Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

2 oldal 1970. november 22, vasárnap Elutazott Budapestről a török külügyminiszter Ihsan Sabri Caglayangil, a Török Köztársaság külügyminisztere — aki Péter János külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tett Magyarországon—, szombat délben elutazott Budapestről. ; Az elutazás alkalmával közös közleményt adtak ki a török külügyminiszter magyarországi látogatásáról Képünkön I. S. Caglayangil Fock Jenőnél, a Minisztertanács elnökénél Erkölcsi siker NEW YORK Mohammed Jazid, Algéria ENSZ-fődelegátusa, aki az egyik főszereplője volt eb­ben az évben a Kínai Nép- köztársaság ENSZ-beli jo­gainak érvényesítéséért ví­vott diplomáciai küzdelem­nek, a pénteki szavazás után kijelentette, hogy az ezúttal első ízben megszer­zett szavazattöbbség, ha nem is eredményezte a Kínai Népköztársaság csat­lakozását a világszervezet­hez, általános vélemény szerint Peking erkölcsi győzelmét jelenti. Nagy-Brítannia ebben az évben először szavazott igennel a határozati ja­vaslatra. Mitchel Sharp kanadai külügyminiszter pénteken Ottawában sajtóértekezle­ten közölte, hogy Kanada jövőre esetleg már eluta­sítja a kétharmados több­ség szükségességére vonat­kozó indítványt is. A New York Times szom­bati vezércikke szerint „az Egyesült Államok rendít­hetetlen kizáró-politikája kudarcot vallott” £4mmw> Kétévi szünet után HANOI A vietnami néphadsereg főparancsnoksága szomba­ton kiadott közleménye szerint 1970. november 21- én 02,30 órától 03,30 óráig az amerikai imperialisták repülőgépeiket több cso­portban a Vietnami De­mokratikus Köztársaság lé­giterébe küldték. Az ame­rikai gépek provokációs tá­madásokat intéztek egyes sűrűn lakott területek el­len, halálos veszteségeket okozva a polgári lakosság­nak. Az amerikai agresz- szorok három bombázó­gépét és egy helikopterét lelőtték és több repülő­gépet rongáltak meg. WASHINGTON Laird amerikai hadügy­miniszter szombat reggel megerősítette, hogy az ame­rikai légierő gépei táma­dást intéztek Észak-Viet- nam területe ellen. Magya­rázatul azt az eddig is hangoztatott álláspontot is­mételte meg, amely szerint a bombázás „válasz” volt az amerikai felderítőgépek ellen intézett légvédelmi támadásokra. A negyedik munkanap Hável József, az MTI nap során a holdjármű moszkvai tudósítója jelenti: nemcsak tudományos te­vékenységből, hanem te- repjárásból is kitűnőre vizsgázott. Sikeresen meg- mászta az emelkedőket, ügyesen kikerülte a kráte­reket, az egész berende­zés valamennyi alkatrésze kifogástalanul működött, nem volt szükség arra, hogy a földi irányító köz­pont munkába állítsa a szerkezet valamelyik tar­talék-berendezését. Óráról órára növekszik a holdfelület, amelyet a szovjet tudósok immár be­hatóan, centiméterről-cen- timéterre ismernek. Szombaton a Lunohod— 1 „égi terepjáró” megkezd­te negyedik munkanapját. Jóllehet, a három méter hosszú holdautó sebesssé- ge lényegesen kisebb mint a Földön gyalogló emberé (nagyobb gyorsa­ságra a holdviszonyok kö­zepette nincs is szüksége), egyre szaporodik azoknak a barázdáknak a száma, amelyeket a hold jármű ke­rekei hagynak maguk után Földünk örök kísérőjének felszínén. Az eltelt három munka­Hadtudományi konferencia PRÁGA November 17. és 20. kö­zött Prágában megtartot­ták a bolgár néphadsereg, a magyar néphadsereg, az NDK nemzeti néphadsere­ge, a lengyel néphadsereg a román fegyveres erők, a Szovjetunió fegyveres erői és a csehszlovák néphad­sereg hadtáp főnökeinek első hadtudományi konfe­renciáját Az értekezletet Ivan Ja- kubovszkij marsall, a Var­sói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői­nek főparancsnoka vezette. Az értekezlet magas tu­dományos színvonalon, a kölcsönös megértés lég­körében folyt le. Az atomenergia békés felhasználása Ülést tartott a KGST állandó bizottsága Jegyzőkönyv aláírásával fejeződött be Moszkvában a KGST atomenergia bé­kés felhasználásával fog­lalkozó állandó bizottságá­nak ülése, amelynek mun­kájában Bulgária, Cseh­szlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió küldöttsége vesz részt. A szocialista országok szakemberei megkezdték az atomenergia-termelés fejlődési távlatainak együt­tes körvonalazását. Előirá­nyozták a reaktorokkal és atomerőművekkel kapcso­latos tudományos-kutató és kísérleti-konstruktőri munka koordinálását. Az 1971-től 1973-ig ter­jedő időszakban tervbe vet­ték az új sugárterápia-ké­szülék kidolgozását, hang­súlyozva, hogy a témakör­ben Magyarországnak ki­emelkedő szerepe van. A bizottság intézkedése­ket hozott, amelyek a re­aktortechnikai és az atom- energetika, a sugárzási fo­lyamatok, valamint a su­gárvédelem területén biz­tosítják a KGST-tagálla- mok együttműködésének további kiszélesítését. Az ülésről kiadott köz­lemény szerint a bizottság soron következő ülését a jövő év nyarán Magyaror­szágon rendezik meg. (TASZSZ, MTI) Űj front Kambodzsában PHNOM PENH — SAIGON A kambodzsai hazafias erők — nyugata hírügy nöksógi jelentések szerint — a fő hadműveletek szín­helyét a kambodzsai had­sereg északkeleti frontjáról hirtelen áttették az or­szág másik felébe és a fő­várostól körülbelül 80 ki­lométernyire délnyugatra elvágták a 4-es számú fő­útvonalat, amely Phnom Penht a létfontosságú Kom- pong Som kikötővárossal kapcsolja össze. Letartóztatások, vérengzések HANOI Az amerikai imperialis­ták vietnami háborús bű­neit vizsgáló bizottság fel­hívta a figyelmet arra, hogy délvietnami városok­ban folyamatosan tömeges letartóztatásokat hajtanak végre. Csupán Saigonban több mint 140 ezer embert tartóztattak le november közepéig. Saigoni kormány­csapatok és rendőri egysé­gek átfésülték Hűé városá­nak az árvízkatasztrófa által sújtott kerületeit, s eközben sok embert lőttek le. Kutyadolog WASHINGTON Dél-Vietnamban végre hajtott „dicséretes tettei­kért” az amerikai hadve­zetőség 10 620. számú pa­rancsa kitüntetésre, a bronz csillag érdeméremre ter­jesztette elő a 25. lövész­hadosztály 21 katonáját, közöttük Griffin M. Ca- nine-t és Smokey M. Grif­fint. Az amerikai hadse­reg szóvivője pénteken kö­zölte, hogy az előterjesz­tést visszavonták. Kiderült, hogy „Griffin M. Canine” és „Smokey M. Griffin” — kutyák. A hadsereg szó­vivője vészjóslóan jegyezte meg: Lehet, hogy ez mu­latságos máskor, most azon­ban nem lesz az. Megindí­tották a vizsgálatot, hogy kiderítsék, ki a felelős a tréfáért. Mire van és mire nem telik? WASHINGTON Edward Kennedy demok­rata párti szenátor pénte­ken az amerikai szenátus­ban éles szavakkal bírálta a kelet-pakisztáni sztjkőár sújtotta vidék lakosságá­nak megsegítésére tett amerikai intézkedéseket. „Hogyan lehetséges az, hogy amikor több ezer helikop­terünk van Délkelet-Ázsiá- ban. mégpedig alig pár mérföldre a kelet-pakisz-1 táni katasztrófa sújtotta vidéktől, csak két helikop­tert küldünk Nepálból a segélyakciók lebonyolításá­ra? Az amerikai kormány­nak a legkülönbözőbb ké­szenléti tervei vannak, amelyek felhasználásával egész hadseregeket lehet átszállítani egyik konti­nensről a másikra, de nincs semmiféle előírás a természeti katasztrófák ál­dozatainak megsegítésére — mondotta Kennedy, majd hozzáfűzte: Már a perui földrengés áldozatainak nyújtott amerikai segítség is kudarc volt.” Izrael a felelős NEW YORK Gunnar Jarring, az ENSZ főtitkárának közel-keleti megbízottja értésre adta, hogy Izraelt tartja felelős­nek a közvetett béketár­gyalások tervének kudar­cáért. Tájékozott források szerint a svéd diplomata levelet intézett El Farra jordánlai, illetve Zajjat egyiptomi ENSZ-delegátus- hoz; a levélben közli, hogy visszatér Moszkvába, de kedvező izraeli válasz ese­tén 24 órán belül hajlandó felújítani közel-keleti meg­bízatását. Az új szíríai kormány BEJRÜT Hafez Asszad tábornok, Szíria új miniszterelnöke szombaton hajnalban beje­lentette új koalíciós kor­mányának megalakítását. A huszonhat tagú kabi­netben tizenhárom Baath- párti miniszter foglal he­lyet, valamint hat „Kairó- párti”, illetve két kommu­nista. Asszad a miniszterelnök­ség mellett megtartja a ko­rábbi kormányban is álta­la betöltött hadügyminisz- teri tárcát. 105 áldozat MANILA A Fülöp-szigetek kor­mánya bejelentette, hogy 105-re emelkedett a bebi­zonyosodott halálesetek száma a „Patsy” nevű hur­rikán csütörtöki pusztítása nyomán. Egy kormányszó­vivő szerint 1012 ember sérült meg, 23 ezer maradt hajléktalan és 60 ember Borsáról nem tudnak: eze­ket eltűntnek nyilvánítot­ták. „Bűnük”: Kubába szállítottak WASHINGTON Az amerikai hajózási ha­tóságok 199 hajót helyez­tek „fekete listára”, azért, mert kubai kikötőbe futot­tak be. Ezek a hajók nem szállíthatnak az amerikai kormány által finanszíro­zott rakományt. Á Holdon marad a Lunohod? Az első Hold-terepjáró laboratórium már több nap­ja sikerrel tevékenykedik égi szomszédunkon. A kez­deti kipróbálási, ismerkedési korszak után immár hosz- szabb, mintegy 100 méteres útra indult, hogy kiterjesz- sze azt a körzetet, amelyben tudományos tevékenysé­gét folytatja. A leszállás helyétől néhányszor tízméteres távolságra történő eltávolodás a kutatások szempontjából min­denképpen hasznos. Elsősorban azért növeli ez a kuta­tások értékét, mert a leszállás közvetlen környezeté­ben a fékezőrakéták hajtóműveiből kiáramló gázok elfűjják a felszínről annak legfelső, finom, porszerű rétegét, s az alatta megmaradó réteget sem hagyja érintetlenül a hajtóműből kiáramló forró gázsugár. A szovjet Hold-terepjáró laboratórium gondos fejlesz­tőmunka eredményeként kezdhette meg tevékenységét. Műszerei részben a korábbi Holdra szálló Luna-labo- ratóriumokban, részben pedig más mesterséges égites­teken vizsgáztak. Az elemzéseket végző berendezése­ket pedig különleges talajminták segítségével vizsgáz­tatták le a szovjet szakemberek a Földön. Hosszabb viták és kísérletek után döntöttek arról is, hogy a Lunohod—1 kerekeken közlekedjen. A lehet­séges egyéb megoldások közül a csupán elvben alkal­mas típusok kiszűrése után választották ezt a típust. Kiderült, hogy a lánctalp, amely viszonylag nagy fel- fekvőfelülete miatt jó teherelosztást eredményez a ta­lajon, s csökkenti a jármű súlya által a felületegvség- re gyakorolt nyomást, homokos, morzsalékos talajon képtelen megfordulni, mert a lánctalpaknak a talajon történő csúszása során a laza anyagot maga előtt fel­tornyozza, s ebbe a jármű „belefullad”. A lánctalpas meghajtás kezdetben a kis talajnyoma- son kívül azért is előnyösnek tűnt, mert annak bár­milyen kis felülete képes a járművet mozgásba hozni, a legegyenetlenebb terepen is. Ugyanezzel a képesség­gel rendelkezik azonban egy olyan több kerekes jármű is, amilyen a Lunohod—1, amelynek kerekei egymástól függetlenítve vannak, s még az átellenes oldalon levő kerék párokat sem kapcsolja össze a tengely. A kere­kek egyedi meghajtás esetén — s a Lunohodnál ezt alkalmazták — ugyancsak képesek mozgásba hozni a járművet, ha közülük mindkét oldalon legfeljebb csak egy éri a talajt, illetőleg fekszik fel elegendően nagy nyomással. Többen feszegették azt a kérdést, hogy a Luno­hod—1 visszatér-e a Földre. Erre a kérdésre minden bizonnyal nemmel kell válaszolni, mégpedig több ok­nál fogva is. Először is az a televíziós film, amelyet a szovjet te­levízió adott közre november 17-én. azon a napon, amikor a Lunohod—1 megkezdte tevékenységét a Hold felszínén, világosan megmondta, hogy a Hold-terepjáró a Luna—17 felszálló, vagyis a Földre hazaindító foko­zatának a helyét foglalta el. Ebből az következik, hogy a Luna—17 nem vihetett magával felszálló fokozatot, vagyis a Hold-terepjáró hazaindítására nincs felké­szítve. Másrészt azt is tudomásul kell vennünk, hogy a Lu­nohod műszaki és tudományos felszerelése úgy készült, hogy az a mozgás során gyűjtött mintákat a helyszí­nen. a Hold felszínén elemzi, s az elemzések eredmé­nyeit telemetrikus úton, rádióadások formájában el­juttatja a Földre, Nem sok értelme volna ezek után annak, hogy visszahozzák a berendezést a Földre, ami­kor már a tervezett feladatokat elvégezte. Ehhez ugyanis további egységre, nagyobb súlyra lenne szük­ség, s ez pillanatnyilag szükségtelennek látszik. Figyelemre méltó még az az egyszerű szerkezeti megoldás, amely a Lunohod—1 mind nagyobb számban megjelenő fényképein egyre inkább látható. Ez a be­rendezés egyik nagy erénye, hiszen éppen a mozgató mechanizmusok egyszerűsége ad lehetőséget arra, hogy a jármű megbízhatóan, kevés hibaforrás folytán kis hibalehetőségekkel lássa el feladatát a Holdon. Sinka József

Next

/
Oldalképek
Tartalom