Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-14 / 11. szám
4. oMM 1971. január 14, csütörtök Üj típusú gépészek Válság nélküli oktatás a fülöpszállási intézetben A Fülöpszállási Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet egy-egy növendékének kiképzése három év alatt 46 ezer forintba kerül. Annyiba, mint egy Trabant ára ... Az összehasonlítással azért bánjunk csínján; az emberi tudásanyag a gépi mechanizmus piaci értékével nehezen mérhető, lévén szó különböző minőségekről. De talán mégsem haszontalan a „mibe kerül?” rákérdezés, ahhoz, hogy kellőképp felmérhessük: cserébe mit kap a mezőgazdaKezdjük ott, ahol a dolog a regüényeseobnek lát- szik: a végzettek hányadrésze helyezKedett el mező- gazdasági üzemekben. — Nyolcvan-nyolcvanöt százalékuk — feleli Nagy Gábor igazgató — S nyilván azt akarja tudni, hogy ez jó aránynak számít-e ... Elmondhatom, hogy igen. Mert a 15—20 százalékos töredék is többnyire az élelmiszer-, illetve a fafeldolgozó iparban találja meg a helyét. Tehát a mezőgazdasággal rokon területen. Vannak olyanok is, akik a honvédség műszaki alakulatainál lelték meg hivatásukat, mint továbbszolgálók. De olyanról egyről sem tudok, akinek ne az itt szerzett képesítése nyújtaná a megélhetést Minek köszönhető mindez? Hiszen még az elmúlt tánév .végéig mezőgazdasági öntözőgépész szakmunkásokat képeztek. — Névleg. De a valóságság a szakképzéstől. Előbb azonban az intézetről néhány szót: 1962-ben kezdte meg működését, 19 tanulóval. Egészen a múlt év szeptemberéig iskolaként működött. Eddig mintegy 550-en végeztek itt, zömmel a megye északi feléből származó tanulók. Jelenleg az intézetnek 216 tanulója, modem gépparkja és több jól felszerelt tanműhelye, 180 ágyas kollégiuma van — s első helyen kellett volna említeni a példás cél- tudatossággal összeválogatott nevelőtestületet. : pályán ban évek óta komplex képzést folytatunk, mert az az elvünk, hogy nem képezünk az utcára. Ebből egyszerre több dolog következik. Először is az, hogy tanulóink „kapósak”, mert a képzésnél, a valóságos igényeket vesszük figyelembe. Másrészt, a fejlesztést illetően, csakugyan meredek pályán íveltünk felfelé, ám ha pusztán a mennyiségre törekedtünk volna, az eddig végzettek számát nem három, hanem négy számjeggyel fejezhetnénk ki, hiszen volt itt már négyszeres túljelentkezés is. Nem kell a toborzás módszeréhez folyamodnunk. És harmadszor, amit leginkább hangsúlyoznék: azzal, hogy a bizonyítványt a végzett tanulóink kezébe adtuk, egyáltalán nem zárult le a velük való törődés. Hiszen 17—18 éves fiatalembereket nem is dobhatunk a mélyvízbe, mondván, hogy „ússzatok, ahogy tudtok.” Sorsukkal törődni Tehát figyelemmel kísérik sorsukat... És ez a kapcsolat kölcsönös? — Hogyne! Jönnek, vagy írnak; főleg akkor, ha sérelem éri őket a gazdaságban. Ha nem a szakmában foglalkoztatják, vagy összetévesztik őket a traktorosokkal. Mert hiszen tudnak gépet vezetni, s ha a gazdaság igénye csúcsidőben megkívánja, jól is teszik, ha a traktor nyergébe ülnek. De ez nem lehet rendszeres ... A probléma abból adódik, hogy a traktorosképzés újabban már a gazdaság terhére történik, így kényelmesebbnek látszik a sokkal drágábban kiképzett szakmunkást traktorra ültetni, azzal, hogy induljon szántani, holott a műhelyben sokkal értékesebb munkát tud végezni. Meg kell vallani, e tekintetben nincs nehéz dolgunk, rosszindulattal a gazdasági vezetők részéről még nem találkoztunk, tájékozatlanságról van szó csupán. Ezt pedig félórás beszélgetéssel meg lehet szüntetni. Ám, az igazgató nemcsak a gazdasági vezetők téves felfogására utal, hanem arra is, hogy a végzett fiatal szakmunkások is gyakorta engednek a könnyebb ellenállásnak. Arról van szó, hogy a traktoros munkában átmenetileg nagyobb jövedelmet érnek el, mint a műhelyben. Csakhogy 4—5 év után többnyire fedél alá kívánkoznak, s kellemetlen meglepetéssel tapasztalják, hogy a tanultak nagy részét, gyakorlat híján, elfelejtették. És jönnek vissza a végzettek újabban új fajta gondokkal is: szeretnének továbbtanulni, középiskolai, majd pedig felsőfokú technikumi végzettséget szerezni. S ehhez kérik a tanácsot, a segítséget. Ennek örülhetnek leginkább az intézet oktatói. A készség szintién A komplexképzés igényét is első ízben a gyakorlat vetette fel, az öntözési ciklus egy évben 155 napig tart csupán, tehát a szakmunkásnak az év többi részében is meg kell élnie. S rájöttek: univerzális mező- gazdasági gépészeket képezni — nem reménytelen vállalkozás. Alapozni kell a technikai intelligenciára, a kombinatív készségre. Arra, hogy ne csak a szereléshez, de az üzemeltetéshez is jól értsenek. Egyes ágazatokat — a hegesztést például — a tanmenet a jártasság szintjén írja elő elsajátítani — az intézetben céltudatosan arra törekednek, hn0ir a fnriTiírUr 'J UpfizuM szintjén tanulják meg. Tehát a szerszámot bármikor nyugodtan a kezükbe lehessen adni. A környékbeli állami gazdaságok, termelőszövetkezetek manapság már versengenek a „gyakorló gazdaság” cím elnyeréséért. S nemcsak azért, mert a közvetlen környék mezőgazda- sági munkáit is segítik — szántottak például a helybeli Kiskunság Tsz-ben, rendben tartották a szabadszállási legeltetési bizottság legelőit —, hanem mert elsősorban a gyakorló gazdaságok szakmunkásigényeit igyekeznek kielégíteni. Az állami gazdasárfz-tlj- r>IS VjuÜI IqÜi aj/Qlrvfc» A szabadszállási, a solti és a hartai tsz-ek érdeklődnek, a szóbanforgó közös gazdaságok mindegyike részére — de természetesen más érdeklődők részére is — az intézet technológiai tanácsadással is szolgál. A leggyakoribb kifejezés A jövő előképével találkozhatunk itt a szakmun-' kásképzésben? Azért hajiunk a túlzó fogalmazásra, mert manapság az oktatás, a szakmai képzés válságát szokás emlegetni, s nem is mindenütt ok nélkül... Itt, Fülöpszálláson nem ismerik a válság fogalmát. Holott itt sincsenek birtokában a bölcsek kövének, ám képesek arra, hogy az iskola udvaránál messzebbre is lássanak. Nemrég a szabadszállási Lenin Tsz olyan munkagépet vásárolt, amelynek első munkábaállítására csak mérnökember volt képes. De a kezelését azóta is csak az a néhány fiatal tudta elsajátítani, aki Fülöpszálláson végzett. A jelenlegi tanulók között nyolcán vannak olyanok, akik érettségivel kerültek ide. Közülük négy most van kint az Izsáki Állami Gazdaságban, szakmai gyakorlaton. Mint tanulók, havi 1900—2000 forintos keresetet érnek el, s ez az intézeti átlagnál jóval magasabb. Az őszi betakarítás során önálló munkát végeztek, gépeket, területeket bíztak rájuk. Jelenleg ugyancsak teljes önállósággal, egy kisebb szervizműhely teljes munkáját ellátják. Végül azt kérdem meg az igazgatótól: melyik az a kifejezés, amely a leggyakrabban elhangzik az oktatói munka során: — Tudományos-műszaki forradalom... S tanulóink már kezdik sejteni, hogy ez nemcsak számítógépeket, automatizált gépsorokat jelent, hanem, és talán elsősorban, az újat elsajátítani tudó, önállóan és felelőséggel dönteni és dolgozni tudó egyéneket... Hatvani Dániel A környezet védelmében Világszerte, így hazánkban is gondot okoz a környezet, elsősorban a levegő és a vizek szennyeződése. Az elmúlt évben tekintélyes bírságot fizetett a Csongrád megyei Tejipari Vállalat bácsbokodi sajt- és vajüzeme is, mert az üzem szennyvize a Kígyós-patakba folyt. Az idén az Országos Vízügyi Igazgatóság hozzájárulásával 1 millió 300 ezer forintot fordítanak a probléma megoldására. A Bajai Vízgazdálkodási Főiskolán elkészült tervek szerint ülepítőt és szivaty- tyúházat építenek. A víz ezután már nem kerül a Kígyós-patakba, hanem a helyi Aranykalász Termelőszövetkezet használja fel. Ezzel a megoldással 50 holdon kezdik meg az öntözéses gazdálkodást. 2. ANGOL PÁNCÉLOSOK CIRKÁLTÁK Egy másik hajó, a Tokaj, amelyen — életében először — mármint önálló parancsnok teljesített szolgálatot, viharba került az Adrián, s ezért több napos késéssel érkezett Kijekába, ahonnan a legénység vonaton utazott haza. Így hát látatlanban írtam a kapitányról, minek előtte alaposan szemügyre vettem a fényképét. ő volna az életmentő? Kemény vonású, marcona tekintetű tengerészre számítottam, s egy diplomata külsejű, harminc és negyven közötti férfi mosolygott a fotográfiáról. — Nagyon haragszik az újságírókra, amiért hőssé avatták — mondta Magdi asszony, a felesége. S a riportomban azt találtam írni: „Szerintem az angol jacht megmentése számára annyi volt csak. mint amikor valaki az utcán felveszi egy másik járókelőnek a széltől lefújt kalapját.” Egy hét múlva felhívott telefonon. Megköszönte, amiért nem nagyítottam fel a cselekedetét Csakugyan nem tett többet, miht amennyit az ő helyében bárki megtett volna. Aztán személyesen is megismerkedtünk — és összebarátkoztunk. S valahányszor hazaérkezett másfél-két- háromhónapos tengeri útjairól, már ott voltom nála. Társalgásaink témája nemcsak a kikötők élete volt, amelyet levantei kereskedelmi útjain közvetlenül megismerhetett. hanem a művészetek, s a hazai és nemzetközi politika is. Az irodalom kiváltképp érdekli, nagyon is jó' ismeri a literatúrát. Érettségije után. 1949-ben irodalom szakos tanár szedetett volna lenni, ám mégis a családi hagyományt Icua. nauvhalyia — inaira káhh k£U> Ankét a szabad idő helyes felhasználásáról A közelmúltban megyénk tizenhét diákotthonának vezetői, nevelői részére ankétet rendeztek Jánoshalmán. Tolnai Lajos megyei szakfelügyelő és Veczkó József pszichológus előadását —, amely a szabad idő helyes felhasználásáról, illetve a gyermek személyiségének fejlődéséről szólt — nagy érdeklődés kísérte. Különösen sok szó esett a hátrányos helyzetű, tanyáról bekerült tanulók gondjairól. Félegyházán, a Kiskun Múzeumban __ mint érré l apunkban beszámoltunk —, kiállítás nyílt. A mű vészi faragású fejfák és kopjafák főleg a népraj: kedvelőinek és a szakembereknek nyerték meg a tét szését. Képünkön három művészi díszítésű kopiafi látható. mányosi minőségben — hajós volt; édesapja is a hajózásnál szolgált, először vízen, majd mint „parti” tisztviselő. S 1950. november 6-án ő is felcsapott hajósnak. Egyszerű matrózként több mint tíz magyar kereskedelmi hajón felváltva hét éven ót járta a Földközitenger keleti medencéjét, s néha a Vörös-tengerre is eljutott; majd 1957-től a kétéves tengerésztiszti tanfolyamon tanult, ahol segédkapitányi oklevelet szerzett, s letette a másodosztályú nemzetközi rádiótávirászi vizsgát is. Mint negyedik, majd harmadik, második és első tiszt ismét a tengeren hajózott. — s 1965. november 6-án lett kapitány. így szokta mondani: „Nemes dátum”, — mert tizenöt évvel azelőtt pontosan ezen a napon választotta élethivatásául a tengerészetet... Ha csak rajta múlik, hazajön ismét, reménykedtem hetekig, hónapokig. Végül nyolc és fél hónap múlva, 1968 februárjában elmesélhette a közel-keleti konfliktus miatt a Vörös- tengeren rekedt Székesfehérvár és legénysége sorsát. Tengerjáró hajóink közvetlen irányítója, a DETERT főnöke, Schuszter vezérigazgató-helyettes pedig rendelkezésemre bocsátotta azt a sok száz táviratot, amelyet a budapesti központ és Süveges László hónapokon át váltott. így megközelítő pontossággal rekonstruálhatom a nem mindennapi eseményt... A hajó tíz csomóval, azaz tízmérföldes sebességgel haladt Szuez felé. Először négy hónapja indult el Rijekából, különböző áruféléket szállított a levantei kikötőkbe, majd kétszer is megjárta az Alexandria és Akaba közötti utat. Elhajózott Port Sudanba is. Aztán ismét Rijeka volt az állomása, innen pedig Izmir, a Kréta-sziget, s megint Rijeka Végül a vörös-tengeri menetrendszerű vonaljáratba állították; 1967. május 5-én indult viszontagságos útjára. Vasárut szállított Adenba, de közben Málta-sziget kikötőjében, Valettaban. Ausztráliába feladott személyi ingóságokkal is növelték terhét. Adenban, ahol a Székesfehérvár május 20-tól 25-ig tartózkodott, a kapitány és a legénység már észrevette: „Készül valami.” Az utcákon ötven méterenként egy-egy angol katona állt, homokzsákbarikádok emelkedtek az útkereszteződések szegélyén, angol páncélosok cirkáltak a főútvonalakon. A nagy szabadkikötő belvárosában azonban még lüktetett az üzleti élet. ím.er az etiópiai Assab-ba hajóztak, marhabőrt, gyapot- és rirtnusmagot vettek fel, hogy Bejrútba és Velencébe szállítsam íFolytatjukJ I