Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-06 / 286. szám

Sajtónap A magyar sajtó napja ™ — december 7 — nemcsak az első bátor sza­vú kommunista újság meg­jelenésére emlékeztet, ha­nem egyben feleleveníti azokat a történelmi időket is, amikor a magyar nép forradalmát vívta, s ami •nem sokkal később a ma­gyar proletariátus diktatú­rájához vezetett. Tehát mondhatni, hogy történel­mi bölcsőben „ringatták” a máról holnapra tíezrekhez szóló és népünk történeté­ben először a teljes igazsá­got kimondó — éppen ezért politikai hatásában felbe­csülhetetlen — Vörös Újsá­got. A kommunista sajtó egy­idős atyjával, o kommunis­ta párttal. A párt előrelá­tó, s egyben a mindenna­pok feladatait is meghatá­rozni tudó politikája min­denkor megtalálta magá­nak a felkészült, s a bo­nyolult kérdéseket is ké­zenfekvővé tenni tudó saj­tóagitátorokat ; az újságíró­kat. Valaha hallatlan áldoza­tokat igényelt kommunista­ként parancsnokolni az ólombetűket. Az írás ter­jeszthetősége, maradandó- sága, s ezzel együtt félel­metes ereje a kommunis­ták politikai ellenfeleit mindig a legsúlyosabb re­torziókra késztette. Afegyedszázada nem­'* csak a nép, de a szó is felszabadult. Azóta mil­liók olvasnak újságot és egy egész új szellemű új­ságíró generáció nőtt fel. Es ha huszonöt év múltán azt mondjuk: nagy sikere­ket értünk el az új társa­dalmi rend építésében, ak­kor ezzel együtt büszkén állíthatjuk, hogy e sikerek részese a kommunista saj­tó, a párt politikájában fo­gant meggyőző szó és mind­ezek megbecsült alakja a kommunista újságíró. V z év decemberében már harmadszor ül­jük meg úgy a sajtó nap­ját. hogy az ismételten pár­tunk kongresszusa után kö­vetkezik. Ez tulajdonkép­pen annyit jelent, hogy ezek a sajtónapok gazda­gabbak, tartalmasabbak a többinél, mert mint ahogy a párt számára, úgy a kom­munista újságíró számára is van új tenni-, mondani­való, van frissen született lelkesítő elkötelezettség. Ez egyben meghatározza a mostani sajtónap légkörét, konstruktivitását, vezsdíti ar alkotó gondolatok szár­nyalását, hitelesíti a kom­munista politika, a nyom­tatott betű igazát és állan­dósítja azt a soha nem lan- koáhatá törekvést, hogy a népről a népnek írjunk. A kongresszus határozata azt mondja, hogy a sajtó növekvő jelentőségű misz- sziőt tölt be a tömeg-felvl- lágositó munkában, a mű­veltség terjesztésében. a kulturális szórakozás iránt fokozódó igények kielégíté­sében. Lapunk negyvenez­res példány számban — en­nél naponta lényegesen több emberrel találkozva — szí­nesen vállalja ezt a misz- sziót. Szívesen vállalj ’ a szocializmus magasabb szin­ten való építésével kapcso­latos mozgósító tennivaló­kat és azt a pillanatig sem szűnő kötelezettségét, hogy „ ... a különféle ellenhatá­sok gyengítésével és foko­zatos kiszorításával kell fejleszteni népünk szocialis­ta közgondolkodását”. I’.sszük, hogy ezekben a napokban a megye újságot olvasó közvélemé­nye meleg szívvel gondol a nyomdászra, postásra és újságíróra egyaránt, akik legfőbb kötelességüknek a jó és az iaaz ügy szolgáta- tát tartják. W. ü. H Csarnok hétmillióért Számadás két évről Választanak a szervezett dolgozók A múlt hónap elején kez­dődött meg megyénkben a szakszervezeti vezetőségek Jó úton járunk... (4. oldal) Társadalmi erővel a hajlékokért (5 oldal) Cserepesi képeslap (5. oldal) Megvalósuló tervek a Duna mentén (8. oldal) újjáválasztása. Az esemény- sorozat az ütemterv szerint a Volán 9. számú kecske­méti vállalatánál fejeződik be március 5-én. A közbe­eső hónapokban összesen 358 alapszervezetben adják le szavazatukat a dolgozók az új szakszervezeti bizott­ságokra, illetve 67 vállalat­nál a legmagasabb belső fórum, a szakszervezeti ta­nács tagjaira. Eddig nyolcvannégy üzem­ben és intézetben válasz­tották újjá a szakszerve­zeti alapszervezetekben a vezetőséget. Mindezt meg­előzte a bizalmiak „tiszt­újítása”. A csoportértekez­leteken és taggyűléseken megtárgyalták a szociális, termelési és munkavédelmi kérdéseket is. A legtöbb munkahelyén döntöttek már a szakszer­megállapodtak az érdekvé­delmi tennivalókban, szóba- kerültek az éves tervek tel­jesítésének gondjai, s ismét felvetődött a szakszervezeti demokrácia kiteljesedésé­nek fontossága. A jelölő bi­zottságok érdemi előkészí­tő munkájukat végzik ezek­ben a hetekben. Különös gonddal ügyelnek arra, hogy a lányoknak, asszo­nyoknak és az ifjabb kor­osztálynak a képviselői is szerepeljenek a jelölőlistán. A vállalati szakszerveze­ti tanácsok, szakszervezeti bizottságok újjáválasztása- kor a tisztségviselők szá­mot adnak a tagságnak az elmúlt két évben végzett munkáról. Nagyon lényeges, hogy a beszámolókat kö­vető vitában a választók is elmondják véleményüket, hiszen ezzel programot ad vezeti tagok a jelölő bízott- i nak azoknak, akiket bizal- ságok összetételéről. Ebből ! műk megerősít vagy bevá- az alkalomból elemezték a j lasít a vezetőségi tisztsé- nők és fiatalok helyzetét, gekbe. H. F. Kétezernégyszáz négyzetméter alapterületű új csarno­kot építenek a bajai Ganz telepén. Itt gyártják majd a nagyfeszültségű hálózatok szakaszolását végző beren­dezéseket. az őszi munka Iskolaavatás és tudományos ülés KALOCSÁN E hét második felében — . ■i verőfényes napokat ki­használva — meggyorsult a j talajmunka a megye sző-! vetkezeti gazdaságaiban. ! Jelenleg Kiskunfélegyháza és Kecskemét város, vala­mint a kiskunhalasi járás néhány termelőszövetkezete tartozik az elmaradók k. zé. Különösen nagyarányú az előrehaladás a bajai já­rásban, ahol néhány nap alatt 30 százalékkal emel­kedett a mélyszántott te­rület, s néhány ezer hold hiányzik ahhoz, hogy a ta­vaszi növények alá a talaj­előkészítés 100 százalékig megtörténjen. Nagy része van ebben a Bajai Állami Gazdaság se-, gítőkészségének. Nemcsak hogy több gépet adott át talajrnunkára a környe­ző termelőszövetkezeteknek, hanem gépalkatrészekkel is segíti a járás gazdasagait, hogy üzemképtelen trakto­raikat minél előbb kijavít­hassák, és a hátralevő mélyszántás mielőbbi elvég­zésére beállíthassák. Leg­utóbb a katymári Vörös Csillag Tsz-nek adott olyan alkatrészt, amelynek felsze­relésével a termelőszövet kezet lánctalpas traktor* újból üzemképessé vált. A legutóbbi értékelés sze rint Bács-Kiskun megyi szövetkezetei megyei átlag ban, 60 százalékát már fel szántották a tavaszi vetés alá kijelölt területnek. Ez valamivel nagyobb, mint a múlt esztendő hasonló idő­szakában. Elbizakodottság-: ra azonban nincsen ok, hi­szen december elején va­gyunk, amikor az időjárás már nem sok meglepetést tartogat. Hamarosan bekö- 1 szönt a téli fagy, vagy a csapadék, ami megakadd- . lyözhatja a traktorosok s7,u ete t király aka­A met sze tekintő ország­alapítóra emlékeztek teg­nap a kalocsaiak. A város történetének ismerői sze­rint az ezer esztendővel munkáját a határban. K. A. rátának, szervező munkájá­Befejeződött a kukorlcabe'aUaritás a Bajai Állami Gazdaság dolgozóinak illet­ményföldjén is. Felvételünk akkor készült, amikor az 1200 holdnyi illetményföld utolsó parcelláján fordultak a kukoricabetakarító kombájnok. (Pásztor Zoltán felvétele.) nak . eredményeként váM évszázadokra Kalocsa a Duna—Tisza közének, a dé­li végeknek politikai, kul­turális központjává. Országos érdeklődés kí­sérte ezért a Hazafias Nép­front városi bizottsága és az I. István Gimnázium és Szakközépiskola által szer­vezett tudományos ülést Délelőtt 10 órakor Geri István, a városi tanács vb-elnöke köszöntötte a vendégeket, majd dr. Szé­kely György és dr. Hor­váth János egyetemi taná­rok tartottak előadást az államalapító érdemeiről. Dr. Kralovánszky Alán szé­kesfehérvári muzeológus, Kuczi Károly, Kovács László kalocsai tanárok fel­szólalásaikban értékes ada-, lékokkal egészítették ki az elhangzottakat. Az I. István Gimnázium és Szakközépiskola folvo-1 sóján helyezték el Imre Gábor szobrászművész ál­tal készített, első királyunk kemény egyéniségét jól ér­zékeltető új domborművet. Bay István iskolaigazgató vette át a tanári kar és a tanuló ifjúság nevében a szép alkotást. A délutáni órákban pom­pás, 12 tantermes iskolát avatott fel az új lakótele­pen Madarász László, a me­gyei tanács vb-elnökhelyet- tese. A korszerűen felsze­relt oktatási intézményt Vén Józsefről, az I. István Gimnázium volt tanulójá­ról nevezték el, aki az el- lenforradalmárokkal vívott harcban, a Rádió épületé­nél áldozta fel ifjú életét. -------------- a ^ A BÁCS-KISKUN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG NAPILAPJA Világ proletáriai, egyesüljetek! XXV. évf. 286. szám 1970. dec. «, vasarnap Ara: 1 forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom