Petőfi Népe, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-15 / 139. szám
1971. Június 15, kedd 5. olcfa Petőfi eszperantó fordítója „Tanító bácsi külön ágyam van" Á dusnoki diákotthonról Először jelentek meg Petőfi versei önálló kötetben — eszperantóul. A mintegy százharminc vers, dal, elbeszélő költemény fordítója Kalocsay Kálmán, az eszperantó egész világon ismert magyar tudósa. Első Petőíi-fordítása, a János vitéz még az 1920-as évek elején jelent meg. Erről hírt adtak az eszperantó lapok is, és az Eszperató Akadémia díjjal jutalmazta. Azóta lefordította a magyar irodalom klasszikusait és a mai magyar irodalom, költészet legszebb darabjait. Madách „Az ember tragédiája” című műve két kiadást ért el fordításában. Fordította Dantét, Goethét, Schillert, Shakespearet. A Lear király és a Szentivánéji álom után nem régen készült el harmadik Shakes- peare-fordításával. „A vi- har”-ral. Dr. Kalocsay Kálmán orvosprofesszort, a jeles műfordítót budai otthonában látogattuk meg nyolcvanadik születésnapja alkalmából. — Sokszor hangzott már el, hogy Petőfit nem köny- nyű idegen nyelvre fordítani. Mi volt Petőfi eszperantó fordításának nehézsége? — A Petőfi-versfordítás nehézsége — Petőfi köny- nyedsége. Ritmusban, rímben beszélni olyan tiszta, átlátszó természetességgel, mint ő — hangzik a válasz s nekem eszembe jut, amikor a PEN Club tiszteletére rendezett ünnepi estjén előadóművészektől hallottuk — Petofi-fordításait. Szinte fel se tűnt, hogy eszperantó fordításban halljuk például a Szeptember végén-t, annyira tökéletes átültetés. Szobájának falán végighúzódó, mennyezetig érő könyvespolcainak jelentős részét töltik meg fordításai. Közöttük az ugyancsak nem régen megjelent Heine: Dalok és románcok. Érdekes együttes a könyv címlapján: fordította a magyar Kalocsay Kálmái) és a francia Waringhien, kiadta Jusa Regulo Perez spanyol kiadó. pár hét alatt elolvashatta az inkriminált cikket. De mi okozta a felháborodást? Az elemi logikából az következik, hogy ha a cikkben leírtak és a falu emlékezete között összeütközés támad, akkor az egyiknek az igazságtartalma kétségbevonható. Az írás mögött csaknem két- évtizedes gyűjtőmunka áll, több ezer oldalas jegyzettel, kilométernyi magnószalaggal — megállapításai egytől-egyig hitelesek, sokoldalúan dokumentáltak. (Az itt idézett második mondatban aposztrofált „ma is” a tíz év előtti időszakra vonatkozik.) Dehát akikor azok emlékezete csorbult volna meg, akik elmondásaikkal maguk is hozzájárultak a gyűjtőmunka sikeréhez? Az emlékek szelektív megszépü- lése közismert lélektani folyamat, de a felzúdulás magyarázatához nem elegendő. Másról, többről van szó. Arról, hogy most, amikor a civilizáció tárgyiasu’t jelenségei mindinkább elözönlik a falu világát lakói mindenestül sz-.bzhTű igyekeznek múltjuktól, Íróasztalán főhelyen a Petőfi-bronzérem (Kisfalu- di Stróbl Zsigmond műve), — a magyar PEN Club emlékérme, amelyet számos magyar költői mű eszperantó fordításáért az elmúlt esztendőben ünnepi ülésen nyújtottak át a munkában fáradhatatlan tudósnak. — Miért és hogyan kezdte tanulni az eszperantót professzor úr? — Medikus koromban. Ebben az időben voltak a legnehezebb szigorlataink, köztük az anatómia. Kicsit el is fáradtunk, de a nagy hajsza után egyszerre üres is lett az életünk. Barátommal sétálgatva arról beszélgettünk, mivel kellene hasznosan eltölteni a vakációt. Ekkor láttunk meg a miskolci utcán egy eszperantó plakátot. Határoztunk: megtanulunk eszperantóul! Ez 1911-ben volt. Tankönyvet szereztünk és szeptemberig jól elsajátítottuk az eszperantó alapjait. A pesti egyetemen már hárman tanultunk együtt. Előfizettünk az eszperantó újságra is. A lapban többen kerestek levelezőtársat. Versenyre keltünk: hármunk közül ki gyűjti össze a legtöbb külföldi levelezőlapot év végéig — eszperantó levelezéssel. A mai vetélkedő „ősi formája” lehetett ez. A következő vakációnkon mert nyögnék, tehernek, menthetelenül avíttnak érzik. Szégyenli múltját a falu. Annak a lekicsinylő, elmarasztaló jelzőnek, hogy „falusi”, a mára vonatkoztatva jóformán már nincs is értelme, de jelentése annál szorosabban kötődik a múlthoz. Ebből fakadóan egy sereg kisebbségi érzés és a felzárkózás lihegő igyekezete — mind arra késztetnek, hogy ne nézzenek vissza arra a szédítő mélységre, ahonnan elindultak. Múltjára emlékeztetni a falut — nem éppen hálás feladat manapság. Amatőr néprajzosunknak nem a mostani az első összeütközése falubelijeivel. A néphiedelmekben, babonákban, szokásokban nem hajdani önmagukat, régen- volt életüknek a poézisét látják, hanem mint „lejáratást az ország színe előtt”. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy miért válnak meg olyan könnyedén régi használati tárgyaiktól, holott a hagyományos paraszti magatartásból ennek szép kiállítást rendeztünk Miskolcon, a városháza nagytermében grafikonokkal és térképekkel. Nagy esemény volt. Később, amikor a fővárosba kerültem, az Eötvös utcában dr. Gort- va György orvos, a Társadalmi Múzeum igazgatója biztosított számunkra helyiséget. Folyóiratot is indítottunk ... Kalocsay Kálmán medikus kora óta tagja volt az eszperantó egyesületnek, szerkesztője, munkatársa az eszperantó újságnak és az maradt orvos korában is. 1916-ban doktorált, kórházi orvos és szakíró lett. Tanulmányaiban a skarlát, a diftéria és más fertőző betegségekkel foglalkozott. Lehet, hogy e munkák közepette is az eszperantó jelentette számára a pihenést, amellyel mai napig is változatlan lelkesedéssel foglalkozik. Nyomdára előkészítve az új antológia, — a régi ugyanis 1932-ig terjed, s azóta — mint mondja — igen gazdagodott, bővült az anyag. A másik mű, amivel jelenleg is foglalkozik az eszperantizmu- sok gyűjteménye, ötezer eszperantizmus van: aki fordítani akar, annak ezeket ismernie kell. Ezt a munkát nemzetközi kollektíva készíti, tizenketten dolgoznak rajta. Azokat a kifejezéseket veszik be a gyűjteménybe, amelyeket a nemzetközi társaság elfogadhatónak talál. Nagy munkaszeretet, munkakedv és bölcs — sok mindent értő és megértő — mosoly jellemzi. És ezzel a mosollyal veszi tudomásul azt is, hogy a csaknem egy éve megjelent Petőfi-kötetéről se napilapban, se irodalmi lapban nem jelent meg recenzió, pedig a Corvina kiadásában megjelent Pe- tőfi-verseknek nemcsak fordítója Kalocsay Kálmán, hanem a Petőfi életét ismertető, s költészetét méltató bevezetés írója is. Heine-fordításáról több hasábos színes beszámolókat láttam, csak éppen Petőfivel nem foglalkozunk? Hadd hívjuk fel erre most ezúton is a figyelmet. Schelken Pálma inkább az ellenkezője következnék. A mai fiatalabb nemzedék valósággal allergiás elődei népi kultúrájára, népművészetére. Felmerül még egy kérdés: miért nincs presztízse annak a szellemi tevékenységnek, amely a falu nevét a néprajzi érdeklődés országos szférájába emeli. A múlttól való „elidegenedésen” túl ennek még egy nyomós oka van: a néprajzi gyűjtőmunka mellé nem szegődik látványos siker, hangos hírverés, zsivaj. A szóbanforgó tanár életfeltételei úgyszólván semmiben sem különböznek az átlagos falusi pedagógusokétól. Durvábban szólva: nem él jobban azoknál. A falu szemében tehát, ha az igyekezetei nem igazolja egyértelmű anyagi siker, akkor a szellemi munka értéke legalábbis kétséges. Ez az értékrend- szer éles körvonalakkal tűnik elő akkor, amikor a községből elszármazott népszerű, fiatal táncdalRégóta készülök arra, hogy hozzászóljak a Petőfi Népe ez évi, február 28-án megjelent számában olvasható „Válasz egy elfogult levélre” című íráshoz. Sajnos a pedagógusnak év közben rengeteg a dolga és csak most jutott időm arra, hogy papírra vessem gondolataimat, a cikkel kapcsolatos véleményemet. Ügy gondolom, most sincs későn, a téma sajnos jó néhány évig időszerű marad. Áz elmúlt hét keddjén látott kéleshalmi tv- riport is az ügy bonyolultságát jelzi. Hálával kell gondolni azokra, akik 12 esztendővel ezelőtt a dunapataji, 10 esztendeje a dusnoki, később a kunszentmiklósi, hartai, csávolyi, dunave- csei és a többi kollégiumot létrehozták. Ezeknek a nagyszerű törekvéseknek az eredménye, hogy a dusnoki diákotthon tanulóinak átlaga idén is, tavaly is erősen megközelítette a négyes érdemjegyet. Ugyanebből a kollégiumból ketten vettek részt a tv által rendezett vetélkedőn és a VIII. osztályos Sági Erika a matematikai döntőn második helyezést ért el. Mond-e valamit az a gondunk, hogy olykor az olvasási igényt kell tanulóink között korlátozni? Még az iskolába menet, a sorban is olvasnának többen reggelenként. Sűrűn cserélik házi könyvtárunk köteteit. Ezt az igényt a diákotthon teremtette meg. Az intézeti elhelyezés az egészségügyi kulturáltságot is javította. A tavasszal történt, hogy egyik kollégistánk kistestvére négy napig lázasan feküdt a Bö- ször-Beretvás tanyán. Negyedik nap hozták a községi orvoshoz, ahol kiderült: tüdőgyulladása van ... Semmiképp sem tekinthető szentimentálisnak, egyik tanítványunk örvendezése: „Tanító bácsi, tessék elképzelni, külön ágyam van.” Ezer és ezer ténnyel bizonyíthatnám, hogy szükségesek a hétközi otthonok. Magam is tanyai tanító voltam és akkor sem, most sem pótolhatja a lelkesedés a hiányzó tárgyi adottságokat. énekesnőről érdeklődöm, akinek legszívesebben már most szobrot állítanának. Az értékelésnél szóba sem kerül az esztétikai minőség vagy a társadalmi közhasznúság. A megdicsőülést egyértelműen a siker, a közszereplés gyakorisága fémjelzi. Enyhén fátyolos trilláinak lépcsőin az énekesnő a falu által elképzelhető felemelkedés legmagasabb csúcsait hódította meg, pályája a vágyálmokban élő típus'karrier- nek tökéletesen megfelel, s ami még ennél is több: énekes szereplése, megjelenése a köznapi modernség külsődleges jegyeit hangsúlyozza, vagyis semmiképpen sem illethető az ajkbiggyesztő „falusi” jelzővel. Tehát az a település — vélik —, amely ilyen tehetséget ad az országnak, semmiképp sem lehet holmi babonás, sárbaraeadt falu. Nemcsak jelenében, még múltjában sem! A nagyüzemi termelésben már megtalálta helyét a falu, s úgy ahogy a fogyasztásban is, ám tanácsösszefoglalva; azért mert valaki munkás- parasztszármazású, ne kerüljön be csupán a statisztika kedvéért a közép- és felsőfokú iskolákba, különösen, ha a felvételi követelményeknek nem felel meg. De ki meri azt állítani, hogy munkás- és parasztszárEgyik buzgó levelezőnk még a múlt évben felhívta figyelmemet, hogy egy sárospataki rádióadásban egy érettségizett diáklány így említette Kossuth esetét Kövy professzorral. Felháborodva írt arról, hogy művelt ifjúságunk átveszi ezeket az, ahogy találóan nevezte, „vagányos” kifejezéseket. Az eset közismert. Sárospatakon a híres Kövy Sándor jogtanár a hagyomány szerint azt jósolta a fiatal jogásznak, hogy nagy országháborító lesz belőle. Arra gondolhatott, hogy a jól szónokló, erélyes, határozott fellépésű Kossuth Lajosnak a közéleti mozgalmakban vezető szerepe lesz. Eddig rendjén is volna. Kövy jóslata beteljesedett. De most nem is ez a fontos, hanem a „balhé”, ahogy a diáklány nevezte Kossuth esetét. Bizony nem lett volna szabad több milliós hallgatóság előtt használni ezt az argó kifejezést. Mint ahogy Mikszáth sem használta, hiszen nagyon híres regényében a Noszty- fiú esetéről, nem pedig balhéjáról írt Tóth Marival, pedig erről a szóról már 1862-ben van írásos feljegyzésünk, tehát Mikszáth is ismerhette. Nem használta, mert nem való sem az irodalmi, sem pedig a köznyelvbe. De ezzel az esettel kapcsolatban érdemes lesz röviden ismertetni az argónyelvet. Az argó (vagy jassz-, csibész-, apacs-, tolvajnyelv) a csoportnyelvek talanul téblábol a magatartások, a közérzet és az önismeret ingoványosabb talaján. Ahhoz, hogy eligazodjék, először is önnön múltjának, történelmi folyamatainak mélyebb, illúzióktól mentes értésére kellene megtanítanunk. A néprajznak, a helytörténeti kutatásnak itt van — itt volna! — mérhetetlenül nagy szerepe. Valójában az a tény, hogy a róluk szóló nyomtatott írás kézről-kézre jár, az önismerkedés nyitányaként fogható fel. Nem csoda, ha disszonáns akkordok torzítják el. Az első tü- körbenézés senkinek sem kellemes látvány. Csak később válik megszokott, sőt nélkülözhetetlen szükségletté. A falu önmagáról való vélekedése egyben-másban hamis — ezt láttuk. De épp ezért van okunk és alkalmunk vitába szállni. Mert az egészben az a legjobb, hogy van min és van kikkel vitatkozni. Hatvani Dániel mazású tanulóinknak e része kevésbé tehetséf mint számos — bizonj vonatkozásokban — jo körülmények között ( tanuló országunkban. 1 hát továbbra is segítc kell a hátrányos helyze diákokat. Bolváry László közé tartozik. Eredetileg társadalmon kívül álló a bűnözők és a velük pa táskodó „vagányok”, csí vargók nyelve. Célja, társadalomtól elfordulá olyan szavak használat amelyeket a bűnüldöző nem ismernek. Mivel í utóbbiak érthető okokbi igyekeznek megfejtem c argószavak jelentését, ez csoportnyelv állandói változik. Nálunk a hűiig: nők termelik legszebb „v rágait”, és sajnos, a diái ság kapva kap rajtu Egyesek szerint ennek nyelvnek a „hordozója” í terjesztője az ifjúság (gór dőljünk például a követke ző szavakra: menő je kmpek, ürge, deltas pal leprahely, hullajó, halál oltárt, rázós, zabos, art názik, lélécei, szövegel). Ebben a nyelvben, amin látható, sok szónak van köznyelvitől eltérő jelen tése. De vannak szókap csolatai is (húzza a csikó leadja a drótot), sőt széllé meskedő kifejezésekbe: sem szűkölködik (hogy od ne rohanjak! Na bumn és akkor mi van?). Eredetüket tekintve a argószavak 3 forrásból ke rültek nyelvünkbe: 1. Né met-rotwelsch eredetűek galeri, fater, link, klassz strici, stramm, hekus, frász finesz, 2. Héber-jiddis ere detűek: meló, haver, hapsi jampec, szajré. 3. A cigán; nyelvből valók: csaj, kaja duma, lóvé, pia, dilinós csór, góré, nyikhaj. Ezek a szavak nem maradnak meg az argó zár területén, hanem onnar följebb kerülve bejutnak a köznyelvi familiáris, bizalmas társalgási, bizalmas városi nyelvbe, sőt a köznyelv széléig is ellopakodnak. Nem is lehet egyértelműen elítélni őket, mert sok ötletesség, tréfás eredetiség, sajátos szemlélet van bennük (jó fej, begerjed, rákapcsol, becsavarodik). De csak óvatosan lehet őket használni abban a stílusformában, amelyben nem sértik a közízlést. Ezért kellett elmarasztalnunk a Kossuth balhéját említő diáklányt is. Kiss István VOLÁN 9. SZ. VÁLLQLST jogosítvánnyal nem rendelkező nők és férfiak részére gépjárm ű vezetői tanfolyamot szervez. Jelentkezés: a vállalat személyzeti és oktatási osztályán Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6.c'1 Kossuth Kövy professzorral
