Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-30 / 126. szám

SPORT. A vasárnap kiemelkedő eseményei A Kecskeméti TE—So­roksári MEDOSZ, NB Ili­as labdarúgó-mérikőzés lesz a nap eseménye. A KTE változatlanul kiesési gon­dokkal küzd. Hazai kömye. aetben az utóbbi időben viszont sikerült megszerez­nie a pontokat, s reméljük ez most sem marad el. El­lenkező esetben komoly bajba kerülhet a kecskemé­ti együttes. A mérkőzés délután fél 6-kor kezdődik o Széktói Stadionban. Dél­előtt még két NB-s ese­mény lesz a városban. A Városi pályáin a Petőfi N3 Il-es női kosárlabdacsapa­ta a rivális Salgótarjáni Bányász ellen játszik. A C Zöllner téri Építők Sport­telepen pedig a Kecskeméti Építők férfi röplabdázói a Bp. Testvériség ellen ját­szanak kiesési rangadóit KISKUNFÉLEGYHÁZÁN A Kiskunfélegyházi Va­sas labdarúgócsapata még. mindig reménykedik a for­dulatban. Most látszik csak igazán, hogy milyen kár volt a DEAC elleni elköny- nyelműsködött mérkőzésért és azért a gépkocsihibája miatt elvesztett 2 pontért. A Vasasnak azonban nem szabad feladnia a reményt, mert az utolsó pillanatig történhet még valami. Va­sárnap a Szegedi Dózsa el­len győzelmet várunk, mert ha nem sikerül, itt is meg lehet húzni a kiesést je­lentő vonalat BAJ AN Az „Asztalos Lajos” nem­zetközi sakketmlékverse- nyen az utolsó előtti napon a függő játszmáikat fejezik be. Délelőtt a kosárlabda- pályán a Bajai Fehérnemű- gyár—Vasas Izzó mérkő­zésre kerül sor, ahol elkel­ne már egy bajai győze­lem, mert a lányok eléggé a táblázat végén kullog­nak. Röplabdában megyei ran­gadó lesz a Bajai Fehérne- miűgyár és a Kecskeméti Dózsa között Esélyes az otthon játszó bajai csapat. SOLTVADKERTEN Az NB Hl-as labdarúgó­csapat nehéz feladat előtt áll A MA VAUT Volán le­győzése szinte létkérdése a hazaiaknak. A vadkerti csapat jelenleg kieső he­lyen áll, s még egy győze­lem sem jelent bantma- radást, vereség esetén azon­ban helyrehozhatatlanul le­szakadnak. VÉGÜL a megyei labda­rúgó-bajnokság 25. fordu­Forintos ismét egy ponttal vezet Az „Asztalos Lajos” nemzetközi sakkemlékiver_ seny XIII. fordulója bővel­kedett izgalmakban, akadt azonban négy békés dön­tetlennel végződő játszma. A Sax—Bagirov, Csőm— Schmidt, Masics—dr. Paoli és a Lengyel—Minev játsz­ma részvevői nem erőltet­ték a nyerést és hamar döntetlenre adták. Annál élesebb volt a küzdelem a többiek között A Cobó—M. Kovács játsz­ma érdekessége, hogy a sötéttel játszó magyar mes­ter nem vette észre a nye­rő folytatást és elfogadta a kubai sakkozó döntetlen ajánlatát A Tompa—Tábor játsz­mában az utóbbi már a megnyitásnál gyalogot né­zett el, majd később újabb gyalogot vesztett és a 41. lépésben feladásra kény­szerült 1:0. A Forintos—Polgár játsz­ma volt a nap mérkőzése. Forintos ügyes taktikával megvárta, amíg Polgár ki­támad aztán a kellő idő­ben gyalogot nyert, majd a nyitott vonalakon át dön­tő támadásra indult. Ellen­fele ezt már nem várta meg, hanem feladta. 1:0. A Zinn—Ciocáltea játsz­ma a világos előnyével függőben maradt Két fordulóval a befe­jezés előtt tehát Forintos újból 1 pontos előnyre tett szerig ami elégnek látszik a végső győzelem kivívásá­hoz. Az élcsoport állása: Fo­rintos 9,5, Bagirov 8,5, Len­gyel 8, Schmidt Ciocaltea (1) 7,5. lójával megkezdődik a vég­ső „hajrá”. A csoportelső­ség kérdése nagyjából már eldőlt. Északon a Fémmun­kásnak 4, délen a János­halmának már csak 6 pont­ra van szüksége az első helyhez. Az eddigi telje­sítményük alapján nem kétséges, hogy ezt még a bajnokság teljes befejezése előtt megszerzik. Az igazi küzdelem a középosoport- ban folyik a kiesés ellen. A papírforma szerint észa­kon eddig mindössze két, délen hat csapat helye lát­szik biztosítottnak az első nyolc között. A további he­lyezésekért az utolsó fordu­lókban még az eddigieknél is nagyobb küzdelem vár­ható. A hajrában minden pontnak nagyon nagy a jelentősége, s éppen ezért sok érdekes mérkőzésre van kilátás. Vasárnap észa­kon az Izsák—Kunszent- miklós, a Kiskunmajsa— Tiszakécske, legfőképpen pedig a Klapka SE—Város­föld mérkőzés lesz döntő jelentőségű. Délen a Ki­nizsi SE—Szamuely SE. a Hajós—Kiskunhalasi MÁV, és a Katymár—Gábor A. SE mérkőzéseket kíséri a legnagyobb érdeklődés. Vé­gül lesz egy rangadó is a Kalocsai VTSK és a Bajai Bácska között, bár ez már inkább csak a csoport he­lyezéseiért folyik, Sz. Z. Egy vereségsorozat tanulságai Nem ismeretlen olvasó­ink előtt, hogy ifjúsági labdarúgó-válogatottunk ta­valy hazai pályán szenve­dett kiütéses vereséget, s a torna résztvevő csapatai között az utolsó helyen vég­zett. Idén tehát elölről kel­lett kezdeni mindent. Szak­vezetőink mégis optimiz­mussal tekintettek fiatal­jaink idei szereplése elé. Alaptalanok voltak a re­mények. Csongrád megye ellen 2:0, Békés megyével szemben pedig 4:1 arány­ban maradtak alul labda­rúgóink. Még egy mérkő­zés van hátra, amelyet Ba­ján játszanak június 10-én Szolnok megye együttesé­vel. Szolnoki ellenfelünk eddig szép győzelmekkel igazolta, hogy számára nem reménytelen az első hely megszerzése. Békés megyét 8:l-re, Csongrád megyét 2:l-re verte. Hogy Bács- Kiskun legjobbjainak mit hozhat ez a harmadik ta­lálkozó az már inkább presztízs kérdés. Továbbju­tásról ugyanis nem lehet szó. Meg kell tehát eléged­ni az utolsó hellyel. Cseppet sem vagyok hí­ve annak, hogy megmagya­rázzam, vagy megmagya- ráztassam a rossz szerep­lést. Az eredmények ön­magukért beszélnek. A torna előtti interjúban nap­világot látott nyilatkozat mégis arra kötelezett, hogy Rigó Endréhez az ifjúsági válogatott kapitányához forduljak egy kérdéssel. — Mi okozta a kettős ve­reséget? — A Békés megye elleni mérkőzésre a bajaiak 190 Sportcsarnok Baján Puskás nyilatkozik Május 22-tői a londoni Royal Gardens Hotel a BEK-döntőbe került görög Panathinaikos labdarúgócsapat szálláshelye. A görög vezetők és Játékosok a sajtó állandó pergőtüzében áll­nak, tueatszámra találhatók körülöttük újságírók. Legutóbb Puskás Ferenc, a Panathinaikos edzője tartott sajtóértekezletet, ismertette csapata felkészülését, majd ki­jelentette: — A Panathinaikos már ed­dig is megtett minden tőle tel­hetőt, de nem titkoljuk, Játéko­saink a döntőben is nyerni szeretnének. Ez évben végre elkészül Baján a 36x12 méteres sportcsarnok. A 400 nézőt befogadó terem alkalmas lesz különböző versenyek rendezésére, de elsősorban a kosárlabdázóknak ad korszerű otthont. W. Schmidt lengyel nem­zetközi mestec. _ tábor nemzetközi mester nagy gondban. Ezen a ver­senyen nem ment úgy a já­ték, mint ahogyan vártuk tőle. Gyűlölet és szeretet VÍZSZINTES: 1. szép mondásának második része. 12. Sportmérkőzér eredménye lehet. 13. Na- gyon-nagyon szeretem. 14. önkormányzattal rendelke­ző. 1«. SzeUemi munkahely. 17. Feszélyezettség, kelle­metlen helyzet (Ismert Ide­gen szó). 18. Indulatszó. 21). Adalék. 21. Csujt. 32. A Schiller-idézet első része. 24. Támadás Is lehet Ilyen. 25. Énekes madár (névelő­vel). 26. Odaég. 28. Orosz helyeslés. 29. L. U. A. 30. Hangjegy (kiejtve). 32. Női név. 33. Gépkocsi rövidíté­se. 34. Kossuth-díjas művé­szettörténész (Károly). 36. Főzelékféle (névelővel). 37. Növény. 38. Pontosan 35 napja. 40. Gazdasági épület. 41. Szabadsághös, magyar honvédtábornok. 42. Z. P. 44. Neovulkánl kőzet (Ba­dacsony). 46. Magához szo­rítja. 47. Penészgombáktól származó szag. 50. L, E. T. 51. Műsor sugárzása a rá­dióban, televízióban. S3. Ttk- ... 54. A csontban levő lágy anyag. 55. Piramisairól ismert egyiptomi város (mai neve: El Giza). 57. Jogvitát In­dít. 59. Drukkol. 61. Helyes tippelés eredménye. FÜGGŐLEGES: 1. Anyag, nyersanyag. 2. Iskolájáról Is­mert angol város. 3. G. N. N 4. A fluor, urán, o:ciggn és a kobalt vegyjele. 5. Lijm betűi, keverve. 8. SZ. L. 7. O. I. 8. Római 2001. 9. Erre a napra. 10. Előforduló. 11. Francia ze­neszerző (1849—1895). 12, A hen­tesüzletben kapható. 14. A Schiller-idézet befejező része. 15. Atlan*i-óceáni szigetcsoport. 18. London legszebb parkja. 19. Fájdalom is lehet ilyen. 22. A kilométeres utazás után érkeztek meg Szolnokra. Két órával később kezdő­dött a találkozó. Az első félidő 30. percéig jól ját­szottak a fiúk. A 35 és a 36. percben két gólt kap­tunk. A második félidőben már kiütköztek a fáradtság jelei a játékosokon, s ez újabb két gólt eredménye­zett ... — A Csongrád megye el­leni mérkőzésre utazásunk alkalmával a bajaiaknak — a lük a csapat gerincét ké­pezték — hajnali 5 órakor el kellett indulniuk Kecs­kemétre A megyeszékhely­ről két órával a mérkőzés kezdete előtt érkeztünk meg Békéscsabára. Ott már lényegesen jobb játékot nyújtott csapatunk, mint a korábbi találkozón. Ez azt igazolta, hogy többször kellett volna együtt játsza­niuk. Sajnos nem volt rá anyagi lehetőség, hogy a megye különböző részein élő játékosokat elégszer összehívjuk. Mi a rendel­kezésre álló rövid idő alatt nem taníthattuk meg őket futballozni. Minden bizonnyal több összetevője van a Bács me­gyei labdarúgók leszereplé- sének. így többek között az is, hogy a rendelkezésre ál­ló ifjúsági játékosanyag milyen felkészítésben ré­szesült a saját egyesületé­ben. S az sem mellékes, hogy szakmai hozzáértéssel rendelkező edző készítet­te-e fel őket vagy sem. Hi­szen aligha lehet attól a labdarúgást szerető fiatal­tól csodát várni, aki nem részesült megfelelő okta­tásban. Már pedig — saj­nos — a kudarcsorozat gyö­kere abban rejlik, hogy még a nagyobb egyesüle­teknél sem folyik tervsze­rű, folyamatos ifjúsági lab­darúgó nevelés — nem is szólva a megyei, vagy ala­csonyabb osztályú szakosz­tályokról. Már többször felhívtuk a labdarúgó-szakosztályt mű­ködtető sportkörök figyel­mét az ifjúságiak tervszerű és folyamatos szakmai ne- j velésére. Ezúttal is érdeke- ! ik felismerését szorgalmaz- j zuk, hiszen ezzel nemcsak ! a megyeválogatottnak tesz- I nek szolgálatot, hanem sa- j iát csapatuknak is. Banczik stván A MEGYEI IFJÜSAGI LABDAROGÖ-BAJNOKSAG Állasa ÉSZAKI CSOPORT Schiller-időzet harmadik része. 23. . . .-kart (törpeautó). 27. Lyuk, népiesen. 31. írásjel. 34. L. T. B. 35. A kakas ékessége (névelővel). 37. Válasz. 39. Fér­finév. 41. Egymás után bele­tesz, belehelyez. 43. Emelvény, dobogó. 45. Azonos betűk. 48. Házról... 49. Az Attila név változata. 52. A vezér megtá­madása a sakkjátékban. 54. Személyével. 56. H. O. I. 57. A légnyomás mértékegysége. 58. Jól hasadó ásványok közös ne­ve. 60. Levéltávirat. 81. Megszó­lítás. BEKÜLDENDŐ; a vízszintes 22., 1., függőleges 22., és 14. számú sorok megfejtése. B. J. A május 23-án közölt rejt­vény helyes megfejtése: (Víz­szintes 1.:) Igen, én feltétlenül hiszek benne; (Függőleges 13:) A pénteki nap mért lenne ki­vétel? A május 23-1 kei*sztrejtvény helyes megfejtéséért könyvju­talmat nyertek: Tóth Antón’a, Soltvadkert, Petőfi u. 31. szám, Bodrogi Györgyné, Solt, Ber­csényi u, 20. szám. 1. K. Dózsa 20 16 3 1 112-10 35 2. Kkfh. V. 20 15 1 4 90-14 31 3. K. Volán 18 14 2 2 64-10 30 4. Tiszáké. 19 14 1 4 94-19 29 5. Kszmikl. 19 10 4 5 70-32 24 6. Kkmajsa 20 7 6 7 41-24 20 7. K. MÁV 19 7 6 fi 51-35 20 8. Fémműn. 18 7 3 B 57-31 17 9. Városföld 20 5 7 8 37-52 17 Ki. Izsák 20 6 4 10 57-67 1€ 11. Alpár 18 2 1 15 14-82 5 12. A postag 19 1 1 17 15-146 3 13. Szánk 20 1 1 1812-192 3 DELI CSOPORT 1. K. VTSK 23 21 2 — 118-17 44 2. B. MTE 23 15 5 2 79-14 37 3. Báosalm. 22 15 4 3 fi7-45 34 4. Hálós 22 11 7 4 65-37 29 5. Szamuely 22 14 1 7 54-41 29 6. B. B. P. 22 12 2 8 63-27 20 7. Vaskút 22 11 2 9 55-38 23 8. Jánosk. 23 9 5 9 55-38 23 9. Csávoly 22 6 6 10 33-56 18 10. Kh. MÁV 22 7 1 14 43-07 15 11. Tompa 23 6 3 14 29-R0 15 12. Cs.töltés 29 4 5 13 24*41 13 13. Miske 23 4 2 17 !n 14. Katymár 23 5 — 18 2" "n in Lé. Kisszállás 22 i 1 L7 20-34 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom