Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-24 / 275. szám
Nehéz körülmények között kiharcolt döntetlen Kecskeméti Dózsa—Ózdi Kohász 1:1 (1:0) Ózd, 600 néző, vezette: Soós. K. Dózsa: Gór — Francz- kó, Gyiffkó dr.. Kreidli — Diószegi (Kiss), Lutz — Bánhidi, Lódi, Tatár, Pa- sek, Józsi I. Edző: Szigeti Ferenc. Űzd: Csank — Rási, Murányi, Várkonyi — Vár- alljai, Abuczki — Dolezsál, Fükő, Egri (Machai), Vá- radi, Szendrei (Széles). Edző: Kálnai László. Amikor a __ kecskeméti együttes szombaton a késő délutáni órákban megérkezett Ózdra, ott már sű. rűn hullott az égi áldás. Az eső vasárnap egész napon át esett, és amikor Soós Gábor játékvezető a pályára szólította a két csapatot, bizony igen rossz állapotban volt a játéktér. Hatalmas víztócsák tarkították a gyepszőnyeget. Mindkét csapat nagy lendülettel kezdett, de egyik csatársor sem tudott komolyabb helyzetet á kapu előtt kidolgozni. A vezetést a kecskeméti csapat szerezte meg. A 7. percben szabálytalankodtak a hazaiak. A 25 métereg szabadrúgásnak Lutz állt neki. Bombája a sorfal mellett védhetetlenül vágódott a bal alsó sarokba. 1:0. A gól után néhány percig az ózdi térfélen pattogott a labda. A kecskeméti együLtes nagyon jól adogatott. A 12. percben azonban nem sok hiányzott a kiegyenlítéshez. Fükő tört a kecskeméti kapu felé, a játékost a védők feltartották, de a labda nála maradt. A játékvezető továb- bot intett, mert az előny- szabályt alkalmazta. Fükő közelről lőtt, de Gór védte a labdát. Támadott a hazai csapat, mégis Csank kapuja előtt nyílt a kecskemétieknek nagy gólszerzési lehetőségük. A 39. percben Diószegi súlyosan megsérült és a pálya elhagyására kényszerült. Egy erősen meglőtt labdába belefejelt a kitűnő kecskeméti játékos és az ütközéstől kiújult egy régebbi sérülése. Kiss jött be a helyére. A 43. percben Tatár kicselezte Murányit, majd a kapura tört. A kapus kifutott eléje ég a 16-os vonalán felvágta. A szabadrúgást hárította a hazai védelem. Ha egy gondolattal előbb lövi a labdát Tatár, akkor 2:0-lal fordulhatott volna a kecskeméti együttes. Szünet után továbbra is szakadó esőben folytatódott a küzdelem. A kis létszámú hazai közönség hatalmas lelkesedéssel buzdította a Kohászt a ki- egyenlítésre. A 63. percben sorozatos hazai rohamok után megszületett a kiegyenlítő gól. Szöglethez jutott a hazai csapat. A kecskeméti védők egy pillanatra bizonytalankodtak és Egri a léc alá fejelt. 1:1. A mérkőzés hátralevő idejében jobbára a hazaiak támadtak, a Dózsa igen szívósan védekezett. Közben azonban egy veszélyes lerohanással veszélyes helyzetet alakítottak ki az ózdi kapu előtt. A 75. percben Bánhidi lövése Csank melléről Tatár elé pattant, a csatár lövése a kapu mellé szállt. A kecskeméti együttes lelkes küzdőszelleméért dicséretet érdemel. A játékosok végig nagyon fegyelmezetten betartották az edzői utasítást. Gór nagyszerűen védett. A hátvédek is. dicséretes teljesítményt nyújtottak. Gyiffkó dr. ég Kreidli különösen nagy munkát végzett. Az elől levők közül harcosságáért Lódit és Bánhidit lehet kiemelni. A hazai csapatból Várkonyi, Fükő, és Váradi játszott a legjobban. Soós kitűnően bíráskodott a sportszerű találkozón. Ko Kecskeméti Petőfi—Bakonyi Vegyész 79:75 (43:42) Kecskemét, 200 néző. Vezette; Dékei, Cseresznyés. K. Petőfi: Tóth (10), Csányi (8) — Gábor (2) — Kovács (16), Vasvári (12). Csere: Csikai (31), Király, Pajor, Várszegi, Szabó, Felföldi, Olajos. Edző: Guóth Iván. Régen látott nagyszerű és izgalmas mérkőzést vívott a két csapat. Az első játékrészben a Fülöp—Csikai dobópárbaj volt a legérdekesebb, de kitűnően dobott Tóth és Kovács is. A szünet után időnként egészen jól játszott a Petőfi. A kecskemétiek 7 ponttal vezettek, de ez hamarosan elolvadt és már a Vegyésznek volt 3 pontos előnye. Közben Tóth kipontozódott. de ebből sem lett nagyobb baj. A végét jobban bírta a Petőfi és Csikai pontos dobásaival biztosan győzött. A csapatból Csikai, Kovács és Tóth játszott kiemelkedően. A Vegyész legjobbja a 29 pontot elért Fülöp és a 19 pontos Koncz. Elmulasztott lehetőségek Kiskunfélegyházi Vasas - Bocskai SE 2:2 (1:0) Kiskunfélegyháza, 600 néző, vezette: Bacsa. Kkfháza: Hluchány — Pólyák, Sahin, Cserkó — Sikár, Kelemen (Rigó) — Bella, Linka, Bense, Ézsi, Kubányi. Edző: Vereb István. Bocskai SE: Paulusz (Varga) — Schmidt, Tatai, Zágonyi — Zámbó, Fekete — Szöllősi (Mezei), Nagy Albeck, Stefán, Szabó. Edző: Kamlóssy Imre. Már a 2. percben Bense 10 méteres kapáslövését kellett védenie a Bocskai SE kapusának. Az első félidőben továbbra is a Vasas kezdeményezett. A vendégek alig tudtak átmenni a hazaiak térfelére. Sajnos, később nem a debreceni kapus tüntette ki magát jó védésekkel, hanem a Vasas-csatárok múlták egymást felül a helyzetek kihagyásában. Előbb Linka labdája a kapufa tövét érintve jutott a léc mellé, majd Sahin éles lövését vágták ki a védők a gólvonalról. A 20. és az azt követő néhány perc alatt Rubányi két esetben, Bense pedig egy alkalommal mulasztott el gólszerzési lehetőséget. A 32. percben Sahin 30 méteres bombáját Paulusz csak kiütni tudta, a labda Rubányi elé került, aki 4 méterről a kapu fölé lőtt. Két ízben a vendégek is megközelítették a Vasas kapuját. A 37. percben egy ellentámadás alkalmával Bella éles lövése a kapufán csattant. A következő percben Paulusz szabálytalankodott Bensővel szemben. A játékvezető 10 méterről közvetett szabadrúgást ítélt. A Bocskai SE egész csapata a kapuba állt. Ézsi Unkához játszott, aki a szoros védőfal között is megtalálta a rést a kapuban. 1:0. Szünet után megváltozott a játék képe. A Bocskai SE vette át a kezdeményezést. A Vasas-játékosok érthetetlen kapkodásba kezdtek. Sőt egyesek játékába szabálytalanság is csúszott. Az 50. percben Albeck átesett Pólyák lábán a 16-oson belül, mire a játékvezető habozás nélkül 11-est ítélt. Szöllősi a büntetőt kapufának lőtte. Az 56. percben Stefán 20 méteres lövése a jobb alsó sarokba vágódott. 1:1. A 63. percben a vezetést is megszerezték* a debreceniek. Kelemen könnyelműsége miatt Albeck 25 méterről lőni tudott, s a jól eltalált labda a kapuban kötött ki. 1:2. Továbbra is a vendégek maradtak lendületben. A 75. perctől azonban kedvező fordulat állt be. Kelemen helyett Rigó lépett a pályára, Sahin pedig felzárkózott a csatársorba. A hátralevő negyedórában a Vasas csatárai alaposan próbára tették Varga képességeit. Előbb Sahin lövését tornászta ki, majd Rubányi és Linka labdáit hárította. A 80. percben Linka szögletet ívelt be, Rigó Rubányir hoz fejelte a labdát, aki öt méterről a hálóba lőtt. 2:2. Az utolsó 10 percben is szorongatott a Vasas, de újabb gólt már nem sikerült elérnie. Ezen a találkozón tovább folytatódott a Vasas balszerencsés mérkőzéssorozata. Az első félidő fölénye és helyzetei alapján legalább 3—4 gólos előnynyel kellett volna nyernie a kiskunfélegyházi csapatnak. Jók: Sahin, Cserkó, Linka, illetve Varga, Al- bech, Stefán. AZ NB n. KELETI CSOPORT ŐSZI VÉGEREDMÉNYE 1. Cegléd 15 10 4 1 32:15 24 2. Pénzű. 15 9 4 2 28-12 22 3. Lehel 15 7 5 3 15- 8 19 4. Szeg. Dó. 15 7 3 5 23-16 17 5. SZVSE 15 6 4 5 22-18 16 6. Budafok 15 5 5 5 22-19 15 7. Bocskai 15 5 5 5 25-25 15 8. Szarvas 15 4 7 4 17-20 15 9. DEAC 15 5 4 6 27-24 14 10. Gyula 15 5 3 7 24-26 13 11. Szóin. M. 15 3 7 5 16-19 13 12. Középít. 15 4 5 6 12-16 13 13. KISTEXT 15 3 6 6 15-21 12 14. MGM D. 15 4 4 7 18-25 12 15. Vecsés 15 3 5 7 8-20 11 16. Kiskunf. 15 2 5 8 14-34 9 Barátságos nemzetközi ökölvívó-mérkőzés BP. ÉPlTÖK-FÉMMUNKÁS—METALUL BOKSA 12.4 az NB i. b Állasa AZ NB I. allasa 1. Egyetért. 2. Eger 16 16 11 9 5 4 — 26- 6 35 3 26-12 27 1. U. Dózsa 14 8 4 2 38-15 29 3. MÁV 1b 9 2 5 18-10 26 2. Vasas 14 9 1 4 34-14 25 4. Bp. Sp. ib 5 6 5 15-14 24 3. FTC 14 7 3 4 22-12 25 5. Oroszl. 16 6 4 6 23-19 23 4. Honvéd 14 7 3 4 26-15 24 6. K. Dózsa 16 5 6 5 16-16 23 5. MTK 14 5 7 2 25-19 24 7. FÖSPED 16 4 6 6 14-18 23 6. Pécs 14 4 7 3 16-11 20 8. Pécsi B. 16 4 5 7 14-24 22 7. Csepel M 4 ti 4 15-16 20 9. Békés cs. 16 6 2 7 18-16 21 : 8. Diósgyőr 14 6 3 5 16-27 20 10. Ganz-M, i6 6 5 5 19-19 21 9. Tatabány 14 5 i 6 19-17 17 11. 2TE 16 5 4 7 22-21 IS l0. Videoton 14 4 ti 4 12-15 17 12. DVSC it ti 5 5 16-17 19 11. Salgótar. 14 5 4 5 22-24 16 13. Szív. M. 16 5 6 5 10-15 18 12. Haladás 14 5 3 6 22-26 16 14. BVSC 16 6 4 6 24-27 17 13. Rába 14 6 2 6 14-17 15 15. Szolnok 16 4 5 7 15-23 17 14. Komló 14 3 4 7 17-27 12 16. Ózd 16 5 3 8 16-24 16 15. D.újv. 14 2 2 10 11-31 10 17. Várpalota 16 3 8 5 16-15 15 6. SZi-QL a 2 2 10 a ^2 9 13. BKV Elő. U * 3 U) 1*13 12 Kecskemét, Fémmunkásterem, 300 néző, vezette: Neumann. A fővárosi csapat a visz- szavágó mérkőzést Kecskeméten rendezte meg. Az első találkozó Budapesten 10:10-es eredménnyel végződött. A kecskeméti mérkőzésen a fővárosi csapatot két helyen erősítették meg, s helyet kapott az együttesben Hajnal (Űjpesti Dózsa) és Pásztor (Kecskeméti Fémmunkás). A találkozó iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg, ami érthető, hiszen a kecskeméti ökölvívó-szurkolók már nagyon „kiéheztek” egy jó mérkőzésre. A zsúfolásig megtelt nézőtér közönsége nem is csalódott, ''minden súlycsoportban izgalmas, változatos küzdelem alakult ki. Ezúttal a magyar együttes végig ve- I zetve biztosan nyerte meg I a találkozót. A Bp. Építők i —Fémmunkás győzelmeit ! Kiss, Ackermann, Hajnal, } Előd és Tóth aratták. Az | egyetlen vendéggyőzelmet László szerezte. A Pásztor —Steke és a Szabó F— Ghercsok mérkőzés döntet- ! len eredménnyel végződött. Két bemutató jellegű ta- i lálkozásra is sor került. Takács (Bp.- Építők) a II. I menetben kiütötte Ange- j leszkut. Trapp a II. menet- j ben sérülés miatt feladta I a küzdelmet Kuruncsival I szemben. sárlabda A junior mérkőzés eredménye 57:44 a Petőfi javára. Bajai Bácska Posztó— Oroszlány 99:76 (43:42) NB I. férfi. Kiskunfélegyháza. Vezette: Szittya, Mikuska. Ld.: Karácsonyi, 23, Iván 19, ill. Tóth 25, Szabó 24. Kecskeméti Dózsa—Bp. HSC 65:53 (24:30) NB I. női. Budapest. V.: Velkei, Zsbka. Ld.: D. Kdvfics 12, és Holmanné 15. ?fiss 14, ill. Kárász 21. Kecskeméti Dózsa— Bp. Pedagógus 99:28 (37:11) NB I- női. Kiskunfélegyháza. Vezette: Gilly, Bartha. K. Dózsa: D. Kovács (4), Magyar (14) — Kiss (21) — Szelei (19), Holmanné (9). Csere; Csenki (11), Zaki- ján (8), Bajtai (6), Báder (4), Ternesz (2), Táczi-Sza- bó (1), Gulyás. Edző; Ada- mik Ferenc. A 4. percben már 10:0 arányban vezetett a Dózsa. Végig szinte tetszés szerint érték el a kosarakat és majdnem 100 pontot ért el a csapat, bár az utolsó 7 percben már a teljes if júsági csapat volt a pályán. Kitűnt: Szelei, Kiss, Zakiján. Kiskunfélegyházi Vasas— Szekszárdi Vasas 65:59 (33:37) Nb II- női. Kiskunfélegyháza. Vezette: Szittya, Mikuska. Ld.: Vígh 21, Bó- di 12, Kotroczó 10. Őszi csoportelső a MED0SZ KISKUNHALASI MEDOSZ—KOSSUTH SE 4:0 (3:0) Szeged, 100 néző, vezette: Barcs. Kkh. MEDOSZ: Dörnény — Tóth I. (Kiss R.), Rádi, Tóth IV. — Vass, Tüske — Mészáros, Lévai, Csányi, Kocsis (Udvari), Oláh. Edző: Virágh István. A kisméretű, földes pályán nehezen lendült játékba MEDOSZ. A leadásokat rendre elcsípte a tömörülő hazai védelem. Az első negyedórában így mindössze két szöglet jelezte a kiskunhalasiak fölényét. A 20. percben Csányi nagy erejű szabadrúgása a védőkről Kocsis elé pattant, a lábáról azonban kapu mellé perdült a labda. A 30. percben góllá érett a MEDOSZ fölénye. Kocsis Csányihoz fejelte a labdát, aki Oláhhoz továbbított, s a balszélső közelről a hálóba lőtt. 1:0. Két perccel később Lapatinszky a kapura törő Lévai elől kézzel ütötte el a labdát. A 11-est Vass lőtte a jobb alsó sarokba. 2:0. A 38. percben vezették az első veszélyes támadást a Kossuth SE csatárai. Rácz hatalmas, léc alá tartó lövését Dörnény remek érzékkel tolta léc fölé. A 43. percben egy formás, jobb ol- oldali támadás végén Mészáros volt eredményes Lévai ügyes átadásából. 3:0. Szünet után is a MEDOSZ irányította a játékot. Mészáros sorozatban rúgta a szögleteket, mert a hazai védők elkseredetten mentettek. Az 52. percben Vass négyméteres, erős fejese talált a hálóba. 4:0. Az 55. percben Kocsis lövése szállt kapu mellé, majd egy ellentámadás végén Rácz bombáját mentette Dö- mény. A találkozó hátralevő részében is a kiskunhalasiak játszottak mezőnyfölényben. A MEDOSZ nagy erejű játékkal fejezte be az őszi idényt, és megérdemelten lett őszi csoportelső. Jók: Kemény, Tóth IV., Vas» Tüske, Csányi. Végig az MTE volt íöSéRy’ien BAJAI VASAS MTE—LATINKA SE 2:0 (0:0) Marcali, 100 néző, vezette : Szőke. Bajai Vasas MTE: Majz- linger — Zomborcsevics, Márton, Rausch (Fodor), Viszmeg — Bartulov, Má- rity — Szabó, Rizsányi, Kemény, Borkovics. Edző: Csongor János. Esőben és felázott, vizes talajon játszották a mérkőzést. Az első félidőben enyhe fölényben volt az MTE, de a 8. percben Majz- linger csak bravúrral mentett a kitörő csatárok elől. A szünet után a bajai csapat volt állandóan támadásban. A 68. percben Kemény megszerezte a vezetést. Ezután sok izgalmat okozott a játékvezető tévedéssorozata. A 75. percben Borkovics lövését a kapus csak kiütni tudta és j Szabó a hálóba fejelte a labdát. 2:0.. Az utolsó percben 11-eshez jutott a haErdekesehh MM eredmények A Magyar Népköztársasági Kupa labdarúgómér- kőzés-sorozat második fordulójában ismét meglepetések születtek. Megyei bajnokságban szereplő csapataink ezúttal sem váltották be a hozzájuk fű- ! zött reményeket. Eredmények: Vörös Csil- j lag—Tiszakécske 4:1, Kerekegyháza—K. Volán 1:1, j Fájsz—Kalocsai VTSK 1:1, * Gara—Kinizsi SE 2:2. zai csapat, de a büntetőt elhibázták. Kitűnt: Bartulov, Márity, Kemény, Borkovics. T otónyeremények A 47. heti totónyeremények a következők; 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 12 találatot 31 fogadó ért el, nyereményüli egyenként 31 491 forint. H találata 519 fogadónak volt, nyereményük egyenként 752 forint. A . 10 találatos szelvények száma 4469 darab, ezekre egyenként 131 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. a 48. hétre átvitt jutalomösszeg 271 169 forint. Totóeredmények: x, 1, x, x, x, 1, 1, 2, 1, 2, 1, 1, 1, — 1. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr Mezei István Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácshá? Telefon: 26-19 25-16 Szerkesztő oizottság 10-38. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/e Telefon: 17-09. Előfizetési díj egy hónapra: 20,— forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V Index: 25 06$