Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-13 / 61. szám
Köszönetnyilvánítás. — Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. az ÁFÉSZ Igazgatóságának, akik drága jó édesanyám, nagyanyánk özv. Pajdusák Andrásné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek és ezzel is igyekeztek nagy fájdalmunkat enyhíteni, özvegy Kis- honthi Lajcsné és családja, Jánoshalma. 395 Apróhirdetések GYASZHlR Fájdalommal tudatjuk, hogy szereteti édesapám, apósom, nagyapám Kovács János a Kecskeméti Csemegebolt dolgozója 61 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése folyó hó 15-én hétfőn du. 14 órakor lesz a kecskeméti új köztemetőben. Gyászoló család. 1395 SZÉÍ3 kombinált szekrény eladó. Kecskemét, Arany János u. 4. in. eun. 1, sz._________9009 JÓ karban levő, Ö00-as Trabant eladó. Tóth István, Szakmár, Felsőerek 86 szám. GO KOMPLETT központifűtés berendezés eladó, új állapotban. Érdeklődni Fájsz, Bajcsy-Zsi- ;n,szky utca 7. Postaépület. 3—16 óráig.____________________62 BAJÁN belvárosban, háromszobás ház, kettő szoba, konyha, pince azonnali beköltözéssel, készpénzért, sürgősen eladó. Érdeklődni; Szűcs JCárolynénál, Attila u. 25.__________225 ELADÓ Sükösd. Templom u. 13. szám alatti családi ház, 200 négyszögöl telekkel. Beköltözhet__________________________241 NAPOSKACSA, előnevelt kacsa állandóan kapható. Dusnok, Víziszárnyastelep.______247 ELADÓ Imrehegy, Tüskös 102. szám alatt beköltözhető tanya, 1900 négyszögöl gyümölcsössel, felszerelésekkel. Érdeklődni a helyszínen, Sendula Fér énen énál._______________ 302 MOST vizsgázott. 403-as Moszkvics szeméi vgénkoesi kitűnő állapotban eladó. Sükösd. Dózsa György út 48. Telefon; 17, 251 VOLKSWAGEN 1200-as személygépkocsi februárban műszakilag vizsgázott, kifogástalan állapotban eladó. Nagy Sándor, Baja, Dózsa György út 11. földsz. 1._____________253 FRISSEN vizsgázott és generá- lozott, ötszemélyes Slmca Aronde elaaó. Dr. Csabai, Tázlár.____________________________278 ELADÓ lovas permetező, lóval együtt. Soltvadkert, Bocskai u. 42.__________________ 379 90 DB juh elköltözés miatt, sürgősen eladó, áron alul. Szabó B. József, Kiskunhalas, Zsana 107.________________________297 ELADÓ beköltözhető lakóház, két család részére is alkalmas. Vállalatnak szolgálati lakásnak is megfelelő. Érdeklődni lehet a helyszínen: Kiskunhalas, Dé- káriy Árpád utca 9. 203 BALATONFÖLDVAR, Báthori u. 22, nyaraló, SCO négyszögöl telekkel, teljes berendezéssel, sürgősen eladó. Kecskés, Kiskunhalas, Szilády u. 26,_____900 VOLGA személygépkocsi eladó. Kalocsai Állami Gazdaság. — Ügyintéző: Tóth Lajos, telefon; 220, 11. 394 KIFOG AST ALAN 601-es Trabant eladó. Megtekinthető vasárnap, Karcag, Madaras! u. 40., telefon: 496. 400 KISEGÍTŐ plakátragasztőt felveszünk, lehet nyugdíjas is. Jelentkezés : Magyar Hirdető Kecskemét, Lutherudvar. 1396 PLAkATRAGASZTöT keresünk 8 órás munkaidőre, jelentkezés: Magyar Hirdető kirendeltsége, Kecskemét, Lutherudvar 8—10-ig, du. 2—4-ig. 1397 AZ MSV Hungária Jacquard Szövőgyára (Budapest, XIX., Corvin krt. 5—13) azonnalra felvesz 16. évet betöltött lányokat és fiúkat, feLső korhatár 30 év. Következő feltételekkel: szövő átképzős munkakör, a tanulási idő 3—6 hónap. Tanulási időre ingyenes lakást és ebédet biztosítunk, havonta egyszer ingyenes hazautazást, 3 szombatból 2 szabad, textiljuttatás, nyereségrészesedés. — Jelentkezés személyesen, vagy írásban a gyár munkaügyi osztályán Budapest, XIX., Vörös Hadsereg u. 36. sz. Telefon: 472-117. 64 TITKÁRNŐI állás betöltésére pályázatot hirdet kecskeméti ipari vállalat. Követelmény í gyors- és gépírói képesítés, lehetőleg több éves gyakorlattal. — Leveleket „Jó munkaerő 220 876” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérünk. 1233 FÉLNAPOS kisegítő munkára nyugdíjas munkaerőt felveszünk. Moziüzemi Vállalat, Kecskemét, Lutherudvar. 1258 ÉRETTSÉGIZETT férfi dolgozókat 20—35 éves korig segédművezető és művezető munkakörbe felveszünk és betanítunk. Tanulási idő: kb.: 6 hónap, mely Budapesten történik. Betanítás után a Kiskunhalasi szövődébe lesznek foglalkoztatva. Jelentkezés: Magyar Pamutipar, Kiskunhalasi Telepe, Kiskunhalas, Körösi út 19. 254 GÉPÍRÓT egész napos munkára, azonnal felveszünk. Moziüzemi vállalat, Kecskemét, Lutherudvar. 1259 A VÍZÜGYI Építő Vállalat Kecskeméti Főépítésvezetősége takarítónőt keres. Minden héten szabadszombat. Jelentkezés: Kecskemét, Thököly u. 34, irodavezetőnél. 1369 FELVESZÜNK gyakorlott anyagkönyvelőt, gép- és gyorsírni tudó adminisztrátort. Jelentkezés: de 8-tól du. 15 óráig. MEZŐGÉP Baja, Szegedi út. 257 PÉNZ- és hitelügyi előadót megfelelő képesítéssel és gyakorlattal keres a Kiskunfélegyházi Építőipari Szövetkezet. 489 FIGYELEM! S általános iskolai végzettséggel rendelkező 15—17 éves fiatalokat kőműves, ács, tetőfedő és burkoló tanulókat felveszünk. A vidéki tanulókat munkásszálláson helyezzük el, részükre napi háromszori étkezést, havi egyszeri hazautazást, munka- és védőruhát biztosítunk. A szakmák iránt érdeklődő fiatalok előzetes jelentkezését a tanév befejezése előtt is elfogadjuk. FAVORIT Építőipari Ktsz Budapest, XI., Soproni út 149. sz. Megközelíthető:. Móricz Zsigmond körtértől a Fehérvári úton. Albertfalva kitérőig bármelyik villamossal. Telefon: 252-240. 402 BARANYA—TOLNA megyei Téglaipari Vállalat azonnalra keres a bátaszéki új téglagyár nagy beruházásához építési ellenőrt, építészmérnöki, vagy technikusi képesítéssel, kivitelezési és ellenőri nagy gyakorlattal, valamint mélyépítő technikust legalább 8—10 éves gyakorlattal. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán (Pécs, Mártírok u. 12.). Bérezés megegyezés szerint. Bátaszéken vagy környékén lakók előnyben* 329 A KISKUNFÉLEGYHÁZI Építőipari Vállalat pályázatot hirdet: munkaügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. Feltételek: közgazdasági egyetemi képzettség, legalább 5 éves munkaügyi gyakorlat, vagy középfokú végzettség, 10 éves építőipari munkaügyi gyakorlattal. Könyvelői munkakör betöltésére: közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkező dolgozót. Gyors-, gépírói munkakör betöltésére, legalább ötéves gyakorlattal rendelkező dolgozót, fizetés megegyezés szennt. Kiskunfélegyházi Építőipari Vállalat, Izsáki út 16/a. Telefon: 175. 475 ÉPGÉP Kisgép Gyára (Vibrátor) Kalocsa felvételre keres: esztergályos, marós, köszörűs, lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat, betanított lakatosokat és darabolókat, valamint segédmunkásoKat* — Bérezés megegyezés szerint. Kedvezményes: 44 órás munkahét, minden második héten szabadszombat, vidékiek részére utazási 1 költséget térítünk, saját üzemi konyhán ebédet biztosítunk, továbbá egyéb juttatást. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál. 381 MEZŐGÉP Vállalat solti gyáregysége felvételre keres lakatos, hegesztő és forgácsoló szakmunkásokat. Ugyancsak felveszünk lakatos és forgácsoló műhely vezetésére, gyakorlattal rendelkező technikusokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a gyáregység főmérnökénél. 397 A BAJAI Városgazdálkodási Vállalat köztisztasági részlege segédmunkásokat és rakodókat felvesz, kedvező feltételekkel, teljesítmény bérezéssel. Jelentkezés: Kis* Sándor részlegvezetőnél. Baja. Kenderes u. 7. sz. alatt. 231 AZ ALFÖLDI Cipőgyár (Kecskemét, László Károly utca 16.) felvételre keres víz-, központi- fűtésszerelő szakmunkást, jelentkezés: a vállalat üzemfenntartási osztályán. Fizetés megegyezés szerint. 1360 VOLÁN 9. sz. Vállalat felvesz 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezőket jegykezelő munkakörbe, érettségizett női jelentkezőket adminisztratív munkakörbe, valamint gép- és gyorsírót. Jelentkezés: a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, Kecskemét, Csáktornyái utca 1—6. 1361 VOLÁN 9. sz. vállalat felvesz hivatásos jogosítvánnyal rendelkezőket tehergépjármű ill. autóbusz-gépjárművezető munkakörbe. Jogosítvánnyal nem rendelkezők részére gépjármű- vezetői tanfolyamokat szervez egész évben. Kecskeméten és Baján vállalati költséggel. Jelentkezés: a vállalat személyzeti és oktatási osztály, Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. 1363 ÉPÍTÉSZTECHNIKUST és gépírót keres felvételre Kecskemét, Városi Tanács V. B. Építési és Közlekedési Osztálya. Jelentkezés r Kecskemét, Kossuth tér 1. I. em 47. szám alatt. 1334 A BACS-KISKüN megyei Műanyag- és Gumifeldolgozó Vállalat pályázatot hirdet jogtanácsos munkakör betöltésére. Jelentkezés személyesen, vagy írásban (önéletraizzal, a fizetési igény megjelölésével és az eddigi működési kör leírásával) a vállalat központjában: Kalocsa, Gombolyagi út 1. sz. alatt. 377 ÜJ Tava«w Mg Tsz Lászlófalva. felvételre kere« villanyszerelő és mezőgazdasági génszerelő szakmunkások:^. Jelentkezés a I szöveíkezet központjában, Lász- i lófalván. 370 RAKTÁRI segédmunkást és gépkocsirakodót azonnali hatállyal felveszünk. Jelentkezni lehet Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat. Kecskemét, Kossuth tér 1, félemelet 3. 398 A GVM Bajai Készülékgyára pályázatot hirdet főmechaniku- si munkakörre. feltételek: egyetemi, vagy felsőfokú technikusi végzettség. Legalább 5 éves szakma» gyakorlat. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: naponta «—14 óráig, az üzem személyzeti osztályán. Lakást nem tudunk biztosítani. 221 BIZALMAS munkakörbe érettségizett, gépírni tudó női munkaerőt keresünk felvételre. Jelentkezés: Vízmű Vállalat titkárságán, Kecskemét, Izsáki út 13. 1236 A KECSKEMÉTI Konzervgyái nyersanyagátvevőket keres a felvásárlási szezon idejére. Jelentkezhetnek zöldség- és gyümölcsátvevői gyakorlattal és tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező dolgozók. Fizetés a vállalati kollektív szerződés szerint. Jelentkezés írásban vagy személyzeti osztályon. Kecskemét, Szolnoki út 35. 779 ÜTBURKOLOKAT, kőműveseket, ácsokat keresünk felvételre a megye területén, változó munkahelyre közlekedési és mélyépítési munkáinkhoz. Jelentkezés: Közúti Építő Vállalat I. sz. Építésvezetősége Kecskemét Szentistvánváros 6. II. sz. Építésvezetőség Kiskunhalas, Felszabadulás u. 1. in. sz. Építésvezetőség, Baja, József Attila u. 32. IV. sz. Építés- vezetőség, Dunavecse, Bacsó Béla u. 1. 992 DÖMPER- és gépjárművezetőket, autó-motorszerelőket, takarítónőket és gyors- és gépírót keresünk felvételre. Jelentkezés: Kecskemét, Közúti Építő Vállalat. Kecskemét, Bocskai u. 5. gépészeti vagy munkaügyi osztály. 991 KALOCSAI VÁROSI Tanács Építőipari Költségvetési Üzeme építészmérnököt keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Szükség esetén lakást biztosítunk, jelentkezés: Mód Béla üzemvezetőnél, személyesen, vagy írásban, Kalocsa, Béke utca 17. szám alatt. 1181 KÖZGAZDASAGI technikumi érettségivel, vendéglátóipari szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező férfi munkavállalót keresünk felvételre, előadói munkakörbe. Jelentkezés írásban „Erkölcsi bizonyítvány szükséges 220 966” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 1271 MÁV Kiskunhalasi Állomás Főnöksége felvételt hirdet érettségizett férfiak részére 18—24 életévig, forgalmi szolgálattevői munkakörbe, 8 általános iskolai végzettséggel női dolgozókat 18—39 életévig jegyvizsgálói munkakörbe, férfi dolgozókat 18—40 életévig, kocsirendezői, váltókezelői és vonatfé- kezői munkakörökbe. Illet- ményruha és menetkedvezmény a felvételtől biztosítva. Jelentkezni lehet hivatalos idő alatt az állomá* főnökség személyzeti és munkaügyi csoportjánál. 264 16 ÉVET betöltött lányokai szövőnek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1050,— Ft bruttó fizetést és napi 1,— Ft-ért ebédet biztosítunk Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk Jelentkezés. írásban a P. T. M Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán Budapest. XIII., Szekszárdi út 19-25. 92 ELADÓ kétszobás, konyhás ház, mellékepületekkel, szőlővel. üzv. Tóth 1st várni e, Kospáhl, L kér. 32._____________9893 601-ES Trabant Combi küogas- talan. állapotoan eladó. Érdeklődni leltet: Kiskunmajsa, Ar- pád u. 27., telefon: 113. 9C07 SÜRGŐSEN eladó ház, melléképületekkel és 1517 négyszögöl szőlővel es kerttel, Felsocsaiá- nos 65. Érdeklődni: Kecskemét, Jókai utca 6.________________H66 ÚJSZERŰ állapotban Trabant eladó, CT rendszámmal. Izsák, Deák Ferenc utca 1. Járó. ______________________________1328 ELADÓ Ktskecskemét, Felső- szekló 40. szám alatt, 170 négyszögöl szőlő. kert. Érdeklődni: a helyszínen Kapáséknál, Nyilas köz.______________________1336 CSALÁDI házat vagy házrészt veszek 60 000,— Ft-ért. Leveleket: „Két személy részére 254 057” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 1359 KECSKEMÉT, Klapka utca 21. számú ház eladó. Érdeklődni: Munkácsy utca 15. Horváth. ______________________________1368 ELADÓ Lajosmizsén, Bende-fé- le szőlő. Helyieknek, részletekben is. Érdeklődni: Pinczés Gyulánénál, Lajosmizse.____1301 ELADÓ Kecskemét, Klapka utca 31. szám alatt ház, azonnal beköltözhető állapotban, nagy telekkel. Társasépítkezésre alkalmas, üzlethelyiségnek is megfelelő. Érdeklődni lehet: húsbolt, Kecskemét, Piac térem__________________________1350 VESZEK kerékpárokat, gu- miait, alkatrészeit. Miletics Boldizsár, műszaki-kereskedő, Kecskemét. Bem utca 9. 1281 ELADÓ háromszoba összkomfortos, családi ház gyümölcsössel. Kecskemét, Márlahegy 78/a. Érdeklődni: péntek, szombat, vasárnap a helyszínen. 1249 CEMENTBLOKKOT minden mennyiségben veszek. Kecskemét, Bem utca 4. Lakatos. 1228 RÉKA MIÉ, fotel, szék, fotelágy, garnitúra, ágybetét, sezlon, fizetési kedvezménnyel kapható, javítást vállal. Kecskemét, Rákóczi _út_2.__________________1207 601-ES TRABANT eladó. Baja, Hattyú u. 2. Szabó kárpitos. _______________________________240 ELADÓ neobarokk cseresznyegarnitúra 12 darabból álló, teljesen új állapotban és komplett konyhabú.or (kisipari). — Kecskemét. Szabadság tér 3. sz., második emelet, Királyházé____________________________9813 IF, IE rendszámú Skoda, Fiat 850, Wartburg személygépkocsit veszek. Levelekét „Tavasz 9850” jeligére a kiadóhivatalba. 9871 ELADÓ Büdös-tón fél víkend- ház. Osztható, kedvezményes fizetés mellett. Érdeklődni Soltvadkert, Dózsa Gy. u. 47. sz. ______________________________9877 CO rendszámú Zastavát eladom, vagy cserélek. Kecskemét, Ipoly u- i._____________9882 VELOREX kitűnő állapotban eladó. Kecskemét, Sétatér utca 12._____________________________407 NÉGYSZEMÉLYES rekamié, 2 fotel és két szék, olcsón eladó. Kecskemét. Rendőrfalu, Zentai u. 15. Érdeklődni csak délelőtt. ______________________________9895 KECSKEMÉTEN, Hunyadivárosban kétszoba összkomfortos, garázzsal épülő társasházrészemet átadnám. Leveleket: „72- ben kész” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe.______________246 GOO-AS magánjáró fűrészgép, jó állapotban eladó, külön felújított MiB-motor, ugyanott kovácsszerszám, vaspadokkal részletekben is eladó. Kiskun- halas. Mártírok útja 11. 292 KETTŐ egyszobás házrész eladó, egyik cserelakással. Kecskemét. Bezerédi utca 4. LOGO 150 KG-OS. fehér húsjellegű, hízott seitések eladók. Érdeklődni: délután 3-tól, Kecskemét, Hunyadiváros, Somogyi Béla utca L_________________1189 KITŰNŐ szülőktől tigriscsíkos boxer kölykök eladók. Érdeklődni: vasárnap délután, Kecslcemét, Borz utca 17.________1246 FIAT 850-es, kifogástalan állapotban eladó. Nagykőrös. Ceglédi öt 16. 1319 MEGOSZTVA is eladó Cserke- szőlőben. gyógyfürdőhöz közel 1540 négyszögöl szőlő, gyümölcsfákkal. Épület, víz, villany van. Kerekes Róbert, Kunszentmárton, Batthyány u. !_3._____________________________351 ELADÓ központon, utcára nyíló üzlethelyiség. Leveleket: ..Tsz-nek is 220 870” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek._______________________1227 408-AS Moszkvics személygépkocsi, jó állapotban, 56 000.— Ft-ért eladó. Szlanka, Kiskőrös, Rákóczi u 31._________1179 BAJÁN, Varga István u. 70. számú, úi családi ház riadó. Érdeklődni lehet Borz u. 6. 220 ELVESZTETTEM fekete kulcstartómat. Illő jutalom ellenében a Kecskeméti Kiadóba kérem leadni.____________________x 15 EVES kazánüzemi gyakorlattal, energetikus képesítéssel munkahelyet változtatnék. — „Kalorikus’- jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe.___________25*8 BUDAPESTI főbérleti lakásom (nagyméretű szoba, konyha, XIV., Zugló) elcserélem kecskemétire. Bővebbet vm., Üj- erdő u. 5. sz. 9881 KECSKEMÉTI, központi két szoba, nagyméretű KIK-laká- somat, budapesti központi két vagy egyszoba összkomfortosra cserélem. Leveleket „Világoö lakás” jeligére a kiadóhivatalba.___________________________9899 RÖZSATÖVEK, díszfák, ezüstfenyők, virághagymák, nagy választékban, kérjen árjegyzéket: Tóth. Budapest, Csillag- hegy, labdáigó^tlya. 337 ELCSERÉLEM Kecskemét, — Aluljáró melletii, másfélszobás szövetkezeti lakásomat, központon levő, kétszobás összkomfortos lakásért. Leveleket: „n. emeletig 220 996” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.____________________1302 EGYEDÜLÁLLÓ asszony szoba, konyha, kamrás lakást keres 5 hónapra, albérletbe. Leveleket ..Megegyezéssel” Jeligére a kiadóhivatalba.______________9846 FIATAL házaspár külön bejáratú, bútorozott szobát keres központon. Kecskemét, Bem u. 8. L em. 6. reggel 9-ig, Rigónál. 1380 Girinun Vegyes ELCSERÉLEM budapesti, egyszoba, konyhás lakásomat, kecskeméti garzonért. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Dózsa György út 19. n. em. 6. szám alatt* délután 17 órától. 1346 20 7. árengedmény CENTRUM ÁRUHÁZ 382 4 lonó tehergépkocsinkra 2 FÖ RAKODÓVAL, KAPACITÁST KERESÜNK Leveleket „2000-es” jeligére a kiadóhivatalba kérjük. 9889 4 tonnás CSEPEL D TEHERGÉPKOCSI felújított állapotban eladó: Kiskunhalas, Cserepes utca 14. 287 NÉGYÉVES bérelszámolói gyakorlattal. állást változtatnék, Kecskeméten.. — Ajánlatokat: „Fiatal” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 1388 ÉLCSERELEM Kecskemét központjában levő főbérleti kettő szoba, személyzeti szobás, gázfűtéses, összkomfortos lakásomat kétszer egyszobás összkomfortos lakásra. Leveleket „öröklakás is érdekel” jeligére a kiadóhivatalba._______9812 KÉTSZOBA összkomfortos, főbérleti lakást keresek Kecskeméten, költségmegtérítéssel. — Cím: Hajós. Pf : 5.__________218 ELCSERÉLEM kecskeméti komfortos, kétszobás lakásom, vagy Balatonakali 300 négyszögöl közművesített házhelyemet egri komfortos lakásért. Zahey Kecskemet, Villám István utca L_sz._________________________1217 VÁLLALATOK, közülietek figyelem! Siófok, FŐ úton levő, négyszobás (központifűtéses) lakásomat, irodahelyiségnek, vagy üdülőnek kiadom. Érdeklődés: Bátaszék, Vörösmarty 12. Müller.____________________401 FELVÉTELI vizsgára előkészítő tanárnőt vagy jó tanuló leányt keresek sürgősen. Leveleket: „Közgazdasági technikum 254 065” Jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 1367 KÖLTS EGMEGTÉRlTÉSSEL keres szoba, konyha, kamrás lakást magányos asszony. Leveleket „Készpénzzel fizetek” jeligére a kiadóhivatalba, 9847 20—23 CSALÁD, kisméretű kaptárban, méh-állományt vásárolnék. Értesítést kérem levélben ármegjelöléssel László János, Jánoshalma. Kossuth Lajos u. 28._______________________850 AUTÓSZERELŐ gépipari technikumi végzettséggel munkahelyet keres, szakmával kapcsolatos munkakör betöltésére. Ajánlatokat „Szakmai vezető” jeligére a kiadónlvatalba. 9867 Házassá« 22 ÉVES, 158 cm magas, házias leány megismerkedne természetet, zenét kedvelő, Intelligens férfival házasság céljából. Fényképes leveleket: „Lila orgonák 220 985” Jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 1289 Autó, motorkerékpár, kerékpár, rádió, televízió, háztartási kisgép javítását, háztartási hűtőgép garanciális javítását vállaljuk. Földelés-, ellenállásmérést végzünk. Mérték utáni cipők készítését, javítását vállaljuk. Tiszakécskei Építő és Vegyes Ktsz, telefon: 34 és 16. 107 Vállalatunk 1971. szeptember 1-ével ipari tanulókat vesz tel az alábbi szakmákba: kőműves, ács, festő, fapadlózó, hidegburkoló, géplakatos, épületlakatos, üvegező, épületasztalos, villanyszerelő, központifűtés-szerelő, víz- és gázszerelő, építőgépész, épületbádogos, valamint műkőkészitő. A vidéki fiatalokat tanulóotthonban helyezzük el, teljes ellátásukról gondoskodunk. JELENTKEZÉS: A 43. sz. Állami építőipari vállalat szakoktatási csoportjánál, Budapest, XI., Dombóvári út 19. 218