Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-16 / 63. szám

Csak az I. Kecskeméti Dózsa—BKV Előre 1:0 (1:0) Kecskemét. 3000 néző, vezette: Emsberger. K. Dózsa: Gór — Oláh, Diószegi, Kreidli — Francz- kó. Lutz — Bánhídi, Lódi, Czéh (Dobó), Tatár, Bala­toni. Edző: Szigeti Ferenc. BKV Előre; Rothermel — Juga, Tordai. Tuba, Csider — Martonosi, Povázsai, (Sashegyi) — Kékesi, Ko­vács, Kisutzky, Kalmár. Edző: Anda László. Tavaszi napsütésben a Széktói Stadionban került sor az első hazai mérkő­zésre. A pálya talaja elég­gé mély volt, a játékosok sokat csúszkáltak az első percekben. A hazai csapat kezdte a játékot, s mind­járt meleg helyzet alakult ki az Előre kapuja előtt. Czéh elől merész előrevető- déssel mentett Rothermel. Támadásban maradt a Dó­zsa és a 6. percben Bala­toni előtt nyílt gólszerzési lehetőség, de a szélső kezét érintette a labda. A 8. perc­ben Czéh—Lutz—Tatár ak­ció végén Tordasi az utolsó pillanatban becsúszó szere­léssel mentett. Két perccel később Lutz kapásból bom­bázott a léc mellé. Nagy tapsot kapott a közönségtől. Nyomasztóvá vált a ha­zaiak fölénye. Az Előre-vé- delem keményen védeke­zett, s ki merre állt, arra rúgta a labdát. A 15. perc­ben Franczkó lövése suhant 1. Ü. Dózsa NB L 17 10 4 3 47-18 32 2. Vasas 17 11 2 4 40-14 30 3. FTC 17 8 5 4 26-13 29 4. MTK 17 7 8 2 30-21 29 5» Honvéd 17 8 4 5 30-19 27 6. Csepel 17 4 9 4 17-18 23 7. DVTK 17 7 4 6 18-29 23 8. Pécsi D. 17 4 9 4 17-16 22 9. SBTC 17 7 5 5 27-25 21 10. Tatabány. 17 6 4 7 22-21 20 11. Rába ET. V 8 2 7 19-21 19 12. Videoton 17 á 8 5 14-18 19 13. Haladás 17 S 4 8 22-30 17 14. Komló 17 4 4 9 18-31 14 15. Dunaújv. 17 2 4 11 13-35 12 16. SZEOL. 17 2 2 13 10-41 7 A LABDARÚGÓ NB I. B ÁLLASA 1. Egyetért. 19 12 7 — 28- 6 39 2. Eger 19 10 6 3 27-12 31 3. K. Dózsa 19 8 6 5 20-17 29 4. MÁV D. 19 9 4 6 19-13 28 5. Oroszl. 19 8 4 7 26-21 27 6. Pécsi B. 19 5 7 7 18-26 26 7. Bp. Sp. 19 5 7 7 17-19 25 8. ZTE 19 7 5 7 25-21 24 9. Békcs cs. 19 7 4 8 21-21 24 10. FÖSPED 19 4 7 8 17-23 24 11. G.-MAV. 19 6 7 6 22-23 23 12. Debrecen 19 7 6 6 20-19 22 13. BVSC 19 7 5 7 27-32 20 14. Szív. M. 19 6 6 7 13-19 20 15. Ózd 19 6 4 9 19-27 19 16. Szolnok 19 5 5 9 17-26 19 17. Várpal. 19 4 8 7 19-18 17 18. BKV Éld. 19 4 4 11 8-21 15 T otónyeremények A 11. héten 23 darab 13 találatos szelvény volt, a nyeremény egyenként 35 049 forint. Ebből 13 plusz 1 ta­lálatos szelvény 6 darab, a nyeremény és a jutalom együttesen egyenként 171345 forint. 12 találatot 499 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 1077 forint. 11 találata 5137 fogadónak volt, nyereményük egyen­ként 105 forint. A 10 ta­lálatos szelvények száma 29 672 darab, ezekre egyen­ként 37 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoz­tató jellegűek. A telitalálatos szelvény: x, 2, X, 1, 2, X, I, x, 1, X) lj x, 2) 1. a kapu fölé. A 20. percben már azt hittük, gólt ér el a Dózsa, de Lutz mes­terien benyesett szabadrú­gását Rothermel bravúro­san hárította. Két perc múlva pedig Tatár bombá­zott az Előre kapujára, de a kapus ezt is szögletre ütötte. A 25. percben végre a hálóba került a labda. Egy erőteljes Dózsa-ro- ham végén Lódi a hálóba lőtt, de Emsberger nem adta meg a gólt. Sza­bálytalanságot látott a lö­vés előtt. A 30. percben Balatoni sze­rezhette volna meg a ve­zetést. de a földön fekvő ka­pus fölött nem tudta a lab­dát a kapuba továbbítani. A vendégek csak szórvá­nyosan jutottak el a kecs­keméti kapu elé. Már azt hittük, gól nélkül telik el az első félidő, amikor még egy rohamra indult a kecs­keméti támadósor. A 43. percben szabályta­lanul szerelt az Előre-vé- delem. A bal oldalról Lutz ívelte be az ötös tájékára a labdát. Itt nem volt Dózsa-játé- kos, viszont összefutot­tak az Előre-védők. Egy­mást zavarták, s a labda Lódi felé szállt. A csa­tár higgadtan lőtt a ka­pu közepébe. 1:0. A szünetben Szigeti Fe­renc edző a középpályások­tól azt kérte, hogy a szél­sőket jobban foglalkoztas­sák. A belső csatárokat bát­rabb kapuratörésre és lö­vésre biztatta. Igen érdekesen alakult a második félidő. A vendé­gek időnként feladták a szoros védekezést, táma­dóbb lett a játékuk. Mind­járt a játékrész elején Kal­már, majd Kékesi veszélyes lövését kellett a védelem­nek tisztázni. Az 53. perc­ben Lódi jutott lövőhely­zetbe. de kivárt, a védők szerelték. Kiegyensúlyozot­tabb lett a játék. Az 55. percben Kalmár lövése szállt Gór kapuja fölé. A 62. percben Czéh helyére Dobó jött be. A 75. perc­ben Sashegyi bombáját védte Gór. Az utolsó 10 percben ismét rohamozott a kecskeméti együttes. Ba­Á Kiskunfélegyházi Vasas és a Kiskőrös kiesett az MNK-ból Mezöfi SE—Dunaveese 2:0 (0:9) Dunavecs«, 200 néző, vezette: Gyökér, Mezöfi SE: Nizner — SebCk, Könyves, Dvorszkl — Dómján, Kovács — Padlás, Harangi, Lakatos (Zsákai II.), Szálai (Komáromi). Papp. Edző: Kri- vy Ottó. A második félidő 05. percben Papp a kimozduló kapus fölött emelte a labdát a hálóba. 1:0. A 72. percben Zsákai rr. 18 mé­terről lőtt gólt. 2:0. Jók: Ko­vács, Dómján, Papp, illetve Csapal, Szunna, Bíró. Kecskeméti TE—Kerekegyháza 1:1 (2:0) Kerekegyháza. 200 néző. KTE: Pogány — Tormási, Be­regi, Gyorsa — Pavlovics, Sző- czey — Józsa (Parádl), Magyar (Oláh), Mányokl, Kiss L, Ko­vács. Edző: Varga Béla. A második percben Kovács bal oldali beadását Magyar lőt­te a hálóba. 1:0. A 35. percben Józsa fejelt gólt szögletből. 2:0. A 70. percben Oláh volt eredményes. 3:0. Ezt követően Szőczey értékesített egy ll-est. 4:0. A 80. percben Gogolák szé­pített. 4A. Jók: Oláh, Mányokl, Szőczey, Pavlovics, illetve Go­golák, Pólyák. Kiskunhalasi MEDOSZ— Mélykúti Tsz SK 3:0 (2:0) Mélykút, 200 néző, vezette: Turcsányi. Kkh. MEDOSZ: Dőmény (Sza- lontay) — Tóth IL, Vass, Ju­hász — Kocsis, Tüske — Mé­száros n.. Lévai, Karsai (Csá- nyi), Oláh, Csermák. Edző: Vi- rágh István. A 4. percben Mészáros n. ügyes cselek után szerzett ve­zetést a MEDOSZ-nak. 1:0. Két perccel később Kocsis 20 méte­res szabadrúgásból növelte a kiskunhalasiak előnyét. 2:0. A 72. percben Lévai S:0-ra alakí­totta az eredményt. Jók: Tóth rí., Vass, Kocsis, Oláh. Illetve Szlrászky, Kovács I., Binszki. Bajai Vasas MTE—Oara ésa (3 iá) Gara, «00 néző, vezette: Var­gacz.- Xte = led«* M4­rlty, Zomborcsevtes (Krtmlng) — Viszmeg. Bartulov — Feke­te, Pólyák, Rizsányi, Borko- vics, Kemény. Edző: Csongor János. A bajai csapat már az első percekben magához ragadta a kezdeményezést és eredményes játékkal biztosította továbbju­tását az MNK-ban. Góllövők: Fekete '2, Pólyák. Borkovics. Jók: Fekete. Pólyák, Kemény, Illetve Molnár, Salam om Soltvadkertl TE—Fájsz 1:0 (0:0) Fájsz, 500 néző, vezette: Ge­róházi. Solt vadkerti TE: Szentkúti (Fábián) — Dobszai I., Mészá­ros, Frittman — Mesltó, Filus, Fábián (Gillch), Benkő, Bezse- nyi, Tóth, Dobszai IL Edző: Biácsi Sándor. Változatos mérkőzést vívott a két csapat. A találkozó sorsa a 85. percben dőlt el, amikor Fi­lus 23 méteres lövése Déblcsen irányt változtatott és a hálóba vágódott. 1:0. öngól. Jók: Fi­lus, Mészáros, Tóth, illetve: Déblcs, Kollár. Jánoshalmi Spartacus— Kiskőrösi Gépjavító 2:2 (2:0) Jánoshalma, 500 néző, vezet­te: Brúder. A 10. percben Fenyvesi *5 méterről lőtt gólt. 1:0. Egy perccel később Csermák nö­velte a Jánoshalma előnyét. 2». A második félidő 52. per­cében Szentgyörgyi L szépített. 20. A 60. percben Kállai n. egyenlített ll-asből. 2:2. Jók: Csermák, Fenyvesi, illetve Kál­lai L, Szlovák IL, Szentgyör­gyi L Kecskemét) Fémmunkás— Kiskunfélegyházi Vasas 1:0 (1:0) Kecskemét, Széktói Stadion edzőpálya, 100 néző, vezette: Sólymost, A 36. percben Bakos lövése a kiskunfélegyházi védőkről Csil­lag elé pattant akt hálóba lőt­te a labdát. l:fl. A gól után a V8§ss támadott többet, de heiyzetaitnaro tudta kihasznál­ni, Jók: Bakos, Pallossá r, Ba­ké, Bernde II., illetve iauahány, cserkó (a wszörf lesebws), m&’s ' " ............. t Iatoni, majd Tatár került jó helyzetbe, de a védők felszabadítottak, majd két kecskeméti támadás akadt el lesállás miatt. A K. Dózsa győzelme feltétlenül megérdemelt. Lényegesen többet táma­dott — különösen az első játékrészben — több nagy gólhelyzet maradt kihasz­nálatlanul. Az Előre szoros védeke­zése láthatóan nem „íz­lett” a kecskeméti csa­tároknak. A kapuban Gór ismét hi­bátlanul védett. A hátvéd­hármas szünet után időn­ként nagy munkát végzett, Diószegi a mezőny legjobb­ja volt. Franczkó és Lutz az első félidőben nagyon jól, szünet után mérsékel­ten játszott. A csatársor nem tudta megismételni múlt heti szellemes, gólra- törő játékát. A vendégegyüt­tesből Rothermel, Tordai, Tuba, Kékesi és Kalmár játéka emelkedett ki. Emsberger higgadtan, nagy körültekintéssel ve­zette a kemény, de sport­szerű mérkőzést Kosárlabda Kecskeméti Petőfi—BSE 60:58 (28:25) Bp. Városmajor 200 néző, vezette: Puhr, Mihá­ly ovszky. K. Petőfi: Kovács (20), Pajor — Farkas (9) — Csányi, Csikai (14). Csere: Tóth (9), Gál (6). Vasvári (2). Edző: Guóth Iván. Nehezen lendült játékba a két csapat. A BSE ragad­ta magához a kezdeménye­zést és 4—8 ponttal veze­tett. A félidő közepén, jött fel a Petőfi. A 15. percben egyenlítettek, majd a fél­időig 3 pontos előnyt is szereztek. A szünet után a Petőfi kezdett jobban és már 8 ponttal vezettek. A BSE egészpályás letámadásra tért át és egyenlített. Hal­latlanul izgalmasak voltak az utolsó percek. Egy perc­nél a BSE előnye 3 pont volt. Tóth dobott kosarat és 37 másodpercnél 1 pon­tos BSE-vezetésnél bünte­tőhöz jutott a Petőfi. Tóth az egyiket bedobta. A BSE- nél volt a labda és Ge­deon nem talált be. Gál szerezte meg a lepattanó labdát és Csikai távoli do­bás a lefújás előtt 5 má­sodperccel hullott a BSE- kosarába. Ezzel ismét ra­gyogó győzelmet aratott a kecskeméti csapat. A csa­patból Kovács — bár ket­ten is fogták — a mezőny legjobbja volt. Farkas és Csikai tűnt még ki. A töb­biek jól védekeztek. Bajai Bácska Posztó­Oroszlány 86:64 (36:38) Kiskunfélegyháza, vezet­te: Gyimesi, Nagy II. Az első félidőben nagy volt a küzdelem és megle­petésre az Oroszlány veze­tett. A szünet után a Bács­ka pontosabban dobott és megérdemelt, biztos győzel­met aratott. Ld.: Karácsonyi 23, Rát- vay 22, illetve: Szabó 21. MTK—Kecskeméti Dózsa 75:55 (37:24) NB I. női. Budapest. Az 5. perc után elhúzott az MTK és előnyét fokoza­tosan növelte. Ld.: Nagy 20, Köpflné 16, illetve: Magyar 18, Kiss 12. Kecskeméti Dózsa— Szigetvár 73:71 (38:37,66:66) NB I. női. Pécs. Vezette: Gergely, Berendi. A Dózsa csapata a szom­bati MTK-mérkőzés után éjszaka érkezett meg Pécs­re. Pihenésre nem sok idő jutott, a csapat mégis lé­nyegesen jobban játszott mint az előző napon. Vál­tott vezetéssel telt az első félidő. A szünet után a Dó­zsa 10 ponttal is vezetett, de az előny fokozatosan csökkent, sőt a befejezés előtt 10 másodperccel 1 pontos Dózsa-vezetésnél a Szigetvár 2 büntetőhöz ju­tott: Szerencsére csak az egyiket dobták be és így hosszabbításra került a sor. Ebben a Dózsa vezetett és végül idegenben sikerült az idei első győzelem. A csapat most kitűnően védekezett és fegyelmezet­ten játszott. Magyar (25) és Kiss (14) tűnt Isi eredmé­nyességével. Hatalmas küzdelem, Fémmunkás-győzelem KECSKEMÉTI FÉMMUNKÁS—HONVÉD STEINMETZ SE 13:9 Kecskemét, 500 néző, ve­zette: Cseh és Pogány. A Fémmunkás első idei hazai mérkőzését nagy ér­deklődés kísérte. Monda­nunk sem kell, hogy a te­rem ismét szűknek bizo­nyult. A közönség nagy­szerű és izgalmakban bő­velkedő összecsapásokat láthatott A vendégek kezd­tek jobban és egymásután két győzelmet és egy dön­tetlen eredményt értek eL Meglepetésre a bírák Or­bán II-t látták vesztesnek Jerzsabek ellen. Jól küz­dött Görög és az először bemutatkozó Kovács Fe­renc. 5:5-re alakult az ered­mény, amikor Vígh János mindössze egy percet töl­tött a szőri tóba S első íz­ben juttatta vezetéshez a Fémmunkást. Ezután újabb két hazai vereség követke­zett. 1 Az izgalom ekkor hágott a tetőfokára A jónevű Cso­ra esélyesként lépett szőri- tóba a kisebb tapasztalat­tal rendelkező kecskeméti Bállá ellen. Bállá okosan küzdött, a rohamozó ellen­fele előtt ellépett, majd ütött. A 2. percben egy Balla-ütés nyomán Csora a földre került. A bíró nyolcat számolt a verseny­zőre. A következő pillana­tokban újra támadott a pé­csi versenyző és belero­hant Bállá öklébe. A ver­senyzőt a biró kiszámolta, s csak hosszú orvosi ápolás után tért magához. így ala­kult ki a kecskemétiek számára nagyon kedvező 13:9-es végeredmény. Eredmények: (elől a kecskeméti versenyzők). Papírsúly: Róka a III. menetben döntő fölénnyel veszt Vekszlivel szemben. 0:2. Légsúly: Orbán II. pontozással veszt Jerzsa­bek tői. 0:4. Harmatsúly: Asztalos—Zomi döntetlen. 1:5. Pehelysúly: Görög el­len Mészárost a III. menet­ben sorozatos szabálytalan­ság miatt leléptették. 3:5. Könnyűsúly: Kovács F. a II. menetben döntő fölény­nyel győz Forrai ellen. 5:5. Kisváltósúly: Vígh II. ellen Bárfai edzője az I. menet­ben feladta. 7:5. Váltósúly: Virághot a II. menetben sorozatos szabálytalanság miatt Konyha ellen lelép­tették. 7:7. Nagyváltósúly: László ellen pontozással győz Pászti. 7:9. Közép­súly: Csőke ellen Csabait a II. menetben sérülés miatt leléptették. 9:9. Félnehéz­súly: Kiss pontozással győz Horváth ellen. 11:9. Nehéz­súly: Bállá az I. menetben kiütéssel győz Csora ellen. 13:9. AZ NB I B ALLASA, A. CSOPORT 1. K. Fémm. 2 1 1 — 23:19 3 2. Stein. SE 2 1 — 1 22:22 2 3. MGM Debr. 2 — 1 119:23 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom