Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-03 / 28. szám

1971. február 3. szerda 5. oldal Negyedszázados a felnőttoktatás Kecskeméten az 1946/47- es tanévben kezdődött meg a felnőttek oktatása. Álta­lános iskolai bizonyítványt az elmúlt huszonöt évben összesen 2870-en kaptak, 1762-en érettségiztek, 2121- en technikusi, 324-en szak­technikusi, 443-an óvónői képesítést szereztek. Kárpáti Kalendárium Már tavaly is dicsértük a kárpátukrajnai barátainkat, akik. a jfiagyományos népszerű kalendáriumba egyfajta maga­sabb ' szintű „népnevelés” igé­nyével szellemesen, ötletesen „becsempészik” az irodáimat, a művészetet, s a tudományos ismereteket. Mos,t is ezt történt, az idei, 1971™es kalendáriumban. Talá­lunk benne verset (Kiss Bene­dek, Se vesénké Ratkó József, Útassy József, Takács Imre, Biok, Fodor József és mások alkotásait), meséket, tárcákat, portrét, és cikket Darmai Vik­torról, „a Párizsi Kommün el­ső. magyar dalnokáról”, az űr­repülésről, a cári cenzúráról, Walter Scottról, és egyéb, hasznos témáról még. Mint tavaly, most is van egy huszonnégy oldalas betét a ka­lendáriumban, annak irodalmi melléklete. Ebben olvasható tizenegy költő huszonhat verse, három író egy-egy novellája (köztük a nálunk is ismert Kovács Vil­mosé), Bállá László szatírái, Rotman Miklós cikke a mun­kásmozgalomról, s Benedek András költő tanulmánya a két világháború közötti kár­pát-ukrajnai irodalomról. Ér­dekes és hasznos volt közölni, azt a szám szerint tíz népbal­ladát is, melyben örömmel gyönyörködik a mai olvasó. (Fehér László, Csáki uíró lá­nya, Tári Pista, Farkas Júlcsa stb.). összegezésül elmondhatjuk: dicséretet érdemelnek a szer­kesztők (Konsztantyin Bibikov; és Kovács Vilmos), az igényes, színvonalas összeállításért. Varga Mihály j Bál a Sav Megifjodott Ábrahám-operett a kecskeméti színpadon Több mint egy évtizede gyártók, mint Alpár Git- mar’..a!?ban az időben, ami- tát, a ragyogó hangú éne­kor örültünk a hosszú szü- kesnőt, aki az opera vilá­gét után egymásután fel- gából tett kirándulást a újított régi, kedves operet- könnyűműfaj csillogó dísz­telenek, és a rég látott, ko- létéi közé, és Rátkai Már- rábbról jól ismert fordula- tont. tokban, a rádióban agyon- A „Savoy”-nak tehát di- énekelt, agyonjátszott be-Ocsőséges műltja van. Gsak- tétszámokban még fel tu- hát őfelette is eljárt az dunk fedezni valami újat, idő. Vannak szinte teljesen nagyon szép, igényes elő- eljátszhatatlan elavult rész­adásban láthatta a kecske- létéi, (például a szeparéje- méti közönség Ábrahám lenet),' és hiába fedezi fel Pál kellemes muzsikájú a néző imitt-amott Rom­nagyoperettjét A kitűnő hányi József bűbájos kín­zeneszerző fénykorában rímeit, verssziporkáit, a operettjeit parádés szerep-j színpad csak nehezen bir- lőgárda propagálta nemcsak kozík meg az idejétmúlta a pesti színpadokon, hanem szövegkönyv gyatraságai- szerte Európában. A Bál a val. .Marad tehát a muzsi­vannak már tudósai, tör­ténetírói is, akik jobb ügy­höz méltó buzgalommal méricskélik patikamérlegü­kön, hogy az egyik stílus hogy viszonylik a másik­hoz, miben különböznek egymástól a nagy előadók akkord-formációi, ritmus­beli felfedezései. Persze, ami maradandó mindebben, az az igazi tehetséggel, a friss zeneszerzői lelemény­nyel függ mégis csak ösz- sze, azzal a titokzatos, ne­hezen kinyomozható több­lettel, ami a művészt a kor divatját ismerő mesterem­bertől megkülönbözteti. És Ábrahám Pál művész volt, ő a kor emberéhez alkal­Madelaine és a márki (Gyó lay Viktória és Sárosi Gábor.) Savoyban filmváltozatára a korabéli opéréttszínjátszás legismertebb képviselői Dé­nes Oszkár és Bársony Ró­zsi'mellett nem kisebb hí­rességeket nyertek meg a Az operett nyitójelenete. ka, az Ábrahám-melódiák áradó gazdagsága, amely örökifjú, ma is aktuális. Hi­szen az úgynevezett klasz- szikus dzsessz világszerte második virágkorát éli, mazkodott és nem a múlé- kony divathoz. - Az előadás rendezője Udvaros Béla a sablonos vértelen szövegköny ellen- súlyozására igyekszik ki­19. KERESZTELŐ DÉLUTÁN Ä Jóreménység-fokot 16-án reggel fél 5-kor érték el. (Valamikor Vihar-foknak nevezték Afrikának ezt a csücskét; II. János portugál király adta neki a mai nevét, mivel az Indiai-óceánról hazatérő tengerészeit itt már jó reménység töltötte el.) Három és fél órával később, ködös, esős időben kö­tött ki a cape-towni Tábla-öbölben a Székesfehérvár. Egy ott horgonyzó hajó mellett vidáman lubickolt egy öreg fóka. Honfitársaink mindössze egy napig tartóz­kodtak a kikötőben. Kiegészítették élelmiszerkészle­tüket; a többi közt cseresznyét és bort vásároltak. Egy helyi búr lap munkatársa, 40 év körüli újság­írónő, felkereste a hajót. Kiderült, hogy bár sokfelé járt a nagyvilágban, Magyarországról keveset tudott. Kapitányunk szívesen adott tájékoztatást hazánkról, a hölgyet megajándékozta egy selyemkendővel, ame­lyet viszont ő kapott ajándékba még a tavasszal Alexandriában, a budapesti Pamutnyomó Vállalat ott­tartózkodó és vendégül látott vezérigazgatójától Né­hány, a honvágytól sokat szenvedő fokvárosi magyar szintén felkereste a Székesfehérvárt. A város különben nem annyira modern, mint Dur­ban de patinásabb, közép-európai település benyomá­sát kelti. Viharos időben indultak, most már északnyugatnak, tengerészeink. Gibraltárig nagyjából még ugyanakko­ra — csaknem 4700 mérföldnyi — út állt előttük, mint amekkorát Massawatól megtettek. A 7-es erejű szelet most nem szidták, mert bár megtáncoltatta a hajót; délről fújva segítette is. A sebesség 11,4 cso­móra növekedett. Ez volt a leghosszabb — pontosan 14 napig tartó —<■ út, amelyet egyfolytában megtettek. A kapitány tar­tott tőle,, hogy az egyhangúság kikezdi valamelyik, vagy több tengerész idegzetét, ezért mindent elköve­tett, hogy jó legyen a hangulat. Ebben sokat segítet­tek az előző kikötőbe hazulról érkezett levelek, s az is, hogy az egyre kellemesebb estéken (nappal már 30 fok volt a hőmérséklet) a tisztek a matrózokkal együtt kiültek a fedélzetre, s harmonikaszó mellett borozgat- tak, énekelgettek, beszélgettek. November 26-án éjfél előtt negyedórával „passzál- ták” az egyenlítőt. Az Indiai-óceánon mellőzött cere­móniát már délután megtartották. Mindössze ketten (a segítségül küldött másik kapitány és a fedélzetmester) jártak korábban errefelé, s így 21 tengerészt kellett „megkeresztelni”. A fedélzetmester kócszakállú, s le­pedőbe burkolódzó Neptun istennek öltözött, s rajta kívül még hajóorvost, halfarkkal rendelkező sellőt, valamint csillagászt is „kreáltak”. Kakaóval bekent két tengerész játszotta a néger rabszolgák szerepét, akik egyenként „kínpadra” (a gyalupadra) láncolták a fürdőruhásan felsorakozó többieket. A delikvenseket össze-vissza kenték lekvárral, mosóporral, s minden­nel, ami a konyhán található és kenhető volt. Az ava- tandóknak ezután át kellett bújniok a lefektetett — és az egyenlítőt jelképező — hajókürtőn, amelynek a túlsó végén slaggal lemosták róluk a „gyalázatot”. Változatossá tette az utat az is, hogy a Szuezi-csa- torna lezárása miatt rengeteg hajó közlekedett erre­felé. A guinea! partok közelében hat hajóból álló szovjet halászflottillával is találkoztak honfitársaink. Apróhalat, marokkói szardíniát és makrélát halász­tak a szovjet tengerészek. A Székesfehérvár november 30-án haladt át útvo­nalának a legnyugatibb pontján. Az időmérőket egy órával hátrább kellett igazítani. Aznap délután ér­keztek tengerészeink Szenegál félszigeten épült fővá­rosa, Dakar kikötőjébe. A franciák egykori gyarmati területén közvetlenebb volt a légkör, mint ott, ahol korábban, vagy az Afri- ka-kerülés idején az angolok voltak uralmon. A kikö­tő hivatalnokai vegyesek: négerek és franciák. Mo­dern, európai formájú emeletes és földszintes házak állnak egymás mellett a városban, amelynek a lakói is vegyesek: színes és fehér bőrűek. A formás néger nők színes muszlinból készült ízléses ruhát hordanak. Dakar egyébként a gőzhajók korszakában fontos szénfelvevő helye volt a dél-amerikaiaknak, aztán a Diesel-motorok miatt sokat vesztett jelentőségéből. Most, a szuezi válság következtében, ismét fellendü­lőben a hajóforgalom. (Folytatjuk; használni a revü, a látvá­nyosság, a kulturált szín­padi megjelenítés lehetősé­geit. De ezzel meg túlsá­gosan vonta tóttá válik, kü­lönösen az első és a máso­dik felvonás. Az itt-ott ne­vetségesen együgyű jelene­teket bátor kézzel rövidí­teni kellet volna, csak a tömörség menthette volna meg az előadást az itt-ott terjengő unalomtól. A humoros pillanatok még a legelviselhetőbbek, de — valószínűleg rende­zői elképzelések szerint — a vidámság is erősen visz- szafogott, talán éppen azért, hogy megőrizzék a jó ízlés, a választékosság látszatát. Ennek azonban áldozatul esett például az az egyébként is elnyújtott részlet, melyben a márld úr (Sárosi Gábor) és Musz­tafa bey (Cas József) elme­séli azt- a bizonyos emlé­kezetes bikaviadal-történe- tet. Ez a történet túl hosz- szú és ráadásul szinte ügyet se vetnek rá az esemény hölgy részvevői, pedig an­nak minden mondatát ne­kik címezik a gáláns ösz- szeesküvésre szervezkedő férfiak.'Elnyújtott és hosz- szadalmas a híres tangó, il­letve a köréje szőtt revü- kép, amikor a tüzesvérű Tangolita művésznő (Berta Erzsi) híres belépőjét ének­li. Annál szebbek, stíluso­sabbak a második felvonás báljelenetei, köztük első­sorban a néger revü. Szé­ki/ József, a vendégkore­ográfus, színesen tálal itt musicalokból ismert mo­dem koreográfiái ötleteket. Hasonlóan jól sikerült Musztafa bey és hat ex- felesége fergeteges tempójú tánca. Gyólay Viktória Madelai- ne szerepében ízléses, ki­egyensúlyozott játékával — s ahol kell — friss humor­érzékével az előadás egyik erőssége. Krasznói Klári Daisy Parker szerepében hibátlan alakítással mutat­kozott be. A Kecskemétről induló karrier legjobb ér­tékeit volt alkalma meg­csillogtatni Krasznói Klá­rinak, aki mindent tud ma már, amit egy igazi szub- rettnek tudnia kell: tem­peramentumosán táncol és magabiztosan formálja meg szereoét. Sárosi Gábor egyébként kitűnő színészi kénességeinek nem nagyon kedvez a szerep, amelv szürke és sablonos. Sárosi még így is igyekszik vonzó egyéniségének kelléktárá­ból valami többletet hoz­záadni Faublas márki alak­jához.. Sas József hallatlan muzikalitással. kitűnő arányérzékkel teremti meg a figura, M"sztafa bev ka- T-akterét. Áhrnhám István Cél est5 n szereoében ott­hon érzi manát. Kisfiú*- báiial plak’tis. a sza-*arék világában botladozó fiats! ügyvédet. Szentessy Zoltán Pomerol szerepét sikerrel újrafogalmazza. Igyekszik mást nyújtani, mint amire az operettek világának sablonos pincérszerepei le­hetőséget adnak. Berta Er­zsi a la Tangolita nehéz és igényes betétszámát jó fel- készültséggel énekli. A túl lassú és álmos koreográfia azonban megfosztja pattogó tempójától ezt az egyéb­ként szép, parádés tangót. Szalma Sándor Archibald komornyik villanásnyi sze­repében kellemes perceket szerez a közönségnek A ki­sebb epizódalakítások kö­rül azonban némi kavaro­dás tapasztalható, túl sok az elő nem készített „be­ugrás”. Csinády István pa­rádésan szép díszleteket tervezett, amelyek kitűnő játékteret biztosítanak, Poós Éva jelmezei hangu­latosak, de a kezdő és záró tánckép kosztümjei nem si­kerültek. Annál ízléseseb­bek Gyólay Viktória, Krasz­nói Klári ruhái. Daisy Parker és Musztafa (Krasznói Klári és Sas József.) A zenekar Kerny Kál­mán vezényletével, sajnos, nem tudta azt nyújtani, amit az Ábrahám-melódi­ák megszólaltatása megkí­vánna. Hiányzott az igazi dzsesszhangulat. A zene inkább a szalonzenekari stílushoz állt közelebb. Csáky Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom