Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-21 / 44. szám
1971. február 21, vasárnap S. oldal Vallomás négy emlékezetes érről Tizenhét parlamenti ülésszak — a négy év alatt összesen 41, az Országházban töltött nap. Mert valamennyi ülésszakon ott voltam. Huszonkét törvényt alkottunk, s mindahány külön-külön is nagyon jelentős. A nyugdíjról szóló, s ezen belül a parasztság nyugdíjának megoldása, vagy a föld- tulajdon és a földhasználat rendezése — száz- és százezrek életét érintik, biztonságérzetét növelik. A szakmunkásképzésről hozott törvény — a fiatalok jövőjét, magasabb színvonalú tudását szolgálja. Mindössze négy év, s hány olyan törvényerejű rendelet született, melyek valamilyen módon dolgozó népünk életét, például a nők helyzetét könnyítik. Elegendő csupán a gyermekgondozási segély bevezetését említenem... Amikor szakmai kérdés került napirendre, részt vettem az országgyűlés kereskedelmi és mezőgazdasági bizottságainak ülésén. E területeken jártassággal, tapasztalatokkal rendelkezem. Ügy éreztem, hasznos, ha szerény véleményemmel hozzájárulhatok egy-egy állásfoglalás kialakításához. Ezt tettem például a sütőipar fejlesztésével és a szakmunkás- képzéssel kapcsolatos téma tárgyalásakor is. S jólesik, hogy nem volt hiábavaló. Szerencsének érzem magam azért is, hogy a négy év alatt sem betegség, sem más rendkívüli dolog nem gátolt a megyei csoportunk ülésein való részvételben. És bármilyen témáról tárgyaltunk is, választókörzetem mindennapi élete mindig kínált el- mondanivalót. Ennyit országgyűlési képviselői minőségemben a testületi munkában való szerény részességemről. De, hogy eközben jómagam mennyi tanultam, milyen sok tapasztalattal lettem gazdagabb! Régi közéleti aktivista vagyok. Vállalatunk, a Kalocsai Sütőipar szép fejlődésévei szinte párhuzamosan számos megbízatással tiszteltek meg immár évtizedek óta a szű- kebb hazámban. Volt tehát gyakorlatom a közéleti munkában. Mégis, a leg- merészebo álmaimban sem remélt megtiszteltetés óta, képv iselői tevékenykedé- sem négy éve alatt jelentősen bővült a látóköröm. Talán túl hevesen, olykor követelőzőn láttam munkához. Aztán többször rá kellett döbbennem: bármilyen helyi probléma megoldásának képviseletére szegődik is az ember, nem mindig szolgál jó ügyet, ha elmulasztja számba vehni annak országos összefüggéseit. Mert ahogyan nem mindig egyezik az egyén és egy-egy csoport érdeke, épp így előfordul ez a csoport és az egész társadalom érdekével is. A legfontosabb tehát, amit megtanultam a négy év alatt: széleslátókörűen szemlélődni, országos ösz- szefüggéseiben látni a dolgokat — csakis így lehet reális a megítélés, és helyes egész népünk érdekeinek szolgálata. ■ ■ ■ ■ Másodikként azt a mély hatást említem, melyet az országos vezetőkkel való találkozások tettek rám. Természetes egyszerűség, közvetlenség, emberség — ebben sűríthetem össze az őket jellemző tapasztalataimat Miért említem ezt? Mert képviselőt munkám során bizony némely hivatali, vállalati kásveze- tőnél nem mindig tűntek szembe ezek a rokonszenves, s talán jogosan el is várható tulajdonságok. Ami az egyéni választó- kerületi munkámat illeti: Területemet, akár a tenyeremet, úgy ismerem. Akár szőkébb hazámról, Kalocsáról, vagy Bátyáról, Foktőről, Benedekről, Úszódról, Géderlakról van is szó. Ismernek engem is. A legtöbb választóm, gyakran a nálam meglettebb korúak számára is egyszerűen Pista bácsi vagyok. S ez jólesik; bizalmat, közvetlenséget érzek benne. A négy év alatt 92 esetben írásban fordultak hozzám segítségért közérdekű gondok megoldásához. A legkülönbözőbb problémáit voltak ezek: víz, út, járda, közlekedéssel összefüggő, gázügy, húsellátás stb. A megkeresések zöme községi tanácsoktól, iskoláktól, vállalatoktól és más hivatali emberektől érkezett Személyesen több mint száz választóm keresett meg, az esetek többségében közérdekű problémával. Peisze altadtak szép számmal személyes gondok is. Ami gyakran el- gondokoztatott: ezek az emberek előbb rendszerint már minden illetékes fórumot megjártak, s mintegy végső próbálkozásként fordultak hozzám. Sokszor tudtam segíteni. Ha nem volt jogos a kérés, igyekeztem megmagyarázni. Nem egyszer éreztem azonban, hogy a megnyugtatás nem sikerült. A legfájóbb viszont az volt, amikor emberileg magam is egyetértettem a panaszossal, de a paragrafus nem nyújtott módot a segítségre. Általában megértéssel, segítőkészséggel találkoztam választóim ügyes-bajos dolgaiban való ténykedésem közben. Ám az is igaz, hogy nem mindenütt vették jónéven közbenjárásomat, és hellyel- közzel okoskodónak is mondtak. Aztán: némely vállalatoknál szerzett rossz tapasztalatom a bürokratizmusra való hajlam: intézkedésük közben olykor hivatali szervvé, hatósággá akarnak válni. Alighanem azért, mert így kényelmesebb ... Feljegyzéseimet átböngészve elkönyvelhetem: a legkevesebb megértést az ÁFOR Vállalattól kaptam, a propán-bután gázellátással kapcsolatos problémákban. Tessék elképzelni, télen korán reggel oda- állnak az emberek a cseretelep elé, órákig ott toporognak és nincs gáz. A vállalat pedig megmagyarázza: szállítási szerződést a pécsi AKÖV-vel kötött, de nincs kocsi... Miért kell Bács megyébe Pécsről kérni szállítóeszközt? Nálunk nincs? A lényeg mindenesetre, hogy nem tett meg mindent a válla- ; lat a zökkenőmentes gáz- i ellátásért. Meglehetősen sok közlekedési panasszal találkoztam, főleg a menetidők be nem tartása és a járatkiesések miatt. Előfordult, hogy este 10 órakor, munka után indultak volna a dolgozók haza, Hajósra, de „kiesett” a járat. Nem nehéz elképzelni, mit érezhették, gondolhattak ezek az emberek miközben hajnalig vártak a buszra... Ha a négy év alatti legemlékezetesebb élményem felől kérdezne valaki, nem tudnék választani. Oly sok apró üggyel találkoztam, s egyformán örömet okozott valamennyi, ha el tudtam intézni. És még valami: Sokszor részt vettem a városi, községi tanácsüléseken. örömmel mondhatom, nagyon jó véleményem van ezekről. A lakosság képviselőinek felelősen vitatkozó testületi fórumai! A négy év alatt nemcsak az országgyűlés, a tanácsok is sokat fejlődtek. S ha a bosszúságom, bánatom érdekelne valakit, azt a példát említeném, amelyben a humánum és a paragrafus nem vágtak egybe. Azt a takarítónő- j édesanyát, aki egyedül ne- j véli gyermekét és bár ren- j delkezik saját, pici szoba- j konyhás házzal, mégis a drága albérletbe szorul. Remélem, hogy az új lakásügyi jogszabályok segítségével ez is megoldódik. Szakmám a mindennapi kenyér előállítása. Fegyelmezettséget kívánó munka. Pontosságra, felelősségre neveli az embert. És számomra ez volt a magától értetődő az országgyűlési képviselői megbízatásom közben is. Elmondta: Molnár István országgyűlési képviselő Följegyezte: Perny Irén Gyémántlakodalomban í1 éppel írt meghívó az ** asztalomon: „Tisztelt szerkesztőség! Hosszú évek óta vagyok az önök lapjának olvasója. Életemnek nagy eseménye: feleségemmel ünneplem 60. házassági évfordulónkat. Feleségem, Bordás Margit. 78 éves, Palkovics István vagyok, 82 éves. Lakásunk: Kiskunhalas, Zalka Máté utca 4. szám. Gyémántlakodalmunkat négy unokánk, két vejiink és három dédunokánk társaságában ünnepeljük. Gyermekeink már sajnos, elhaltak. A családi ünnepünkre szeretettel hívjuk Önöket is.'’ Gyémántlakodalom ... Hatvan esztendő! Kezemben volt. a meghívó, most elteszem, s mielőtt a földszintes házba beléonék, mégegyszer körülnézek. A fűtőház, s vasúti átrakó mögöti fehérre meszelt házak, színes kerítések, a sarki vegyesbolt, fakó gyeosáv az árok mentén —* inkább a falu benyomását keltik. Egyszerre négyen-öten is jönnék ajtót nyitni. Bemutatkozunk, a szobába invitálnak. A már megtérített, süteményekkel, boros- és sörösüvegekkel, poharakkal teli asztal mellett, a főhelyen Palkovics Pista bácsi üldögél. A konyhában, s a má- sik szobában nagy a sürgés-forgás. Dél felé jár az idő, az asszonyok mentegetőznek: kissé késnek a sütéssel, főzéssel, de ilyen nagy ünnepen azt sem tudják hol a fejük, alig győzik a sok munkát. A dédunokák az udvaron játszanak. Pista bácsi közben feláll, fürgén jár-kel a szobában, az unokáknak különböző feladatokat ad: „tedd ide ezt”, „hozz egy üveg szódát”, s közben mindenkihez van egy szava, mosolyog, viccelődik. Nyolcvankét évéből húszat nyugodtan letagadhatna ... Aztán ismét leül. széket húz maga mellé, odahív. Koccintunk. — Azt mondják, hogy a házaséletben csak az első hatvan év a nehéz. Hát én ezen most már túl vagyok! — kacsint rám mosolyogva, s várja a hatást. — Az első lakodalmunkat, illetve az esküvőt 1911. február 15-én tartottuk. Sok lakodalmat ültünk már azóta: ezüstöt, aranyat, most meg a gyémánt... Feleségem a jugoszláviai Csantavéren, én Szabadkán születtem. A pap elé persze, Csantavéren mentünk. Aztán hét nyelven beszélt a két napig tartó lakodalom. — Kétszázan is voltunk Margit nővérem esküvőjén — vette át a szót Terus néni. — Én csak arra emlékszem, hogy a násznagy viccből egy nagy varan- gyos békát hipnotizált a vőlegény tányérjába. De ebéd után sem nyugodott. Akkor meg térdig érő vizet varázsolt a szobába. Késő estig takarítottuk a padlót. Haragudtunk rá, ezért meg- fenyegete a násznépet, hogy a szekeret a pajta tetejére hipnotizálja... I* önnyünk csordult Te- rus néni kedélyes, valószerűtlen meséin. Alig múlt el egy óra, Pista bácsi csöndre intette a társaságot: — Pszt! A rokonok megígérték, hogy a szabadkai rádió Száll a nóta, száll az üzenet című adásában jókívánságaikat küldik. Figyeljük csak... Vihar miatt recsegett- ropogott a rádió, semmit nem lehetett érteni, elzárták. Ebédelni kezdtünk, megszámoltam, tizenheten ültük körül az asztalt. — Csak a két drága lányom hiányzik — könnyezte meg két halott gyermekét Margit néni. — Irén lányom 1954-ben, 43 éves korában halt meg. Egy év sem telt el, a 36 éves Mar- gitot temettük... — A következő évben pedig azt hittem, hogy egyedül maradok, feleségem lett súlyos beteg — vette át a szót Pista bácsi. — Nem fenékig tejfel az élet... V onatkísérő voltam. * Klezdetben Szabadkán dolgoztam a vasútnál. Az első világháború után Szegedre jöttünk. Hirtelen nem is tudom felsorolni, hogy milyen városokban, községekben szolgáltam. Budapest, Jánoshalma, Kisszállás, Baja, Tompa... Csaknem tíz éve jöttünk Kiskunhalasra. Azóta nem megyek sehová. Reggel 6 órakor felkel, tejért megy, aztán tyúkot etet, az udvarban söpröget. Nagyméretű kapuk A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában nagyméretű — 25 méter széles és 9 méter magas tolóka- purendszert készítenek alumíniumból. Egy hasonló nyílászáró rendszert már gyártottak a kecskeméti üzemben a megrendelő teljes megelégedésére. Képünkön a hatalmas alumíniumszerkezet részeit argon vé- dőgázas hegesztéssel kapcsolják egymáshoz. (Pásztor Zoltán felvétele) A szimfonikus zenekar hétfőn, február 22-én este 7 A reggeli után újságot olvas. Akad tennivaló a ház körül. — Tudja, én vagyok a család feje, a feleségem pedig a nyak. A fej azt csinálja, amit a nyak parancsol — tréfálkozik, s jóízűt nevet. — Sokat segítek, de szívesen csinálom, hiszen nyugdíjas vagyok, ráérek. Ebéd után az unokák családi fényképeket mutatnak. „Ez két évvel, ez öt évvel, ez húsz, emez meg negyven évvel ezelőtt készült.” Fiatalasszony, fiatalember mosolyog a képen. — Hol van az esküvői fénykép? — kérdezem. — Az sajnos, már nincs meg. A második világháború alatt Munkácson elveszett. Pedig tizenhat koszorúslány kísérte édesanyánkat Nagyon szép menyasszony volt! — Régen, nagyon régen volt... — feleli rá az ura mellett üldögélő néni. p ista bácsi bólint rá, 1 szeretettel nézi élete párját, aztán csak eny- nyit mond: „Ha elölről kezdhetnénk, ugyanígy csinálnánk. Igaz-e...?” Tárnái László órakor a városi művelődési központban Kadosa Pál szerzeményeiből tart bemutatót. A Kossuth-díjas kiváló zeneszerző — a Zeneművészek Szövetsége elnökségének tagja, a Liszt— Bartók zenei versenyek zsürielnöke — a kecskeméti szimfonikus zenekarra bízta a II. szimfónia első előadását. A műsoron szereplő II. hegedűverseny szólistája Szűcs Mihály, a Magyar Állami Operaház első hangversenymestere. A koncert harmadik mú- sorezáma a Pián E Forte című kompozíció. A kecskeméti szimfonikus zenekart Kemény Endre karnagy vezényli. A hangversenyen Kadosa Pál személyesen is megjelenik. Új nívódíj Nívódíjat alapított a fiatal Bács-Kiskun megyei szakemberek részére a Magyar Agrártudományi Egyesület, a KISZ és a MEDOSZ. A díjat olyan módszerek kidolgozásáért adományozzak, amelyek a gyakorlatban növelik és olcsóbbá teszik az élelmiszer-termelést. Az alapítóhatározat szerint 1975-ig legfeljebb 50 nívódíjat adnak ki a velejáró pénzjutalommal együtt. Kadosa Pál szerzői estje/ ukecskeméti városi
