Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-12 / 291. szám

Á modern hálószoba Egyik olvasónk levél­ben tette fel szerkesztő- eégünknek a kérdést, amely körül már családi viták is dúltak. A levél­írónk édesanya, férjhez- menendő leányának há­lószobabútort ad hozo­mányként. Azért ilyet, mert ez hagyomány fa­lujukban. A leány vitat­kozott, hogy inkább re- kamiét szeretne, de édes­anyjának szilárd elhatá­rozása, hogy hálószobát vásárol. A leány azonban kikötötte, ha már „régi­módi” berendezést kap, modern legyen. Kétségtelen, hogy a hálószobaberendezés so­kat változott az elmúlt években. Lakásberende­zési elveink teljesen meg­változtak, modernizálód­tak. Az emberek többsé­ge a kárpitozott bútorok­kal, szekrénysorral be­rendezet „nappali” jelle­gű szobaberendezést fo­gadta el célszerűnek. — A hagyományokkal azon­ban nem könnyű szakíta­ni. A hálószobát eredeti­leg csak alvásra lehetett használni, rendbentartása többletmunkával járt, vendégfogadásra pedig nem igen volt alkalmas. A modern bútortervezők legújabb törekvés pedig, hogy a hálószobabútornáí a bútor díszítését műbőr kombinációval oldják meg. (1. kép). A hálószo­babútor érdekessége, hogy az ágyat nem csipketerí­tővei, hanem színes mű­szőrmével borították be, és modem szőttespáma helyettesíti a régimódi selyem díszpárnát is. A donság, — kép helyett szép mintájú subaszőnyeg a dísz. A csehszlovák bútor- tervezők kialakítottak egy másféle hálószobatí­pust. (2. kép). Ezt bátran lehet alkalmazni azok­ban a szobákban, ahol a család napközben tartóz­kodik. A két fekhely matracszerűen kárpito­zott. A fekhely „fejéhez” két hosszú ágyneműtartó láda tartozik, amelyen kitűnően el lehet helyez­ni az ébresztőórát, az éj­jelilámpát, könyveket Az ágyneműtartóval azonos magasságú fiókos fehér- neműsszekrényke, egy könyvszekrény és két- kétajtós ruhaszekrény tartozik a berendezéshez. Egy dohányzóasztalt és két fotelt terveztek eh­hez a hálószobához, amelyben nyugodtan fo­gadhatunk még vendége­ket is, mert bár „két­ágyas, ruhaszekrényes” tehát hagyományos bú­torokkal tervezték, jelle­gében semmit sem árul el valódi „háló” funkci­ójából. Ilyenek tehát a modern hálószobák. A mai laká­sokban luxus egyetlen helyiséget fenntartani csak azért, hogy két ágy uralja és csak az éjszakai alvásra használják. Ha okosan rendezik be, a szoba hasznosan szolgálja a benne lakók kényelmét és kulturált lakásmódíát. K. M. (Fotó: C-suzi) ezeket a hátrányokat pró­bálták megszüntetni, az új hálók kialakításánál. A tervezők az ágy alat­ti kihasználatlan helyre ágyneműtartót építenek, hogy a „vetett ágy” az ágynemű látványát meg­szüntessék. Ez természe­tesen feltételezi, hogy az ágynemű pehelypaplan és pléd, a szükséges fej- pámákal és belefér a tá­gas ágyneműtartóba. A modem hálószobához ugyanis nem tartozik dunyha. Az éjjeliszerényt, mint önálló bútordarabot megszüntették, általában polc vagy fiók formájá­ban az ágytámla része. Mivel a hálószobákat ál­talában családi házakban használják, ahol nincse­nek beépített szekrények, a ruhák tárolására ter­mészetesen ruhaszekré­nyek tartoznak a beren­dezéshez. Ezek nagyobb méretűek lettek, kétajtós fehémeműsszekrény és háromaitós akasztósszek- rénv tartozik a szekrény­sorba. A szekrények be­lül nvakk^ndőfogassal, fiókokkal, belső beépített tükörrél vannak felsze­relve. A modorn életfor­ma a sima felületeket kí- vánia, amelyeken nem kell naponta a felesleges díszítéseket ápolgatni. A Táplálékunk ­A tojáshéj alkotta ,,termé­szetes konzervdoboz” bel­sejében 30—40 féle értékes és nélkülözhetetlen élettani fontosságú anyag található. Táplálékaink közül sokolda­lúsága tekintetében legfel­jebb a tej vetélkedhet a to­jással. A tojás összetevői közül először is a fehérjét kell említenünk. A tojásfehérjé­ből majdnem ugyanannyi emberi fehérjét építhet fel a szervezetünk, mint ameny- nyit elfogyasztottunk, és ez nagy dolog! A növényi fe­hérjéknek ugyanis legfel­jebb csak a felét vagy har­madát tudja hasznosan fel­dolgozni a szervezet. A tojássárgájában 4—5 grammnyi, táplálkozási szempontból igen fontos zsírfajta található. Közülük a foszfortartalmú zsír az idegrendszernek, a csonto­zatnak és az agyvelőnek válik nagy hasznára. Ásványi anyagokat is szép számmal tartalmaz a tojás: nátriumot, káliumot, magnéziumot, vasat rezet stb. Élettani szempontból a vas­tartalom a legfontosabb, mi­vel a vérképzésben nélkü­lözhetetlen szerepet játszik. Vitaminokban is gazdag a tojás, ezek is a sárgájában taláhatók. Az A-vitamín mennyisége a tyúk takar­mányának minőségétől függ (ha több zöld takarmányt fogyaszt, növekszik a tojás A-vitamin tartalma). Bővén vannak a tojásban az ideg­működéshez, a sejt- és vér­képzéshez nélkülözhetetlen B-vitaminféleségek is. Az angolkórt megelőző, a csont­képződést elősegítő D-vita- minban kivált a nyári és őszi tojás bővelkedik. C-vi- tamin nincs a tojásban. A nyers tojást nehezebben értékesíti a szervezetünk, mint a főttet. A nyers tojás- fehérje az érzékeny szer­vezetű emberekre mérgező­en is hathat, ami emésztési zavarokban jelentkezik. Ezt egyébként az avidin nevű hatóanyag okozza, amely fő­zésre, sütésre hatástalanná válik. Az egészen friss to­jásnak az emészthetősége rosszabb, ezért célszerűbb az éteLkészítéshez 3—5 napos to­jást használni. A tojás frisseségéről úgy győződhetünk meg, hogy 10 százalékos konyhasó-oldatba mártjuk 'a tojást. Ha leszáll az edény aljára, akkor friss. A kacsatojást gyakran megfertőzik emberre is ve­szélyes baktériumok. Nyer­sen vagy gyengén melegítve sohasem szabad a kacsato­jást elfogyasztani; legalább nyolc perces forralás szük­séges a baktériumok elpusz­tításához. A tojáshab verésekor ügyeljünk rá, hogy a hab­üstbe ne kerüljön zsiradék (sárgája se!), mert akadá­lyozza a habképződést. A hű­tőházi tojásból nem lehet habot verni, de lágy tojásnak seri) megfelelő. A felvert hab nem esik össze, ha egy kis porcukrot keverünk hozzá. A hőben szilárdított hab sokkal tovább marad ke­mény, mert a fehérjetartal­mának egy része megalvad (pl. a madártej habgaluská­ja). A tésztához, puddínghoz vegyített habban leyi teve* Ajándék 6—10 éves gyermekeknek AZ UTÓBBI években mind több és több olyan családnál jártam, akik gazdagon elhalmozták gyermekeiket a legdrá­gább ajándékokkal, olya­nokkal, amelyek túl szé­pek, túl becsesek voltak ahhoz, hogy kis gazdá­juk a földre telepedve, istenigazában jóízűen játszhasson velük. Gon­dolok itt egyik kis első­söm babákiállítására, amit igen büszkén mutattak be a szülők ottlétemkor. A csillogó ruhás, göndör hajú baba-csodák vi­gyázz ülésben ültek egy­más mellett. A kislány nem öltöztette őket, nem fésülte a hajukat, nem moshatta ki a ruhájukat, csak nézhette, mint a többi csodálójuk. Engem is ezek közé invitáltak a szülők és meglepődéssel hallgatták tanácsaimat Helytelenítettem, hogy a gyermek mindig csak babát kapott ajándékba. A MEGLEPETÉSEKET úgy kell összeállítani, hogy legyen közöttük kézügyesítő játék (fűző­lap, gyöngyfűző, kivágó, kifestő-könyv, összeil­leszthető műanyag ele­mek, képes nyomda, stb.) alkotó játék (kocka, épí­tőelemek, Jáva-építő stb.) gondolkoztató játék (do­minó, sakk, társasjátékok stb.) könyv, sportfelsze­relés, baba vagy autó stb. Ne egyfélét kapjon a gyermek mindig! Ne csak könyvet, vagy csak autókat sorozatban! Amit kap az olyan legyen, hogy játszhasson is vele! A gyermek a játékkal az életre készül. A kisleány szereti a babáját etetni, öltöztetni, fésülni, lefek­tetni. Beszél hozzá, mint­ha a saját gyermeke lenne. A polcon ülő ba­bával nem teheti mind­ezt. Az utóbbi években sok szülőtől hallottam azt, hogy ha már neki nem a tojás gö a sütés vagy főzés során kitágul, a süteményt fella­zítja, ezáltal könnyebben emészthetővé teszi, B. I. lehetett szép játéka, le­gyen meg gyermekének mindene. Arra azonban nem gondolnak, hogy a „mindene megvan” ér­zést nem az ajándék ára és pompája jelenti a gyermek számára, hanem az, hogy mennyire az övé, mennyire tud önfeledten játszani vele. Közeledik a karácsony, sok szülőnek okoz gon­dot, vajon mivel is lep­je meg kisfiát, kisleányát. A kis elsőosztályosok- nak aktuális ajándék, ha megkapják a töltőtollat, hiszen januárban jön el az a nagy nap, amikor tintával kezdenek írni. Ne vegyünk túl drágát, kitűnően megfelel a 30 forint körüli. Ugyancsak ők kaphatják meg éle­tük első olyan könyvét, amit már önállóan olvas­hatnak, pl. a Gőgös Gú­nár Gedeon-t, mert a szerző úgy állította ösz- sze, hogy a tanult betűk szerepelnek a versekben, mesékben. Kifestőkönyv, fűzőlap, számológép és egy egyszerűbb társasjá­ték egészítheti ki a sok­féle meglepetést. A kis­leányoknak egy fésülhe­tő, öltöztethető, törhetet­len baba, a fiúknak egy lendkerekes autó mellé­je, s akkor minden irányban foglalkoztattuk a gyermeket a játékában is. A MÁSODIK OSZ­TÁLYOSOK könyvtára bővülhet a Mosó Masa 'mosodájával, amelynek a szövege a második osz­tály helyesírási anyagára épül fel. A Képes egy­szeregy nagyon ügyes társasjáték, játsszva meg­tanulja a gyermek a szor­zótáblát. Ebben az osz­tályban ismerkednek meg az órával a kisisko­lások. Vegyünk kis mű­anyag órát ne karórát!), amelynek a mozgatható mutatóit ő maga állítja be és olvashatja le róla, hogy hány órát mutat. Gyöngyfűző, kifestő­könyv, rost-tollkészlet, (ezzel nagyon szeretnek festegetni a gyermekek előrajzolás nélkül) társas­játék, dominó, marokkó, (ez utóbbi kettő fejleszti a számolási készséget) babaágy, vagy bababútor a fiúknak kisautó, vagy repülő egészítse ki a vál­tozatos szórakozást ígé­rő játékokat. A harmadik osztályo­sok könyve legyen a Kincskereső kisködmön. Jó, ha előre elolvassa a gyermek (legtöbbjük a tv-ből ismeri már), mert IV-ben kötelező) olvas­mány. A IV-esek kapják meg a Pál utcai fiúk-at, a Tüskevár-t, és a Téli berek-et stb. Egy-egy al­kalomra csak egy köny­vet vegyünk, és addig ne kapjon újabbat, amíg el nem olvasta. Tanulja meg már a kis elsős is, hogy a könyvet azért kapja, hogy el is olvassa. Hetek kellenek hozzá, amíg a Gőgös Gúnár vé­gére ér a kis 6—7 éves. A HARMADIK ÉS NE­GYEDIK osztályosok gon- dolkoztatóbb társasjáté­kot (pl. Gazdálkodj oko­san) vegyünk, az utóbbi­ak már belekóstolhatnak a sakkozásba is. A lányoknak kézimun­ka-készlettel, a fiúknak barkácsfelszereléssel lei­het nagy örömet szerez­ni. Mindkettő az életre készít elő. A 9—40 éveseknek ve­hetünk kis noteszt vagy a következő évre szóló naptárt. A lányok ebben a korban büszkék arra, ha van „Emlékkönyv”-ük, a fiúknak bélyegberakó- val szerezhetünk megle­petést. Ügyeljünk arra, hogy a kapott ajándék mindig olyan legyen, amit ab­ban az időszakban hasz­nálhat is a gyermek. A szánkót, korcsolyát kap­ja télen, a tollaslabda vagy a békaember-felsze- relést nyáron. Szomorúan nézhetné csak ez utóbbi­akat a fenyőfa alatt az igen távoli örömök ígére­tével. ÖSSZEGEZVE a taná­csokat: az életkornak, az érdeklődési körnek, az évszaknak megfelelő le­gyen az ajándék, fejlesz- sze a különféle készsége­ket (olvasás, gondolko­zás, ügyesség stb.). Ne felejtsük el, hogy több apró dologgal nagyobb öröme van a gyermek­nek, mint egy értékesebb valamivel, ami nem «egé­szen az övé. Dr. Gergely KároVyné Párizsi cipők 1971 lábbelijeinek párizsi bemutatóján készült ez a kén. (Mii Külföldi Képszolgálat)

Next

/
Oldalképek
Tartalom