Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-22 / 18. szám
t oldal 1971. Január 22, pénteS Kszelíll lépések Kezel-Kefeíee ?C!K Még Nasszer elnök fogalmazta meg azt az egyiptomi politikát, amelyet utódai .is követnek, s amely reális alapot nyújt a közel-keleti konfliktus békés rendezésének. S már Nasszer létében és azóta is: kétféle konfrontációval kellett szembenéznie Kairónak e politikai rendezés megvalósításáért vívott küzdelmében. Az egyik: Izrael makacs, hajthatatlan magatartása. Ezen a téren történtek bizonyos változások, ha csak kezdetiek is. Tel Aviv a Jarring- misszió első felújításának rögtön a kezdetén, 24 óra elteltével kivonult a tárgyalások színhelyéről, de hónapok elteltével és hosszas alkudozások után (nyilván nem utolsósorban: washingtoni nyomásra) most mégis részt vesz a Jarringrvezette tárgyalások második felújításán. Hozzájárult továbbá a tűzszünet meghosszabbításához. Eredménynek ez nem sok, de mégis valami. Most azonban, hogy Egyiptom részletes, hat pontba tömörített javaslattervezetet juttatott el a Biztonsági Tanácshoz, Izraelen lenne a konstruktív lépés sora. Az EAK ugyanis ebben, a csütörtökön nyilvánosságra hozott 6 pontos összefoglalójában nemcsak alanve- tően támaszkodik a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i. Kairó által már ismételten elfogadott határozatára, de külön elismeri, „Izraelnek azt a jogát, hogy békésen, biztonságosan és, elismert határok között, fenyegetésektől, erőszakos cselekményektől mentesen együtt éljen a többi közel-keleti országgal”. A másik „front”, amelyen Egyiptomnak — már Nasszer elnök életében — a békés politikai rendezés megvalósításáért harcolnia kellett: a Palesztinái gerillamozgalom szélsőséges szárnya. Ám éppen a legutóbbi napokban tűnt • úgy, hogy ez az — elsősorban Habbas nevéhez és a tavalyi repülőgép-eltérítésekhez kaocsolódó — szárny elszigetelődött. Ugyanakkor a Palesztinái mozgalom zömét képviselő El Fatah, s általában a mérsékeltebbek, előretörtek. Kairó legtekintélyesebb lapja, az Al Ahram az elmúlt napokban többször is jelezte: a Palesztinái ellenállási mozgalom zöme új álláspontot foglal el és nem ellenzi többé, hogy az arab államok politikai rendezésre törekedjenek az izraeli megszállás megszüntetésével, a közel-keleti helyzet tisztázásával kapcsolatban. Ha lassan bár és gyakran ellentmondásosan, mégis a rendezés irányában halad előre a közel- keleti probléma. Sok minden történhet még a következő két hétben, amelynek végén — február 5-én — újabb döntő fordulatra számíthatunk: akkor jár le a tűzszünet meghosszabbított határideje. A világ közvéleménye azt reméli, hogy a fegyverek február ötödiké után sem dördülnek el újra. Kicserélik a Hold kőzeteit Űregyüttműködés MOSZKVA. Január 18. és 21. között a szovjet fővárosban Msztyiszlav Keldis akadó-) mikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke és George M. Low, az Amerikai Országos Űrhajózási Hivatal (NASA) ügyvezető igazgatója között több találkozóra került sor, amelyen más érdekelt intézmények felelős képviselői is részt vettek. A megbeszéléseken véleménycserét folytattak a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a világűr kutatása és a békés'célú felhasználása terén folyó együttműködés fejlesztésének lehetséges irányairól. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája és a NASchröder javaslata Gerhard Schröder, a CDU elnökhelyettese, a bonni parlament külügyi bizottságának elnöke, miután hazatért a Szovjetunióban tett látogatásáról, kijelentette, hogy a jövőben a különböző nyugatnémet pártokhoz tartozó képviselőknek nagyobb számban kellene Moszkvába látogat- niok. „Csak a helyszíni tanulmányozás alapján lehet a helyzetet megfelelően megítélni” — mondotta. ENSZ-főtitkárjelölt Max Jakobson finn nagykövet, az ENSZ-főtitkári tisztség első hivatalos jelöltje, miután U Thant bejelentette, hogy második ötéves periódusának lejárta után, azaz jövőre nem fogadja el mégegyszer a megbízatást. A 47 éves diplomata jelölését támogatja kormánya és az északi országok csoportja. Az új főtitkár megválasztása idén ősszel kerül a közgyűlés napirendjére. A legmagasabb nemzetközi közjogi tisztség betöltésere a Biztonsági Tanács tesz javaslatot. A négy nagyha- ! falómnak e kérdés eldön- j tósekor is vétójoga van. | Amennyiben megválaszt- : ják, Jakobson lesz a harmadik skandináv ENSZ- főtitkár. Rendőrök sztrájkoltak A New York-i rendőrök befejezték hatnapos nemhivatalos sztrájkjukat. A városi hatóságok ugyanis elrendelték, hogy újabb munkabeszüntetés esetén a sztrájkolókra 480 dollárig terjedő pénzbüntetés szabható ki. A rendőrök elmaradt fizetésére vonatkozó követelését jelenleg bíróság vizsgálja. (Reuter) A vérbosszú halála A zömében albán nemzetiségűek lakta jugoszláviai Koszovo Metohija autonóm tartomány nagy részén remélhetőleg sikerült végleg felszámolni egy évszázados, tragikus hagyományt: a vérbosszút. A kezdeményezés 13, albánok lakta község lakóitól származik. Elhatározták, hogy kibékítik egymással a vérbosszú átka alatt élő. haragban álló családokat. A 13 faluhoz most még hét csatlakozik, .. ve-nok Henne, hogy a többi község is hamarosan hasonló álláspontra iuL A veszélyeztetett családok tagjai ugyanis a bosszútól tartva, éveken át nem mernek kilépni eltorlaszolt házukból, elhanyagolják földjeiket, munkájukat, nem járatják iskolába gyermekeiket. Kivégzőhelyből — iroda Az amerikai Pennsylvania államban eltörölték a halálbüntetést, és a főügyész pagancsot adott arra, hogy az állam egyetlen villamosszékét, amelyet 1962 óta nem használtak, haladéktalanul távolítsák el a rockviewi börtönből. A kivégzési termet irodává alakítják át. A gyilkos csak bűnbak? Négy fiatal amerikai katonatiszt szérdán sajtóértekezleten kijelentette, hogy az' amerikai hadsereg ügyeiben illetékes minisztereknek ki kellene vizsgálnia az amerikai csapatok által' Vietnamban elkövetett atrocitásokat és háborús bűnöket. A négy tiszt egyike John Kent repülőhadnagy közölte, hogy amikor felettesei értesültek állásfoglalásukról, nem engedték többé repülőgépre ülni és jelenleg az egyik kaliforniai légitámaszponton lényegében „segédportási” feladatokat lát el. Norman Banks, hadnagy, a My Lai-ban elkövetett tömeggyilkosság ügyében folyó perről kijelentette, hogy annak elsőrendű vádlottja, William Calley hadnagy csak „bűnbak”. A katonai vezetés a saját felelősségét akarja elhárítani. (UPI) Repülőszerencsétlenség Hegyoldalnak ütközött és felrobbant szerdán a perui légierő Curtis C—46 típusú gépe a Limától nem mesz- sze fekvő Tarma közelében. A gépen, legújabb jelentések szerint, 24 utas és 7 főnyi legénység tartózkodott. Valószínűnek tartják, hogy valamennyien életüket vesztették. A katasztrófa oka egyelőre nem ismeretes. Az NDK elismeréséért Az NDK elismeréséért küzdő bizottság alakult ! Dániában. Tagjai között | politikai, közéleti szemé- i lyiségek és szakszervezeti t vezetők vannak. A bizottság elnökévé Viggo Kamp- mann volt miniszterelnököt 1 választották Előtérben az európai biztonság FINN NYILATKOZAT A TÁRGYALÁSOKRÓL A Helsinkibe kiküldött magyar újságíróknak tegnap .. Leskinen finn külügyminiszter ^nyilatkozott a finn—magyár tárgyalásokról: — Két baráti ország ál- lamférfiai folytattak egymással őszinte beszélgetést. A tárgyalások során a felek nem titkoltak egymás előtt semmit, minden kérdést őszintén feltártak, s különös figyelmet fordítottak az európai biztonsági értekezlet. ügyére, a közel- keleti és. a délkelet-ázsiai helyzetre. Igen jó hatást váltott ki a finn partnerek körében az a nagy hozzáértés, ahogyan Fock Jenő niagyar miniszterelnök állást foglalt az említett kérdésekben. Arra a kérdésre, hogy az európai biztonsági konferencia ügyében előterjesztett. finn kezdeményezésekét illetően mik a további kilátások, Leskinen kijelentette: mindkét félnek az a véleménye, hogy a konferencia sikeréért tett következetes erőfeszítéseknek előbb-utóbb meglesz a gyümölcse, konkrét határidőt azonban egyelőre nehéz volna jósolni. Mindenesetre mind Finnország, mind Magyarország igen erőteljesen munkálkodik az európai biztonsági értekezlet létrehozásán, és csak sajnálattal lehet tudomásul venni, hogy egyes államok kormányai különböző feltételeket szabnak és ezzel nagymértékben lassítják az európai és a világbéke szempontjából oly jelentős nemzetközi vállalkozás előkészületeit. A finn lapok változatlanul jelentős teret szentelnek Fock Jenő finnországi látogatásának. — A Helsinkiben megjelenő reggeli újságok kiküldött munkatársaik tudósítása alapján első oldalon számolnak be Fock Jenőnek és feleségének, valamint Péter János külügyminiszternek szerdai programjáról, Hyvinkaa- ban és Tamperében tett látogatásáról. * A Kansan Uutiset „A gépipar bemutatkozott a magyar miniszterelnöknek” címmel első oldalon közöl tudósítást Fock Jenő vidéki útjáról, s kiemeli, hogy mind a két meglátogatott városban szóba került a műszaki együttműködés és a finn gépipari exi»»rt bővítésének a lehetősége. A Kaameen Yhteistyö fontos tényként emeli ki, hogy a magyar miniszter- elnöknek és kíséretének a finn miniszterelnökkel lezajlott tárgyalásai során a politikai kérdések közül az európai biztonság került előtérbe, a kereskedelmi témák sorában pedig az európai integráció és a finn— magygr kereskedelmi együttműködés kiszélesítése. , SA képviselői a tárgyalások eredményeképpen megállapodtak abban, hogy egyes területeken máris összehangolják tevékenységüket- Többek között megállapodás született arról, hogy kicserélik a két ország birtokában levő holdkőzetmintákat. Ezenkívül a felek megegyeztek abban, hogy kidolgozzák az • űrkutatások céljainak és eredményeinek közös megvizsgálására vonatkozó ajánlatokat. Foglalkoznak továbbá a jelenleg folyó meteorológiai adatcsere tökéletesítésével, a meteorológiai rakéták segítségével folytatott kutatásokkal, a természet tanulmányozásának módszereivel, az űrbiológiai és orvostudományi adatcsere ki- szélesítésével és egyéb együttműködési javaslatokkal. Mint a Reuter hírügynökség jelenti, George M. Low elutazása előtt elismeréssel szólt a Lunohod- kísérlet kiváló eredményeiről, s kijelentette: a kutatás automata és ember által végzett formái kiegészíthetik egymást. Low utalt arra, hogy az Apollo —12 is vitt egy automata állomást a Holdra, amely több mint egy évig küldött adatokat a földre. Arafat is érkezett Csütörtökön délelőtt folytatta munkáját a kairói négyes csúcsértekezlet az egyiptomi, szudáni, líbiai és szíriai elnök részvételével. Szadat, Nimeri, Kadhafi és Asszad a Kubbeh- palotában ült ismét tárgyalóasztalhoz, hogy a szerdán este megkezdett eszmecserét felújítsa. A fő téma: milyen legyen a közös politika február 5-ig, a tűzszünet lejártáig és azután. Mielőtt a négy államfő megkezdte volna tegnapi tanácskozását, Asszad marsall Ali Szabri egyiptomi alelnökkel folytatott másfélórás megbeszélést. Csütörtökön reggel Kairóba érkezett Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezet elnöke. Kairóba Megérkezésekor sem egyiptomi látogatásának céljáról, sem a jordániai állapotokról nem volt hajlandó nyilatkozni. Az El Fatah kairói irodája szerint egyébként a csütörtökre 1 virradó éjjel a jordániai királyi hadsereg „Husszein-hadosztálya” számos helyen támadást indított a Palesztinái gerillák állásai ellen. A támadókat, akik könnyűfegyvereket és kézigránátokat használtak, nehéztüzérség támogatta. Időközben a királyi hadsereg tüzérsége meglepetésszerű támadást indított az Adzslun város közelében levő gerillatámaszpontok ellen. Jarring és az arab csúcsok megállapodás végrehajtáJarring tárgyalásait a kezdet kezdetétől bizonyosfajta titokzatosság övezi. Sokkal inkább csak feltételezni lehet, mint bizonyosan tudni, milyen kérdések körül folynak a megbeszélések, illetőleg, miben tér el az érintett felek álláspontja. Tel Aviv a jelenlegi helyzetben elvben helyesli a tárgyalások haladéktalan újrafelvételét de további javaslataiból legalábbis arra lehet következtetni, hogy — nem hajlandó kivonni csapatait a megszállt arab területekről a békeszerződés aláírása előtt; — később is csak a békeszerződésben meghatározott „biztonságos év elismert” határok mögé hajlandó visszavonulni; — közvetlen kétoldalú tárgyalásokat kíván folytatni a vele szemben álló arab országokkal a jelenlegi, közvetett, többoldalú tárgyalások helyett; — el akarja érni a tárgyalások színhelyének áthelyezését, s miniszteri szintre kívánja emelni azokat; — végezetül Izrael szerint az elfoglalt területek kiürítéséről szóló bármiféle időrendi program nem képezheti megbeszélések tárgyát. Az arab fél álláspontja lényegében nem változott. Az ismert feltételeket tartalmazza. A politikai megfigyelők a legutóbbi egyiptomi diplomáciai offenzí- vával összefüggésben azonban mégis körvonalazni' próbálják Kairó elképzeléseit. Az egyiptomi» terv eszerint három pontban summázható: 1. A négy nagyhatalom — Franciaország, Nagy- Britannia. az Egyesült Államok és a Szovjetunió — kéDviselőiből álló ENSZ-erő létrehozása. Ennek felsának ellenőrzése. 2. A Jarring számára adandó utasításoknak tartal- mazniok kellene az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozat azon megállapításait, amely a többi közt kimondja az izraeli csapatok kivonását a megszállt arab területekről, végrehajtásának időrendi tervét. Jarring egy hónapon belül tegyen jelentést fáradozásainak eredményeiről. 3. Ha a négy nagyhatalomnak nem sikerül kidolgoznia a BT-határozat végrehajtásának tervét, akkor még januárban üljön össze az ENSZ Biztonsági Tanácsa és vitassa meg e határozat végrehajtásának módozatait és lehetőségeit. Ezt követően a nagyhatalmaknak vállalniok kell a közel-keleti probléma megoldásáért rájuk háruló felelősséget. Látnivaló tehát, hogy a vélemények különböző volta miatt az álláspontok közeledéséről ma még nehéz számot adni. Éppen azért nem is várható látványos, gyors siker Jarring tárgyalásain. Nyilvánvalóan ez a magyarázata annak is, hogy az arab fél, amely nem hajlandó a tűzszünetnek a status quo megkövesedését eredményező, s így Izrael érdekeit szolgáló további meghosszabbítására, a diplomáciai erőfeszítésekkel egyidejűleg szorosabbra igyekszik vonni az arab világ erőit. Ezt a célt szolgálja a négy, államszövetségben tömörülő, progresszív arab ország vezetőinek kairói találkozója. Ennek jegyében, az Izrael elleni harc közös stratégiája kidolgozására terveznek Összarab csúcsértekezletet is a közeljövőben, a kuwaiti fővárosban. Ó. Gy.