Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-05 / 3. szám
VI. téli úttörőolimpia Pontversenyben Bács-Kiskun megye második December 27-től 30-ig négy napon át égett a hagyományos olimpiai láng Oroszlányban a VI. téli úttörőolimpia színhelyén. Megyénket tizenöt fős csapat (hat birkózó, hat sakkozó és három asztaliteniszező) képviselte és nem akárhogyan, mert a 73 éremből 11-et meg is szereztek és ezzel a nem hivatalos pontversenyben Budapest után Bács-Kiskun megye lett a második. Birkózóink szerepléséről csak a legjobbaikat mondhatjuk. Két aranyérmet és több helyezést is szereztek. Az eredmények: 35 kg: 2. Sárközi Mihály (Kecskeméti Czollner téri Alt. Isk.) Sárközinek nem volt szerencséje, mert az egyik mérkőzését egy erősen érdekelt bíró vezette, akit később le is váltottak. Ez azonban egy pontjába került, amit később — bár a győztest is megverte — már nem tudott behozni, így csak második lett. 38 kg: 1. Pullai László (Kecskeméti Kuruc téri Ált. Isk.) Edzője: Garaczi Sándor. Pullai Laci volt az olimpia egyik hőse és a közönség kedvence. A ívben is láthattuk birkózni. Kitűnően felkészült és ve retlenül lett bajnok. 41 kg: 1. Alber Elemér (Bajai József Attila Ált. Isk.) Edzője: Hunyadi Ferenc. Öt is láthattuk a tv képernyőjén. Pontosan betartotta az edzői utasításokat és ezzel lett első a tehetséges birkózó. 58 kg: 5. Menyhárt József (Soltvadkerti Kossuth Lajos Ált. Isk.) Mint kezdő birkózó értékes helyezéssel hozott pontot megyénknek. Nagyobb szorgalommal még többre is viheti. 63 kg: 4. Kosa Imre (Soltvadkerti Kossuth L. Ált. Isk.) Kósa is a legfiatalabb birkózók közé tartozik, aki lelkesedésével mutatott példát, de még naaz első helyen végzett. Mindhárom ellenfelet 3:0 arányban győzték le. Ezután a középdöntő csoport- mérkőzései következtek, ahol Tolna megye ellen 3:0, am *>* ^',i A Kiskunhalasi MEDOS remek helytállása dui Sikeres őszi bajnoki szereplés és az azt követő Pécsi Dózsa—Juventus mérkőzésének jutalom-kirándulása után a Kiskunhalasi MEDOSZ labdarúgói évzáró szakosztályi értekezleten találkoztak ismét. Az évzárón megjelent Busch János az ÁG igazgatója, a MEDOSZ Sportkör elnöke, Fa-* rágó István elnökhelyettes, dr. Gulyás János, az ÁG párt-al apszer vezetének csúcstitkára. A baráti kör vezetői és a sportolók előtt Virágh István edző ismertette és egyben értékelte a csapat őszi szereplését. „Örömteljes és egyben várakozáson fölüli volt mindnyájunk számára csapatunk őszi első helyezése!” — mondotta bevezetőjében az edző. A tavaszi tétnélküli félforduló sikeréből kiindulva azt Virágh edző az őszi bajnokság kezdetére való felkészülésként a csapat egy- bekovácsolódását szolgáló szerencsés előjel nek értékelte. Az őszi forduli 1 15 mérkőzésből álló kü: edelmében a 9 győzelem. 4 döntetlen mellett mindössze két vereséggel (Mezőfi SE és Mező- kovácsháza ellen idegenben) 73 %-os volt a teljesítmény, és 36:12 kitűnő a. gólarány. Dömény kapus . sál az élen, a Juhiász, Rád’/, Tóth IV. hátvédsor, a legjobb átlagteljesítményt nyújtó, Vass — Tüske — Lévai középpályások véyig remekül helytálltak. AD/élkeleti csoportban a mozgékony MEDOSZ-csatáírok rúgták a legtöbb gólt, sorrendben Oláh 9. Csányi 8, Mészáros 7. Csermák 4, i Vass és Udvari 3—3, és Kocsis két góljával járult hozzá az őszi siker ki vívó- j sóhoz. Érdekesség a beszá- I mólóból, hogy Tóth M., Nagy II. Klára a II. sz. Általános Iskola tanulója az úttörőolixnpia asztalitenisz döntőjének 3. helyezettje. Sakk Hastingsban a nemzetközi sakkverseny 6. fordulójában Portisch az angol Keene ellen mérkőzött, a játszma függőben maradt. Az állás: Uhlmann 4 pont, Hort 3,5 pont (1), Mesztrovics és Krogiusz 3,5—3,5 pont, Gli- gorics 3 pont, Markland és Portisch 2,5—2,5 pont (1—1), Wade 1,5 pont (1), Byrne és Keene 1,5—1,5 pont. T otónyeremények Eredmények: x, x, 1, 1, x, 2, x, x, 1, 1, törölve, x, 2, x, 1. A totónyeremények az illeték levonása után a kö vetkezők; 13 találatos három darab, nyereményük egyenként 170 475 forint, ebből 13 plusz egy találatos kettő darab, a nyeremény és a jutalom együtt 265 183 forint. 12 találatos 93 darab, 3666 forint, 11 találatos 1245 darab. 274 forint, 10 találatos 9810 darab. 52 forint. gyón sokat kell tanulnia. Birkózásban tehát színvonalas küzdelmek és jó mérkőzések voltak. A versenybíróság tagjainak — közülük többen megjárták Mexikót és Tokiót is — az volt a véleménye, hogy az edzők jól készítették fel a versenyzőket, s valameny- nyien jól bírták a verseny megterhelését. Sakkozásban tízfordulós svájci rendszerben küzdöttek a versenyzők. A színvonal elsősorban az úttörőlányok mezőnyében javult sokat, a fiúknál pedig inkább küzdelem volt, mint nagy játék. A sakkverseny eredményei: A kisdobos leányok versenyében Gsányl Andrea (Lakiteleki Központi Ált. Isk.) jól versenyzett és 8 ponttal harmadik lett. A kisdobos fiúk között Ada- mek Zoltán (Dunavecsei Központi Ált. Isk.) 7 ponttal a negyedik helyen végzett. Nem volt szerencséje Baranyi József (Kecskeméti I. számú Ált. Isk.) versenyzőknek, aki az útörő- fiú mezőnyben sokáig az élen volt és a verseny egyik legnagyob esélyesének számított. Minden nagy ellenfelét legyőzte, de a végén váratlanul két vereség érte a gyengébbektől és csak negyedik lett. A leány csapatversenyben Bács-Kiskun megye (Csá- nyi Andrea, Halácsi Enikő, Palatínus Rozália) 18 ponttal harmadik lett. Harmadik helyen végzett a fiúcsapat is, amelynek tagjai Adamek Zoltán, Baranyi József és Balogh László. Pest megye ellen 3:1 arányban győztünk. Az izgalmas döntő során megyénk válogatottja az esélyes budapestiek mögött a harmadik helyen végzett. A csapat tagjai Kiss Ottó. Sipos József és Nagy II. Klára. Mindhárman a második 2. sz. Ált. Iskola tanulói. Rekordokban nem volt hiány... 131 országos felnSttcsúcs négy sportágban Sakkozóink várakozáson felül szerepeltek és további fejlődés várható tőlük. Asztaliteniszben a várt eredményt érték el megyénk versenyzői. A küzdelemben 19 megyei, három budapesti és eíy oroszlányi csapat indult. A csoportos körmérkőzések I során háromtagú eavütte- | sunk a II. csoportba került és ott Heves, Vala és Komárom megyét megelőzve A fiú egyéniben Kiss öttó a 4., aki a selejtezőkön csoportelsőként jutott túl és került be a döntőbe. A lány egyéniben Nagy II. Klára .csak az első helyezett Ivaskótól kapott ki. A harmadik helyezése feltétlenül megérdemelt. összegezve az asztaliteniszezők szereplését megállapíthatjuk, hogy a legjobb vidéki csapatként tudásukhoz mérten szerepeltek és több fővárosi versenyzőt is megelőztek. További * fejlődésükhöz azonban elengedhetetlenül szükséges a korszerű, sok- mozgásos játék begyakorlása, valamint az állóképesség és a ruganyosság növelése. A VI. téli úttörőolimpia minden résztvevőjének jutott valamilyen apró ajándék, sőt a győztesek és a helyezettek értékes tiszteletdíjat is kaptak. A tiszteletdíjakat a filmszínházban megtartott záróünnepélyen adták át. s ez már azért is nagy élményt jelentett, mert neves sportolók és szakvezetők nyújtották át az ajándékokat. A rendező Oroszlány politikai gazdasági és társadalmi vezetői is nagyon sokat tettek az úttörőolimpia sikeréért. Szép és nemes verseny volt a VI. téli úttörőolimpia. Közel háromszáz fiú és lány küzdött az érmekért és színvonalra egyik sportágban nem panaszkodhattunk, igaz, hogy a teljes értékelés még hátra van. A sport szépségéért rendezték ezt az olimpiát is, s most, hogy vége van mind a rendezést, mind pedig a vendéglátást csak felsőfokú jelzőkkel dicsérhetjük. A tizenkét felnőtt világ- és ugyanannyi Európa-baj- noki cím mellett az 1970- ben elért országos csúcs- eredmények száma is jelzi, hogy eredményes esztendőt zárt a magyar sport. A négy olimpiai sportágban — atlétika, sportlövészet, súlyemelés, úszás — az év folyamán 131 új országos felnőttrekord született. Ezenkívül igen sok az ifjúsági és serdülő-csúcs- éredmények száma is, de ezek „végösszege” nem ismeretes, mivel az atlétikai szövetség még nem rendelkezik adatokkal. A magyar csúcseredűfné- nyek mellett világ- és Európa-rekordok is szfilet- tek. Földi Imre a pehelysúlyú nyomásban 131.5 kilóval és a légsúlyú összetettben 372.5 kilóval ért el világ- és Európa-csúcsot. Gyarmati Andrea a 100 m hátúszásban 1:07,9 perccel, a 200 m hátúsizásban pedig 2:27,6, 2:26,9 és 2:25,5 perccel állított fel Európa- csúcsot. Földi 372,5 kilós, és Gyarmati 2:25,5 perces teljesítménye ma is a rekordlista élén áll. Csárryi, Tóth I., a háro n 30. évét meghaladó játé.. - sokat is számítva a csa. . á<úag életkora 24 év. am. egészséges összetételű k réke a zömmel fiatalom- ’öód kialakított csapatna .. Az értékelés további részibén Virágh edző naplójából kapott adatok szerint Dömény és Mészáros mind a 15 mérkőzésen, Juhász, Oláh, Csermák 14, Csányi, Lévai, Vass és Rádi 13, Tüske 12, Kocsis, Udvari és Tóth IV. 11, Tóth I. 10, Sza- lontai, Tóth M. és Kiss R. 5 alkalommal léptek pályára az őszi mérkőzéseken. Végül álljon sok csapat számára követendő példaként a sikert jellemző szakvezetői vélemény: „Az edzéseken maximális létszámú volt a részvétel, végig szorgalmas, lelkes munka, továbbá a taktikai fegyelem maradéktalan betartása és nem utolsósorban a vezetőség és a csapatban kialakult kollektív baráti szellem járult hozzá ez évi sikereinkhez"’ — fejezte be értékelését Virágh edző. A MEDOSZ labdarúgói az évzárótól január 5-ig tartó megérdemelt pihenő után az új év első hetében mór újra találkoznak a tornateremben, amikor kezdetét veszi a további, remélhetően újabb sikerekre jogosító felkészülés. Szalai László Az 1970. éy nagy sportkalottai Az 1970. évben több világhírű sportoló halt meg. Nagy részük nem természetes halállal. JOCHEN RINDT (28) minden idők egyik legnagyobb autóversenyzője, edzés közben a mon- cai pálya korlátjának vágódott, s a lebegöben száltózó kocsiból többé nem volt menekvése. KOZMA ISTVÁN (31). Az 1964-es és 1968-as nehézsúlyú olimpiai bajnok halálát szintén az autó okozta, összeütközés áldozata lett. TRAJKO RAJKOVIC (32). A 141-szeres jugoszláv kosárlabda-válogatott halálát — az orvosi jelentés szerint — a szívműködésben beállt zavarok okozták. RICHARD BERGMANN (51). Az ötszörös asztalitenisz-világbajnokot agytumorral szállították a kórházba, ahonnan többé nem is került ki. SZUCSÁNY1 ANDRÁS (25). Az MTK labdarúgóját villám sújtotta agyon edzőmérkőzés közben. AHMED B1LEK (38). Az 1960-as római olimpia légsúlyú bajnoka saját kezével vetett véget életének. JUAN BOTELLA (28). A római olimpia bronzérmese is öngyilkos lett. LILLIAN BOARD (22). A mexikói olimpia ezüst-, valamint az athéni atlétikai Európa- bajnokság aranyérmese a nyár elején gyomor- fájdalmakra panaszkodott. Az orvosok rákot állapítottak meg, s azt javasolták, hogy München melletti Issels szanatóriumban próbálja meg a lehetetlent. Board december végén halt meg. Bűn és bűnliődés Az alábbi kis történetnek semmi köze Dosztojevszkij híres művéhez mégis jól példázza, hogy az életben sokszor a kis bűnök is elnyerik méltó büntetésüket. A kecskeméti fedett uszodában a késő délutáni órákban a nagy medencében nemcsak gyerekek, hanem felnőttek is úszkálnak. Ilyenkor az uszoda felügyelői jobban figyelnek és többször szólal meg a síp, jelezve, hogy rakoncátlan- kodó gyerkőcök zavarják az uszoda rendjét. Szól a síp. a felügyelő magához hív egy tíz év körüli fiút. Az eset közvetlenül mellettem történt, jól hallottam a .párbeszédet. — Már harmadszor figyelmeztettelek, hogy viselkedjél rendesen. Nehezedre esik szót fogadni? — Én rendesen viselkedem ... — Ügy látom, nem vagy tisztában az uszoda házirendjével. Nem akarlak ha- zaküldeni. de most menj át az uszoda túlsó oldalán levő felügyelői asztalhoz és jelentkezzél a felügyelő bácsinál. Mondd meg neki, hogv rendetlenül viselkedtél. A fiú illedelmesen távozott, majd jelentkezett a megadott helyen. Láttam, amint beszámolt a történtekről. A felügyelő a kezébe adott egy génírásos papírt — elég terjedet meset — leültette egyszé’- re. A fiú olvasta a házi rendet. Tíz perc múlva már vidáman. de rendben úszott a medencében. A bűn elnyerte büntetését M. I.