Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-17 / 90. szám
8. oldal 1971. április 17, szomDat Gödöllői egyetemisták Bács megyében F ásítják, parkosítják Kecskemétet A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanuló Bács megyei diákok ifjúsági klubja az idei tanév második félévére eseményekben gazdag programot állított össze. Miután a közelmúltban dr. Romany Pál, a megyei párt- bizottság első titkára, s a megye ifjúsági vezetői az egyetemen meglátogatták őket, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya és a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága meghívásának eleget téve tegnap reggel 42 ötödéves egyetemi hallgató kétnapos látogatásra megyénkbe érkezett. A Solti Kali-majorban dr. Maár András, a megyei tanács vb-osztályve- zetője a megye mezőgazdaságáról, a jelenlegi feladatokról, a munkaszervezésről, s az eredményekről tájékoztatta a fiatalokat. A diákok megnézték a solti Szikra Termelőszövetkezet 600 férőhelyes tehenészeti telepét, a borjú- nevelőt és sertéshizlaldát. A déli órákban Kalocsára utaztak, ahol az Hasznos a kicsiknek A művelődésügyi miniszter rendelkezése alapján április elején országszerte megkezdődtek az óvodába nem járt tanköteles gyerekeket iskolára előkészítő foglalkoztatások. A „start” óta csupán két hét telt el, de a tapasztalatokból máris kitűnik, mind több szülő veszi igénybe azt a lehetőséget, amelyet az állam biztosít az óvodákba helyhiány miatt fel nem vett gyerekek részére. Tavaly 883 csoportban foglalkoztak gyermekekkel, az idén szervezett csoportok száma meghaladja az ezret. A fontos pedagógiai munkához a minisztériumban útmutatót állítottak össze. Ennek célja, hogy az általános iskolai tanulmányokra előkészítő foglalkozásokat vezető pedagógusoknak segítséget nyújtsanak. A dokumentum összeállításánál figyelembe vették egyrészt az előző (kísérleti) évek legjobb gyakorlati tapasztalatait, másrészt az ősszel bevezetésre kerülő új óvodai nevelési programban foglaltakat is. (MTI) Iszkra Tsz-ben Romsits Sándor elnök válaszolt a fiatalok szervezeti felépítéssel, üzemszervezéssel, szociálpolitikával kapcsolatos kérdéseire, majd közösen megtekintették a termelőszövetkezet sertés- telepiét és kertészetét. Rövid városnézés után Kiskőrösre indultak a fiatalok, ahol megkoszorúzták a Petőfi-házat. A Kiskőrösi Állami Gazdaságban Kiss József igazgatóhelyettes mutatta be az épülő új sertéstelepet, a tabdi kerület szőlőültetvényét. Ma délelőtt a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz csikótelepét és sütőüzemét nézik meg az egyetemisták. Megyeszerte folynak az előkészületek a kisiparosok vezetőségválasztó közgyűléseire. Már befejezték munkájukat az előkészítő bizottságok, s kialakult a jelöltek listája. A megye 22 alapszervezetében, a hely ett,esekkel együtt 268 vezetőségi tagra adják majd le voksukat a választók. A jelek szerint az elkövetkező ciklusban fiatalodnak a vezetőségek, ugyanis a jelöltek átlagkora az eddigi 54 évről 49 évre csökkent, örvendetes módon előretörtek a nők. Az elmúlt időszakban mindössze öt nő Pénteken a szakszervezet Jókai utcai székházában megkezdte tanácskozását a MEDOSZ XXIII. kongresz- szusa. Az ülésen ott volt Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Lázár György munkaügyi miniszter, Gál László, a SZOT titkára, Dégen Imre államtitkár és Loris Abbiati, a mezőgazdasági, erdészeti és ültet- vényi dolgozók szakszervezetei nemzetközi szövetségének főtitkára. A 300 000 szervezett dolgozó nevében tanácskozó 318 küldött kongresszusát Hunya István, a MEDOSZ Csaknem hatszázezer négyzetméter parknak gazdája a Kecskeméti Városi Tanács Kommunális és Költségvetési Üzeme. A hatalmas területen e napokban és hetekben lázas munka folyik: ássák, por- hanyósítják, trágyázzák a földet, ahová folyamatosan helyezik el a különböző dísznövényeket. Eddig félezer, többnyire platán-, hárs-, lila- és gömbakácfát a Széche- nyivárosban, illetve az új lakónegyedekben, több mint három és fél ezer japán birset és eg" cserjét pedig a belváros parkjaiban ültettek el. Rövidesen százhúsz ezer tő virágpalánta is a kecskeméti parkokba és terekre kerül az üvegházakból. töltött be vezető funkciót, most viszont 34 van a jelöltek között. A személyi cserék és az egyes alapszervezetek megnövekedett létszáma következtében 34- en vannak a névsorban, akik először viselnek valamilyen tisztséget. A jelölésekkel egyidőben zajlott le az alapszervezettel nem rendelkező községek megbízottjainak választása. Az alapszervek közgyűléseit, május 10,-e és június 6.-a között bonyolítják le. Ekkor a vezetőségen kívül megválasztják a szeptemberben sorra kerülő megyei küldöttértekezlet részvevőit is. elnöke nvitotta meg, majd Kovács István főtitkár egészítette ki a szakszervezet központi vezetőségének írásos beszámolóját. Elmondotta, hogy a mezőgazdasági termelés a harmadik ötéves terv időszakában a tervezettnél gyorsabban fejlődött. Az élelmiszer-gazdaság általában zavartalan belső ellátást biztosított és megnőtt az élelmiszerexport is. A legdinamikusabban a növénytermesztés fejlődött, a sertés- és a szarvasmarha-tenyésztés azonban a kívántnál kisebb eredményeket ért el. A negyedik ötéves terv időszakában az állami mezőgazdasági nagyüzemek lényeges feladatokat oldanak majd meg. Egyebek között évenként 5,8 százalékkal fokozzák az állattenyésztés teljesítményét. A vízgazdálkodási ágazat 120 000 hektárral gyarapítja az öntözött területet. Az erdő- és fagazdaságok pedig az eddiginél jobban elégítik ki a lakosság tűzifaigényét és az ipar megrendeléseit. Hangsúlyozta, hogy valamennyi ágazatban még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a kézi erővel végzett nehéz fizikai munkák gépesítésére. A beruházásokat az eddiginél hatékonyabbá kell tenni és a vállalatok közötti kooperációt is javítani kell. Felhívta a figyelmet arra. hogy a szakszervezeti szerveknek az eddiginél hatékonyabban kell segíteniük a korszerű üzem- és munkaszervezési:. a műszaki fejlesztést. (MTI) Kérdezzen — válaszolunk! Mint ismeretes az egykori nagy magyar labdarúgó- logatott Kecskeméten mérkőzik a francia válogatót- L április 23-án, pénteken. Értesüléseink szerint a ivyar öregfiúk a következő összeállításban lépnek lyára: Grosíts (Gellért) — Buzánszky, Sipos, Mátrái, irhidi — Szojka (Berendi), Zakariás — Budai II. aduly), Hidegkúti, Vass (Tóth M.), Fenyvesi dr. zimcsák). A találkozó iránt máris nagy az érdeklődés. Ez ádáz ötletet, hogy olvasóink közül minden bizonyul sokan szeretnének egyet-mást megkérdezni a vi- ehímévre szert tett, kiváló labdarúgóktól. Kérdései- :t szívesen tolmácsoljuk azoknak, akiktől választ írnak. A csütörtökön délig beérkező kérdéseket vészük figyelembe. Levélcímünk: Petőfi Népe szerkesz- sége Kecskemét, sportrovat. Kérjük írják alá pon- s címüket. Telefonálók kérdéseit név és pontos cím- imondással ugyancsak elfogadjuk. Telefonszámunk: ’-619. Telefonügyeletet szombaton 9-től 12 óráig tarunk hétfőtől pedig minden délután 14 órától 16 óráig. A kérdésekre kapott válaszokat április 25-én, va- imapi számunkban közöli ük Tehát kérdezzen — vátszolunkj T. L. Vezet őséé váki szid sok a kisiparban Tanácskozik a MEDOSZ-k ongresszus Keltős forduló kosárlabdában SZOMBATON KECSKEMÉTI DÓZSA—SZÉKESFEHÉRVÁRI ÉPÍTŐK NŐI KECSKEMÉTI PETŐFI—BP. HONVÉD FÉRFI Kettős forduló lesz a hét végén a női kosárlabda NB I-ben. A Kecskeméti Dózsa női csapata szombaKézilabda Kiskunhalasi Spartacus— HÓDIKÖT 24:19 (12:9) NB II. férfi. Kiskunhalas. V.: Madár, Öcsai. Nagyon kemény mérkőzés volt. Az elején 6:3 arányban a vendégek vezettek. Gl.: Deák 8, Boros 7, Csáki, Szipán 4—4, Derűs 1. TFSE—Kiskunhalasi MÁV 15:9 (9:3) NB II. női. Budapest. V.: Ferenczy. A játékvezető sok 7-est ítélt a TF javára. A vereség ellenére a halasi lányok biztató formában játszottak. Gl.: Riegler 4, Csendes 2, Paczolayné, Erdész, Bátorfalusi. Kiskőrösi Spart. Vörös Meteor—Szarvas 11:10 (6:4) NB II. női. Kiskőrös, 300 néző. V.: Urbán. Nehéz, küzdelmes mérkőzésen győzött a Kiskőrös. A második félidőben már 10:5 arányban vezettek a lányok, de a végén nagyon feljött a Szarvas. Gl.: Domonyi 4, Máténé 3, Szabadi 2, Fucskó, Kőváriné. Röplabda Mezőfi SE— Szolnoki TITÁSZ 3:0 (5, 6, 10) Kecskemét, 100 néző, vezette: Békési. Mezőfi SE: Tirpák, Ma- dajcsek, Domokos — Asztalos, Piukovics, Nyúl. Csere: Kelemen, Nyilas. Edző: Galamb István. Bajai Fehérnemfigyár— Testvériség 3:0 (5, 10, 9) Baja, 100 néző, vezette: Varjú. B. Fehérnemű: Bodrogi, Otthenttál, Tóth — Várszegi, Béres, Kovács. Csere: Tátity. Edző: Kovács István. Kecskeméti Volán— Székesfehérvári TC 3:1 (5, —13, 8, 7) Székesfehérvár, 50 néző. K. Volán: Kónyári, Mi- zsei, dr. Szobonya — Tövis, Maczák, Pápai. Csere: Barta, Herold, Török, Szeghalmi. Edző: Grósz Ferenc. Székesfehérvári Volán— Kecskeméti Dózsa 3:2 (9, 3, —12, —4, 14) Kecskemét, 50 néző, vezette: Sándor. K. Dózsa: Beregszászi, Tóth, Varjú — Járosi, Su- rányi, Váczi. Csere: Somogyi. Garzó, Pereszta, Németh. Edző: Beregszászi Szabolcs. Közgazdász— Kecskeméti Építők 3:2 (17, 8, —14, —12, 8) BEAC-pálya, vezette: Lé- lerer. K. Építők: Kovács, Kecskeméti, Bartus — Kullai, Nagy I., Pataki. Csere: | Schóber. Edző: Varjúi Adorjáa I ton itthon, vasárnap reggel pedig már Pécsett lép pályára. Ezért is kezdődik a szombati kecskeméti mérkőzés a szokatlan déli időpontban. A Dózsa—Székesfehérvári Építők mérkőzés kezdetére fél 12-kor adnak jelt a játékvezetők. A kecskeméti lányok a rossz sorsolás miatt gyengén állnak a táblázaton, s ezen szeretnének a kettős forduló során valamit javítani. A szombati kosárlabdaműsor nagy eseménye a SZOMBATON LABDARÚGÁS NB ül. Középcsoport: Kecskeméti TE—Soltvadkerti TE, Kecskemét, Széktói Stadion, 16 óra. Játékvezető: Vitárius. KOSÁRLABDA NB I-es női mérkőzés: Kecskeméti Dózsa—Székesfehérvári Építők, Kecskemét, szabadtéri pálya, 11.30. NB I-es férfimérkőzés: Kecskeméti Petőfi—Bp. Honvéd, Kecskemét, Szovjet-terem, 16.30. \ NB ll-es férfimérkőzés: Bajai Vízügy—Fűzfői AK, Baja, szabadtéri pálya. 16 óra. RÖPLABDA NB Il-es férfimérkőzések: Székesfehérvári Volán—Mezőfi SE, Székesfehérvár, Lenin u. 15 óra. Kecskeméti Építők —Fejér megyei SZTC, Kecskemét, Czoilner tér, 16 óra. birkózás Szabadfogású vidékbajnokság: Székesfehérvár, József Attila Technikum, 17 óra. CSELGÁNCS 14, 15, 16, 17 évesek országos kiválasztó versenye: Budapest, Jégszínház, 17.30. kézilabda Férfiak, déli csoport: Jánoshalma—Nagybaracska, Dávod— MTE, Vízügy—Kiskunmajsa, Gara—Kalocsa, Kinizsi SE— Bácsalmás. VASÁRNAP LABDAROGAS NB I B-s mérkőzés: Bp. Spartacus—Kecskeméti Dózsa, Budapest, Kőér utca, 11 óra. Jv.: Radó. NB n-es mérkőzés: Kiskunfélegyházi Vasas—Gyulai MEDOSZ, Kiskunfélegyháza, 16 óra. Jv.: Papp. NB III. Középcsoport: Kiskőrösi Gépjavító—Bp. Elektromos, Kiskőrös, 16.30. Jv.: Ladányi. NB ín. Délkeleti csoport: Csongrádi SC—Mezőfi SE, Csongrád, 16.30. Jv.: Füzesi. Kiskunhalasi MEDOSZ—Kun Béla SE, Kiskunhalas, 16 óra. Jv.: Bálint. NB III. Délnyugati csoport: Barcsi SC—Bajai Vasas MTE, Barcs, 16 óra. Jv.: Cvenics. Megyei bajnokság, Északi csoport: Kecskeméti MÁV— Kecskeméti Dózsa n. 10 óra, Kiskunfélegyházi Vasas II.— Kecskeméti Volán 14 óra. A többi találkozó 16 órakor kezdődik: Szánk—Tiszakécske, Kunszentmiklós—Apostag, Radnóti SE—Városföld, Izsáki MEDOSZ—Kecskeméti Fémmunkás, Kiskunmajsa—Klapka SE. Déli csoport: Szamuely SE— Gábor A. SE, 10 óra. A többi találkozó 16 órakor kezdődik: Tompa—Kinizsi SE, Miske- Katymár, Kalocsai VTSK—Jánoshalma, Hajós—Kisszállás, Császártöltés—Csávoly, Bajai Bácska Posztó—Kiskunhalasi MÁV, Bácsalmás—Vaskút. Járási bajnokságok, kecskeméti járás: K. Szolgáltatók— KTE n. 10 órakor. A többi találkozó 16 órakor kezdődik: Helvécia—Hetényegyháza, Ti- szaújfalu—Mezőfi n., Lakitelek —K. Göngyöleg, Kerekegyháza—K. Építők, II. o. bajnokság: Radnóti SE II—Orgovány, 10 óra. A többi találkozó 16 órakor kezdődik: Ballószög— Nyárlőrinc, Jakabszállás—Lász- lófalva. Kiskőrösi járás: Kisk. Gépjavító—Tabdi, 14 óra. A többi találkozó 15.30-kor kezdődik: Bócsa—Kaskantyú, Akasztó— Tázlár. Csengőd—Soltvadkert II.. Kecel—Kisk. Spartacus. Kiskunhalasi jár? * H. Spartacus—Mélykút. 10 <\a. H. MEsokszoros bajnok Bp. Honvéd kecskeméti szereplése lesz. A Honvéd az egyetlen csapat az NB I-ben, amely még soha sem szenvedett vereséget a Petőfitől. Sajnos, most sincsen sok remény a statisztika javítására, mert a kecskeméti csapatból Csikai még mindig sérült, s most már Csá- nyira sem számíthatnak. Az biztos, hogy jó mérkőzés lesz, s a Petőfi nem adja könnyen a két pontot a bajnokságra pályázó budapestieknek sem. DOSZ n.—Jánoshalma TI. 14 óra. A többi találkozó 16 órakor kezdődik. Jászszentlászló —Kunbaja, Harkakötöny—Ke- lebia, Csikéria—Borota, Csó- lyospálos—Rém. Kalocsai járás: Dunavecse— Tass, Szakmár—Bátya, Duna- pataj—Dusnok, Foktő—öreg- csertő, Fájsz—Harta. Valamennyi találkozó 15.30-kor kezdődik.^ Bajai járás: Madaras—Gara, Sükösd—BVMTE H., Nagybaracska—Szerem] e. Nemesnádudvar—Hercegszántó. B. Folyamszabályzó—Bácsbokod, Dávod—Érsekcsanád. Valamennyi találkozó 10 órakor kezdődik. II. o. bajnokság: Felsőszent- iván—Bácsborsod, Csátalja— Bátmonostor, Tataháza szabadnapos. Valamennyi találkozó 10 órakor kezdődik. kosárlabda NB I-es női mérkőzés: Pécsi VSK—Kecskeméti Dózsa, Pécs, Vasutas, tornacsarnok, 9.30. NB I-es férfimérkőzés: Vasas Izzó—Bajai Bácska Posztó, Budapest, Váci út, Egyesült Izzó-terem, li óra. NB Il-es női mérkőzések: Bajai Fehérneműgyár—Kertészeti Egyetem, Baja, m. Béla Gimnázium ll óra, Ganz-MÁ- VAG—Kiskunfélegyházi Vasas, Budapest, Vajda Péter u., szabadtéri pálya, 10.30, Duna Cipő—Kecskeméti Petőfi, Budapest, Tábor u. szabadtéri pálya, 10.30. KÉZILABDA NB n -es férfimérkőzés: Hunyadi SE—Kiskunhalasi Sparta cus, Hódmezővásárhely, 10 óra. NB n-es női mérkőzések: Kiskunhalasi MA.V—Hódmezővásárhelyi Spartacus, Kiskunhalas, 10.30, Gyulai Harisnyagyár—Kiskőrösi Spartacus, Gyula, ll óra. Megyei bajnokság, női csoport: Kiskunhalas—Dunapataj, KTE ifi—Jánoshalma, Kiskunfélegyháza—Baja, KTE—Bácsalmás. Férfiak, déli csoport: Nagybaracska—Dávod, MTE—Vízügy, Kiskunmajsa—Gara, Bácsalmás—Jánoshalma, Kalocsa— Bácsalmás. Férfiak, északi csoport: Kiskunhalas—MFSC, Szabadszállás—Mathiász, Kecel—Lajosmi- zse, Kiskőrös—Építők. RÖPLABDA NB n-es férfimérkőzések: Kecskeméti Volán—Bajai Fe- hérneműgyár, Kecskemét, Rá- kócziváros, 11 óra. Testvériség —Kecskeméti Dózsa, Budapest, Tímár u. 11 óra. birkózás Szabadfogású vidékbajnokság: Székesfehérvár, József Attila Technikum, 10 óra. ÖKÖLVÍVÁS NB n-es mérkőzés: Szegedi Dózsa—Kun Béla SE, Szeged, Rókusi tornacsarnok, 10 óra. SAKK OB n-es mérkőzés: Vasútépítők—Kecskeméti Építők, Budapest, 9 óra ASZTALITENISZ NB Il-es női mérkőzés: Kecskeméti Spartacus—BEAC, Kecskemét, Hosszú utcai Alt. Isk. 9.30. NB in-as férfimérkőzés: Kecskeméti Spartacus—Orosháza, Kecskemét. Hosszú utcai Alt. isk. 9.30. Megyei férfi CSB: Kunszentmiklós—Tiszakécske, Kiskunmajsa— Kiskörös, Radnóti SE— K. Fémmunkás, Kalocsa—K. Spartacus n., Kiskunhalas— i Baja. Valamennyi mérkőzés I 9.30-kor kezdődik. Hét végi sportműsor