm. 3. Békeffy (Pest) 320 cm. 10 km gyaloglás: 1. Sza­bó (Komárom) 50:09,2. 2. Menyhért (Pest) 51:02,0. 3. Üstöki (Fejér) 54:38,4. 4. Ambrus (Bács) 59:57,3. Súly lökés: 1. Fehér (Fe­jér) 14,71. 2. Erdélyi (Pest) 13,84. 3. Neményi (Csong­rád) 12,77... 6. Berwinkl (Bács) 9,80. Diszkosz: 1. Lehner (Fe­jér) 45,02. 2. Erdélyi (Pest) Rúdugrásban Kullai (Bács) a felett. 380 cm-es magasság Eredmények: 100 m: 1. Bognár (Fejér) 10,9. 2, Ne- voczki (Csongrád) 11, 3. Laczkó (Bács) 11. 200 m: 1. Lukring (Ko­márom) 23,0. 2. Sajdik (Bács) 23,0. 3. Lakuska (Csongrád) 23,1. 400 tn: 1. Pavek (Csong­rád) 52,0. 2. Pesti (Bács) 52,5. 3. Kiss (Fejér) 53,7. 800 m: 1. Lánczi (Csong­rád) 2:00,3. 2. Bán (Ko­márom) 2:02,1. 3. Makra (Békés) 2:05,2. 4. Derdák (Bács) 2:05,5. 1500 m: 1. Halmai (Csongrád) 4:08,0. 2. Ur­bán (Pest) 4:09,6. 3. Játé­kos (Komárom) 4:09,7...5. Cselik (Bács) 4:24,5. 5000 m: 1. Játékos (Ko­márom) 15:31.8. 2. Halmai (Csongrád) 16:07,8. 3. Fa­bók (Pest) 16:21,4. 10 000 m: 1. Huszár (Bé­kés) 32:59.8. 2. Kovács (Csongrád) 33:44.6. 3. Pasz­ternák (Fejér) 33:56,4 .. .6. Derdák (Bács) 42:37,6. 110 m gát: 1. Dóczi (Bács) 15.2. 2. Szabó (Tol­na) 15,6 3. Bercsényi (Csongrád) 15,9. 400 m gát: 1. Süli (Csongrád) 57,5. 2. Kristóf 43,16. 3. Nagy (Komárom) 40,02 ... 7. Berwinkl (Bács) 27,46. Kalapács: 1. Dr. Trényi (Csongrád) 45,00. 2. Annus (Békés) 41,24. 3. Nagy (Komárom) 41,08.. .7. Ber­winkl (Bács) 31,68. A pontverseny végered­ménye: 1. Csongrád me­gye 104 pont. 2. Pest me­gye 87 pont. 3. Békés me­gye 87 pont 4. Bács-Kis­kun megye 79.5 pont. 5. Fejér megye 77 pont. 6. Komárom megye 74.5, 7. Tolna megye 45 pont. A viadal végén a rende­zőség szép tiszteletdíjak­kal jutalmazta a tízpróba táblázat szerinti legjobb teljesítményt elért felnőtt, ifjúsági és serdülő atlétát: Dóczi (Bács) magasugrás, Bognár (Fejér) 100 m sík­futás és Puczkő (Békés) távolugrásban, a r felnőttek közül, két ifjúsági atléta, Laczkó (Bács) 100 m sík­futás és Fehér (Fejér) sűlvlökő, valamint a ser­dülőkorú verr/myzők közül a 10 km-es gyaloglásban elért eredménye alapján A ín Finis (Bácsi vehette át az ajándéktárgyat. __

Next

/
Oldalképek
Tartalom