Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-24 / 96. szám
Katymáron felerészben élnek bunyevácok, a lakosság 40 százaléka magyar, a többiek pedig — háromszázötvenen — német anya- nyelvűeknek vallják magukat. A nemzetiségiek közül is kisebbséget alkotó német ajkúakból öten szerepelnek a tanácstagjelöltek listáján. Hogyan segítheti a nemzetiségi választóit a tanácstag, amikor nálunk a képviselet a lakóterületre vonatkozik? Erre a kérdésre a háromnyelvű határőrközségben kaptam választ, miután felkerestem az öt jelölt egyikét. A tanács titkára, aki a horvát nyelvet is ismeri, beszélgetés közben mintha Mundvainak ejtette volna a keresett tanácstagjelölt nevét. A nagyon magyaros hangzás nem hagyott nyugodni, s a betűzés során derült ki, hogy Mundweü Péterről van szó. A 43 esztendős. 1947 óta Katymáron élő Mundweil Pétert, a helyi Vegyesipari Építő Ktsz műszaki vezetőjét elég körülményes dolog megtalálni. A reggeli órákban a ktsz központjából elindul a hatáskörébe tartozó építkezésekre — a katy- mári területeken kívül Bácsbokodra. Madarasra, vagy Bácsalmásra. Valamivel 11 óra után éppen Bács- bokodról érkezik vissza az időjárási szeszélyeknek elMegkölönbözíetés nélkül „Érzem az alkotás örömét hazánkban” lenálló, zöld viharkabátjában. De nyomban indul is tovább. Útközben mondja el, hogy kerületében, a 34. sz. választókörzetben hat német nyelvű család él. A problémát nem valamiféle a bunyevác, illetve magyar lakosságtól elkülönülni akaró szándék jelenti, hanem sokkal inkább az, hogy az ötvenes évek elején bekövetkezett, sokszor indokolatlan meghurcolások keserű tapasztalatokat hagytak a becsületesen dolgozó svábokban. Többen még a 60-as évek végére sem tudtak feloldódni társadalmunkban. amely valamennyi nemzetiséginek egyforma jogokat garantál. A folyamatot a tanácstagjelölt úgy próbálja előmozdítani, hogy egyformán közeli kapcsolatot tart fenn a választókörzet minden lakójával. Az elmúlt ciklusban járdát és vizet kapott a kerület. Az elkövetkező időszakban elsősorban a személyes ügyes-bajos dolgok elintézése, a telekigénylési, társasházépítési törekvések segítése alkotja a programját. Mundweil Péter nem tesz különbséget a körzet lakói között nemzetiségi megfontolásból. Ugyanakkor ápolja a hagyományokat a családjában is. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a lánya szeptembertől a bajai német gimnáziumban folytatja tanulmányait. Halász Ferenc 1965. november 12. Az oktatási törvénytervezetet tárgyalja a parlament. Az ülést levezető elnök a csá- volyi Mándics Mihályt szólítja az emelvényre. Hangjában csipetnyi bátorítás is bujkál: tudja, hogy megyénk küldötte most szól először az ország nyilvánossága előtt. Már az első szavak után látja, érzi: Mándics Mihály gyakorlott szónokra valló nyugalommal szövi mondatait, érveivel, adataival, az értelemre és az érzelemre egyaránt hat. Ismerteti, hogy a második ötéves terv első négy esztendejében menynyit költötték megyénkben iskolákra, művelődési otthonokra, szemléletesen érzékelteti az első általános iskolai diákkollégiumok jelentőségét, javasolja a továbbképző iskolákra vonatkozó elgondolások módosítását. Az alapos tájékozottságról tanúskodó felszólalást nagy taps fogadja, indítványát elfogadják. Parlamenti beszámolókat olvasva azóta is többször találkozhattunk nevével. Mindig a körzetet — szülőfaluját, Csávolyt és környékét — képviselte, de országos méretekben és lehetőségekben gondolkodott, így foglalhatjuk össze az immár harmadszor jelölt „honatya” parlamenti tevékenységét. Nyilván ennek a felelősségtudatnak, aktivitásnak tulajdonítható, hogy jó néhány esztendeje tagja a kulturális állandó bizottságnak, vagy ahogyan maguk között nevezik a „kis- parlamentnek”. Téved, aki azt hiszi, hogy ez afféle tiszteletbeli pozíció. Húsz alkalommal üléseztek és 251 napirendi témát vitattak meg. Mándics Mihály sohasem hiányzott, mint ahogyan mindig pontosan megjelent az országgyűlési képviselőcsoport ülésein is. Szinte hihetetlen, hogyan jut mindenre ideje. 1970 óta a Délszláv Szövetség elnökeként is tevékenykedik. A Parlamentben még nem interpellált nemzetiségi ügyekben, mert — mint egy beszélgetés során elmondotta — az eddig felmerült kívánságok más fórumokon is megoldhatók, teljesíthetők voltak. Az együttélés, a munkában való közös részvétel feloldja az egynyelvűséget, közel hozza egymáshoz a magyar, német és délszláv nemzetiségű dolgozókat. MostanáMegértok, nyíltszíyűek Három szenyedély Az emberi karakter ösz- szetevőit megismerni rendkívül nehéz, mert minden helyzetben gazdagodik egy- egy színnel. Az egyéniség fő vonásairól — amelyek minden tevékenységre rányomják bélyegüket — sokat elárulnak a szenvedélyek. Ezekről faggattam Géczy Imrét, a kunszent- miklósi hatos tanácstagi választókerület jelöltjét. Szenvedélyed közül első helyen kétségkívül a közéleti munka áll Hogy ez mennyire így van, bizonyítja, hogy volt járási tanácstag, a községben pedig immár harmadszor jelölték. Erről így vall. — Hozzátartozik az életemhez, hogy emberekkel foglalkozzam, sőt mióta nyugdíjas vagyok, talán még inkább szükségét érzem ennek. Pótolja a munkát is. Nagyon hiányozna, ha abba kellene hagyni. Egyébként nem én vagyok az egyetlen nyugdíjaskorban levő jelölt. S mi a körzetünk képviseltein kívül egy kicsit az eg£z község idősebb korosztályénak szószólói is vagyunk. Gondjaink az övékéhez hasonlóak, ezért fordulnak hozzánk bizalommal. Bár az érdem nem elsősorban a miénk, de részünk van abban, hogy öregeknek napköziotthon létesült. Sajnos a tanácstag sem mindenható, lehetőségei körülhatároltak. A legbosz- szantóbb, mikor az ember látja, hogy lenne megoldás, de niás nemtörődömsége miatt kátyúba ragad az ügy. Szerencsére ilyen egyre ritkábban fordul elő, de minden esetben egy- egy ember bizalmának elvesztésével fizetünk érte. 1942 óta vagyok itt. Látom mennyire megnőttek az igények. Annak idején a tanácsháza mögötti parkosításnál vitatkozni kellett az emberekkel, ma ők törik a fejüket, mire lenne még szükségük, s ami ennél is több, tenni is akarnak érte. Az egyik jelölő gyűlésen felajánlották, hogy megépítik a járdát, csak anyagot kémek hozzá. Ha ezt a szándékot segítjük, többet tehetünk a községért, jobban élhetünk a megnövekedett hatáskörrel. Második szenvedélyéről, a zenéről ugyanilyen szeretettel beszél, érthető, hiszen hegedűtanári képesítést szerzett. — Hívtak Kecskemétre a zenei iskolába tanítani, de akkor jöttem vissza az OTP-vezetőképző tanfolyamról, nem akartam a hivatalt cserbenhagyni, maradtam. Innen mentem nyugdíjba, mint fiókvezető, de a zenétől nem szakad- tam el. Gyakran veszem elő a hegedűt, játszom a magam örömére. Csodálatos a zene világa, soha nem csalódik benne az ember. Különösen Bartókot szeretem. A tanácsi munka, a zene, s harmadik szenvedélyem a horgászat tartja tőlem távol a legnagyobb veszedelmet, a tétlenséget. Az Ady Endre utca és a környék lakói közül bizonyára mindenki tudna még hozzátenni egy-egy mozaikkockát ehhez a portréhoz, amellyel indokolná: miért Géczy Istvánra esett a választása. Pulai Miklós A beszélgetés alatt, amit Kónya Józsefnéval, a táz- lári általános iskola tanárnőjével folytattam, az ízlésesen berendezett szoba falán átszűrődött a gyermekek távoli zsibongása. Terhességének kilencedik hónapját tölti, április derekára, a választások napjára lehetséges, hogy már egy aprósággal gyarapszik a fiatal család. Alig egyéves házasok, érthető az izgalom. Férje kőművesszakmunkás, virradattól napnyugtáig dolgozik, kétkezi ember, őmaga pedig a szegedi egyetem crosz szakos államvizsgája előtt áll. — Utánam a férjem következik az építőipari technikumban, így egyeztünk meg — magyarázza. — Én csak három éve lakom itt, Tázláron, ő idevalósi. De nagyon megszerettem az itteni embereket. Közvetlenek, egyszerűek. Kezdeti Idegenkedésük velem, az újonnan jött pedagógussal szemben hamar fölengedett és bizony egykettőre meg kellett szoknom, hogy megállítanak az utcán és a legkülönbözőbb dolgokról kérdezik véleményemet. Mert ugye engem, a gyermekeken keresztül gyorsan és sokan megismertek, de nekem kezdetben bizony gondolkodnom kellett, vajon kivel is beszélgetek éppen. Én azt hiszem, nagyon sok mindent lehet kezdeni itt a községben az emberekkel. Megértők, nyíltszí- vűek. Anyám, aki hosszú Ideig töltötte be a tanácstagi tisztet Fajszon, azt mondta; ne féljek a nehézségektől, vállaljam el a jelöltséget, s meglátom hogy örömöm lesz benne. Igaza volt. A jelölő gyűlésre egy egyszerű paraszt- ember házában gyűltek össze a körzet lakói, és a házigazda kitüntetésnek vette, hogy vendégül láthatja a szomszédságot. Kezdetben, amíg a megbeszélés hivatalos része folyt, még nem igen akadt hozzászóló a feszélyezett légkörben. De amint vége lett, mindenki a helyén maradt és poharazgatás közben kezdtünk beszélgetni az ügyes-bajos dolgokról, teendőkről. Ott azután mindenki elmondta a magáét, az utca feltöltésének szükségességét, járdát kellene építeni legalább a húsboltig, mert ott a legnagyobb a forgalom, a világítás sem mondható kielégítőnek ... Így azután gyorsan elpárolgott izgalmam, hiszen láttam, nem is olyan nehéz szót érteni az emberekkel, akik a választóim is. Pavlovits Miklós Száz fát elültetni... — Halló! Küldjétek fel Kima Miklóst a kazánházból, mert keresik... Alig tették le a telefon- kagylót az Észak-Bács megyei Vízmű Vállalat titkárságán, máris nyílt az ajtó. Fekete hajú, sportzakós fiatalember lépett a szobába. A vállalat KlSZ-alap- szervezetének szép, tágas klubjába vezetett. Aztán ő a kérdéseimet, én meg a válaszait „méregettem”. Pózolás nélkül, fiatalos lendülettel, de megfontoltan beszélt. — Három éve dolgozom a vállalatnál, központifűtés-szerelő vagyok. Nem volt könnyű az indulás: mint új embernek, a munkahelyemen, és mint esti hallgatónak, s gépipari technikum padjaiban kellett bizonyítanom. Úgy érzem, kollégáim szeretnek, megbecsülik a munkámat. A másik célom is sikerült: tavaly érettségiztem. Négy évig a délutánjaim a könyvek, vagy a rajztábla mellett teltek el. Ezt azóta különböző társadalmi feladatok váltották fel. Tagja a kecskeméti ifjúmunkás tanácsnak, a KISZ- alapszervezet vezetőségében a kuli' rfel°1 ősi teendőket látja el, a vállalat szakszervezeti bizottságának pedig termelési felelőse. És — ifjú házas __ — Néhány nappal ezelőtt váratlan nagy esemény történt az életemben — folytatta Kima Miklós. — Tanácstagnak jelöltek Kecskeméten, az 55-ös választókerület gyűlésén. Nagyon zavarba hoztak. A szavazás után csak annyit tudtam mondani, hogy köszönöm a bizalmat. Közben olyan büszke voltam, amilyen csak egy magamfor- ma 24 éves fiatalember lehet. A következő napokban kérdezősködött, tájékozódott, adatokat gyűjtött. Fellapozta jegyzetfüzetét, onnan sorolta újonnar szerzett ismereteit. — Körülbelül 1600 lakos tartozik az 55-ös választó- kerületbe. Meglehetősen nagy terület: az Izsáki út bal oldala, egészen a Vasúiig, a Kórház köz, a műszaki főiskola... A jelölő gyűlésen a napközi otthon bővítésének, a villamosítás, közművesítés. továbbfejlesztésének szükségességéről beszéltek. Volt ott egy idős, nagyon szimpatikus bácsika. Csak úgy ömlött belőle a szó: a gyerekek kaviccsal dobálják, meglopják a kerítés léceit, nem köszönnek vissza, és így tovább. Tulajdonképpen naiv dolgokról panaszkodott, de olyan elkeseredetten mondta, hogy megsajnáltam. — Azt szokás mondani: ha valaki száz fát elültetett, már nem élt hiába —, jegyezte meg végül. — Ha megválasztanak tanácstagnak, ennél sokkal többet szeretnék tenni. Tárnái László ban azon fáradozik, hogy több szerb—horvát nyelvű szépirodalmi könyvet adjanak ki és a rádió többet foglalkozzék nemzetiségeink folklórjával. A 15. választó körzet jelöltjének neve ismerősen cseng az országos főhatóságok irodáiban. Rengeteget utazik, tárgyal. Érthető hát az aggodalom, a tennivalók szorításában, a sok hivatalos kötelezettség miatt nem sorvadnak-e el az egyszerű emberekhez, a gyerekkori pajtásokhoz fűződő szálak. Félelmemet a Csávolyon és a környező községekben szerzett információk gyorsan eloszlatták. Rendszeresen találkozott választóival, ha meghívták egy-egy tsz-közgyűlésre, községi tanácsülésre, elment, ha ideje engedte. Évente átlagosan 120—140 levélre válaszolt. Háza mindig nyitva áll a jó barátok, falubéliek az ügyes-bajos dolgaikkal hozzáfordulók előtt. Munkahelyén az iskolában is napról napra találkozik kétkezi dolgozókkal, tanítványainak szüleivel. Tapasztalatból tudja, hogy minél elevenebb és változatosabb a helyi közélet, annál hatékonyabb, könnyebb az országgyűlési képviselő munkája. Csávolyon járva láttam, hogy a falu népéhez hasonlóan sohasem ül ölhetett kezekkel. Üjabb és újabb tervek megvalósításán fáradoznak. A képviselőjelöltet mindig ott találjuk a kezdeményezőik, a munkálkodók között. (Nyilván így volt ez a körzetéhez tartozó többi községben is.) Feljegyeztem egyik jelölő gyűlésen elmondott szavait: „Ér2em az alkotás örömét hazánkban, az elért eredmények további munkára serkentenek. Hogy lépést tudjak tartani, szinte napról napra kell megújítani önmagam.” Heltai Nándor
