Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-19 / 42. szám
1971. február 19. péntek A statisztika tükrében Két évtized alatt 27 ezer lakás A megye lakásállománya 1949 és 1960 között mindössze 7600-zal növekedett, de később a lakásépítési tevékenység megélénkült. Az utolsó tíz év alatt közel 19 ezerrel gyarapodott a lakások száma. Ezek 70 százaléka a városokban épült. A fejlődést kedvezően segítette elő — részben OTP-kölcsönök igény- bevételével — a megye lakossága. Az 1960 óta épült új lakások 71 százaléka, magánerőből, elsősorban családi házak formájában létesült. Rontotta a helyzetet, hogy 1960 és 1969 között mintegy ötezer j használhatatlanná vált lakást kellett lebontani, de műszakilag még ennél nagyobb arányú szanálás is indokolt lett volna. Vannak kedvező tendenciák is. Javult például a laksűrűség. Míg a megye városaiban 100 lakásban 1960-ban 350-en, 1970. január 1-én átlagosan csak 309-en laktak. A községekben a 100 lakásra jutó lakók száma 342-ről 300-ra csökkent. A megye 303 fős átlagos laksűrűsége tehát kedvezőbb, mint az országos vidéki átlag, amely szerint 100 lakásban 332 lakos él. Növekedett az újonnan épített lakások nagysága és javult felszereltsége is. Az 1960-ban épített lakásoknak még csak kétharmada volt kettő és több szobás, 1969-ben pedig már 85 százaléka. A villannyal való ellátottságuk 87-ről 99 százalékra, a vízvezetékkel mértékben az egészségügyi beruházás, melynek aránya a tanácsi kommunális Villany és gáz Megyénkben 1945 előtt a városokban és mindössze 46 községben volt villany- világítás, amely a községek felét sem tette ki. A felszabadulás után nagy beruházásoknál csak 7, növekedési üteme pedig mindössze 2 százalék volt. higanygőz-lámpatestek aránya, a közvilágítási hálózat hossza pedig 26 százalékkal növekedett. A háztartások havonkénti átlagos villamos energia felHfaTARTMOKNAK ÓVHATOTT __ Mindenki a saját portáján • • • •» * A « y való felszereltségük 29-ről 60 százalékra javult. A városokban a vízvezetékkel felszerelt új lakások aránya 1969-ben meghaladta a 84 százalékot. Az országos mögött Az egy lakosra jutó kommunális beruházások értéke Bács megyében elmaradt az országos átlagtól. Az 1961—65. években átlagosan a megyében 2563 forint, míg országosan 4216 forint jutott e célokra. Az 1966—68. években az egy lakosra jutó kommunális beruházások értéke a megyében 2019 forint, országosan pedig 3122 forint volt. Az 1966—69 évek beruházásaiból a legjelentősebb részt — 36 százalékot — a lakásépítés képviselte. A növékedés üteme évenként átlagosan 9 százalékra tehető. Nem nőtt a kívánt Ilyen lesz az új víztorony v . , erőfeszítésekkel indult meg 1 a további villamosítás. Részben központi, részben községfejlesztési alapból és a lakosság hozzájárulásával 1962-ig a még hátralévő 62 községbe is bevezették a villanyt. Ez azonban nem jelenti a villamosítás befejezését. A külterületen, tanyákon élő emberek nagy része még ma is nélkülözi a villanyvilágítást. A települések közvilágításának javulását mutatja, hogy 1962 és 1969 között a községekben több mint hétszeresére, a városokban több mint kétszeresére nőtt a korszerű fénycsöves és használása pedig 16-ról 31 kilowattórára növekedett. A megye területén vezetékes gáz 1960-ban egyedül Baján volt. 1962-ben az Alföldön nagy mennyiségű és jó minőségű földgázt találtak. A fővezeték Kecskemét közelében húzódik el, így lehetővé vált a városnak a hálózatba való bekapcsolása. 1969- ben Kecskeméten már 2540 lakás volt földgázzal ellátva. Az elmúlt tíz év alatt erőteljesen fejlődött a pro- pánbután-gázellátás is. 1969-ben 81 ezer háztartásban használtak palackos gázt, közel hatszor annyian, mint 1963-ban. Víz már van — csatorna kevés A vízhálózatba bekapcsolt lakások száma a megyében 1962-től 1969-ig közel két és félszeresére növekedett. Jelentősen gyarapodott az artézi és fúrott kutakból táplált közkifolyók száma is. 1969-ben mintegy háromezer közkifolyó volt megyénk területén, közel háromszor annyi, mint hat évvel korábban. . A megyében 1961 végén 205 kilométer volt a vízvezeték-hálózat hossza, u^anakkor a csatornahálózaté csak 70 kilométer. Ez utóbbi 1960-tól 1965-ig mindössze 30 kilométerrel bővült, a következő négy évben azonban több mint 64 kilométer hosszú csatornát építettek. A megye településeinek jelenlegi csatornázottsága a jelentős fejlődés ellenére sem kielégítő, és nem felel meg a korszerű igényeknek. A fürdőszobával nem rendelkezők részére igen fontos, hogy a településen tisztasági fürdő legyen. 1969 végén az öt városban és mindössze 9 községben volt tisztasági fürdő, ösz- szesen 855 hellyel. Ilyen tekintetben még sok a tennivaló. Dr. Sántha Józsefné Leírtuk már nem egyszer: falvaink nagy része rohamosan városiasodig Sokszor nem is annyira külsőségeiben, inkább igényeiben. Ez egyebek között azt jelenti, hogy a szolgáltató hálózat fejlődése képtelen lépést tartani a hatványozódó követelményekkel. Holott statisztikák bizonyítják, hogy a falusi lakosság fogyasztási skálája mindinkább közeledik a városon élőkéhez. Hogy csak néhány alapvető tényezőre utaljunk: a falusiak építkeznek, háztartási gépeket vásárolnak, gépjárművekkel gyarapodnak. Mindez feltételezi a helyi építő- kapacitás, továbbá a javító-karbantartó részlegek fejlesztését. Ahol a kisipari szövetkezetek lassabban mozdulnak a szükségesnél, ott többnyire a helyi tsz- ek jótékony kezdeményezése tapasztalható. Méltán, hiszen manapság már minden valamirevaló közös gazdaságban töb- bé-kevésbé jól felszerelt gépműhely található. Egyértelműen üdvözölni lehet, ha itt a tagság részére is végeznek szolgáltatást. Ügyszintén azt is, ha az építőbrigádok nemcsak istállókat hoznak tető alá, de a tagság részére családi házak kivitelezését is vállalják. Sőt, mindezt megtehetik a faluban élő kívülállók részére is. A baj ott kezdődik, ha ezen a ponton nem tudnak — vagy nem akarnak — megállni a gazdaságok. Hanem — vérszemet kapva a kezdeti sikerektől — távoleső helységekben vállalnak munkát, sőt még a segédüzemi részlegeket is áttelepítik. Azzal, a tagság előtt is kinyilvánított, vermes reménykedéssel, hogy „most fogjuk meg az isten lábát ...” S nem sokkal ezután értetlenül csodálkoznak, hogy a kezdeti haszon elapad, sőt nyereség helyett inkább ráfizetést kell elkönyvelni. Mert ilyen esetben egyik napról a másikra kiütközik a technikai felszereltség, továbbá a szakértelem hiányossága, az ellenőrzés, az anyagellátás kuszává, áttekinthetetlenné válik, s azt is meg kel) mondani, hogy az indokoltnál jóval magasabb bérek kifizetése sem használ az ügynek. De ne csak általánosságban beszéljünk! Kecskemét leninvárosi bérházainak lakói hosszú történetekkel tudnának előállni a gázfűtés felszerelését illetően, amit az egyik kiskőrösi járásbeli tsz vállalt el. Még a múlt cv augusztusának végén felvonult, ám még január végén is a hideg cserépkályha mellett dideregtek az egyik ház lakói, már ott, ahol nem dobták ki a cserépkályhát ... A kérdés persze úgy is felvetődik, hogy miért nem az ilyen munkára alkalmasabb vállalat, vagy szövetkezet fejleszti gázszerelő részlegét. Más: összerombolt falusi középületek és épületfelújítások tudnának regélni a negyedik vagy ötödik faluból odavetődött tsz-építőbrigádok lelkiismeretlen, hanyag munkájáról. Az érdekes az, hogy ugyanezek az együttesek a saját falujukban megbízható, korrekt munkát végeznek — az ismerősök, barátok, rokonok évtizedekre szóló utólagos „meójának” súlya alatt. Az ilyen kalandokból keserű szájízzel ébrednek a tsz-ek — és százezrekre rúgó veszteséggel. Okulnak is — immár a saját kárukon. Ám a mostanában „kezdeményezők” sem mennek a szomszédba a képtelennél képtelenebb ötletekért. Az egyik Duna menti tsz például nemrégiben ablakpucoló segédüzemet kívánt létrehozni — Kecskeméten. Itt toborozták volna az alkalmazottakat is. A városi hatóságok elővigyázatosságán múlott, hogy kérelmükkel eltanácsolták őket. Elöljárójában a tsz-ek helyi szolgáltató kedvét, kezdeményezéseit dicsértük. S ennek kiszélesítésére buzdítanánk továbbra is. De csak — helyben! Amíg ugyanis jócskán van söpörnivaló a saját portán, addig teljesen felesleges és célszerűtlen távoli portákat felkeresni. H. D. Kibírjuk holnapig Hírül adtuk már. hogy a Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalat dolgozói a kecskeméti Budai kapunál létesítendő 3000 köbméteres víztorony számításait megelőző műszaki tennivalóit végzik. Mint megtud tűk, a Benkó Ferenc tervei alapján készülő monu mentális építmény kiviteli tervei jórészt már késze állnak. Érdekesség egyébként, hogy a sokoldalú tor vezői munkát a Gépipari és Automatizálási Főisko’ számítógépei is segítik. Képünk már a jövőbe muta ilyen lesz elkészülte után Kecskemét új víztornya. (Tóth Sándor felvétele) Akkor már harmadik napja alig ettünk. — Szerezzünk valami harapni valót! — indítványoztam Tóninak, amint fáradtan beverésztünk a padláson. Friss széna helyettesítette az ágyat. Tóni erőt akart önteni belém. Jobban bírta az éhséget nálam. Ezt mondta: — Kibírjuk holnapig. Csak feküdtünk hát toI vább. az átmelegedett tető- ] cserepek alatt, néztük az egyre megnyúló árnyakat, hallgattuk a falu zaját: ’okérnvikorgást, kutyacsa- h last a tyúkok károgását, n dacok röfögését, asszony- ” hálást. '^gysZercSak Tóni felkerekít, azt mondta átmegy •.zomszédba. A szomszédék lányával „szűrte össze a levet” tegnap este óta. Délelőtt az a lomáson, rakodás közben elmesélte a tegnapi este részleteit. A pikánsabb részleteket is. Akkor megkérdeztem tőle: — És lelkileg? Milyen? Jót nevetett ezen a kérdésen. Átment hát a szomszédba. Ott maradtam egyedül ismét, fejem alatt zsibbadó tenyeremmel, éhesen korgó gyomrommal és messzire űzött álmaimmal. „Kibírjuk holnapig” — csengett visz- sza bennem a biztatása, és félhangosan motyogtam magamnak: kibírjuk, persze. Hisz holnap fizet a vasút, ahová egy hete beálltunk rakodónak, nagy „világcsavargásunk” közepette, céltalan utunk egyik állomásán, ebben a déldunántúli faluban. Nem sokkal a háború után történt. Hős nékoszis- ták, összevesztünk a szerintünk „dekadens” polgári kollégiumi vezetéssel, s bosszúból a világgá menést választottuk. Persze közrejátszottak ebben másfajta csalódások is. Három hete kóboroltunk már Aludtunk a szeptember végi ég alatt kukoricaföldön, dinnyét loptunk, áztattuk a lábunkat a Su- govicában, betévedtünk falusi lakodalomba... Elmélázásaimban egyre megzavart az éhség. Köve-- telőzött, lázadozott a gyomrom. Egyszercsak hallom a szomszédasszony hangját: — Vegyen még, Tónikám! Talpraugrok, s máris mozdul az egyik cserép a feléjük eső oldalon. A ha- sadékon át látom, hogy egy tálból valami süteményféléből kínálja társamat a lány anyja, azé a lányé, akinek délelőtt a lelkivilága felől érdeklődtem. Látom, Tóni nem kéreti magát. Vesz. És eszi. Ösz- szefutott a nyál a számban. A gyomrom majdnem elordította magát, hogy „itt vagyok ám én is!” És Tónit újra kínálják, kedvesen, a lány is, anyja is. És ő vesz. És eszik. És én nézem. És megbolondulok a méregtől, hogy gyáva vagyok, mert nem rohanok le a létrán, s nem megyek oda valami ürügy- ■ gyei. Már éppen le akarok feküdni újra, hogy ne kínozzam tovább magam, amikor hirtelen azt mondja a lány anyja: — Tessék, vigyen a barátjának is! Örültem, hogy Tóni nem kérette magát, vett a süteményből, méghozzá nem is egy darabob