Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-04 / 53. szám
4. oldal X971. március 4, csütörtök 1\T 1 • rr r I nappali őrségben Nem a kor határoz... Az udvar sokszorta nagyobb a parasztportáknál, egyik sarkától a másikig alig látni el. Valamikor, több évtizeddel ezelőtt nagy fűrésztelep működött itt, dolgozott néhány tucat ember, motorok harsogtak, csipkézett acélszalagok martak zengve a Tisza partján magasba szökkent nyárfák derekába. Ám manapság sem a csend birodalma ez a ti- szakécskei porta. Itt a központja ugyanis a Béke Tsz-nek, nagy gépszínnel, hosszú kukoricagóré- val — lehet benne vagy tíz vagonnyj termés —, kissé odébb építőanyag, rönkök, összetákolt fűrészelőműhely, gyümölcsösládák kazlai, téglarakások, első látásra felismer- hetetlen rendeltetésű régi épületek, rozzant ajtókkal, elárvultsággal, s a legbelsőbb sarokban megbújik az iroda, régi ba- saparasztház, jelleg és ízlés nélkül való. Mégis, ezen a napon mintha kihalt volna a porta, s vele minden épület. Egyetlen embert találni csak itt, a 72 éves Bállá Gyulát, a nappali őrt. — Hol van a tagság? — kérdem. Nekitámaszkodik akut- ricaszerű kifutónak, úgy válaszol: — Zái•számadó közgyűlésen, a kultúrházban. Ma már nem jön erre senki. Csak aki majd engem felvált . . . Elénk tekintet, alig deresedé bajusz a nagy kucsma alatt. Kabátjának prémes gallérja van. Kezében bot Lábán gumicsizma . . . Azt mondja, nem hideg Ki van bélelve. Amikor esett a hó, hideg fagyos idő volt bőrcsizmát húzott. Beszélgetünk. Mindenféléről. Olasz falvak neveit emlegeti. Világháborús front, 1918-ban. Szétrombolt házak, gránátszaggatta erdők á hegyoldalban. — Voltunk ott kécskeiek többen is. De már csak hárman vagyunk életben. Nézem a furcsa, elferdült kézfejet a görbeboton. Észreveszi. — Igen, onnan való. Doberdói emlék. Repesz- találat. Nehézgéppuskás voltam. Hazaj ött családot alapított, gazdálkodott Így múltak el az évtizedek. 1960-ban a tizennégy hold földjével belépett a tsz-be. Megpróbált dolgozni a kőműves brigádban. Abba kellett hagynia, nem bírta a keze. Járadékos lett és őrséget vállalt. Öt évig kint a telepen őx-ködött. Előbb a baromfiaknál, majd a teheneknél. Aztán került a központba. — Itt jobb. Nagyobb a mozgás, jobban telik az idő, s jószágokkal sem kell törődni. Ha hideg van, ott az a kis irodaféle, begyújtok a kályhába, s megmelegszem. Kap négyforintos órabért és egy hold háztájit. Megélnek belőle ket- tecskén, a feleségével. Mert csak ketten vannak odahaza. Baromfit, malacot tartanak, tehenet már nem. A fiánál, szintén a tsz-ben dolgozik, mint takarmányoe, még tehén is van. A másik fia Nagykőrös mellet, az állami gazdaságban géplakatos. Lánya Kécskén lakik, itt ment férjhez. Beszél a tsz-ről. Azt mondja, jó gazdaság. Sőt, a négy kécskei között a legjobb. Az elnök, Tóth Dezső, belevaló ember, Döngve csapódott egy ajtó. A sötét folyosón halk beszédfoszlányok haltak el az ódon falak között. A házigazda megkönnyebbülten sóhajtott, és visszacsoszogott szobájába. Pisciotta színpadias mozdulattal térdelt Giuliano elé. Körgallérját és géppisztolyát a heverőre dobta. — Bátyám! Minket rútul rászedtek. Huszonnégy emberünket már Róma mellé, Viterbóba szállították. Pert, törvényes komédiát akasztanak a nyakunkba. A barátod, Verdiani kapitány hazudik... hónapok óta ígéri az útlevelet... és hol az útlevél? — Luca is hazudik — szólalt meg komoran Giuliano. — Mondd, mivel hálózott be? Mennyiért vásárolt meg magának? — Engem nem lehet megvásárolni — tápászkodott fel térdeléséből sértetten Pisciotta. — Én az életünket akarom megmenteni, a családunkat... Anyád, testvéreid ismét börtönben ülnek. Ellenünk fordult a maffia is. Itt mindenki ártatlan, csak te meg én, mi vagyunk a gyilkosok... Luca legalább írásban ígért útlevelet. Neked Is. Még ma éjjel átvinnének bennünket a szorosan Tuniszba, ha te is akarod. Gyere velem... — Minden elveszett, Gaspare. És mi tulajdonképpen még nem is éltünk. Ma lennék huszonnyolc éves. És te? — töprengett hangosan Giuliano, miközben le s fel sétált a szobában. — Én? — hökkent meg a váratlan kérdéstől Pisciotta ... — Én huszonhét múltam akkor, ha te huszonnyolc vagy... De hiába mondasz bármit, vagy gondolsz, én nem vagyok aljas... — Azt hiszed? — és Giuliano hosszasan fürkészte unokaöccse arcát. — Miért izzadsz? Pisciotta összerezzent. Nyirkos tenyerével ösztönösen homlokához kapott: — Én?... Hogy micsoda vicceid vannak! — nevetett kényszeredetten. — A apja is mintaszerűen gazdálkodott. Persze itt van legalább hétezer hold. — Most úgy hírlik, hogy még prémium is lesz. Kapok én is. Keveset csak, mert a fizetés arányában adják. Mire gondol, amikor egyedül van, éjszaka és lassan múlik az idő? Kicsit elmélázik, majd megszólal: — Eszembe jut mindenféle, ami velem történt. De mindig csak abból az időből, amikor magam küszködtem a földdel. A sajátom mellé felest vállaltam és néha napszámost is fogadtam. Ügy élt az ember, ahogy tudott. Most más. De néha, ha nagyon hosszúnak érzem a szolgálatot, nyugtalan vagyok. Ilyenkor mindig felnézek a malom kéményére, ami itt van átellenben, és látom, hogy füstöl ... Éjjel-nappal dolgoznak, percig sem szünetel az élet. Eg az, ami megnyugtat. Hatvani Dániel 2000 göcseji népdal Vajda József, a zalaegerszegi Liszt Ferenc Zenei Általános Iskola igazgatója pedagógus pályafutása nagyobb részét a göcseji tájegység központjában, Nován töltötte. Szabad idejében a göcseji tájegység néprajzával, ezen belül népdalgyűjtéssel foglalkozott. Az évek folyamán valamivel több mint 2000 göcseji népdalt gyűjtött össze, dolgozott fel. Egy részüket kiadványban is megjelentette. A Vajda József által gyűjtött népdalok most új életre kelnek: a zalaegerszegi zenei általános iskolában a zeneoktatás alapját képezik. Már sok munkát ad az itt-ott még hófoltos határ. A majorból csak ebédelni jött a faluba, a földszintes irodaház előtt találkoztunk ... Valamikor a Baromfiipari Országos Vállalat kiskun- halasi gyárában dolgozott; öt éve a tompái Kossuth Termelőszövetkezetben hasznosítja a szakmáját. Munkaidőre: baromfitenyésztési üzemágvezető. A szép, tágas, emlékplakettekkel, vandorzászlók- kal, oklevelekkel díszített Fél évtized — Mielőtt a gyűléseinkre, vagy a pártalapszerve- zet vezetőségi értekezletére indulok, emlékeztetőül nem egyszer fellapozom az ifjúsági szocialista brigádok piroskötéses naplóját — magyarázza, s elém teszi a díszes könyveket. — mert ezek a könyvecskék hűen tükrözik a munkánkat, életünket. Ha megkérdezik tőlem, hogy fél évtized alatt mit tettünk, milyen eredményeket értünk el, könnyű a dolgom... 1966. Az őszi gyűlésen a KISZ-esek új vezetőséget választottak. Az új titkárjelölt életrajzát, s az addigi tevékenységét 51 jelölő bizottság elnöke ismertette: irodába vezet Halász László. Itt a termelőszövetkezet KISZ-alapszervezetének titkára a házigazda. Miközben munkájukról, s főként terveikről, beszél, Fazekas Bálint elnök szavai jutnak eszembe: „A fiatalokra mindig számíthatunk. Ha sürget az idő, s naponta 14—16 órai munkát kíván a palántázás, bizonyos, hogy egyetlen fiatal sem megy előbb haza. Ha esténként politikai előadást tartunk, még a családos, kisgyermekes KlSZ-eseink is eljönnek.” „Halász László, 34 éves. Az év elején került hozzánk Korábban a BOV kiskun- halasi gyárában dolgozott. Jelenleg a termelőszövetkezetünk baromfitenyésztési üzemágvezetője. 1964 óta párttag. Megalakulása óta az ifjúsági mozgalomban dolgozik. Munkáját becsületesen, lelkiismeretesen végzi...” A szavazáskor ötvenhárom tagsági könyv lendült a magasba ... Hirtelen egy pirosszalagos vándorzászlóra mutat Halász László. Rajta ez a szöveg áll: „A szocialista J munkaverseny első helyezéséért, 1965—1968. A KISZ Kiskunhalasi Járási Bizottsága.” Szívesen, eredményesen — Sok oklevelünk, vándorzászlónk van, számomra azonban ez a legkedvesebb — jegyzi meg. — 1965-ben a járási KISZ-bizottság szocialista munkaversenyt kezdeményezett a termelőszövetkezeti KlSZ-alapszerve- zeteknek. Miután harmadszor is megnyertük a versenyt, 1968-ban végleg nálunk maradt a zászló. Az eredmények, a sikerek növelték a munkakedmenekülésről, a jövőnkről beszélek, te meg azt kérded, miért izzadok,., Meleg van. Fülledt az éjszaka. Te nem érzed? Giuliano tagadóan ingatta fejét — Te vagy az áruló! — csattant fel váratlanul Pisciotta. — Megszegted adott szavadat. Azt hiszed, nem tudom, hogy a hátam mögött átadtad Verdiani kapitánynak írásos nyilatkozatodat és ebben a Gi- nastra-kapui vérfürdőből mindent magadra, magunkra vállaltál! Miért tetted?! — Hogy a viterbói tárgyalás majomketrecébe zárt fiúkon segítsek... — Röhögnöm kell! Ezt mondja Giuliano az okos, a bölcs. Tudod, kiken segítettél? A nagyhatalmú és tekintélyes haverjaidon... Don Calón, azon a szemét, malacképű Matrangán, aki a parancsot hozta, Don Paolo Bontán, és a kereszténydemokrata főkorifeusokon ... Hiszen leírtad, egyedül te meg én vagyunk a bűnösök, és nem ők. Verdiani, az a rothadt kopó, rászedett, testvér... Hol a cserébe beígért útlevél? Mutasd meg! Hol a szabadság? A menekülés? És ezzel nemcsak a saját bőrödet kockáztattad, hanem az enyémet is... Mindenkiét, aki hozzánk tartozott. —• A fiúk rács mögött vannak — védekezett meg- hökkenten Pisciotta vádjaitól Giuliano. — Hát aztán?! Hónapok óta folyik már a cirkusz ellenük. Eddig a római urak óvatosak voltak, mert attól tartottak, hogy őket is bele tudják keverni, de most felmentetted őket és ezzel megpecsételted kettőnk balsorsát. ...Éjfél jóval elmúlt. A Göncöl-szekér rúdja a nyugati látóhatár pereméhez közeledett. A tenger felől alig észrevehető, sejtelmes kék homály vibrált. A Mannonia út egyik beszögellése mögött már hatodik órája várakozót Perenze százados. „Bár mindig így vánszorogna az idő” — gondolta, és egyre gondterheltebben pillogott, szinte percenként, karórája foszfo- reszkáló számlapjára. Ideges türelmetlenség ái'adt szét sejtjeiben, és már látni lehetet a Fő utca néhány háza felett a halványan felszálló füstöt. — A pékek befűtöttek — mormogta fennhangon. A hátsó ülésen szorongó három csendőr is magához tért a nyitottszemű kábulatból. Az őrmester megjegyezte: — Rövidesen munkába indulnak a parasztok is... és egy óra múlva felkél a nap.,. Lehet, hogy ez a gazember lóvátett minket? (Folytatjuk) vet. Az alapszervezet javaslatára tisztasági versenyt indítottak az egyes üzemágaif között. A KISZ-esek fásítottak, párFekete a klubban Egy feketekávéra átmegyünk a termelőszövetkezet ifjúsági klubjába. Meglepett a szép, tágas terem. Nem sok termelőszövetkezeti KISZ-alapszervezet dicsekedhet ilyen helyiséggel. Asztalok, székek, az ablak mellett virágok, a sarokban zenegép. A „táncmasí- nát” a járási KÍSZ-bizott- ságtól kapták. — Itt tartjuk a rendezvényeket. A havonkénti klubdélutánok olyan jól sikerülnek, hogy néha még az idősebbek is táncra perdülnek. Ha a testvér-alap- szervezetünket, a határőr KISZ-eseket is meghívjuk, a klubban, s az ebédlőben is alig férünk el. Évente 7—8 alkalommal pedig KISZ-esküvőre díszítjük a termet. Két év alatt már 15 esküvőt rendeztünk. Ilyenkor, mint felbolydult méhkas az alapszervezekosítortak, ahol csak lehetett, társadalmi munkát végeztek. A járás általános és középiskoláinak szaktárgyi szemléltető eszközöket készítettek, s jelenleg is többféle fizikai, kémiai kísérleti tárgyakat ajándékoznak a diákoknak. Ehhez, a járási, kollégiumok felett vállalt védnökség kötelezi őket. Szívesen csinálják... A szocialista munkaversenyben az ifjúsági brigádok mindig az élenjáró kollektívák közé tartoznak. Tavaly a X. pártkongresz- szus tiszteletére, ebben az évben pedig a KISZ VIII. kongi-esszusa méltó ünneplésére tettek munkaver- seny-vállalásokat. Eddigi kiváló munkájuk, becsületes helytállásuk eredményét bizonyítja, hogy három év alatt az alapszervezet javaslatára 8 fiatalt vettek fel a pártba. A legjobban dolgozó fiatalok közül nemrég Gál Lajost, Kovács Andrást, Szádeczki Klárát, Rescsiíc Erzsébetet és Kollár Istvánt javasolták a pártalapszervezetbe. — Ha már a munkánk megbecsülésénél, a jutalmazásoknál tartunk, szorosan ide tartozik a fiatalok bel- és külföldi üdültetése — váltott a témán a titkár. — Termelőszövetkezetünk sok fiatal nyaralását teszi lehetővé. Tavaly például 11 KISZ-es az NDK-ban üdült. Hárman Szovjetunióban, négyen Bulgáriában, ketten pedig Hollandiában töltöttek el két-két betettünk. Lázas készülődés, sürgés-forgás előzi meg a hajnalig tartó lagzit. A termelőszövetkezetünk is kitesz magáért: egy-egy ilyen alkalomra a kultu- x-ális alapból 5 ezer forintot kapunk. Persze, a rendezés nem kerül ilyen sokba, a megmaradt összegből ajándékokat vásárolunk, s mint egy család, együtt örülünk az ifjú párral. Jegyzetemet visszalapozom : Ifjúsági szocialista brigádok piroskötéses naplója ... Vándorzászló a szocialista munkaverseny első helyezéséért... parkosítás, fásítás, védnökség ... ifjú párttagok névsora ... üdültetés ... ifjúsági klub ... KISZ-esküvők... Mindezek után alig merem megkérdezni: milyen problémákkal, gondokkal küzdenek? A titkár azonban megelőz... Nem a kor, hanem a gondolkodás — Persze nálunk sem megy minden simán ... Nehezen, lassan jutunk előbbre a kirándulások, tapasztalatcserék, szakmai látogatások szervezésében. Valami akadályoz, valami visz- szahúz bér nünket. Talán néhány szülő elavult nézete tartja vissza a fiatalokat. Van például egy idős bácsi, aki a tsz megalakulása óta a tehenészetben dolgozik. Kiváló szocialista brigádtag. Jó kedélyű, mindig tréfál a fiatalokkal, de ha a három lányáról van szó ... Még azt sem engedi meg nekik, hogy nyáron munka közben fürdőruhára vetkőzzenek. Ezek a lányok szórakozni, kirándulni sohasem jöhetnek. Pedig nem lenne nehéz a három lány apjának bebizonyítani, hogy egy-egy KISZ-kirándulás nagyon kedves, szórakoztató esemény. Biztosan megváltozna a szemlélete, ha a fiatalokkal együtt ő is autóbuszra ülne, s látná, tapasztalná: szórakoztató, jó dolog az ifjúság közös ki- i’ándulása. Kérjék meg erre egyszer, hívják el egy kirándulásra. Későre jár, elbúcsúzom, Halász Lászlótól... Ülök az asztalnál, fehér papír előttem, gondolkodom: miként jellemezhetném a harminckilenc éves titkárt? Közhely nélkül leírhatom, a gondolkodására, tevékenységére illik: nem a kor határozza meg a fiatalságot... Tárnái László
