Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-17 / 295. szám
1970. december 17, csütörtök S. oldal Tanácskozás a Len n-centenárium alkalmából . Szerdán a Magyar Tudományos Akadémián a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, az Országos Béketanács és a Magyar Tudományos Akadémia rendezésében kétnapos tudományos konferencia kezdődött Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére „Napjaink lenini békepolitikája” címmel. Az ünnepélyes megnyitáson részt vett és az elnökségben foglalt helyet F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete és P. M. Fedoszejev akadémikus, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnöke, a tudományos tanácskozáson részt vevő baráti szovjet küldöttség vezetője is. A konferenciát dr. Mi- "hályfi Ernő, a Magyar- Szovjet Baráti Társaság elnöke nyitotta meg, majd Nemes Dezső akadémikus, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora tartott bevezető előadást a lenini békepolitikáróL A tudományos technikai forradalom a béke és a háború alternatívájában címmel Erdey-Gruz Tibor, az Akadémia elnöke, majd „Lenin a kultúráról és a humanizmusról” címmel Tolnai Gábor akadémikus tartott előadást. A délelőtti plenáris ülésen hangzott el P. N. Fedoszejev akadémikusnak, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnökének „A lenini békeeszmék és jelenkorunk” című előadása. A csütörtöki plenáris záróülésen összegezik a szekcióülések munkájának eredményeit. (MTI) ír c* Bartók Bélára és Kodály Zoltánra emlékeztek Tegnap, Kecskeméten a nagy zeneszerző, Kodály Zoltán születésnapján a 607-es Szakmunkásképző Intézet szakszervezeti bizottsága bensőséges ünnepséget rendezett. Az esten fellépett az iskola irodalmi színpada és énekkara, felidézték a két halhatatlan zeneszerző emberi nagyságát és műveik közül népdalfeldolgozásokat adtak elő. % A műveltség mércéje Madarason talán a könyvtár tesz legtöbbet, hogy műveltség terjedjen és a szocialista tudat formálódjék. Nem nagyhan- gúan és látványosan, hanem csendesen és egyszerűen — mégis hatásosan. Állománya 7500 mű. Két fiókkönyvtára működik: az újfalusi és a gőböljá- rási. (Utóbbi a lassanként tanyaközponttá alakuló Beszélő számok A község lakóinak a száma nem egészen ötezer. Tehát minden negyedik madarasi tagja a könyvtárnak, s háromnegyed év alatt mindegyik 8—9 könyvet kölcsönzött ki. Hozzátehetjük még: ha egy családból valaki tagja a könyvtárnak, többnyire nem egyedül ő olvassa el a hazavitt könyvet, hanem a családtagok is „belekukucskálnak”, mégha csak mesekönyv is... Következik-e ebből a a kimutatásból, hogy — ha leszámítjuk az olvasni Kik olvasnak, ét Az életkor szerinti megoszlás: 14 év alatti 42 százalék, 14—18 év között 14 százalék, 13—25 év között 13 százalék, 25 év felett 31 százalék. Tehát a könyvtár tagságának több mint a fele fiatal korú diák. (Még a 18—25 évesek jó része is ide számítható: érettségi után szakmát tanulók, főiskolások, egyetemisták, esti iskolába járók, levelező hallgatók.) Ez azt is jelenti, hogy a legtöbb olvasó fiatalt az iskola „kényszeríti” olvasásra: kötelező olvasmányok, dolgozat- íráshoz szükséges anyag gyűjtése, felkészülés különféle vetélkedőkre stb. Egy konkrét példa: az általános iskola zenetanára, Rajnai István a felsőtago- zatosoktói megköveteli, hogy ismerjék a zenetörténetet, olvassák el egy- egy zeneszerző életrajzát. És: alig van olyan nap a könyvtárban, amikor valamelyik gyerek nem böngészi a Zenei Lexikont, nem keresi az operavagy a hangverseny- kalauzt, nem akarja kölcsönözni valamelyik zenemadarasi „puszta”.) 1970 harmadik negyedévének a végén beiratkozott olvasók száma: a Központban 712, az Újfaluban 176, Gő- böljárásban 163; összesen tehát 1061. Ugyanezen időszak alatt a kikölcsönzött művek száma 8549. (És még csak ezután jönnek a hosszú téli esték, amikor falun is jobban ráérnek olvasni...) még nem és már nem tudókat — minden második—harmadik madarasi rendszeres olvasó...? Aligha! A statisztika mindig torzít. Vannak, akik hetente három-négy- könyvet is olvasnak, de akad olyan is, aki csak azért iratkozik be a könyvtárba, mert egyetlen könyvre vagy folyóiratra kiváncsi csupán. Persze egyik típus sem általános. Mégis — szerencsére — a sokat olvasók vannak többségben, s ez javítja a statisztikát. mit? szerző regényes életrajzát. De: „kötelező” olvasással rávehető-e valaki, a könyv szeretetére, a rendszeres olvasásra? (E sorok írója is, bár mindig sokat olvasott és mindig jelese volt magyarból, csak érettségi után olvasta el a Romantika mit A helyiség megfelelő, a berendezés elfogadható. Csak a nagy helyet elfoglaló hosszú asztalok helyett kellene néhány könyvbölcső, egy-két kisasztal és néhány szék. Természetes jelenség, hogy a mesekönyvkorból már kikerült fiatalokat elsősorban a kalandos könyvek érdeklik. Rejtőt mindenki. szívesen olvas, Berkesi és Verne napja már letűnőben van, Szil- vásit szeretik. A huszonéves fiatalok is kedvelik a kalandokat, bár az ő olvasmányaikból már komolyabb igény is érzik. A mai magyar irodalomból Passuth László és Kovái Lőrinc műveit viszik szívesen: a többé! gimnáziumi kötelező olvasmányok nagy részét: amikor már nem kényszerítette senki.) Révész Mihályné, a madarasi könyvtár vezetője mindenkinek készségesen segít. Nem olyan könyvtáros, mint a cipész, akinek mindig lyukas a cipője — maga is sokat olvas. Mindenkivel szót ért: a gyerekeket megtanítja a lexikonok kezelésére, mindenkinek — művelsé- gi szintjének megfelelő — komoly, jó könyvet is tud ajánlani. A könyvtár keretében működik az irodalombarátok köre. ahol a sokat-olvasók kicserélik véleményüket a jó könyvekről. Járadékos _ vagy nyugdíjas termelőszövetkezeti tagok is- be-betérnek a könyvtárba, s ha Mátyás királyról szóló, vagy szerelmes könyvet kémek, a könyvtáros mindig tudja, hová kell nyúlnia, hogy ízlést formáló könyvet adhasson ... A könyvtár anyagi helyzete kielégítő. A tanács és az ÁFÉSZ rendszeresen, a termelőszövetkezetek esetenként támogatják pénzzel és könyvadománnyal. A rendelkezésre álló pénz jó felhasználására felkeresi a fővárosi antikváriumokat és olcsón vásárol. Ugyancsak hasznos terv és követendő példa a lemezjátszó és a nyelvoktató hanglemezek beszerzése. den mennyiségben kevésbé romantikus történelmi regényeket. A romantika iránti igény az idősebbek olvasmányait is meghatározza. Jókai és Mikszáth még mindig érdekes, Dumas még mindig izgalmas — a többség még nem jutott el Thomas Mann és So- lohov, Hemingway és Martin du Card szintjéig, Móricz Zsigmond műveiből is inkább a rózsasán- doros történetek a kelendők ... Kérdés: a kötelező olvasmányok kényszeréből és a romantikaigényből kialakulhat-e valaha és valahogyan az a magas olvsmányízlés, amely a műveltség talán legfőbb mércéje. Bognár András 3C3CÖClfiO]Ot A héják diktálnak „Folytatódik a korábbi agresszív irányvonal”, „Militarista hév” — ilyen címek alatt foglalkozik a Pravda Nixon sajtóértekezletével. Nixonnak az „Észak- Vietnam feletti felderítésre” vonatkozó szavait, továbbá a VDK ellen kilátásba helyezett megtorló akciókat ismertető jelentés rámutat: az amerikai elnök ilyesfajta kitételei újból szemléltetik, hogy az Egyesült Államok nem akarja tudomásul venni a szuverén államok kapcsolatait szabályozó általánosan elfogadott normákat, sőt cinikusan megsérti saját vállalt kötelezettségeit L, a VDK bombázásának teljes és feltétel nélküli beszüntetését. A Pravdának Nixon sajtóértekezletéhez fűzött külön kommentárja mindenekelőtt hangsúlyozza: az amerikai elnök december 10-i fellépése újból megmutatta, hogy erősödik a „héják” pozíciója az Egyesült Államok vezető szféráiban. A szovjet sajtó vezető lapja aláhúzza: Jóllehet, amerikai részről kinyilvánították, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi kapcsolatokban a „szembenállás korszakáról áttér a tárgyalások korszakára”, a hivatalos Washington a gyakorlatban tovább folytatja az amerikai agresszív monoplis- ta körök által diktált politikát. » Neonáci hang l’Huifanité' .Az Humanité vezércikkében hangsúlyozza, hogy Nixon neonáci stílusú ultimátummal válaszolt arra az azonnali tűzszüneti javaslatra, amelyet a vietnami konferencia csütörtöki ülésén Binh asszony előterjesztett. Nixon Észak-Vietnamról beszélve arra a kijelentésre vetemedett — folytatta az Humanité —, hogy a VDK „törvényen kívüli állam”. E kijelentése nem csupán sértés a vietnami néppel szemben, hanem kihívás azokkal a milliókkal szemben is, akik világszerte csodálatukat és elismerésüket fejezik ki az antiimperia- lista front első vonalában harcoló vietnami testvéreik iránt. „A világbéke szempontjából e súlyos veszélyekkel teli órákban úgy érezzük, mi jS harci fronton állunk. A mi szemünkben Nixon van „törvényen kívül” — írja végül az Humanité. Arafat a boszorkánykonyháról Time Jasszer Arafat, a Palesztinái gerillák vezetője a Time című amerikai hírmagazin arnmani tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette: a Palesztináink „olyan demokratikus, nem cionista és nem vallási alapokon nyugvó államot akarnak, ahol valamennyien békében és egyenlőségben fogunk élni, ahogyan évezredeken keresztül tettük. Arról a javaslatról, hogy Izrael visszaadná a Jordán folyó nyugati partvidékét Jordániának, majd Husszein király megalakítaná a palesztinai—jordá- niai föderációt, Arafat a következőket mondotta: „Valamit főznek a nemzetközi boszorkánykonyhán, de mi nem akarjuk, hogy szendvicset csináljanak belőlünk. E javaslat híveinek eszükbe sincs föderációt adni nekünk, egy ilyen rendezés esetén viszont kijelentenék, hogy a palesztinai probléma megoldódott, majd megfeledkeznének rólunk. Egy szép napon vissza akarunk térni Palesztinába — egész Palesztinába”. Lenin és az óra „Voltam az idén a VIII. kerületben látogatóban. A pártbizottság üléstermében, ahol beszélgettünk, volt a falon egy Lenin-portré. Az idő telt-múlt, és én utána mondtam az elvtársaknak: még valami kell arra a falra: egy óra.” Kádár János mondta el ezt a kis történetet kongresszusi zárszavában. Teljesebbé tette vele a falra nem függeszthető, csak bennünk élő Lenin-képet, mert az a „Szókratész koponyájú és mindent látó szemű, tömzsi, izmos Lenin” talán egyetlen személyes tulajdonával sem bánt oly szűkmarkúan, mint az idejével. Gorkijnak semmiesetre sem lehetett igaza abban, hogy hajlam lett volna benne az aszkézisra, Krupszkaja egyik visszaemlékezésében így ír; „Anyámmal együtt egy vámőrnél kibéreltünk két kis szobát. Hamarosan lijics is megérkezett. Sokat fürdőit a tengerben, rengeteget kerékpározott — nagyon szerette a tengert és a tengeri szelet —, Kosztyicinékkal vidáman csevegett mindenféle semmiségről, élvezettel ette a rákokat, amiket a házigazda fogott nekünk.” Ez azonban nem jelentette azt, hogy a legkisebb elnézést is tanúsította volna önmagával szemben, ha úgy érezte, valami zavarba a munkájában. N. A A'ekszejev jegyezte fel a Londonba érkező Leninről, hosy nem akart a többi iszkrás között a kommunában élni, mert „tudta, hogy az Oroszországtól és külföldről érkező elvtársak, jó orosz szokás szelént, örökké rajta csüv.aenének mit sem törődve az ide- fével, ezért arra kért, hogy lehetőleg kíméljük meg a túlságosan gyakori látogatásoktól.” A munka az más volt. A munka nem üres fecsegés. A munkára Lenin semmi időt nem sajnált. „Hetekig vesződtem azzal, hogy valósággal „kivallattam” egy hozzám ellátogató munkást arról az óriási gyárról — írja —, amelyben dolgozott. Igaz, a leírással (egyetlen gyár leírásával!), ha igen nehezen is, úgyahogy mégiscsak elkészültem, de megtörtént, hogy a munkás a megbeszélések után homlokát törölgetve, mosolyogva mondta: „Könnyebb túlórában dolgozni, mint megfelelni a maga kérdéseire!” Nem sajnálta Lenin az időt arra, hogy Diderot és d’Alambert dialógusát a materializmus természetéről személyesen lefordítsa; jútott arra is energiája, hogy a francia mellett megtanuljon németül, angolul, olaszul; egyszer egészen váratlanul derült ki róla, hogy tud csehül és egyebek között felkeltette érdeklődését valami a bolgár nyelv iránt is, mert nagyon sürgetett egy szótárt, amihez valamilyen oknál fogva úgylátszik csak nehezen juthatott hozzá. S ha már a szótárnál tartunk! Szovjet-Oroszország egyik legnehezebb periódusában, 1921-ben írta a következőket; „Litkensz elvtárs! Találkozásunkkor elfelejtettem megkérni arra, hogy ellenőrizze, hogy áll a mai orosz nyelv (Puskintól Gorkijig) (rövid) szótárának összeállításával foglalkozó tudósbizottság ügye.” Ismeretes Leninről, hosy egy ízben kifejezetten azért átázott Géniből Londonba, hogy beülhessen kedvenc könyvtárába, a Brt!9h Múzeumba Rendkívül fontosnak tartotta, hogy szavait lehetőleg senki se értse léire. A Komintern III. kongresszusának egyik bizottságához írta: „Közölték velem, hogy a bizottságban a magyar — helyesebben, egyes magyar — kommunisták ellen irányuló szavaim riénedetlensénet keltettek. Ezért sietek írásban közölni Önökkel: amikor emigráns voltam (több mint 15 éven át), jómagam is többször „túlságosan baloldali” álláspontot foglaltam el (mint most látom) 1917. augusztusában szintén emigráns voltam és pártunk Központi Bizottságához túlságosan „baloldali” javaslatot nyújtottam be, amelyet szerencsére teljes egészében elutasítottak. Természetes, hogy az emigránsok gyakran „túlságosan baloldali” álláspontra helyezkednek.” Csak most, ennek a nagy, Lenin-kereső, centenáriumi évnek az idején tárulkozik fel legapróbb részleteiben is, hogy mi mindenre is jutott az idejéből annak, akinek a portréja mellől Kádár János most hiányolta az órát a VIII. kerületi pártbizottságon. Lenin nem azért tudott szűkmarkúan bánni az idejével, mert mindent a forradalomnak rendelt alá. Pontosabban: amikor a forradalomról volt szó, akkor őróla magáról is szó volt. Azt hiszem Lenin nem tartozott a lemondok típusához, azokhoz, akik áldozatot hoznak. Lenin szenvedélyes kielégülést talált mindabban, amit csinált, s éppen azért, ha valamit nem szeretett, azt nem is próbálta titkolni. Forradalom és tengeri fürdőzés; figyelmeztetés néhány magyar elvtárshoz és egy hatalmas ország szocialista építőmunkájának irányítása; törődés az Iszkra gondjaival, s nem törődés azzal, mit szólnak majd a londoni iszkrások, hogy nem akar velük lakni; utazás a tengerért és utazás a könyvekért. Ez így. mind együtt nagyon elhihetően, egyedül elhihetősn hangzik Leninről. Azt azonban már senki sem hinné el róla, hogy akárcsak egyetlen elvesztegetett percet is megbocsátott volna, amit feleslegesen akartak rákényszeríteni értekezlet ürügyén. Nemcsak azért, mert racionális elme volt, hanem mert szerette, amit csinált, F. G.'
