Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-29 / 280. szám
I Dózsa György kereszteshadai a Bácskában A DUNA—TISZA köze déli részének életében az 1514-es parasztháború bizonyos értelemben fordulópontot jelentett. A török elleni kereszteshadjárat meghirdetése után Bács- és Bodrog megyében tetemes számú paraszthad gyűlt össze. Fegyverzetük bot, csép, kasza, vasvilla. — Puskával, karddal nagyon kevesen tudták magukat felszerelni. A nemességet megrémítette az egybegyülekezett és felfegyverzett parasztság nagy száma, s a sürgős mezőgazdasági munkákra való hivatkozással kezdték jobbágyaikat visz- szatartani. Május végén pedig Bakócz Tamás esztergomi érsek felfüggesztette a kereszteshadjáratot. Válaszul az összegyűlt parasztság urai ellen fordult. Frangepán Gergely kalocsai érsek ekkor kísérletet tett a Hájszentlörincen (híres monostor volt Zombor táján) és Bács környékén egybesereglett keresztes hadak feloszlatására, ám minden intézkedés hasztalannak bizonyult, a vármegyék sem tudták már a fellázadt népet megfékezni. AZ ESEMÉNYEKET Verancsics Antal korabeli magyar nyelvű naplójából ismerjük. Tőle tudjuk, hogy Dózsa egyik hű emberét, Mészáros Lőrinc ceglédi papot küldte a Bácskába, hogy az itteni keresztesekkel egyesüljön. A mintegy 3000 főnyi sereg katonai vezetője Nagy Antal volt. Verancsics naplóit Budapesten, az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik. Kéziratának lapjai között egy félíven ezt a betoldásra szánt szöveget olvashatni; „Ötödik Keresztes hadnagy támadó Nagy Antal, ki mind az egész Bodrog vármegyét, Bács vármegyét feldúld, égeté, valahol nemes háza vala, sok vitézlő népet ölete, karóra vonata nagy sok nemes embereket, sok dúlás, fosztás után...” Mészáros Lőrinc és Nagy Antal a bácskai részek dúlása után Bács vára alól június folyamán Szegednek vette útját és ott Dózsa főhadával egyesülve, a lemesi részekre távozott. KEVÉSSEL ezután egy másik paraszt csoport, bizonyos Borbás nevű piap vezetésével, átkelt a Szerém- ségből a bácskai részekre, s tovább folytatta a nemesek, valamint azok javainak pusztítását. A bácskai nemesek, a nándorfehérvári őrséghez és a szerémségi szerbekhez fordultak segítségért, akik azután egyesült erővel Borbás hadát Hájszentlőrincbe szorították, majd a várost felgyújtották: „Hol csak az Isten mondhatná számát meni ezer lelket ölinek, kiket szénnel megégetének” — írja Verancsics. Magát Borbás papot pedig égő öltözetben dobták le a templom tornyából, ahová menekült. Az emberveszteség nem lehetett csekély, mert a krónikás megjegyzi, hogy Bodrog vármegyében „az szegínsíg, ki filtiben, ki yenig szabad akarat szerént mind Keresztessi lőtt vala.” Dózsa seregeinek leverése után a nemesség az elszenvedett sérelmeket kegyetlenül megtorolta. Kenderest Antal, Bács megyei földesúr tüzes vassal keresztet süttetett jobbágyai homlokára, s úgy bélyegezte meg őket, mint a juhokat és barmokat szokás. MINDEZ már Mohács előestéjén történik. Az egyre fenyegetőbb török veszély elhárítására a sebtében hozott intézkedések nem elegendőek; Tömöri Pál kalocsai érsek erőfeszítései a léha király és a főnemesek nemtörődömségén sorra elakadnak. 1521-ben az ország déli határát őrző, Hunyadi János világraszóló diadala óta szilárdan álló Nándorfehérvár török kézre kerül. Az ország rohan a rmsztulásba. Kőhegyi Mihály Kondor Béla: Gondolat. w HUSZONÖT ÉVES A JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI NÉPKÖZTÁRSASÁG Tone Pavcek: Kérlelés Föld, ólmos fekete föld, benned századok lelke s illata, föld, melynek áldott öle gyümölcsöt érlel, föld, ólmos fekete föld, tebenned szunnyad minden; a vágy, a születés, a teljesedés. Föld, te szülöd meg a kalászt, a kart, a mellet, az ajkakat. Föld, nézd erőtlen két karom, engedd, hogy felszántsák hátadat, s zöld lombú, dús ágakat szórjanak szerte arcodon. Nyisd fel mellem, s mint kalitkába, madárkákat tégy bele, s termékenyítsd meg ajkamat mindent legyőző, felszabadító dallal. Adj dalt, adj dalt, szavak mag-érlelő láváját, add meg ezt a csodás percet, előbb, mintsem zöld ág-kezeddel elrejtenéd magad előlem, előbb, mintsem ránehezednél a mellemre, hol fészket raknak majd a madarak, előbb, mintsem örökre lezárnád ajkamat a felbomlás és örök bánat csendjével. Bán Ervin fordítása Kecskeméti költők Antalfy István.* Feltételes mód Ha összedől a fal melyen állunk S zuhanunk mélyre visszavonhatatlanul Én ott leszek alul testemre huzatul akkor is bőröd ég Csató Károly: Forgás Mégegyszer megsímogatjuk az utakat — vérzékenyek mégegyszer megöleljük a házakat — kizárnak mégegyszer megnyaljuk a sebeket — mérgeznek mégegyszer elhallgatunk mégegyszer szeretünk mégegyszer mégegyszer leszünk Tárnái László: Talán Talán egy pillanat Egy pillanat talán a szerelem Nem lehet nem véletlen a pillanat a szerelem A pillanat talán egy szerelem T eginkább a hangja fogta meg; nem is annyira az, amit mondott, hanem ahogyan mondta. Még a legelején kiderült, hogy harminckét éves — de a hangja érettebb korról árulkodott, s mintha fáradtabban zizzent volna. Hosszú-hosszú hónapokkal ezelőtt kezdődött, egy kora őszi napon. Este fél tíz lehetett. Barátnőjét kereste telefonon. Kissé félve tárcsázott, attól tartott, Terka lefeküdt. Még most is benne él a meglepett pillanat emléke, ahogyan a kagylót már az első csengetés után felvette a férfi- „Halló”, „Tessék”. — Jó estét, Sándorkám — mondta —, ne haragudjék a kései zavarásért. Terka nem alszik még? — Nem tudom. — Nem értem — mondta zavartan: ezzel a Sándorral sosem lehetett tudni, hányadán áll az ember. Három szava közül legalább kettő ugratás volt. — Hát nézze meg. — Akkor sem tudom ... — Otthon van, vagy nincs otthon? — Ezt sem tudom. — Nem maga az, Sándor? — Attól függ, milyen Sándor. — Morvái. _ Félek, hogy csalódást kell okoznom — mondta a férfi bocsánatkérően —, de egy másik Sándorral beszél. — Bocsánat — sziszegte dühösen, hogy mit idétlen- kedik itt vele ez a vadidegen — elnézést a zavarásért. Jó éjszakát; — Nagyon kérem, ne tegye le a kagylót! — szólt hirtelen a férfi. Annyi sóvár vágy sütött hangjából, hogy elbizonytalanodott benne a mozdulat, s tétovázott egy pillanatig. _ Nem tette le? — hallotta a férfi hangját. — Köszönöm! í gy kezdődött. És aztán nagyobb, később egyre kurtább szünetekkel, hosszú-hosszú hónapokon át folytatódott. Mindig ő hívta a férfit, hiszen a számot csak o tudta; amaz nem ismerte az övét. Néhány hét múlva feltárcsázta a telefonközpontot. Most végre megtudja, ki ez a titokzatos férfi, aki hetek óta egyre többet foglalkoztatja gondolatban, s aki — akarja, nem akarja — egyre közelebb férkőzik hozzá. _ Nem adhatok felvilágosítást — szólalt meg a te- lefónos lány — Titkos az állomás. ..................... Csalódottan tette le a kagylót, de aztan meg örült is neki, hogy így történt. Nyilván a sors akarja így. Egy telefonszám — az utolsó számjegy eggyel magasabb, mint Terkáé — és két hang az éjszakában... Volt az egészben valami múltszázadian avult íz; de valami idegborzoló izgalom is. Néha alig várta már az estét, hogy lenyelje vacsoráját, megvárja az esti híreket a rádióban, aztán odakuporodott a telefonhoz. Ö elmesélte a férfinak, hogy esztendők óta egyedül van; húszévesen ment férjhez, huszonkét évesen elvált, és négy év óta magányos. Van egy ötéves kislánya, a kis Krisztina; őneki él. Különben egy nagy vidéki vállalat pesti irodájában dolgozik, és önálló angol—német levelező. A férfi, mint kiderült, állatorvos, és egy gyógyszergyár kutató osztályán dolgozik. Beszéltek filmekről, színdarabokról, amiket láttak, a könyvekről, amiket olvastak. Aztán az életükről. És az életről. Az asszonyt először meglepte, később csaknem lenyűgözte a férfi tájékozottsága, tapasztaltsága. Mindenről tudott, s mindenről határozott, nagyon egyéni és átgondolt véleménye volt. amit legtöbbször éles, csattanósan rövid, s már-már kegyetlenül fanyar mondatokban fogalmazott meg. Az asszony egy-egy beszélgetés után egészen felfrissült, noha fél kilenc felé kezdték, s rendszerint fél tíz körül fejezték be. Fáradtan, álmosan kezdett tárcsázni, s mire a beszélgetésnek vége lett, a lefekvés helyett akár elölről kezdhette volna a napot. Egyre többet gondolt a férfira. Napközben is. A hivatalban néha kísértést érzett, hogy felhívja, hallhassa hangját, megsimogat- tassa magát a meleg bariton bársonyával. Aztán eszébe jutott: hol is keresné? Áz ő idejük az este, de ilyenkor is gondolnak néha egymásra... Mert egyik este ezt a férfi is bevallotta. És megpendítette: mi volna, ha egyszer találkoznának? Kicsit kérette magát, mert úgy érezte, így illik; hisz voltaképpen a mai napig nincsenek bemutatva egymásnak, s kapcsolatuk ilyenformán egy utcai ismeretség zilált rendezetlenségére emlékeztet... A férfi győzködött: az elmúlt hónapokban jó barátokká váltak; millió ismerőse van, akiket a társasági formák szigorú szabályai szerint ismert meg, s akik mégis millió fényévekre vannak tőle; őket viszont szorosan fűzi egymáshoz ez a barátságnál izgalmasabb, szerelemnél még kevesebb, furcsa, vibráló, sokat ígérő kapcsolat. 17 rre mér nem volt mit felelnie, beleegyezett a ta- lálkozásba. A helyben és az időpontban is megállapodtak, amikor a férfinak hirtelen eszébe ötlött: — Várjon! De hogyan ismerjük meg egymást? Felnevetett, annyira groteszk volt ez a kérdés. Hiszen ő már régen elképzelte magának Sándort: fekete, nem túl magas, nála talán csak fél fejjel magasabb, széles vállú, nyugodt mozgású férfi; olyan, akire ha ránéz az ember, nyugalmat, biztonságot érez. — Hát hogyan? — kérdezte tűnődve. A férfi nevetett. — Mint a detektívregényekben, ugye? ... Hát nézze, nekem kezemben lesz egy újság, és a másik kezemben egy csokor virág. Milyen virágot lehet kapni mostanában? — Rózsát — mondta ő, de mindjárt meg is bánta. — Csakhogy drága ám! — És? — kérdezte a férfi. — Mit gondol, ez a találkozás nem ér meg nekem néhány szál rózsát? Hallgatott. — No, és maga? — szólt aztán a férfi. — Én hogyan ismerek magára? Milyen a haja? — Szőke — felelte gyorsan. — Hosszú? — szólt idő múltán a férfi. — Rövid. — Akkor jó — sóhajtott kissé megkönnyebbülten a másik. — Tudja, magát valahogy barnának képzeltem. — Ilyen vagyok. — Helyes. — mondta a férfi. — Hát akkor holnap ötkor a cukrászda előtt. Ne felejtse el; újság és három szál rózsa; Pontos lesz? — Mindig pontos vagyok. — Újabb jó pont — nevetett a férfi, aztán már búcsúztak is. Éjfélig nem aludt az izgalomtól. Másnap kora reggel fodrászhoz ment, és munka után hazaszaladt átöltözni. Öt óra öt perckor ott volt már a cukrászda előtt. Két percbe sem telt, és begördült egy tömött busz. Az újságosbódé mellé állt, és figyelte a leszállókat. A sok csitri lány és asszony közt alig néhány férfi szállt le, de egyik sem látszott Sándornak. Soványak voltak, szőkéit, s vagy ifjoncok, vagy idősebb emberek. Na. Késik ... A következő busz is befutott már, amikor szemben egy férfi közeledett, szinte futva. Hóna alatt az újság, kezében papírba burkolt csokor. Megállt, izgatottan körülnézett, egy szőke nő után megfordult, aztán elővette zsebkendőjét, és kalapját levéve, megtörölte homlokát. Erősen ritkuló haja volt, feje búbja csaknem kopasz. És fújtatva szuszogott; megerőltethette a futás a virágbolttól idáig. rr í t csak nézte, s nem tudta, sírjon-e, vagy nevessen. Nyúlánk, karcsú alakján, hosszú, fekete haján át-átsiklott néha a férfi közönyös pillantása, de minduntalan rebbent is el róla nyomban, ö sóhajtva lenyomta a cukrászda kilincsét; jólesik ilyenkor egy erős dupla! Az ablak mellett ült le, és néha kinézett. A férfi háromnegyed hatig toporgqtt odakint, s szeme mohón tapadt az arra járó szőke nők arcára. Bárány Tamás: Téves kapcsolás
