Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-26 / 21. szám

1971. január 26, kedd 5. oldal Klubkönyvtár mindenkinek =» rin * Amikor Rémen, ebben az ezerhatszáz lelket számláló, nagynak éppen nem nevez­hető községben jártam, még nem esett le a hó. A bekö­tőút mellett emberek és gé­pek dolgoztak a felszántott földeken és a szorgalmas munka is igazolni látszott a község termelőszövetkezeté­nek jó hírnevét. Látogatásunk célja a mű­velődési intézmény volt, de mivel a rémi klubkönyvtár fenntartója és használója tulajdonképpen a Dózsa Termelőszövetkezet, így legelőször annak vezetőit kerestük meg, hogy meg­tudjuk, mi is indította őket erre a megyénkben még egyedülálló kezdeménye­zésre. Halász Lajos, a gazdaság párttitkára tájékoztatott az intézmény „megszerzésé­nek” előzményeiről. — Már 1969 nyarán napi­renden szerepelt dolgozóink étkeztetésének megszerve­zése. A jelenlegi művelődé­si házat akkoriban bővítet­te a községi tanács. Néhány vezetőségi tag azt javasolta, hogy építsünk hozzá egy épületrészt, melyben kony­hát és az ebédlőt is elhe­lyezhetünk. Nos, hát innen származik az alapötlet. A járási pártbizottság javas­latára azonban elvetettük az étkezde gondolatát, vi­szont a közös érdekek fel­ismerése alapján az 1970-es év elején szerződést kötöt­tünk a községi tanáccsal az együttes működtetés rendszeréről. Kettős fenntartású intézmény — ez a pontos meghatáro­zása a hasonló jelleggel működő — sajnos, csekély számú — művelődési ház­nak. A rémi klubkönyvtár fenntartásának átvállalása egységes közgyűlési hatá­rozat alapján történt. A szövetkezeti tagok között senki sem akadt, aki elle­nezte volna a községi intéz­mény üzemben tartásának átvállalását. Halász Lajos a közös mű­ködés anyagi alapjairól is felvilágosítással szolgált. — A községi tanács je­lentékeny anyagi áldozatok árán korszerűsítette az épü­letet, mely a munkák be­fejezésével valóban tetsze­tős külső és belső képet kapott. Százötvenezer fo­rint értékű felszerelést is vásároltak a munka meg­kezdéséhez. Szövetkezetünk így a mai igényeknek meg­felelő klubkönyvtárat vett át. A berendezést kiegészí­tettük — kályhát, zongorát, filmvetítőgépet vásároltunk — és előteremtjük műkö­dési kiadásainak anyagi fe­dezetét. A községi tanács húszezer, szövetkezetünk pedig évi száznyolcvanezer forintos támogatásával már elvárhatjuk, hogy az intéz­mény tökéletesen szolgálja tagságunk és a község la­kosságának kulturális igé­nyeit. — Milyen meggondolások alapján határozott így a vezetőség? — Szövetkezetünk ered­ményeinek továbbfejleszté­séhez szükségünk van a községben élő fiatalság munkájára. Általános je­lenség, hogy a mezőgazda­ságban dolgozók kiöregsze­nek és az ifjúság a váro­sokban keres munkát. Itt­hon tartani pedig az anyagi megbecsülés mellett csak a szórakozási-művelődési le­hetőségek megteremtésé­vel tudjuk őket. Ennek tu­datában megteszünk min­den tőlünk telhetőt. Meg­győződésünk, hogy a kultú­rára költött pénz hosszabb távon visszatérül. A szak­mai oktatásban részesültek magasabb színvonalú mun­kája és a fiatal munkaerő­utánpótlás folyamatos meg­szervezése egyaránt a gaz­dasági eredményeket növe­li. 1 dett meg a látogatók szá­ma. Egyrészt az emberek valóban szívesen időznek az esztétikusán ’berendezett klubszobákban és a könyv­tár helyiségeiben, másrészt azért is gyakorta felkere­sik, mert sajátjuknak ér­zik, nemcsak mint községi lakók, hanem mint szövet­kezeti tagok is. A klubkönyvtár vezetője Juhász János elmondta, hogy igen hasznos ez a „tu­lajdonosi” gondolkozás. Ré­men a művelődési intéz­mény igazgatója csaknem minden esetben megértő támogatásra lel a szövetke­zet vezetőségénél — hiszen azok a gazda szemével is nézik gondjait. Agitáció és közönségszervezés alkalmá­val nem „megtűrt személy” az üzemegységek telephe­lyein, hiszen alkalmazásá­nak minősége: klubkönyv­tárvezető szövetkezeti tag. Így „hivatali kötelességét” is teljesíti amikor ismeret- terjesztő előadásra, szakmai oktatásra toboroz résztve­vőket. Általános műveltség és szakmai ismeretek Hajdan jegyzőlakás volt a jelenlegi klubkönyv­tár, és a község lakossága kezdetben talán ezért ide­genkedett látogatásától. Az átalakítás után megindult az élet; a változatos szóra­kozási és művelődési lehe­tőségek csakhamar közked­veltté tették. Kettős von­zás eredményeként növeke­szoros egységét tükrözi a klubkönyvtárnak, a községi tanács és a tsz vezetősége által jóváhagyott munka­terve. Az ifjúsági klub színvonalas működtetése, az asszonyok rendszeres öszehívása, a gyakorlati tanfolyamok és a sokféle továbbképzés megszervezé­se az intézmény kiemelt fontosságú feladatát képe­zik. Ezek mellett szervezett gyermekfoglalkozás (külön az alsó- és a felsőtagoza­tosok számára) szolgálja az iskolások hasznos időtölté­sét. Eredményesen dolgozik a bábszakkör, zongora- és német nyelvtanfolyam in­dult, az évi harminc, film­vetítéssel kísért ismeret- terjesztő előadás alkalman­ként szép számú érdeklő­dőt vonz. Nagyterem hiányában ugyancsak a tsz segít a színházlátogatások gondjai­nak megoldásában: autóbu­szával a környező közsé­gekben rendezett előadáso­kat látogathatják a rémiek. Több alkalommal rendez­tek tapasztalatcsere-kirán­dulásokat is, hiszen az in­tézmény szükségletei sze­rint igényelheti a gépjár­művet. A sok művelődésiház- vezető számára ideálisnak tűnő körülményeket még a klubkönyvtár vezetőjének bérezése is kiegészíti. Ju­hász János pedagógus-ké­pesítéssel, havi 3200 forin­tos fizetésért látja el fel­adatát, tagja a szövetkezet­nek, részesül annak nyere­ségéből is. Elődje négyszáz forintos tiszteletdíjat ka­pott. A vezetőség vélemé­nye Kádár elvtárs megálla­pítására utal: „A szocializ­must nem lehet mellékál­lásban felépíteni”. Megéri-e?... Tehetnék fel a kérdést egyesek. Megéri-e a szövet­kezetnek az évi csaknem kétszázezer forintos kiadást jelentős művelődési intéz­mény átvállalása? A közművelődésre elköl­tött pénz visszatérül — ez nemcsak a Dózsa Termelő- szövetkezet vezetőségének a véleménye. Mások is vall­ják, bár hozzáteszik: „de sajnos, ez nem mérhető”. A rémi tsz növekvő gaz­dasági eredményei azonban némi összefüggést mutat­nak a jól átgondolt műve­lődési politikával. 1970 fo­lyamán a gazdaságban dol­gozók átlagéletkora fiatalo­dott. A munkafegyelem megszilárdulására utal. — hogy ez évben először meg­szűnt az igazolatlanul mu­lasztás. Idejében elvégez­ték az összes szántási mun­kát (a klubkönyvtár szer­vezte a traktoros vizsga­előkészítő tanfolyamot) és a tervezett mennyiségű mű­trágya is mind a földbe került. Az országban — bár ha lassan is — terjednek a gazdaságokkal közösen mű­ködtetett művelődési intéz­mények. Egyre több helyen lesz világos a felismerés: megéri. Reméljük, Rém pél­dája megyénkben is köve­tésre talál. Pavlovits Miklós ...így fogalmazott: (idézem)... Egyik volt tanítványom és barátom hívta fel a fi­gyelmemet egy újabban el­harapózott nyelvi szörnyű­ségre. őszintén szólva, nem akartam elhinni, amíg vagy nem láttam leírva, vagy nem hallottam. Nem kellett sokáig várnom. Az országgyűlés decemberi időszakáról szóló jelentés­ben a rádióban hallottam: „Miniszterünk így fogal­mazott (idézem):” és kö­vetkezett népszerű minisz­terünk nyilatkozata. Üjabban nagyon elter­jedt a tudósításokban az „idézem” szó, pedig sok­szor nincs is szükség az idézésre. Ezt legtöbbször finomkodásnak érezzük. Szinte arra gondolhatunk, hogy az idéző elhárítja ma­gától a felelősséget a mon­dottakért. Vagy nem bízik a nyelvi kifejezés erejében, hogy minden kétséget kizá­róan ki lehet fejezni vaja­kinek a gondolatait. ha nem tesszük is idézőjelbe. De ez csak a kisebbik hi­ba. A rádió tudósításában az „igy fogalmazott” kife­jezés döbbentett meg. Saj­nos, ma „így fogalmaznak” ahelyett, hogy valamit mondanának, hangsúlyoz­nának, közölnének, össze­foglalnának. Itt egy fölka­pott és nagyon elterjedt igehasználatról van szó. Nagy hatása van, előkelő­én hangzik. „Ó, halhatat­lan magyar nyelv” — kiál­tok fel a költővel —, mi lesz, ha ez a kifejezés gyö­kerezik meg. Közlésmó­dunk teljes átalakulása lesz az eredménye. Nézzünk egy példát! „A fiú azt mondta édesapjá­nak, hogy szeretne moziba menni. Apja azt felelte, hogy ha megtanulta a lec­kéit, elmehet.” Ez a ma­gyar nyelv szabályai sze­rinti közlés az újabb mo­dorban így hangzana: A fiú így fogalmazott (idé­zem): „Apám, szeretnék moziba menni.” Erre az apa így fogalmazott (idé­zem): „Ha megtanultad a leckéidet, elmehetsz." — Talán ez az egyetlen pél­da is meggyőzhet bennün­ket, hogy itt valóban mai nyelvhasználatunknak egyik sajnos, nem egyetlen vad­hajtásáról van szó. Ez az új szerkezet na­gyon kezd elterjedni. Va­lakiről azt olvastam, hogy neki a munka a mindene. Es így folytatta a ripor­ter: „Illetve ahogy ö fo­galmaz: a nép szolgálata." Ezt másképpen is ki lehe­tett volna fejezni. Pl. az ő szavai szerint, vagy egy­szerűen csak szerinte, sőt még így is: az ő fogalma­zásában. Még a fogalmaz igét is lehetett volna hasz­nálni, csak tárgyasán ra­gozva: „Illetve ahogy ő fo­galmazta meg, a nép szol­gálata.” Ezt az új szerkezetet ugyanis a fogalmaz igének tárgyatlan használata árul­ja el. De ne gondolja sen­ki, hogy ezí az igét szám­űzni akarjuk a magyar nyelvből. Tárgyasán ra­gozva nyugodtan használ­hatjuk, különösen ha a fo­galmazás tényét akarjuk hangsúlyozni. Egy példát erre is: Az „itt élned, hal­nod kell” gondolatát költő­ink közül Vörösmarty fo­galmazta meg a legszeb­ben. Befejezésül most így fo­galmazok (idézem): „Min­den ép nyelvérzékű olva­sónknak küzdenie kell e vadhajtások ellen” (idéző­jel bezárva). Kiss István Társadalmi munkában Pásítják a kuljtúrház környékét Lászlófalván, a KISZ-fiatalok. Társadalmi munkafelajánlásuk teljesí­téséhez tavasszal kezdenek. Ha kapnak elegendő facse­metét, kezük nyomán par- sodik a község egész köz­pontja. 12. ISZIK A MOHAMEDÁN IS Qizanban az utca képéhez tartoznak a sovány, bar­na tehenek, s egyéb állatok, mint például a rengeteg kecske, amelyek szabadon „sétálgatnak” az emberek között. Megfigyelték tengerészeink azt is, hogy a város elő­kelő arabjai a wipponhoz hasonló járművel, a japán „Tojota”-val rendelkeznek. Persze, az itteni terep miatt bajosan is lehetne másfajta gépkocsin közle­kedni. Városnézés előtt, közvetlenül a kikötés után, még a hajón, két meglepetésben volt része tengerészeink­nek. Az egyik: a hatóság emberei a kikötőorvos társa­ságában motorcsónakon felkeresték a Székesfehérvárt, s a formaságok (iratok ellenőrzése stb.) után leplom­bálták az élelmiszerraktárban tárolt sört és gint. A mohamedánok szent földje ez, Mekkától délkeletre légvonalban csaknem 500 kilométernyire, ahol senki sem fogyaszthat szeszes italt. Ezer dollár büntetést kell fizetnie annak, aki megsérti e törvényt. Állandóan egy szaúd-arab katona őrködött a hajón, s amikor váltójának átadta a posztját, csak annyit mondott, hogy hány plomba van a különböző üvegeken. Még az eü-ládában tartott sebmosó alkohol üvegére is ólompecsét került. így aztán az orvos, amikor ko­lera ellen beoltotta a hajó személyzetét, a művelet előtti dezinficiáláshoz kölnivizet használt. A parancsnok szava azonban szent volt mind a ha­tóság főnöke, mind az orvos számára, s ezért a sze­szes ital iránti érdeklődésükre kapott nemleges vála­szára nem ellenőrizték: igazat mondott-e? Pedig fül­lentett: négy üveg sört tartott ugyanis a kabinjában. S egy merészet gondolva, mindkettőjüket a kabinba invitálta és megitatta velük az árpa szeszes levét. A mohamedánok bizony nem sokat teketóriáztak, s rövid idő alatt nyakára hágtak a négy üveg sörnek. Ter­mészetesen zárt ajtó mögött. (Süveges László, amikor ezt elmesélte, mosolyogva hozzátette: „Bűnbe ejtettem az igazhitűeket”.) A másik meglepetés akkor érte honfitársainkat, amikor a nem sokkal később megérkező ügynök a kérdésükre azt válaszolta, hogy hat óra van, holott — éppen dél lévén — az ő óráik már tizenkettőt mutat­tak. Kiderült, hogy a mohamedánoknál akkor van 0 óra, amikor felkel a nap. így is állítják be az időmé­rőjüket —, már akinek van órája. Az ügynök viszont az iránt érdeklődött, hogy a ka­pitány idehaza hány feleséggel rendelkezik. Módfelett csodálkozott, hogy ilyen magas rangú férfinek csak egy hitvese van, amikor ő, az egyszerű ügynök, törvé­nyesen két aszonyt birtokol. A derűs eseteket sem nélkülözték hát a Székesfehér­vár matrózai. Nem volt azonban rózsás a helyzetük, amíg — 23 napon át — itt-tartózkodtak. Sokat szenvedtek a 35—45 fokos forróságtól, s nehezen tudtak a nekik megfelelő élelmiszercikkekhez jutni. A város piacán alig árultak zöldségféléket, paprikát, csupán Dél-Afrikából szárma­zó sárgás, bogyónagyságú paradicsomot. No meg elég­gé szép burgonyát, amelyet hűtőszekrényben kellett elhelyezni, mert a nagy melegtől és a párás levegőtől hamar megrothadt volna. Ha sovány marha, vagy cse- nevész csirke húsát rendelték meg, legkésőbb egy óra múlva már menniök kellett érte, mert a pokoli melegben a hús megbüdösödött. A csirkét egyébként mindig kopasztva kérték, s el- ámultak: hogyan tolltalanítja, illetve bőrteleníti azt az arab kereskedő. A piacon levágja a csirke fejét, eldobja, a vért kicsorgatja, s ügyes mozdulatokkal ad­dig csavargatja a lefejezett csirketestet, amíg lejön róla a bőr. Vásárlásaik közben azt tapasztalták a Székesfehér­vár tengerészei, hogy a qizani arabok kitűhő üzletem­berek. Persze, a saját zsebükre, és nem szocialista értelemben. A „mindenből pénzt csinálni” elvük gya­korlati alkalmazása abban is megnyilvánult, hogy jól­lehet a hajó augusztus 16-án érkezett a kikötő nyílt vizére, s az ügynök öt-hat nap múlva ígérte a 800 ton­na eternitcső kirakását, ehhez csak 26-án fogtak hoz­zá. S 28-ig mindössze 110 tonnányi mennyiséget vittek ki a partra. Három nappal később, 11-én még mindig 540 tonna volt a rakomány súlya. Ezen a napon a többi közt ezt táviratozta Budapest­re Süveges László: „Az ügynök közölte, hogy a kira­kás öt-hat nappal előbb való befejezéséhez 200 font sterling extra szükséges.” Nyilvánvaló volt, hogy Abdelrahim Mufareg „extra”, azaz külön is keresni akart a szállítmány átvételén. Csakhogy a magyar kapitány is értett az üzlethez, hiszen annak idején a kétéves tengerésztiszti iskolán arra is megtanították. Nem állt kötélnek —, pedig a beosztottaival együtt már nagyon szeretett volna to­vábbhajózni erről a pokolian forró helyről. (Folytatjuk;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom