Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-07 / 32. szám
Mezei András: Megérkezem Múlhatatlan szomorúság: a hol-nem-volt ifjúság, szebb éveim, testvéreim, a szabadság mellvédéin továbbszolgáló katonák, testüket golyó járta át, előre holtan egy se dűl, ragyognak sérthetetlenül. Odatámasztva véresen végig a holt lőréseken, könyöklőn, kezük fegyveren, immár örökös őrhelyen, közöttük keresem magam, még tétován, bizonytalan, s mintha intenének nekem: megérkezel ? megérkezem! Falu Tamás: Rip van Winkle De szép, de szép, de szép volt a régi operett, ifjan élvezni táncot és bűvös éneket. Legmesszebb a színpadtól, s hol közel a plafon, dús királyfiként állni az olcsó karzaton. A függöny rég legördült, <■,<>&"vele a régi kor, a színlapot és kottát belepte már a por. Holt primadonna ajkán nem, zengnek már dalok, de bárhol van, ő hallja: még neki tapsolok. HIRTELEN tűnt fel irodalmunkban Sánta Ferenc a Sokan voltunk című novellájával A felfedezés a közelmúltban elhúnyt Szabó Pál érdeme volt. A híres Sánta-novellát azóta Móricz Zsigmond Hét krajcáréval emlegetik együtt. S nem ok nélküL Az azóta kiteljesedett írói út igazolta Szabó Pál örömét: „Olyan gyönyörűségemre volt az írás, hogy szinte borzongató, sírója kezét akartam fogni, hogy átsegítsem minden buktatón”, írta a Sokan voltunk című elbeszélés kapcsán. Sokat próbált ember, író mutatkozott be a Téli virágzás című kötetének elbeszélésedben. Móricz drámaiságát, Tamási Áron líraiságát, Móra emberi melegségét követte Sánta. De e hagyomány követése még egy-egy novellára szűkítve sem jelentett szolgai másolást, bátortalan hangkeresést. Sánta Ferenc székely világának személyes, lírai, vallomásos hangja csak részben „rímelt” Tamási Áronéra. Sánta saját sorsa, átélt élményei, szenvedései olyan izzást, olyan szenvedélyt adtak pályakezdő novelláinak, hogy az olvasó nem tudott szabadulni ez írások hatása alól. Hét novellát illesztett válogatott elbeszélés-kötetébe Sánta első könyvéből. A Sokan voltunk félelmetes mélységeit idézi fel az emberi nyomorúságnak. A nagyapa elbúcsúzik a családtól, utoljára jót eszik, s elmegy meghalni a Büdös barlangba. Szinte pogány „áldozat” az élőkért. Amikor az unoka, a későbbi író gyerekfejjel rájön arra, hogy hiába várja nagyapját, így ír: „Akkorát lökött a szívem, mintha megütötték volna. Olyan száraz lett a torkom, mintha most hirtelen belefúttak volna. Olyan forró lett a takaró, mintha tüzes vas volna.” A Kicsi madár című novellája már sejteti a majdani író erkölcsi-emberi tartását. Anyja nevezi őt kicsi madárnak, mert sokat és szépen énekelt. S amikor pénzt leap énekléséért, örömmel vi-/i haza. De megalázkodni nem tud. Még .gyerekfejjel i« szembefordul az őket megalázó emberrel. A felni"', világ embertelensége áll szemben a gyermek véd: len igazával. KORAI ELBESZÉLÉSE a Mécsek című Is. Ebben is gyerekkori élményét idézi fel: bátyjával gyertyát árultak a temető előtt halottak napjakor. Az ördög beléjük bújt, az anyagiasság, a szerzés ördöge. Örömmel tették zsebre a pénzt, örültek a haszonnak. De a lelkiismeret szava megszólal: egy szegény katonának nem adták olcsóbban a gyertyát. Hiába kérte. Visz- szamennek. S minden pénzükön egy fél gyertyát vesznek, s azt gyújtják meg a kereszt alatt. „A hideVetélkedők — avagy mit érdemes tudni Telefont öny vek, lexikonok, logaritmustáblák stb., stb. roppant információs anyagot tartalmaznak. Ha nem volnának kéznél, vagy nem ismernénk használatuk módját, bizony sokszor zavarba jönnénk. De a telefonkönyveket, logaritmustáblázatokat, lexikonokat nem azért állították össze gondos munkával egész kollektívák, hogy tartalmukat fejből tudjuk. Céljuk ennek éppen az ellenkezője! Vagyis az, hogy agyunkat megkíméljék olyan adatok tárolásától, melyekre ritkán, vagy talán soha az életben nem lesz szükségünk. Aki a telefonkönyvet bemagolja, azt ajánlatos orvosi kezelésre utalni. Nem sokkal jobb eset, ha valaki egy általános lexikont tanul meg kívülről. Az ilyen ember rengeteg használhatatlan kacattal raktározza teli a fejét, pontosabban értékekkel, melyek zsúfoltságuk és tömegük folytán, nagyobbrészt használhatatlanokká válnak. Nehéz és mindmáig megoldatlan feladat, hogy miként kellene az iskolák tananyagát úgy összeállítani, hogy a tanuló a nyers adatokból a feltételnül szükségeseket hiánytalanul tudja, továbbá megtanulja, hogy az előtte felmerülő kérdésekre milyen könyvekben keressen pontos választ és végül — és ez a legfontosabb —, miképpen kell a könyvekben le nem írt és újonnan felmerülő feladatokat, a megtalált összefüggések segítségével megoldani. Egy példa: aki a magyar irodalomtörténetben töb- bé-kevésbé járatos, tudja, hogy Mikes Kelemen Rodostóban halt meg, sok évvel II. Rákóczi Ferenc halála után. Ennyi a nem szakember számára elég. Ha netán azt akarja megtudni, hogy hány évig élt Mikes Kelemen egyedül Rodostóban, akkor a lexikonban megnézi: mikor halt meg Mikes, a II. Rákóczi Ferenc címszónál megkeresi, mikor halt meg Rákóczi és egyszerű kivonás útján megkapja a kívánt számot. De ezt kívülről tudni felesleges. Szerencsére az ember agya nem egy korlátolt méretű, tömött autóbusz, amely ha egyszer megtelt, új utasokat csak akkor fogadhat be, ha néhányan kiszállnak, Az agyban nemcsak a feledés által kiszállók adnak az újabb beszállóknak helyet, hanem befogadóképessége kellő edzéssel és gyakorlattal bővíthető. De a legjobb koponyának se szabad mindent, túl sóikat — azaz feleslegeset — befogadnia. Erre figyelmeztet Szent-Györgyi Albert professzor, nemrég magyarul is megjelent, könyvében: „A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretanyag számára a könyv biztosabb otthont is nyújt. Az én saját fejemben bármelyik könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek és könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre.” "• 1 ■ : ; A szegedi tudományegyetemen 1940-ben Szent- Györgyi professzor így fejezte be rektori székfoglalóját: Sánta Ferenc: Isten a szekéren get sem éreztem, pedig már megindult a szél, s a hő is hullani kezdett.” Ezt a lírai hangon szóló emberséget váltja fel Sánta Ferenc pőrébb, keményebb, erőteljesebb realista stílussal. „ÚTJÁT KELLETT állnom az érzéknek szabad áramlásának, melyek gátolatlansága ott hordozza magában az érzelmesség lehetőségét” — vallotta Sánta. Míg korábban megtörtént eseményeket vetett papírra, utóbb a mondanivalóhoz keresett, formált történetet. Küzdött korábbi novellatémáival, az érzelmek sodrásával, a hangulatisággal. Most a gondolati erőt érezte a legfontosabbnak. Eltávolodik személyes élményeitől, székely történeteitől. Elvontabb lesz. Az Olasz történet című novellájában a történet ürügy a mondandóhoz: a morális tartás és a választás szükségessége a lényeg. A munkanélküli, sokat koplalt főszereplő végletes helyzetbe kerül: mint oroszlán- szelídítő keres munkát. Bár nem ért hozzá, majdnem sikerül, győz. De a fenevadak szagát nem bírja. A velük való együttlétet. Választott: visszalép, visszautasítja a munkaalkalmat. A Nácik című novellájában is lemondott minden írói kellékről. Korai lírai hangja már megkeményedett. Az író kiált. Szavai mint a parittyakövek. Görcsösek, messzeszállók. A nácik embertelen arculatát festi. A fegyveres és a fegyvertelen néz itt egymással szembe. A kiszolgáltatott és hatalmon levő. A cselekménynek csak a váza marad, a vallatás kérdései, feleletei jelzik a kiszolgáltatottság rettenetét. A Halálnak halála című novelláját Garda Lorca, a mártírhalált halt spanyol költő emlékének ajánlja. A barbár őr és az üldözött szellemi ember konfliktusát állítja elénk. Az ember az utolsó percig belefogódzik az értelembe, a szellem vékony kötelékeibe. Cezanne-ról, Byronról beszélgetnek. Bár tudják, hogy kivégzik őket. Az őr, a fegyver birtokosa csak üvölteni tud. Sánta humanizmusa így szól felénk, így keresi az igazi emberi lét normáit — minf pl. Az ötödik pecsét vagy Az áruló című gondola' anyaggal telített regényeiben. SÁNTA FERENC válogatott novelláit, az 1"*' a szekéren című kötetet ez a kettősség jelit ’ágyabb, líraibb hangon szól. utóbb re 'ételeit fejti ki szinte filozofikus ír' arra. hogy „ne szaporítsak a kevt sokat, de a sokból szíg rú keveset Inkább". „Ami magát a szigorúan vett tanítást illeti, úgy az érdeklődés felkeltését, az önálló gondolkodás fejlesztését, a belső összefüggések meglátásának képességét fontosabbnak tartom, mint az adatoknak a fejbe préselését. Az élet tartamához képest az iskolai tanulmányok ideje rövid, az élettelen adatok pedig hamar elpárolognak, és ha a hallgatóinknak tudásvágyat nem adunk úiravalóul, akkor már pár héttel a vizsga után üres fejjel és üres kézzel fognak az életben állni, míg ha érdeklődésüket felkeltettük, úgy az élet elég időt és alkalmat fog adni esetleges hiányok pótlására.” Vannak, akik még a több nyelv tudását is károsnak tartják. Schopenhauer (mikor ezt a nevet leírom, a pontosság kedvéért megnéztem a lexikont) például az ókori görögök nagyobb értelmi képességét a római latinokkal szemben abból származtatta, hogy a görögöknek egy fogalomra csak egy szót kellett ismerniük, míg a művelt latinoknak kettőt, nemcsak a latint, hanem a görögöt is. Nyilvánvaló ez így elfogult, egyoldalú túlzás, és mint az elfogult, egyoldalú túlzások mindig nagyon bonyolult jelenséget egyetlen okra akarnak visszavezetni. A tudásanyag birtokbavétele az egyik feladat. A másik a könyvekben fellelhető tudásanyag értelmes használása. Ha ebben a kettőben a helyes arányt megtaláljuk, ez már az összefüggések megtalálásának is kiindulópontja, a tudás és értelem jó gyakorlótere. „A vetélkedők az általános műveltséget gyarapítják.” Ez az érv nem minden esetben érvénytelen, de arra nagyon vigyázni kellene, hogy milyen minőségű műveltséget gyarapítónak. Ha az a személy, aki mondjuk pontosan tudja, hogy hány évvel élte túl Mikes Kelemen II. Rákóczi Ferencet, sőt valamelyik lexikonból bevágta, és pár szóban el is tudja mondani, hogy miről is írt Mikes Kelemen, ezzel nem pótolja sem a maga, sem a százezernyi tv-néző számára azt, amit akár egyetlen Mikes Kelemen-levél ismerete, a szép magyar nyelvből és érdekes korrajzból adhatna. Bizonyára meg lehetne találni a valóban gondolkodni segítő és újat mondó vetélkedők formáját is. Néha, ritkán meg is találják. De sokkal gyakoribb az a terméketlen, külföldi példáikat másoló forma. Nem oly veszélyes ugyan, mint állítólag az alkohol, tehát nem öl, nem dönt nyomorba — csak éppen... Félreértés ne essék. Nem az általános műveltség ellen hadakozom. Nem a „szakbarbárságot” dicsőítem. Nem mondom; légy jó szakember és semmi mással ne törődj! Az általános műveltségtől való rideg elfordulás napjainkban még inkább, mint az előző korokban, a szakmán belül is beszűküléshez vezet, a fejlődés gátjává válhat, meddőséget eredményez. A műveltség egyik jele, ha valaki tudja, hogy mihez ért, és tudja, vagy sejti, hogy a még nem ismertet merre felé kellene keresnie. Nem ömhitten, büszkélkedve, de köntörfalazás nélkül, sokszor be kell ismernünk: „Ehhez nem értek”. Vagy: „Ezt még nem gondoltam végig”. Vagy: „Ezt még meg kellene tanulnom”. Ez lenne sokszor a műveltség és önismeret útján járás első bizonyítéka. Jobb, mint az a tudás, mely arra tanít, hogy mindenről, de csak felületesen tudjunk fecsegni. Lengyel József-• -Ti? \\- fe ‘ M • v>’> b K\\-VM l > (!'hWÍ f Q * 1 í * M 1 w J % 4 f/j tw v> ./ V»W, Szcké, E Ltoi.au János mjzsi
