Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-01 / 257. szám

GROMIKO LONDONBAN A SANTA CRUZ-I TÖMEGGYILKOSSÁG GYANÚSÍTOTTJA NSZK as Odera—Neisse határt, elismeri-e az NDK nyugati határának sérthe­tetlenségét? A Brandt— Scheel-kormány jelentős lépést tett előre, amikor augusztusban szerződést kötött a Szovjetunióval. A Moszkvában aláírt, egyelő­re azonban még nem rati­fikált szerződés kimondja valamennyi európai határ sérthetetlenségét... Most még nem történt megállapodás arról, hogy milyen szinten folytatják az NDK és az NSZK tár­gyalásait, azaz, hogy kik vesznek részt majd az esz­mecseréken,'arról sem szü­letett döntés, hogy hol és mikor találkozzanak a két német állam küldöttei, de már az elvi döntés is a „párbeszéd” folytatásáról igen fontos! A Gromiko—Scheel meg­beszélésre visszatérve: a szovjet külügyminiszter e pillanatban a világon az egyetlen ember, akinek el­ső kézből származó, pontos értesülései vannak a kü­lönböző érdekelt országok­nak a német ügyekben el­foglalt álláspontjáról. Hi­szen két bét leforgása alatt Gromiko tárgyalt Nixon amerikai elnökkel és Ro­gers külügyminiszterrel, — Heath brit miniszterelnök­kel és Douglas-Home kül­ügyminiszterrel, továbbá több nyugat-európai ország képviselőjével, most Wal­ter Scheellel is, ugyanak­kor pedig a szovjet kül­ügyminiszter állandó kap­csolatban volt a szocialista dásáról. Emlékezetes, hogy országoknak az ENSZ-köz- Willi Stophnak, az NDK gyűlésen jelen volt külügy- és Willy Brandtnak, az minisztereivel, illetve ha- NSZK kormányfőjének ta- zatérve tanácskozott Wal- vaszi kasseli találkozója tér Ulbrichttal, az NDK Ál­nem hozott eredményt. Egy lamtanácsának elnökével, pillanatra úgy tűnt, mint- továbbá a német békeál­AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Gromiko Londonban — Megkezdődött az ENSZ-közgyűlés közel-keleti vitája. KEDD: Magyar—nyugatnémet árucsere-megállapodás — Elrabolták az ecuadori hadsereg főparancsnokát. SZERDA: Binh asszony Londonba érkezett, elutazott Budapestről Xuan Thuy. CSÜTÖRTÖK: Gromiko Berlinben — Bejelentés az NDK—NSZK eszmecsere folytatásáról. PÉNTEK: Gromiko találkozása Scheel nyugatnémet külügyminiszterrel — Bírálatok az új jordániai kormányról. SZOMBAT: Előkészületek a kairói hármas csúcstalál­kozóra — Nixon befejezte választási körútját. így látja a hetet kommentátorunk, Pálfy József: Európai hét, német hét Szovjet külügyminiszter utóbbi egynéhány évben még sohasem járt a Német általában földrészünkön és Szövetségi Köztársaság az utóbbi egynéhány hó­földjén, Gromiko és ven- napban különösen a szocia- déglátójának, — Walter lista országok és a Német Scheelnek, a Frankfurt kö- Szövetségi Köztársaság kö­zelében levő Taunus-hegy- zott kialakult... ségben lezajlott találkozá- Ugyanakkor bizonyos sa viszont logikusan illett meglepetést keltett, hogy abba a nagyszabású tár- csütörtökön Bonnban meg- gyalássorozatba, amely az állapodás, jött létre a két német állam közötti hiva­talos eszmecsere folytató­A dr. Victor Ohta és csa­ládja meggyilkolásával vá­dolt John Linley Fraziert megbilincselve vitték egy Santa Cruz-i községi bíró­ság elé. „Rossz, rossz, rossz”, mormogta a vádlott, miköz­ben lábáról levették a vasat, ha nem lenne továbblépési lehetőség, mintha az első erfurti találkozás, majd a második kasseli kormány­fői megbeszélés után a „párbeszéd” folytatására egy ideig nem lenne mód. Akkoriban az NDK részé­ről értésre adták hogy „gondolkodási időt” adtak lám több más vezetőjével. Alaposan megfontolt, minden részletében kidol­gozott napirend szerint folytak le ezek a megbe­szélések. (Scheel megjegy­zése : „Eszmecserénkből nem maradt ki egyetlen fontos probléma sem ... ”) Bonnak. A nyugatnémet Az biztonság szem­kormánynak meg kell fon- Pontjából nagy jelentose- _.! jí - -i au. hogy a szovjet—nyu­t olnia, hogy hajlandó-e el indulni a realitások útján, kész-e nemzetközi jogi kap­csolatokat létesíteni a Né­met Demokratikus Köztár­sasággal az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök alap­ján? A „gondolkodási idő” alatt Bonnban dönteni kel­lett például a határok kér­gu, gatnémet szerződést most már ratifikálja, azaz erő­sítse meg a bonni parla­ment, a Bundestag is. Ered­ményre kell vezetniük úgy szintén a lengyel—nyugat­német tárgyalásoknak, — amelyek a jövő héten ke­rülnek döntő szakaszukba. Az NDK és az NSZK kö­dösében is: elismeri-e az zötti nemzetközi jogi kap- NIXON—CEA U SESCU-T ALÁLKOZÓ AZ ELRABOLT ECUADORI TÁBORNOK Ismeretlen tettesek elra­bolták Cesar Rohn Sando­val ecuadori tábornokot, a légierő parancsnokát. A tábornok elrablói nyomra­vezetőinek 40 ezer dollár jutalmat ígértek. Képűnk: Sandóval tábornokot ábrá­zolj:» Ceausescu román elnök a Fehér Házban beszélgetést folytatott Nixon elnökkel esolat megteremtése fontos feladat. Nyugat-Berlinben a négyhatalmi tárgyaláso­kon kell eredményt elérni, úgy, hogy rögzítsék Nyu- gat-Berlin külön jogállá­sát. E megannyi részteen­dő mellett, velük egy idő­ben meg kell teremteni az európai biztonság minden más feltételét. Ehhez jó szolgálatot tesz majd az európai biztonsági konfe­rencia. Nyilvánvaló, hogy Gromiko sorozatos tárgya­lásai ennek előkészítését is szolgálták. Az elmúlt hétnek „né­met jellegét” a hazai dip­lomáciai események is mu­tatták. Budapesten járt dr. Kari Schiller, a nyugat­német kormány gazdaság­ügyi minisztere, aki Vályi Péter pénzügyminiszterrel együtt aláírta a két ország hosszú lejáratú árucsere­forgalmi, gazdasági és mű­szaki együttműködési meg­állapodását. 1974 végéig ér­vényes ez a megállapodás, kiterjed a gazdasági—mű­szaki kooperációra is, ha­sonlóan fontos az az elő­írása, amelynek értelmé­ben az NSZK-ban bővítik azoknak a magyar árucik­keknek a körét, amelyeket korlátozás nélkül exportál­hatunk. Csütörtökön Buda­pestre érkezett Wolfgang Rauchfuss miniszterelnök­helyettes vezetésével a Né­met Demokratikus Köztár­saság kormányküldöttsége, hogy az 1971—1975. évre szóló hosszú lejáratú keres­kedelmi megállapodás elő­készületeiről tárgyaljon. A cél a két ország árucseré­jének 60 százalékos növe­lése! Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn a brit kor­mány vendégeként háromnapos hivatalos látogatásra Londonba érkezett. A szovjet diplomatát a repülőtéren Sir Alec Douglas-Home brit külügyminiszter fogadta. Gromiko ezután még az NDK-ba és az NSZK-ba látogatott a héten. KÖZEL-KELETI VITA AZ ENSZ-BEN Az európai események, a német ügyben mutatkozó kedvező jelek ma még éles ellentétben állanak azzal, hogy az USA-ban egyelőre tart — ha csökkenő irány­zattal is — a hidegháborús jellegű szóözön. A jövő kedden lesznek a törvény­hozási választások, valószí­nű, hogy utána tompul az amerikai politikai támadá­sok éle... A Közel-Keleten az új jordániai kormány megala­kulása egyelőre csak újabb viharfelhőket vonz a pol­gárháború sebeiből még ki sem gyógyult ország fölé. Kérdés, nem készül-e új figyelemelterelő manőver akkor, amikor a világ te­kintetének éppen arra kel­lene irányulnia, hogy a jö­vő héten lejáró tűzszünetet meghosszabbítják-e és a Jarring-féle tárgyalásokat az arab országok és Izrael képviselői között végre megkezdik-e? A tárgyalá­sok elől — Abba Eban iz­raeli külügyminiszter ENSZ-beli nyilatkozatából tudjuk — Tel-Avív még mindig elzárkózik. Az ENSZ-ben folyik a vita a közel-keleti helyzetről, közben folynak a kétoldalú tanácskozások is. Képün­kön; Mohammed Hasszán El-Zajjat, az Egyesült Arab Köztársaság képviselője (jobb oldalt) Sir Colin Growe- val, Nagy-Britannia képviselőjével tárgyal. ALLENDE — CHILE ÜJ ELNÖKE A chilei kongresszus óriási többséggel választotta el­nökké Salvador Allende baloldali politikust, Képün­kön: Allende, az elnökké választásáról szóló hivatalos kongresszusi értesítést olvassa. Mellette felesége, Hortensia. A DÍVSZ-KONGRESSZUSON Tanácskozik a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség kongresszusa, az Építők Rózsa Ferenc székházában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom