Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-16 / 294. szám

1970. december 16, szerda S. oldal A könyvtár: művelődési alapintézmény A Petőfi-szülőház újabbkori története A televízió és a rádió gyors térhódításának nap­jaiban is teljes joggal hi­vatkozhatunk Gorkij szem­léletes, kifejező szavaira: „A Könyv a tudás forrása”. Hazánkban évről évre növekszik a kiadott művek száma, a könyvesboltok forgalma. A nyilvános könyvtárakban 1969-ben mintegy 55 millió kötetet kölcsönöztek. Volt miből választani, 20 milliós állo­mány áll az olvasók ren­delkezésére. Naponta átla­gosan 150 ezer szépirodal­mi, tudományos alkotást visznek haza az olvasók. Joggal állapította meg a harmadik könyvtáros kon­ferencia feladatait összege­ző dokumentum, hogy tár­sadalmunk mostani fejlődé­si szakaszában ezeket a közgyűjteményeket műve­lődési alapintézménynek kell tekinteni, mert az egyéni igényekben kifejező­dő, nagyrészt közösségi szükségleteket viszonylag legteljesebben a könyvtá­rak tudják teljesíteni. Az itt őrzött dokumentumok­ban rögzített információk a társadalom minden élet­tevékenységéhez (kutatás, műalkotás, önképzés, kul­turált szórakozás stb.) szükségesek. Szolgáltatásai más forrásokból csak hiá­nyosan, nehezen pótolha­tók, mert egyesítik az in­formációs és a nevelő funk­ciót. Kik és mit olvasnak? A kedden kezdődött há­romnapos tanácskozáson megvitatják, milyen szere­pet foglal el a könyvtár a művelődésben. Hogyan fej­lesztheti kapcsolatait? Mi­ként lehetne a működés személyi és tárgyi feltéte­leit javítani. Bizonyara élénk vitát vált ki az elő­terjesztés „A könyvtárhasz­nálat társadalmi és intéz­ményi meghatározottsága’’ című fejezet. Az előzetes vizsgálódások egyértelműen bebizonyították, hogy az olvasást mindenekelőtt az iskolai végzettség befolyá­solja. Fontos tényező a végzett munka jellege és a szakképzettség is. Hadd em­lítsük meg, hogy a nők kö­rében a férjezett, családi állapot negatív irányban hat. Az asszonyokat, csa­ládanyákat túlságosan le­foglalja a háztartás gondja, ezért kevesebb idejük jut önművelésre, mint a fér­fiaknak Ezek a megálla­pítások a X. kongresszuson elhangzott felszólalásokat igazolják; a női egyenjogú­sítás körül nincs még min­den rendben. Jelképesnek tekinthetjük, hogy a kulturális tevékeny­ség egészének összegezésé­re és áttekintésére, a főbb céélkitűzések meghatározá­sára vállalkozó nevelésügyi és közművelődési kongresz- szusok után elsőként a könyvtárosok gyűlnek egy­be, helyzetük, tennivalóik felmérésére. A széksorok­ban ott ülnek majd Bács- Kiskun megye küldöttei is. A könyvtárügy megyénkben Hozzászólásaikban a jól végzett munka tudatával elemezhetik a sikerek okait, az elkövetkezendő évekre vonatkozó elgondolásokat. A harmadik ötéves terv időszakában több mint 10 ezerrel nőtt itt a rendsze­resen olvasók száma, csu­pán a tanácsi könyvtárak­ban. Nagyobb ütemben nö­vekedett a kölcsönzött kö­tetek száma; az 1965-ös 2 millió 700 ezerről 3 millió 200 ezerre. 18 új könyvtá­rat alapítottak. Sajnos, a szerény állománygyarapítá­si keretek megnehezítik a mind követelödzőbb igények kielégítését. örvendetes, hogy 1970-ben már vala­mennyi ötezer lakoson fe­lüli községben főhivatású könyvtáros áll az érdeklő­dők rendelkezésére. A já­rási székhelyeken és né­hány nagyközségben önálló, gyermekrészleg igyekszik megkedveltetni az olvasást a legfiatalabbakkal. A mos­toha elhelyezési körülmé­nyek ellenére majd min­denütt meghonosították a korszerű. szabadpolcos rendszert. Korszerű könyvtárépületeket A helyiséggondokon ko­rábban „toldozással-foldo- zással” igyekeztek segíteni. Bebizonyosodott, hogy táv­latilag kifizetődőbb, olcsóbb új könyvtár építése. A kis­kunhalasi városi-járási könyvtár — például — maradéktalanul megfelel a napjainkban támasztott igényeknek. Mind gyakrab­ban hallunk arról, hogy köz­ségek is építenek klub­könyvtárat. Értékes tevékenységet fejtenek ki a szakszerveze­ti, az iskolai, a tudományos könyvtáiak is. Arra törek­szünk, hogy munkájukról a jövőben még gyakrabban tájékoztassuk lapunk olva­sóit Meggyőződésünk, hogy a harmadik könyvtáros kon­ferencia határozatai, állás- foglalásai kedvezően befo­lyásolják közművelődésünk fejlődését. A helyes elveket szolgáló, alkotómunkát vég­ző könyvtárosok révén me­gyénkben is fokozatosan eltűnnek az úgynevezett fe­hér foltok, és mind több család tekinti jó barátnak, hasznos segítőtársnak a könyvet. Heltai Nándor örvendetesen gyarapodó helytörténeti kiadványaink sorában a Kiskőrösi Járási Tanács V. B. gondozásában a közelmúltban jelent meg Istenes Márta feldolgozá­sa a Petőfi-szülőház újabbkori huszonöt éves történetéről, „Megszentelt küszöb” címmel. Az ízléses borítóval ellá­tott tanulmány első része a szülőház felszabadulást megelőző szomorú állapo­tát mutatja be és jellem­zésül a kor egyik legna­gyobb alkotóját idézi. „Ra- vatalos ház, hideg, csontig dermesztő, mint a halottas háznak kell lennie, hogy a test, a kegyelet oszlásnak ne induljon.” — írja riportjá­ban Móricz Zsigmond Kis­kőrösre látogatva. A szerző a Petőfi-ház a község 1944-es felszabadu­lásától napjainkig terjedő történetét, nagy forradalmi költőnk kultuszának jelen­tős megnyilvánulásaként ér­tékeli. Tanulmánya rész­ben a múzeum emlékköny­vének alapján, neves sze­mélyiségek és egyszerű lá­togatók bejegyzéseire tá­maszkodik. A Petőfi-örökség ápolásá­nak másik fontos tanúj ele viszont az épület és környé­kének hagyományőrző és gondos ápolása. Kiskőrös képviselőtestülete 1947-ben tette az első lépést az el­hanyagolt, gondozatlan em­lékhely jelentőségének megfelelő kialakítására;la­kást juttattak az addig a szülőház helyiségeiben lakó gondnoknak. Petőfi halá­lának 100. évfordulója és a centenáriumi ünnepségek kisebb javításokat ered­ményeztek a házon. 1952- ben Petrovicsék hajdani vályogházának hátsó he­lyiségeit újjáépítve a ház visszanyerte az 1880-as Jó­kai rajzról ismert és ma már megszokott külső ké­pét. Ekkor helyezték el a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában levő eredeti bútorokat az eddig csupán koszorúkkal és képekkel díszített szobákban. A kétszáz éves paraszt- házat megviselte az idő. 1954-ben aláfalazták a süllyedésnek indult alapza­tot, a vizesedést megszün­tették, kialakították a je­lenlegi kertet. Később újravakolták a szobákat és az eredeti jelleg gondos megőrzésével kicserélték a tetőgerendázatot is. Istenes Márta nagy ügy­buzgalommal követi a szü­lőház életének kisebb-na­Minden eddiginél gazda­gabb, bővebb és gyorsabb tájékoztatást adtak a X. kongresszusról az újságok, a rádió és a televízió mun­katársai. a megszabott ter­jedelem, a rendelkezésre álló idő természetesen nem tette lehetővé valamennyi beszámoló, felszólalás, ese­mény részletes, teljességre törekvő közlését, ismerteté­sét. A kongresszus jegyző­könyvének elkészítése, a nyomdai munkák kivitele­zése több hónapos munkát igényel és így a párttagság, a közvélemény által várt kiadvány csak a jövő év­ben kerülhet az olvasók kezébe. A Társadalmi Szemle na­pokban megjelenő decem­beri száma ezért igen rész ­letes körképt ad a legma­gasabb pártfórum tanát s- kozásairól. Vezércikk elem­gyobb változásait. A fel- szabadulás óta évente át­lagosan húsz-huszonötezren keresik fel az emlék­helyet, többségükben fia­talok. Azok, akik az ötvenes évek elején nem látták, természetesnek ve­szik, hogy Petőfi szülő­háza az eltelt másfél év­század alatt a ma >s lát­ható formában és gondo- zottsággal dacolt az idő­vel. Ez azonban nem fe­lel meg a valóságnak — a tanulmány ezt bizonyítja. Ugyanakkor bemutatja egy község — egy ország tet­teit, mellyel nagy forra­dalmár költőjének emlé­két őrzi, ápolja — negyed­évszázada. P. M. zi a legfőbb tanulságokat. Közlik Fock Jenő, Németh Károly, Komócsin Zoltán, Nyers Rezső, Gáspár Sán­dor, Fehér Lajos, Aczél György és Pullai Árpád felszólalását. A folyóirat munkatársai a kongresszus nyolc részt­vevőjével — köztiül Benja­min László költővel, Erdei Ferenc akadémikussal — készítettek interjút. Ezeket is olvashatjuk a decemberi számban. Tartalmas az Év­forduló rovat is. Friss Ist­ván Engelsre emlékezik. J. Duclos a Francia Kommu­nista Párt félszázados út­ját méltatja. A várható érdeklődésre tekintettel az MSZMP el­méleti folyóiratának új szá­mát a szokásosnál maga­sabb példányszámban ad­ják ki. A Társadalmi Szemle decemberi számáról 7. Otthagyom az erkélyt, le a pizsamát, nagy fürdés következik. Annyi vizet engedek a kádba, hogy csak az orrom hegye legyen kint, ezt a bújócskát pokolian élvezem. Aztán a tenyerem a kád szélének feszítem, behunyt szemmel lebegek a vízen. Béke van a vilá­gon, mindenütt a jóság és a szeretet uralkodik... Rég nem éreztem ilyen pompásan magam. Ez elég külö­nös, mert az országhatárokon túl a szokásos lelki állapotom: szorongás és idegeskedés. Külföldön én rendszerint ügyetlen és félénk leszek, butább, és leg­alább egy fejjel alacsonyabb, mint odahaza. Nyomaszt, hogy nem ismerem sem a helyet, sem az embereket, sem a szokásokat, hogy engem sem ismer a kutya sem, hogy állandóan kérdezősködnöm kell, ha valamit aka­rok, ha valahová el akarok jutni. Mások szívességére, jóindulatára vagyok utalva. Rettegek,, hogy becsapnak, meglopnak, elvesztem a holmimat, eltévedek, vagy egyszerűen nevetségessé válók. Tudom, persze, hogy Dániában mindennek nagyon kicsi a valószínűsége, ritka becsületes, nyíltszívű, barátságos emberek ezek a dánok. Az ország is kicsi, nehéz benne eltévedni. És az is megnyugtat, hogy amikor kikászálódtam az ágy­ból, megpillantottam a szobám padlójára festve egy ugyanolyan lila kört, mint a hajóállomáson. És fölötte • a négyszögletes dobozt, oldalán a két félgömbbel. Tehát itt is jelen van a táv-dajka. Hozzá fordulhatok a problémáimmal, még ki sem kell tennem a lábam az utcára. Lássuk csak, pillanatnyilag mi gondom van? A leg­sürgősebben azt kell eldöníenem, hogy a szálló étter­mében reggelizzem-e, vagy keressek valami olcsóbb talponállót a városban? Nem mintha különösebben spórolós lennék, de ennek a kirándulásnak a költsé­geit megsínyli majd a napidíjam, bár itt a szálloda sóikkal olcsóbb, mint Odensében. Tizenegykor indul vissza a hajó, a táskám könnyű, gyalog sétálok majd a kikötőhöz, megtakarítom a taxizást. Helyes, de addig mivel ütöm agyon az időt? Üljek be egy délelőtti mo­zielőadásra? Nem értem a szöveget. Azzal fájdítsam a szívemet, hogy a kirakatokat bámulom? Keressek valami riporttémát, helyi különlegességet? A honi la­pokból már kicsordulnak az útijegyzetek, aztán meg a fényképezőgépemet is Odensében felejtettem, ki vesz meg útirajzot néhány fénykép nélkül, amelyen a múlt találkozik a jelennel? Ugyan, minek áltatom magam, hisz igazából nem is ezek a dolgok érdekelnek engem. Reggeli, taxi, ri­port... fütyülök rájuk! Renatét kellene valahogy fel­kutatnom, hátha mégis itt van Aarlesben, csak nem kapta meg a táviratomat, vagy valamilyen más okból nem jelentkezett eddig. Ki a kádból, gyors zuhanyozás, öltözés. Kár minden percért. Már kezemben a kilincs, amikor tekintetem a lila körre esik. Miért ne kérdezhetném meg azt a rokonszenves éjszakai fickót, hogyan jutok el legköny- nyebben a Jesperson utca héthez? Miért bóklásszam körül a várost, miért állítsak meg fontoskodó rend­őröket, vadidegen járókelőket?! Belépek a lila körbe. — Látom, és hallom önt — szólal meg egy fiatalos női hang a falról, németül. — Miben lehetünk szol­gálatára? — Kezicsókolom, — hajolok meg az apró kamera felé. — Magyar újságíró vagyok, tegnap érkeztem és... — Ismerjük önt — mondja a doboz. — A neve Kopra Tibor. Tegnap éjjel huszonhárom óra két perc­kor szállítási és szállásbiztosítási ügyben álltunk a rendelkezésére. Most mit óhajt? — Hát... hát előszöris köszönetét szeretnék mon­dani az éjjeli ügyeletes kóllégájának a gyors és töké­letes intézkedésért. Príma ez a kis szoba. Most meg külön hálás vagyok neki azért, hogy szolgálata lejár­tával kegyedet is informálta rólam. Megható ez a figyelmesség. Ezúttal egyébként csak egy kis kérdésem volna. Nem tetszik tudni véletlenül, hogyan jutok el leggyorsabban a Jespersen utcába? — Hányas szám? — Hét. Jespersen utca hét. Talán ötmásodpercnyi csend. Aztán egy férfihang szólal meg, az, amelyik a hajóállomáson beszélt. Ez biztos, a hangokra jobban emlékszem, mint az arcok­ra, vagy a járásra. — A Jespersen utca — mondja — a hatos körzetben fekszik, a tenger felőli városrészben. A főútról nyílik, a Martin térnél végződik. Kétszáztizenhét méter hosz- szú. Szélessége hat méter nyolcvan centiméter. Há­rom utca keresztezi, a Kraaten, a Piter és a Steffersen. Számozása a főúttól kezdődik. A hetes számú ház bal­oldalt a negyedik. Johan Lins professzor és családja lakik benne. A Folketing Szállótól gyalogosan tíz—ti­zenkét percnyire van. Jobbra, a kilencedik mellékutca, a túloldalon. Gépkocsival történő megközelítés esetén felhívjuk a figyelmet, hogy egyirányú az utca forgal­mi rendje, és nappal hat órától tizenkilenc óráig par­kolni csak a páros számozású házak előtt lehet. Végül tájékoztatnom kell önt, hogy a Lins család tegnap két­hetes nyaralásra Svédországba utazott. — Bocsánat — tapogatom meg a homlokomat —i azt már értem, hogyan juthatnék el a keresett címre, de azt nem tudom felfogni, hogy ezt önök hogyan csinálják?! — Mit, kérem? — érdeklődik most ismét a női hang. — Hát... hát mindent. A villámgyors intézkedést, az azonnali és ijesztően részletes adatszolgáltatást? Kegyed hogyan emlékezett rögtön a nevemre, honnan tudta, hogy németül beszélhet velem? És nemcsak a keresett utcát ismerik, hanem a házat, a tulajdonost is! Mindent tudnak! A szokásos szünet, izgatottan várom a választ. — Aarlesben — hallok most egy eddig ismeretlen basszust — a tájékoztató, szervező, ügyintéző szolgál­tatások az Omnisap kiberno-automatájának hatáskö­rébe tartoznak. Az aarlesi Omnisap vállalat gyártmá­nyai precízek, gyorsak, megbízhatóak. Vásárolja ön is az Omnisap kibernetikus berendezéseit, automatáit. Előnyös árak, tízéves garancia. Kis térfogat, maximális teljesítmény. Műszaki ismertetőket árjegyzékkel kí­vánságra azonnal küldünk. Kiszédelgek a körből. Ilyet még nem pipáltam! Nem emberekkel társa­logtam, hanem egy kiberno-automata magnószalagai­vá! (Folytatjuk*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom