Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-12 / 60. szám

Világ proletárral, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁS PÁRTBÁCS -KI S K UN MEGYEI BI Z O T T S Á G'Á N A K N A PI L A P J A XXVI. évf. 60. szám 1971. március 12, PÉNTEK Árat 90 fillér Főiskola-avatás Baján Magasabb színvonalú vízügyiszakember-képzés Fordulópontjához érke­zett hazánkban a vízügyi­szakember-képzés. A néhány hónappal ezelőtt végrehaj­tott átszervezés után, csü­törtökön hivatalosan is a Művelődésügyi Miniszté­rium intézménye, és a Bu­dapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főiskolai Kara lett a Bajai Felsőfo­kú Vízgazdálkodási Techni­kum. Az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság kezdeményezé­sére 1963-ban létrejött jó hírű bajai tanintézet az el­múlt hét esztendőben 411 olyan fiatal vízügyi szak­embert képzett a népgazda­ság számáréi, akik tökéle­tesen megfeleltek a velük szemben támasztott köve­telményeknek. Csütörtökön tartották az avatóünnepséget Baján a Vízgazdálkodási Kar elő­adótermében, amelyen részt vett dr. Végen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, dr. Romány Pál, a Közpon­ti Bizottság tagja, a me­gyei pártbizottság első tit­kára, dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszter- helyettes, Erdőst József, a megyei tanács vb-elnöke, dr. Perényi Imre akadémi­kus, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora, Papp György, a bajai városi pártbizottság titkára dr. I gasabb követelményeket tá- Gájdócsi István, a Bajai | maszt majd a főiskola ve­Városi Tanács V. B. elnö­ke, valamint a vízügyi igaz­gatóságok, a társintézetek vezetői, a vízgazdálkodási kar tanárai, hallgatói. Czédli György, a Vízgaz­dálkodási Főiskolai Kar ve­zetője, a Felsőfokú Tech­nikum volt igazgatója kö­szöntötte az avatóünnep­ség résztvevőit. Dr. Po- linszky Károly megnyitó beszédében azokról a kö­rülményekről szólt, ame­lyek a magasabb szintű vízgazdálkodási szakember- képzést, a felsőfokú tech­nikum főiskolai rangra való emelését szükségessé tették. Dr. Dégen Imre ál­lamtitkár, a negyedik öt­éves tervben a vízügyi szakemberekre háruló' ten­nivalókat ismertette. Ez­után a művelődésügyi mi­niszterhelyettes és az Or­szágos Vízügyi Hivatal el­nöke kitüntetéseket nyúj­tott át a főiskola vezetői­nek, tanárainak. Dr. Perényi Imre, a Bu­dapesti Műszaki Egyetem rektora az egyetem taná­csának képviseletében vet­te át az intézetet, s elmon­dotta, hogy a Bajai Vízgaz­dálkodási Főiskolai Kar lett a műszaki egyetem hetedik, s egyben a-legfiatalabb ka­ra. Közép-Európa legrégibb műszaki intézményéhez va­ló tartozás az eddiginél ma­A területfejlesztés irányelveiről határozott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatá­si Hivatala közli: a Mi­nisztertanács csütörtökön ülést tartott. Apró Antal, a Miniszter- tanács elnökhelyettese tá­jékoztatást adott a magyar —szovjet gazdasági és mű­szaki-tudományos együtt­működési kormányközi bi­zottság Moszkvában, feb­ruár 17—20. között meg­tartott X. üléséről. A ba­ráti légkörben folytatott tanácskozásokon megelége­déssel állapították meg, hogy a két ország gazda­sági kapcsolataiban örven­detesen megnőtt az ötéves és az ennél hosszabb távra szóló együttműködési meg­állapodások, illetve a koo­perációs egyezmények sze­repe. Műszaki-tudományos együttműködésünkben fo­kozatosan nő a közösen ki­dolgozott témák száma. Míg az elmúlt öt évben a két ország szakemberei 130 témát dolgoztak ki közö­sen, 1971—75-re 400 közö­sen kidolgozandó témát irányoztak elő. A műszaki­tudományos területen köz­vetlenül együttműködő szervezetek száma az utób­bi tíz évben 34-ről csak­nem 300-ra emelkedett. A kormány a tájékoztatót tu­domásul vette, s megbízást adott az egyezmények vég­rehajtására. a magyar- szovjet gazdasági együtt­működés további fejleszté­se érdekében szükséges In­tézkedések megtételére. A KGST Végrehajtó Bi­zottsága 51. üléséről ame­lyet Moszkvában, február 23—26. között tartottak, szintén Apró Antal szá­molt be. A kormány a be­számolót jóváhagyólag tu­domásul vette. Dr. Tímár Mátyásba Mi­nisztertanács elnökhelyet­tese beszámolt Dragutin Haramijával, a Horvát Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának el­nökével folytatott tárgya­lásairól. A hasznos és szé­les körű tárgyalásokról szóló jelentést a kormány tudomásul vette. A külügyminiszter jelen­tést tett a Dániában, feb­ruár 23—26. között tett hi­vatalos látogatásáról. A tárgyalásokon a két ország együttműködése fokozásá­nak lehetőségeit keresték mind a kétoldalú kapcso­latok terén, mind a nem­zetközi életben, különös te­kintettel az európai biz­tonság ügyére. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. (Folytatás a 3. oldalon) zetői, tanárai és hallgatói iránt. Az avatóünnepség után az intézet vezetői fogadást adtak a vendégek tisztele­tére. K. A. Jövő héfen megkezdődnek a jelölő gyűlések A választásra jogosultak összeírását követően mind sokoldalúbbak a választási előkészületek megyeszerte, így Kecskeméten is. Mini- kához látott a hét elején esküt tett városi választási elnökség, melynek elnöke Szőnyi Pál, tagjai pedig: Pásztor István, dr. Nagy László, Lukácsi László és Vaskó Tódorné. A választási elnökség irodája a városi tanács épületében az I. emelet 3- as számú helyisége. A már korábban létrejött válasz­tási iroda ugyancsak az I. emeleten, a 21-es számú Ma összeül az SZMT VI. küldöttértekezlete Ma délelőtt 9 órakor Kecskeméten összeül a Szak- szervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsának VI. kül­döttértekezlete. Az első napirendi pont keretében Bor­sodi György, az SZMT vezető titkára számol be a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának elmúlt négyévi mun­kájáról, majd az SZMT Számvizsgáló Bizottságának jelentését Szabó Pál, a bizottság elnöke ismerteti. A vita lezárása után, a második napirendi pont kere­tében kerül sor a Szákszervezetek Megyei Tanácsának, I A Bács-Kiskun megyei valamint a Számvizsgáló Bizottságának újjáválasztásá- j Gabonafelvásárló és Fel- ra. I dolgozó Vállalat csütörtö­A programban Kiskoros és Soltvadkert Befejeződött a SZÖVOSZ sajtótájékoztatója helyiségben működik, dr. Kákonyi József vezetésével. Szinte minden előkészü­let megtörtént már a már­cius 15—31-e közötti időben sorra kerülő jelölő gyűlések­re. A napokban például minden kecskeméti család­hoz meghívóval kopogtat­nak be az e feladattal meg­bízott aktivisták, akik kü­lön is jelzik a választóke­rület jelölő gyűlésének idő­pontját, valamint a gyű­lés helyét. flz együflmíködést keresik Csütörtökön Kiskőrösön folytatódott a SZÖVOSZ sajtótájékoztatójának prog­ramja, amelyet a megyei lapok főszerkesztői és veze­tő munkatársai részére tar­ti hálózat, amelynek műkö­dési területe. Kiskőrösön kí­vül kiterjed Akasztóra, Csengődre, Kaskantyúra, Páhira és Tabdira. 1966- ban nyílt meg a 8 millió nyes kezdeményezése nyo­mán megoldódott Soltvad- kert és környékének húsel­látása. Sertéstenyésztő és hizlaló társulást alakítot­tak. A társulás tagjaitól A szövetkezeti áruházban Kiskörösön tottak. A második napon is részt vett a rendezvényeken dr. Molnár Frigyes, a SZÖ­VOSZ elnöke, dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnök- helyettese, Jelen volt: dr. Glied Károly, a megyei ta­nács vb elnökhelyettese, Brachna János, a MÉSZÖV elnöke. A reggeli órákban a Kis­kőrös és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet tevékenységé­vel ismerkedtek a sajtótá­jékoztató részvevői. Péter- vári János, az igazgatóság elnöke adott áttekintést az eddig végzett munkáról és a további elképzelésekről. 1946. augusztusában alakult a Kiskőrösi Földművesszö­vetkezet, amelyet tizennyol­cán alapítottak. Ebből fej­lődött ki a mai szövetkeze­forintos beruházással épült korszerű áruház. 1969. de­cemberében pedig a több mint 9 millió forintos rá­fordítással újjáépített ven­déglátó kombinát. A továb­bi elképzelések között újabb áruházak építése szerepel. A negyedik ötéves terv időszaka alatt 34 mil­lió forint értékű beruházást kívánnak megvalósítani. A sajtótájékoztató részt­vevői ellátogatták Petőfi szülőházához. Megtekintet­ték a szövetkezet áruházait, majd tovább utaztak Solt- vadkertre. Itt Juhász Imre, a községi fogyasztási és ér­tékesítő szövetkezet igazga­tóságának elnöke és Martin József, a helyi takarékszö­vetkezet igazgatóságának elnöke adott tájékoztatót. A helyi ÁFÉSZ eredmé­szerződés alapján felvásá­rolják a hízót és saját fel­dolgozó üzemükbe szállít­ják. Innen részben tőke­hús, részben töltelék és füstölt áruk formájában kerül a szövetkezeti eláru­sítóhelyre. Tavaly már ezer sertést vettek át a társulás tagjaitól, az idén mintegy 250Ö-zat számítanak. A program’ a feldolgozó üzem megtekintésével foly­tatódott, ahol tizennégy szakmunkás közreműködé­sével készülnek a szövetke­zet kedvelt és keresett ter­mékei. A SZÖVOSZ sajtótájé­koztatója a látottak és ta­pasztaltak értékelésével zá­rult a kora délutáni órák­ban. K. S. kön megtartott munkaérte­kezletén a vállalat és a ter­melő üzemek termesztési, felvásárlási, forgalmazási kapcsolatainak értékelésére került sor. Sarok Antal, a vállalat igazgatója ismertette az el­múlt évi kenyérgabona-fel­vásárlás és áruátvétel, a keveréktakarmány és kon- centrátum-forgalmazás, az idei munkára való felké­szülés tapasztalatait. Felve­tette a több éves szerződés- kötési lehetőséget, amely- lyel a termelők és a válla­lat biztonságosabbá tehe­tik a gazdálkodást. Bacsó Andor, a Gabona Tröszt főosztályvezetője el­mondotta. hogy országszer­te keresik a mindkét fél — eladó és vevő — számára kifizetődő együttműködési formákat. Az így létrejött kooperációkban lehetővé válik a beruházási alapok összevonása és közös cél érdekében való felhaszná­lása. A negyedik ötéves tervben egyébként fő célki­tűzésük. az állattenyésztés­sel foglalkozók , megnöve­kedett takarmányigényének teljes kielégítése. Kiss József, az MSZMP megyei bizottságának mun­katársa, felhívta a figyel­met arra, hogy az állatte­nyésztés fejlesztése és a takarmányellátás üteme között, már most eltérés mutatkozik, és ennek fel­számolása, a tervek megva­lósítása érdekében feltétle­nül szükséges. A termelő üzemek, vala­mint ezek felügyeleti és érdekképviseleti szerveinek vezetői kifejezték azt a vé­leményüket, hogy az eddig létrejött kapcsolattal álta­lában elégedettek. Kérték azonban, hogy például a jövőben magasabb táp­anyagtartalmú koncentrátu- mokat hozzanak forgalom­ba, mert így az iparszerű sertéstenyésztéssel foglalko­zó üzemeknek 1 kg hús előállításához kevesebb ta­karmányt kell felhasznál­niuk és ezáltal számottevő jövedelemre tehetnek szert. A munkaértekezlet Sarok Antal összefoglalójával zá­rult. D. É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom