Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
A vasárnap rr esemenyei A jánoshalmi rejtély? Kecskeméten: Nem vitás, hogy a sok érdekes sportesemény kö- •zött is a legtöbben a Kecskeméti Dózsa—Egyetértés rangadóra kíváncsiak. Az Egyetértés kétségkívül az NB I. B. legjobb csapata. Fiatal, mégis NB I-es „tűzben” edződött gárdájuk, elsősorban a támadó- soruk, nehéz feladat elé állítja valamennyi ellenfelüket. A Kecskeméti Dózsa egy hosszantartó rossz sorozat végére szeretne pontot tenni, de hogy a mérsékelt formában levő csapatnak éppen az Egyetértés ellen sikerül javítani, az e pillanatban még ; nagyon kétséges. Mindenesetre a Dózsa az esélytelenebb és ez jelenthet valamit. Ezen a mérkőzésen nincs vesztenivalója a kecskemétieknek. Hogy mit várunk a csapattól, azt megírtuk már csütörtökön, s most tegyük hozzá, hogy a közönségtől pedig azt reméljük, hogy lelkes buzdításává! segíti a csapatot kilábalni abból a bizonyos „hullámvölgyből”. Igazi „Dózsa-nap” lesz vasárnap Kecskeméten. A/ labdarúgókon kívül délelőtt a kosaras-lányok mérkőznek a TFSE-vel, a cselgáncsozók az Újkollégium dísztermében veszik ;fei a küzdelmet az ország ■dégjobbjáival, s az NB lies röplabdásök pedig a Tűzoltó udvarán játszanak a Szentendre csapatával. A műsort a Mezőfi SE— Békéscsabai Agyagipar NB III-as labdarúgó-mérkőzés egészíti ki, amelyet a változatosság kedvéért most a Városi pályán rendeznek, ami nagy kár, mert azon a talajon sok mindent lehet csinálni, de futballozni...? Baján: A Bácstlca-kosarasok búcsúja lesz. No nem az NB I-től, csak a hazai közönségtől. Sőt, az esetleges kettős győzelem azt jelentheti, hogy a Baja ismét ott lehet az élvonalban, s ha nem is az érmekért, de a jó helyért küzdhetnek. Azt hisszük, a Bácsira idei szereplése végleg szertefoszlatta a szabadtéri pálya előnyének legendáját. Mert igaz, hogy annak, aki idgjön játszani, pillanatnyilag nem kellemes, de a szabad téren nem mérkőzést a legrosz- szabb játszani, hanem edzeni. Mert gyakorolni kell akkor is, ha esik az eső, vagy fúj a szpl, sőt — mivel a kosarasok általában nem élveznek munkaidő-kedvezményt — rendszerint késő este. Szóval szabad téren éppúgy nem lehet kosárlabdázni ilyenkor, mint a KTE-pályán focizni. Délután a Vasas MTE labdarúgói a Pécsi Volánt fogadják. Sikerül-e végre győzni a bajaiaknak, vagy most is csak a keserves hazai döntetlen követi az idegen pályán kapott vereséget. Az utóbbi időben inkább, sajnos, ez volt a jellemző, pedig 25 százalékos teljesítménnyel még az NB Ill-ból is ki lehet esni. Kiskőrösön: A szurkolók talán már nem is emlékeznek — oly régen volt —, hogy mikor látták utoljára győzni a Gépjavítót. Ez nem is csoda, mert augusztus 30-a óta, amikor a Soltvadker- tet győzték le, nem örülhettek hazai sikernek. Ezt a rossz sorozatot most a MOM ellen kellene végre megtörni. Akaratban talán nem lesz hiány, s ha egy kis szerencséje is van a csapatnak, akkor végre a szurkolók is elégedetten távozhatnak a pályáról. A megyei bajnokság ezen a héten nem tartogat számunkra rangadókat, de a helyezések szempontjából szinte minden mérkőzés fontos, Északon a K. MÁV —Kiskunmajsa, a Radnóti SE—Izsák, a Tiszakécske— K. Volán és. a Városföld— Alpár mérkőzést lehet ebbe a kategóriába sorolni. Délen a Kinizsi—Bácsalmás, Jánoshalma—Gábor Á. SE, Hajós—Vaskút és a Csávoly—Kiskunhalasi MÁV mérkőzés jelentős. Sz. Z. Két jó hír Kiskunhalasi járási labdarúgó-bajnokság X. forduló: H. Spartacus— Jánoshalma 2:2, Csikéria—Har- kakötöny 1:0, Mélykút—Kele. bia 4:2, Csólyospálos—Kunbaja 5:2. XI. forduló: H. Spartacus— Csikérla 0:1, Borota—H. ME- DOSZ II 2:3, Mélykút—Kunbaja 4:0, Rém—Jánoshalma II. 0:5, Csólyospálos—Harkakötöny 2:3. állása- 1 38- 9 17 1 2 27-18 15- 3 29-16 14 3 37-11 13 3 29-16 13 4 16-18 10 4 19-23 5 19-26 6 8-22 8 14-41 8 11-47 Az ifjúsági bajnokság állása 8 — 1 32- 6 16 7 — 1 20- 4 15 A bajnokság Mélykút 10 8 J.hal. II. 10 7 Kelebia 10 7 Csikéria 10 6 H. M. II. 10 6 H. Sp. 10 4 Kunbaja 10 3 Csolyósp. 10 4 Harkaköt;. 10 1 Rém 10 1 Jászsz. 10 — Pénteken Budapesten az MLSZ elnöksége előtt számolt be a végzett munkájáról Bács-Kiskun megye labdarúgó-szövetsége. A minden részletkérdésre kiterjedő jelentést az MLSZ elnöksége elfogadta és a megyei labdarúgó-szövetséget dicséretben részesítette. A beszámoló anyagát a közeljövőben mi is ismertetjük olvasóinkkal. Folytatódik a megyei labdarúgóedzők továbbképző előadásának immár nagyon népszerű sorozata. November 9-én Kecskeméten, a tiszti klub helyiségében Preiner Kálmán, a Bp. Honvéd csapatának edzője lesz a következő előadó. Megyei labdarúgó-berkekben, ha valahol a Jánoshalma labdarúgóinak sikere kerül szóba, gyakran hallhatunk — főként a riválisoktól — ilyeneket: — Könnyű nekik, mindenki segíti őket...! Még a megye vezetői is nekik szurkolnak ... Mindent megkapnak, amit csak kívánnak ... Megveszik a mérkőzéseiket... A játékosok sem dolgoznak ... Profik... A tárgy ilagosabbak azt is hozzáteszik, hogy esetleg futballozni js tudnak, vagy szerencséjük van. A téma nem új, de tény, hogy egy község labdarúgói vitathatatlanul jobbak a többinél. Hogy miben? Pillanatnyilag talán meg sem tudom mondani, hiszen mindössze egyszer láttam őket játszani. Gondolom azonban, hogy csoda itt sem történik. Legfeljebb arról lehet szó, hogy többet vagy erősebben edzenek, lelkesebben és színesebben játszanak, mint máshol és éppen ezért rendszerint nyernek. A szakemberek szerint a já- noshalmiak legfőbb erénye* hogy pillanatok alatt gólhelyzeteket tudnák kialakítani,' ,és vannak csatáraik,' akik ezt kihasználják. A védelmükről már megoszlanak a vélemények, s tavaly bizony a kapus posztján elég gyengén álltak. 3. Jánoshalmán nemcsak jelene, hanem múltja is van a sportnak. Nem először Ember és munkája jr . H. VI. II. ■ i. H Spam. 3. ir-.élykút 4. Kunbaja ” d. Kelebia •6. Csikéria 7. Harkaköt. 8. Csólyosp. 9. Rém 10. Jászsz. Vízszintes: 1. Péczeli József írja a ,,Méhek és herék” című költeményében. 15. Fokozott iparkodása. 16. Súlyt megállapítani. 17. Az étel, vagy ital gyomorba juttatása. 18. Csersav. 20. Káté! 21. Közterületek. 22. A magasba. 23. Rangjelzés. 24. Nem nőnek az égig. 25. Két műveltető képző. 26. Üreget ás. 27. Határrag. 28. Becézett Miklós. 29. Mai tánc (kiejtve). 30. Számjegy. 33. Argon vegyjele. 34. Indulatszó. 35. Görögkeleti szentkép. 36. E. V. M. 38. A pajzsmiiigy nagyobbodása, golyva. 40. A mókus régebbi neve. 41. Dalmáciái város, IV. Béla ide menekült a tatárok elől. 42. Termelőszövetkezet. 43. San . . . (riviérai fürdőhely). 45. Itt élt a ze- nés patkányfogó. 47. Üzemi | takarékpénztár. 48. Ismeret, I rövidebben (pl. kór . . .) 49. | Trója vesztét okozta. 50. | Indíték. 51. Helyes ismere- I tekkel bíró. 54. Kevert sár. 55. ... Silvia (a rómaiak 9 ősanyja). 57. Szolmizációs 5 ; hang. 58. Nem mozog. 59. 3 j ,, A” nesz. „a” lárma. 60. 2 I Repülőgéptípus. 61. Az olasz skála kezdete. 62. Z. R. L. 63. Amely helyre. 64. Vendéglői „lap”. 65. Bevonul, be... 67. Az egyenlő légnyomással P 8 1 2 23-14 13 j bíró helyeket összekötő vonal 9 5 1 3 28- 8 11 I a térképen. 68. Bevágásos. 70. 9423 19-14 10 9 4 1. 4 24-16 9 9324 10-20 8 9 2 — 7 2-55 4 91—8 24-42 2 9 1-84-72 A járás MNK selejtezőinek eredménye: Jászszentlászló— Harkakötöny 2 -2, Csólyospálos —H. Spartacus 2:1, Rém— Mélykút 2:3, Kunbaja—Kelebia 1:2. A Csikéria—Borota mérkőzésen az utóbbi nem jelent meg* Auber vígoperája. I Függőleges: l. A vízszintes i 1. számú , sor folytatása. 2. Az NB I/B egyik sportegylete. 3. A családhoz tartozik. 4. A | betegségről szóló orvosi véle- 1 mény. 5. Talajművelő eszközök. 6. Hélium és kén. 7. Mutató szó. 8. Legfelső része. ság, dísz, régiesen. 26. Földmunkásmozgalmairól híres vidék a Tiszántúl déli részén. 27. Színművész (László). 28. Római 1050. 30 Angol fiúnév. 31. Színvonal. 32. Puha fém. 34. Szám. 37. Teljesülő. 39. Nagyon fél 40 Ez a másik. 41. j A függőleges 30. betűi, keverve. 44. Nőstény disznó. 46. ! Női hangnem. 48. I. P. 49. Osztrák operettszerző. 52. Azo- j nos betűk. 53. Kiállítás. 54. | Képzőművészeti alkotás. 56. | Széchenyi egyik műve. 59. ! r 2 3 4 5 6 7 8 9 í it 12 i5 14 15 ■ 16 4 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 ' 35 36 37 38 39 40 41 • 42 sz 43 44 45 46 47 48 49 ” 9 51 52 53 55 56 57 58 ÉS •• 60 1m62 Si " 64 65 66 1 * 66 69 170 71 vannak a megye élvonalában, sőt 1948—50-ig NB Ill-ban is járt a csapat. Aztán visszaesett a járási bajnokságig, majd már évek óta a feljutás kapuját döngetik. Mrazek Tibor, a csapat edzője tényekkel kezdte, amikor nála jártam. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy ezekből következtetni tudjunk. — Nálunk megbecsülik a játékosokat, de ez minden. Lehet,' hogy elfogult vagyok, de úgy érzem, jó úton haladunk. Sokat ed- zünk, sokat játszunk és a játékosaink között nagyszerű az összhang. Pedig higyjék el, a megyei bajnokságban nem könnyű dolgunk. Mindenki éppen minket akar megverni. Azt beszélik, hogy itt nem dolgoznak a játékosok? Nos, ezt nem tudom hogy tehetnénk, de ha módunk volna rá, sem élnénk vele. Biztos, hogy kicsiben mi is úgy járnánk vele, mint a magyar élvonal. Az igazság ezzel szemben az, nogy a játékosaink egy részé Komoly, felelős beosztásban van, s maradéktalanul el is végzi a kötelességét. A többiek pedig fizikai munkások és a teljesítményük után kapják. a bérüket. Hát már csak ezért sen). lehet. Amikor az NB IlI-ba való feljutásról kérdeztem, még a jogos bizakodás sem csendült ki az edző hangjából. — Tavaly drága árat fizettünk, s tanultunk belőle. Az idén nem tűztük célul a feljutást. Még azt sem mondom, hogy csoportelsők leszünk, hisz előttünk áll még a rangadó, és egy egész tavaszi szezon. (A beszélgetés még a Szamuely—Jánoshalma mérkőzés előtt történt. De, ha mégis elsők leszünk a csoportban, hát jön az osztályozó. Mi már igazán tudjuk, hogy ez milyen bizonytalan kimenetelű és mennyire függ a pillanatnyi szerencsétől. Aztán, ha oda is jutunk, ott van a Fémmunkás. Legalább olyan jó csapat, mint a mienk. Ha nem sikerül; hát kezdjük élőiről. Jövőre pedig már egycsoportos bajnokság lesz, ahol az egész évi munka számit. 9. Szomjoltó. 10. A japán jen Lásd a 63 számú vízszintest. rázadrésze. 11. Férfinév. 12. Szarvasfajta. 13. N. R. 14. Peru egykori uralkodói. 19. A fülével van baj (két szó). 22. I Ázó- ... ikerszava. 24. Cifra61. Világhírű olasz színésznő (1858—1924). 62. Svéd festőművész, korának egyik legnagyobb mestere 63. Lárma (névelővel). 65. Kaszáló. 66. ■ összekevert fék» 67. I. I. A. 69. Kalcium. 71 Római 505. Beküldendő: a vízszintes 1. és a függőleges 1. számú sorok megfejtése. B. J. Az október 25-én közölt rejtvény helyes megfejtése: Vízszintes 1.: Inkább foltozz meg egy régi ruhát. Függőleges 12.: Mint egy újat kölcsönözz. Függőleges 14.: Változás még nem javulás. Az október 25-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtéséért könyvjutalmat nyertek: Fülöp Sándorné, Kalocsa, Hunyadi J. u. 38. sz. Baglyas Fe- rencné, Soltszentimre Sz. P. 59. SZr — Az utánpótlás-nevelés? A fegyelem? A kettő talán összefügg, de mégsem egyformán jelentkezik nálunk. Nagyon szeretnénk jó fiatal gárdát nevelni és sokat áldozunk érte. de valahogy nem akar sikerülni. Pedig Taskovics Tibor igazán nagy szakértelemmel foglalkozik a fiatalokkal, de valami mégis hiányzik belőlük. Talán az akaraterő, vagy az a baj, hogy mindent készen kapnak és nem kell semmiért küzdeni. Ezen már én is sokat gondolkoztam. A serdülőknél sokkal jobb a helyzet. Horváth József gyerekei tehetségeseknek látszanak és van bennük fantázia. Fegyelmi ügy nálunk nagyon ritkán fordul elő. A játékosok maguk a legszigorúbb bírók. A vezetőknek nem is kell közbeavatkozni. Van egy érdekes sportszerűségi verseny a játékosok között. Olyan pontozásos forma. Az edzésről való késés, a távol- maradás, a figyelmeztetés, vagy bármilyen apróbb hiba is pontlevonást jelent. Azt nem is tagadjuk, a győztesek itt komoly jutalmakat kapnak, de megéri. Azt mondják, hogy a községi sportkörökben az elnökség egyenlő a labdarúgó-szakosztály vezetőségével. — Nálunk azért nem egészen így áll a helyzet. A sportkör vezetősége természetesen szereti a labdarúgást, de azért a többi szakosztály is megkapja mindazt, ami a működéséhez szükséges. Aztán itt van a közönségünk. Szeretik a csapatot és ha csak lehet, vidékre is elkísérik. Itthon nem ritka a 800— 1000 néző, de vidékre is eljöttek már ötszázan. Sokszor többen vagyunk, mint a hazaiak. Ez olyan régi hagyomány nálunk, mert 10 évvel ezelőtt, sőt régebben is így csinálták. Nem szidják a játékosokat, akkor sem, ha vesztünk, mert tudják, hogy mindenki akar, legfeljebb akkor éppen nem sikerült semmi. Talán elhiszik, hogy tavaly a Mezőfi elleni osztályozó után sem szóltsenki egy rossz szót sem a kapusunknak. I 7. 1 Végül az újságíró marad, hogy összegezze a hallottakat. A jánoshalmi sikerekben nincs semmi rendkívüli, még csak azt sem mondhatjuk, hogy különleges edzésmódszerekkel érik el az eredményeiket. — Jól gazdálkodunk az erőinkkel... — ezt mondta az edző. Szóval csoda nincs, csak munka van és fegyelem. Ez minden. Szabó Zoltán Eltűnt az érem Kellemetlen meglepetés érte a megyei közé.,, okú iskolai atlétikai bajnokság végeseié néhány számban a győzteseket és a helyezetteket. Bár az érmeket a a KISB jó előre megrendelte és azok a verseny előtt hiánytalanul meg is voltak, amikor az átadásra került volna a sor, jó néhányat hiába kerestek Eltűnt a versenyirodábú pedig ott feltehetőleg csak a hivatalos személyek tartózkodtak. Ügy látszik vi szont, hogy köztük is va „éremgyűjtö”, bár jele esetben ezt a cselekedete. mi másként neveznénk.