Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-27 / 22. szám
L «Máj 19TL január *■». «serén Gimnázium vagy szakmunkásképző? tájékoztatás az iskoláztatással, a paly a választással KAPCSOLATOS TUDNIVALÓKRÓL Az iskoláztatással, a pályaválasztással kapcsolatos feladatokról, tudnivalókról tájékoztatták a Művelődésügyi Minisztériumban az MTI munkatársát: — Az általános iskolákban végzők a jelentkezési lapon két olyan tanintézetet jelölhetnek meg, ahol tovább szeretnének tanulni. Akik gimnáziumi szakosított tantervű osztályba kérik felvételüket, a választott szaktárgyakon kívül az is írják be, hogy kedvezőtlen döntés esetén kérik-e felvételüket általános tantervű osztályba. A szakmai képzést nyújtó iskolákba jelentkezőknek a tanintézet címén kívül a választott szakmát, illetve szakot is fel kell tüntetniük. A szakmunkásképző iskolákba jelentkezők a választott szakmán kívül a tagozatot (hagyományos „a” emelt szintű „b”) is jelöljék meg. — Az általános iskolák Igazgatói a jellemzéssel és javaslattal ellátott jelentkezési lapokat az első helyen megjelölt iskolához továbbítják. A felvételi képeimet elbíráló iskolaigazgatója döntéséről az általános iskolát értesíti, s elutasítás esetén a jelentkezési lapot eljuttatja a második helyen megjelölt tanintézetbe. Ha a kérelmet a második helyen is elutasítják, az érintett középiskolák a jelentkezési lapokat a megyei, megyei jogú városi tanács művelődési, Budapesten a kerületi tanács oktatási osztályának küldik meg. Az általános iskolák igazgatói a felvételi kérelem elbírálásáról és a fellebbezés lehetőségéről három napon belül tájékoztatják a szülőket A szülő a felvételi kérelmet elutasító döntés ellen — a kézhezvételt követő nyolc napon belül —. fellebbezhet. A fellebbezést a döntést hozó iskolánál kell benyújtani, de a tanintézet közvetlen felügyeleti szervéhez címezve. Az iskoláztatási munka adminisztratív lebonyolítása február elején kezdődik. A következő napokban az iskolákban országszerte részletesen tájékoztatják a szülőket és a diákokat a továbbtanulás lehetőségedről. (MTI) Lámpaláz — lámpaláz Mit mond a pszichológus? Pályakezdés előtt állnak. A diploma megszerzéséhez a nyilvánosság előtt is számot kell adniok felkészültségükről. A rutin- hiány, a szokatlan helyzet és a nagy tét — lámpalázassá teszi őket. A SZÍNPADON A színészjelölt: Maros Gábor. Negyedéves főiskolás Első nyilvános szereplésére készül. Shakespeare- szerep az Operettszínházban. A Lóvátett lovagok című musicalban alakítja Bunkót, a parasztfiút. Zenei adottságai korosztályában szinte páratlanok — akár Mozart-énekes is lehetne. Korábban zenegim- ráziumot végzett és énektagozaton, azelőtt pedig zongoristának készült. Mégis szorong, rettenetesen szorong. Hamleti természet, s a szerepbeli Bunkó vérbő reneszánsz-figura, vaskos humorral. Egyetlen ellentmondás az adottságokban. Csak a művészet képes áthidalni. De vajon futja-e erejéből? Az utolsó 24 óra a legnehezebb. Már benne él Bunkó minden mozdulata, fintora. Azonosult a szereppel. Nyugtalan az utolsó éjszaka: furcsa álmokkal. És másnap: premier. A színfalak mögött lesi társai játékát. A hangulat, a beleélés percei ezek. Szeme káprázik az izgalomtól, a rivaldától. Csak körvonalakat lát, hangfoszlányokat hall. Arca tüzel: ez a lámpaláz. Mintha belökné valaki a színpadra. Aztán már nincs sérhmi más. csak a játék. Nagyszerű játék. Szinész született. Előadás után fáradtan ül az öltözőben, csupán ennyit mond: — Azt hiszem, boldog vagyok... A ZENESZERZŐ A fiatal zeneszerző alig múlt 20 éve*; Darvas Ferenc komponálta a Lóvátett lovagok S ez a darab: diplomamunkája. Ha elfogadják a Zene- akadémián — máris okleveles zeneszerző. Egy premier önmagában is megviseli az alkotót, itt a tét azonban kétszeres. És Darvas Szilárd fia a családból örökölt humorral szól az előadást jelző gongütés után Galambos Erzsihez, a darab egyik női főszereplőjéhez: — Ha én most Darvas helyett „galambos'’ lehetnék ... — Nyugodjon meg Feri, s legyen „szilárd”, mint az apja volt... — hangzik a biztató válasz. — A közönség tapsa a színpadra kéri a zeneszerzőt is: a fiatalember csaknem a súgólyukban találja magát. Ez bizony lámpaláz — eminens diplomával. A LÉLEKBÚVÁR — Mi okozza a Lámpa- lázt? A pszichológus így válaszol: — A lámpaláz az ideg- rendszer bizonyos szorongása, feszültségi állapota, ami akkor lesz úrrá az emberen, amikor szokatlan helyzetbe kerül és ebben a helyzetben bizonytalan kimenetelű feladatot kell megoldania. Legtipikusabb jelentkezési formája a színpadi szerepléshez fűződik. Innen is kapta a lámpaláz elnevezést, amely utalás a nagy nyilvánosságot jelentő rivaldalámpákra. — Le lehet-e küzdeni a lámpalázat? — Nem. Csak enyhíteni lehet a szorongó tüneteket. Jó is, hogy a lámpalázat teljesen nem lehet kiküszöbölni. Ennek a nyugtalanító belső feszültségnek ugyanis van pozitív, termékeny oldala ja; serkentőié« hat a lelki tevékenység« és sokszor egészen meglepő módon fokozza a képességet. Es an* a legfontosabb: megóv az eUxmásrész sár témára | Lám, a korábbi rossz tapasztalatok nemcsak okulásul szol- gálnak. Előfordul, hogy oku- i lünk is belőlük. A múlt téli | hóolvadáskor sok bajt, bosszú- i Ságot okoztak a fel nem szabadított átereszek éppúgy, I mint a hókupacok fedte csator- nalcfolyók. Az idén meg? Tes- I sék szétnézni Kecskeméten: j körültakarítva a lefolyókák 1 vasrácsai, akadálytalanul nye- { lik a szennyes hóiét. Maxi-kabátos hölgy mögött ! haladok, s eltűnődöm: a divat- j tervezők aligha számoltak a I latyakos idővel. . . És női pra.k- I tikussággal ítélve rádöbbenek: mégiscsak előnyösebb a mini, vagy a hagyományos, térdközépig érő viselet. A lábszárra fröccsenő sarat könnyedén lefürdeti az ember. Maxi esetében viszont — a kabát szorul fürdetésre. Szegény előttem lépegető társnőm, csaknem a háta közepéig sáros! • Otthona tisztaságát féltő ember pótlábtörlőkkel is igyekszik elejét venni, hogy az utca latyakja a lakásba jusson. Ügy látszik azonban, nem minden gazda Ilyen. Amióta csak tart a januári olvadás, a Nagykőrösi utcai Nefelejcs presszó előtt változatlanul takart tat! an a járda, kiadós sár borítja. Nemcsak a járókelők bosszúságára. hiszen jócskán szállító- dik a latyakból a presszóba is. Vajon egy jó vessző seprővel — napjában esetleg több alkalommal is — nem lehetne ezen enyhíteni? • Hasonló a kép a Nagykőrösi utcai óvoda előtt is. Szegény, gyermeküket hozó-vivő szülők! Hiszen az apróságokkal könnyen -előfordul, hogy elesnek, s jaj, a ruházatuknak! Alig gondolom yégig, s gyermek helyett egy teddy-bundás asszony botlik meg a letaposott hó utolsó maradványában. Térdre pottyan, tenyereivel védve ki a teljes elterülést. Gyorsan talpra áll. Bosszúsága alighanem a ruházatára tapadt sár mennyiségénél is nagyobb. Vajon az olyan közintézmény előtt, mint az óvoda, senkinek nem kötelessége a járdatakarítás?! • A Komszomol téri rendelő- intézet bejárata előtt gyakran megáll a mentőautó. Ha másért nem — hát ezért — ez a behajtó út is megérdemelte volna a hótól való megtisztítást. A határból a hovatovább egészen eltűnik a hó. itt, meg változatlanul a lefagyott hepe-bupák fogadják a sima utat inkább kedvelő mentőt, nem Is szólva a szállított betegről . . . Talán a senkifőid je ez a behajtó út? —y -n Máj omsztárok Szovjet metrók A szovjet városok közül jelenleg Moszkvában, Le- ningrádban, Kijevben, Bakuban és Tbilisziben működik metró. Ezek a földalattik évente mintegy kétmilliárd utast szállítanak. Most épül a taskenti és a harkovi metró, a moszkvai metróhálósat pedig 1975-re 25 új állomással bővül. A moszkvai metróvonalak teljes hosszúsága öt év múlva eléri a 184 kilométert. Egyesek bizonyára tiszte- | letlennek tekinthetik az ; összehasonUtást, de a Dak- j tariban szereplő esim- i pánz-zseni, az okos kisJu- j dy közkedveltsége hovato- I vább megközelítheti majd j a tv-nézők táborában a Si- I mon Templar iránti rajon- j gást is, s nem lennénk i meglepve, ha az 1971-es | SZUR-on vele végeztetnék a kezdőrúgást... A kiváló „színészi” teljesítményt nyújtó majom- lányka produkciója országszerte beszédtéma és majd minden beszélgetésnél felmerül az összehasonlítás a hasonlót, vagy megközelítőt nyújtani képes hazai idömítású majmokkal. Beszélgetnek, vitáznak erről a szakemberek is. Fültanúként beszámolhatunk egy ilyen szakszerű majomértékelő párbeszédről; a részvevők: Fischer Antal mezőgazdász mérnök, az állatkert emlősosztályának vezetője és Huszár bácsi, az állatkert vezető főápo- lója. Schmidt Antal a filmből eddig látottak alapján a legmeglepőbb teljesítménynek a struccon való lovaglást tekinti, mert itt az állatok betanításán kívül a két állat összeszok- tatásának rendkívül nehéz feladatát Is megoldották! A beszélgetésből kiderül, nem véletlen, hogy a csimpánzok közül kerülnek ki a híres majomsztárok szinte sorozatban. A másik két emberszabású majomfaj, az orángután és a gorilla megközelítőleg sem olyan barátságos természetű, mint a csimpánz, utánzóképessége is elmarad a Judyk. Böbék, Csimpik, vagy éppen a Bécsi Jégre- vű nemrég megcsodált korcsolyázó, jéghokiző majmai mögött. Ehhez járul félelmetes testi erejük, ami komoly balesetek forrása lehet Persze a csimpánz sem gyenge legény. Huszár Sándor elmondja, hogy egy negyven kiló körüli csimpánz kibillentő játék közben bizony simán elrántja kétszer akkora testsúlyé idomítóját is, ha az időben el nem engedi a „kezét”. Az egyévesnél korábban idomításra fogott csimpánz, ha egyébként utánzási készsége elég fejlett, a legtöbbre viheti az ösz- szes állatfajta közül, a delfint kivéve. Az állatikertekben a nevelés, az emberhez és a más állatfajhoz szoktatás az általános feladat, de bizonyos tudományos stúdiumok céljából idomító munkát is végeznek időnként. A nemrég elpusztult Böbe képességei, amelyek egészen az „absztrakt” festészetig terjedtek, eléggé emBÜCSÚZTATÁS ! lékezetesek a nagyközön- I ség előtt, de érdekes fel- I idézni, hogy mit tudott Csimpi, „aki” ma már I nyugdíjas sztárnak számít, | mert morcosság váltotta ! fel ifjúkori játékos kedé- I lyét, meg aztán a szere- j tett Pimpi elvesztése felett j érzett megrendülését sem I tudták feloldani újabb „há- j zasságai”. í Csimpi és Pimpi Afriká- j bői kerültek Budapestre, I Gyáros László ajándékaként, aki akkor Guineá- ! ban teljesített diplomáciai j szolgálatot. Knoll István í Titkok a rács mögött cí- | mű kisfilmjéből ismeretes, j hogy mi mindent tudott ez J a csodálatos pár. I Emberi módon étkeztek,, edényből kanállal; otthonukat főimosták, vederrel, ronggyal, amelyet ügyesen kicsavartak, a szerszámok közül jól használta Pimpi a spaknit és be tudta dugI ni a kulcsot a zárba. Közszereplés előtt gondosan, sajátlábúlag fésülködtek. Képriportokból emlékezetesek a tengerészöltözékben • tett látogatásaik a Tokaj Duna-tengerjárón is. Csim- : piről van egy portrésoro- 1 zat, amelyben ugyanolyan I színészi kifejezőkészségről tesz tanúságot, amilyet a Daktari nézői Judytól is megcsodálhatnak. A negyvenes években is volt egy hasonlóan nagy tudású csimpánzpárja az állatkertnek, ezek bicikliztek, rollereztek a gyerekek nem kis gyönyörűségére, s csodás vonalú krixkrax-sza: szignálták az eléjük tartott levelezőlapokat. Felléptek az Arizona mulatóban is, ahol klakkban, frakkban, estélyiben ittak, cigarettáztak és titkos értelmű vak- kantásokkal bírálták egy páholyból a világvárosi műsort... Volán 9. sz. Vállalat gépjárművezetői tanfolvamot szervez Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, KECSKEMÉT, Csáktornyái u. 4—6. 214 A MŰSZAKI ANY AGES GÉPKERESKEDELMI VÁLLALAT JANUAR 28-ÁN, (csütörtökön) Kecskeméten a Szolgáltató, Javító és Vegyesipari Vállalatnál, Kéttemplom köz 3—5. szám alatt gépek, motorok, műszerek, műhely- berendezések becslését, ill. lebonyolítását végzi. 102 II Kiskőrösi Fogyasztási Szövetkezet igazgatósága a szövetkezeti részközgyűléseket az alábbiak szerint tartja. Kiskőrös: Január 25-én, 26-án, 28-án. február 1- én, 3-án, és 5-én a kijelölt körzetekben minden alkalommal este 6 órai kezdettel. Tabdi: Február 4-én 5 órakor. Csengőd: Január 24-én du. 2, 26-án Kiscsengődön este 6, január 31-én du. 2, Csengőd, műv. házban és febr. 2-án Kullér-iskola este 5 órakor. Kaskantyú: Kisbócsa január 28-án, du. 2, február 7-én Kaskantyú, Kultűrház du. 2 órakor. Páhi: Január 24-én du. 2, január 30-án du. 5, és február 6-án du. 5 órakor. Akasztó: Január 24-én 14.30, január 31-én 14.30, január 27-én 17.30, és Döbrögecen január 31-én 14.30 órakor. Kérjük szövetkezeti tagjainkat, hogy a községekben közzétett helyeken a fenti időben a rész- közgyűléseken megjelenni szíveskedjenek. Minden részközgyülésen nyereménysorsolás. IGAZGATÓSÁG (A Stern karikatúrája.) Most érdemes HIBÁS, DEFEKTES autógumiját javíttatni vulkanizáltatni, mert nagyon RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJA A FÉMIPARI KTSZ gumijavító részlege, Kecskemét, Pacsirta u. 1. 106