Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-23 / 249. szám

r Ufabb magyar sporlíövősiker Phoenixfoen Dr. Hammeri László is világbajnok lett Az amerikai Phoenix­ben magyar idő szerint csütörtökre virradóra ren­dezték meg a sportlövő-vi­lágbajnokság negyedik ver­senynapjának küzdelmeit. Ezúttal újabb nagyszerű Szombaton ftß I-es kosárlabda-mérkőzés Kecskeméten Kettős forduló lesz a hét végén a női kosárlabda NB I-ben és a Kecskeméti Dózsa szombaton délután hazai pályán fogadja a Székesfehérvári Építők csa­patát. A találkozó rangadó jellegű, mert az Építők mindössze 2 ponttal állnak a táblázaton a Dózsa mö­gött. A mérkőzés délután 4 órakor kezdődik a Dózsa szabadtéri pályán. Kézilabda A MÁV kiesett az NB I. B-ből Kiskunhalasi MÄV— Bp. Vörös Meteor 1:5 (5:2) NB I B-s női mérkőzés, Kiskunhalas, 50 néző, ve­zette: Antal, Járai. Kkhalasi MÁV: Takács — Heródek, Paczolayné, Erdész — Király, Riegler, Kiss. Csere: Bálint, Csen­des, Virágn. Edző: Hor­váth István. Az utolsó hazai mérkő­zés minden különösebb tét nélkül került lejátszásra. A MÁV megnyerte ugyan a találkozót, de ezzel a győzelemmel nem tudott felkapaszkodni a kieső zó­nából és így el kellett búcsúznia az NB I B osz­tálytól. Góldobók: Riegler 4, Paczolayné 2, Erdész. Kilián SE—Kiskunhalasi Spartacus 27:19 (18:12) NB Il-es férfimérkőzés, Szolnok, 100 néző, vezet­te: Kocsis, Varga. Kkhalasi Spartacus: Mó­dok — Csáki, Deák, Ké­résé — Szipán, Bajusz, De­rűs. Edző: Boros László. A Spartacus utolsó baj­noki mérkőzésére ismét cserejátékosok nélkül uta­zott el. A kieső Kilián SE ellen nem tudort jó játé­kot nyáj tani, és így el­vesztette a mérkőzést. Gól­dobók: Szipán 8, Deák 7, Csáki 2, Bajusz, Kerese. NB n. KÖZÉPCSOPORT VÉGEREDMÉNYE 1. Dunák. 22 18 1 8 530:467 37 ~2. Bcs. M. 22 34 3 5 462:343 31 3. M. Káb. 22 14 1 7 477:424 29 4. Sz. Sp. 22 12 2 8 444:418 26 5. Bkal.T. 22 11 3 8 480:483 25 6. Ilódiköt 22 9 1 12 425:418 19 7. Kkh. S. 22 9 1 12 415:487 19 8. MAFC 22 8 2 12 390:406 18 9. G.-MA. 22 6 4 12 410:431 16 10. Hunya. 22 7_2 13 328:478 16 íl.K. MF. 22 1 1 14 367:418 15 12. Kilián 22 5 3 14 379:444 13 magyar sportlövősiker szü­letett az Egyesült Államok­ban: az olimpiai bajnok és helyezett dr. Hammeri I.ászló a kisöbű sportpuska 120 lövéses összetett ver­senyszámának fekvő test­helyzetében 399 körrel aranyérmet nyert. A többi magyar verseny­ző eredményeiről nem ér­kezett jelentés. Kisöbű sportpuska össze­tett térdelő testhelyzet: Vi­lágbajnok: Erich Bürgin (Svájc) 392 kör. Csapatvi­lágbajnok: Szovjetunió 1554 kör. Kisöbű sportpuska össze­tett fekvő testhelyzet: Vi­lágbajnok: dr. Hammeri László (Magyarország) 399 kör. Kisöbű sportpuska 120 ' lövés nők: összetett: Világba j- Vital Parhimovics (Szovjetunió) 1660 kör. Csapatvilágbajnok: Szov­jetunió 4590 kör. Légpuska férfi egyéni vi­lágbajnok: Gottfried Kus- termann (NSZK) 387 kör. Csapatvilágbajnok: NSZK 1512 kör. Légpuska női egyéni vi­lágbajnok; Tamara Cser- kavka (Szovjetunió) 378 kör. Csapatvilágbajnok: Ju­goszlávia 1102 kör. Gyorstüzelő pisztoly vi­lágbajnok: Giovanni Liver- zani (Olaszország) 598 kör, 2. Falta (Csehszlovákia) 595 kör. Csapatvilágbajnok: Csehszlovákia 2366 kör. Koronglövés, férfi egyéni világbaj nők: Carrega (Franciaország) 197 pont Tóth 3olón győzött a vidéki Tízek bajnokságán Várakozáson felüli jó eredményeket hozott a Kecskeméti Spartacus asz­taliteniszezői számárk a Kaposvárott rendezett or­szágos vidéki Tízek baj­noksága. A legnagyobb si­kert persze Tóth Joli arat­ta, aki a serdülők csoport­jában az első helyre került, de nagyra értékeljük Sipos és Kiss Ottó, valamint Pa- taky és Nagy II. Klári jó helyezését is. A felnőttek versenyében indult — bár még csak az ifjúságiakhoz tartozik — Dobos Matild, s egyedül neki nem volt szerencséje. Kissé fáradtan játszott és az elért 9. helynél feltét­lenül többre képes még a felnőtt mezőnyben is. A jövő szombaton Szegeden sorra ké3*ülő ifjúsági Tízek bajnokságán ott lehet az érmesek között. A serdülő lányok között Tóth J. nagyon biztosan versenyzett, de a veszprémi Nagyőszitől mégis kika­pott, s már úgy látszott, hogy meg kell elégednie a második hellyel. A végén azonban Nagy Klári, aki szombaton kapkodva, ide­gesen játszott, vasárnapra „megtáltosodott” és min­denkit megvert, még az esélyes Nagy őszit is és ez­zel á győzelemhez segítet­te Tóth Jolit. A fiúknál az esélyesebb Kiss Ottó idegeskedte el a mérkőzéseit és a sokkal nyugodtabb Sipos szerezte meg az ezüstérmet. Érde­kes, hogy ebben a jó he­lyezésben is közrejátszott a különben 8. helyen vég­zett kecskeméti Kovács, aki a diósgyőri Fischert verte meg és ezzel segítette Sí­post a második helyre. A Tízek bajnokságának végeredménye: Női felnőtt: 1. Diószegi (Abony), 2. Szigeti (Eger), 3. Patrik I. (Eger)... 9. Dobos (Kecskeméti Sparta­cus). Férfi felnőtt: 1. Arató (Pécsi Érc.), 2. Ivusza (Ka­posvár), 3. Balázs (Pécsi Érc.). Fiú serdülők: 1. Gogh (Dunakeszi), 2. Sipos (Kecs­keméti Spartacus), 3. Fi­scher (DVTK), 4. Kiss O. (Kecskeméti Spartacus)... 8. Kovács (Kecskeméti Spartacus). Leány serdülők: 1. Tóth J. (Kecskeméti Spartacus), 2. Nagyőszi (Veszprém), 3. Pataky (Kecskeméti Spar­tacus), 4. Szabó (Fűzfő), 5. Nagy II. (Kecskeméti Spar­tacus). Kosárlabda Az OKISZ Kupa-győztes kiskőrösi kézilabdacsapat. Kiskőrös női és Tolna fcrKcsapaía nyerte a kézilabda OKISZ Kupát A2 elmúlt hét végén tartot­ták meg Kiskőrösön a kisipari szövetkezetek kézilabdatorná­jának országos döntőjét. A versenyt Regöczi Kálmán, az OKISZ Sportosztály vezetője nyitotta meg. Az ünnepélyes aktus után három női és há­rom férfi csapat részvételével — két pályán elkezdődött a vetélkedés. A nők mezőnyében csak az már csak szépítésre jutott ere­jükből. Góldobók: Varga 4, Káldi 2, Németh, Balázs, Me­gyeri illetve Szilágyiné 3, Kul­csár. Jók: Balázs, Ráczné, Kál­di, Varga illetve Szilágyiné. Kiskőrösi Vegyes Ktsz— Tolnai Gép- és Műszer Ktsz— Ceglédi vasipari Ktsz 12:8 (5:5) II. forduló, 200 néző, vezette: Szűcs, Sebő. Az első félidő igazi kupa­döntő küzdelmet hozott. A nagy lelkesedéssel játszó ceg­Gyóri Szolgáltató Ktsz 11:1 (6:0) lédlek meglepték a tolnaiakat. — . , * ... I Szünet után a nagyobb tapasz­n. forduló, 200 néző, vezette: tálát és a megváltoztatott tak- Kristof. tika a tolnaiak javára döntöt­Az első mérkőzés izgalmai te ei a találkozó sorsát. így a ( X — írj nn r-. lrielrővr.ci ... . .. ^ Csepel—Kecskeméti Petőfi 67:53 (26:20) NB I. férfi. Budapest, vezette: Tar, Horváth G. K. Petőfi: Tóth, Ko­vács (12) — Farkas (16) — Vasvári (9), Csikái (6). Csere; Csányj (9), Szabó (2), Pajor, Várszegi, Ola­jos, Felföldi, Csenki. Ed- j ző: Guóth Iván. 1 Az első félidőben szo­ros volt a küzdelem. A Petőfi 4:2 arányban veze­tett, majd 18:15-ig a ke­zében tartotta a játék irá­nyítását. A 12. perctől egy nagy balszerencse-sorozat kezdődött. Á „ziccerek” hosszú sora maradt ki, s közben 7 percen át csak a Csepel dobott kosarat. A szünet után sem ment jól a játék. A 13. perc­ben már 50:34 arányban a Csepel vezetett és köz­ben Csányi is kipontozó­dott. A budapesti csapat végig tartani tudta elő­nyét. A Petőfiből csak Kovács és Vasvári játszott kiemelkedően. A Csepel legjobbjai: Halmos 16, Nagy és Pintér 14—14. első találkozó hozott kiegyen- után kiengedett a kiskőrösi Xolnai Gép. és Müsze'r Ktsz csapat és felszabadult, maga- j kézilabdacsapata ezúttal har- biztos játékkal szinte lelepte I madszor nyerte el az OKISZ ellenfelet. Góldobók: Káldi 4, Kupát. Góldobók: Ultrick 3, Németh 3, Varga 3, Szilágyi I Mócsik 3, Tóth 2, Markos, illetve Túri. Jók: Kovács, Kál- j Szűcs, Szabó, Szelei illetve Ka­di, Varga, Németh. j talics Mészáros 2, Tóth, Ró­Debreceni Művész Fotó Ktsz— í1*’ : (a mezŐny leg­Győri Szolgáltató Ktsz j jobbja), Mócsik, Markos, Tóth. 23:8 (12:3) súlyozott küzdelmet. Eredmények: Kiskőrösi Vegyes Ktsz— Debreceni Művész Fotó Ktsz 9:4 (6:2) I. forduló, 200 néző, vezette: Kiskőrös: Kovács — Balázs, Megyeri, Szilágyiné — Németh, Káldi, Ráczné. Csere: Stenczel, Varga, Kiss. Edző: Torgyik János. Nagy lelkesedéssel kezdtek a kiskőrösiek. Varga révén már az első félidőben jelentős előnyre tettek szert. Szünet után sem változott sokat a já­ték képe. A debreceniek a ta­lálkozó végéig harcoltak, de jászladányi Vegyes Ktsz— Ceglédi Vegyesipari Ktsz 17:16 (9:3) III. forduló, 200 néző, vezet­ELKÉSZÜLT fiZ ÚJ MISKOLC! SPORTCSÜRHQH Csütörtökön a Borsod megyei Építőipari Vállalat dolgozói megkezdték a több mint ötvenhárommillió fo­rintos költséggel felépült miskolci fedett sportcsar­nok műszaki átadását — amely jelenleg az ország legkorszerűbb ilyen léte­sítménye. A 3600 néző befogadására alkalmas sportcsarnok 26 méter széles és 44 méter hosszú játékterét száznegy­venhárom jódlámpával és húsz nagy teljesítményű ref­ill. forduló, 150 néző, vezet­te: Sebő. A debreceniek átszervezett I csapattal léptek pályára agyő- j _ . „ . riek ellen. Mindvégig nagy | te: a akarattal küzdöttek és ilyen | e s^L, íes5fi>en .*?" arányban is megérdemelték a ! tottak győzelmet Góldobók: Andlr- I a kóné 19 Sziláevlné 4 Ember- letört ceglédi csapat kiütéses kone 19, szuagyine 4, Ember vereséget ,zenved. Meglepetés­A junior mérkőzés ered­ménye: 72:52 a Csepel ja­vára. Kecskeméti Petőfi— E. Gyógyszer 49:46 (25:23) NB II. női. Budapest, vezette: Mogyorósi, Bür­ger. K. Petőfi: Pankotainé (5), Fodor — Bodnárné (6) — Csányiné .(13), Molnár (23). Csere: Bende (2), Dunsztné, Dömötör. A kiesés elkerülése szempontjából fontos mér­kőzés nem jól kezdődött. Dunsztné már a bemele­gítés során megsérült és nem is tudott játszani. A Petőfi csapata nagy lelke­sedéssel küzdött és szinte végig vezetett. A végén feljött az E. Gyógyszer és az utolsó percben 46:44- nél átvette a vezetést. A végén azonban a Petőfi Bodnárné büntetőivel és Molnár kosarával mégis kiharcolta a győzelmet. Kitűnt: Molnár, Fodor, Csá­nyiné, Pankotainé, illetve Chlementis 18, Szemők 13. Tekehíradó né 3, Kulcsár 2. illetve Túri 6, Lepsény iné, Csallány. Jók: An- re nem „ *örfé^- Szü,?e} dlrkóné, Szilágyiné illetve Tu«. “tán / 3tszla?á"ylak a bizt°s vezetés birtokában konnyel­A torna véeeredménv« 1 műén játszottak és ez meg- A torna vegereamenye bosszulta magát. A ceglédi 1. Kiskörös 2 2 ------- 20:5 4 j együttes egy kis szerencsével 2. Debrecen 2 1 — 1 32:17 2 I meg is nyerhette volna a már 3. Győr 2 ------- 2 9:39 — j elveszettnek látszott találkozót. ; Góldobók: Gazdagh 9, Csécsel Férfiak: 3. Molnár 2, Donkó 2, Gaval­dik illetve Katalics 5. Róni 4, lektorral világítják meg. A Tolnai Gép és Műszer Ktsz- fó'th“3,‘ Mih^y“ «7VészáíM 3, Jászladányi \ egyes Ktsz i Tr>lr • fla'7/^a 0h nbhm K’atoHod lelátók alatt hét kényelmes | «szitányi vegyes Älsz i Jók: Gazdagh illetve Katalics. öltözőt, tizenhárom zuha- „I A torna végeredménye nvozót es esv 2f)0 ne^vzet- !• forduló, 150 néző, vezette: * nyuzut es egy, zuu négyzet Kristóf Sebő 1. Tolna 2 2 ------- 29:16 4 m eter területű „edzopalyat” , A jászladányiak csak az első 2- Jószladány 2 l - l 25:33 2 építettek. A versenyeket félidőben voltak méltó ellen- 3- Cegléd 2 ------- 2 24:29 ­h uszonegy rádió- és tv fül- Íelei a jobb képességű tolnai ; A Kiskőrösi Vegyes Ktsz kü­kéből közvetíthetik és az csapatnak. Góldobók: Mőcsik löndíjait Andirkőné (Debrecen) ,. , . .. . ... . : 3, Markos 4, Tóth 3, Takács 2, a legeredmenyesebb női játé­UjsagirOK reszere Két saj- Szelei, Szűcs, Ultrick illetve kos és Knopf (Tolna) a leg­tópáholyt létesítettek. 1 Gazdagh 4. Donkó 3. Gavaidik. ' jobb férfi kézilabdázó kapta. Z. Danúvia— Kecskeméti MÁV 7:1 (2411—2276) NB I. női, Kecskemét. Eredmények: Kühámé 398, Medgyesi I.-né 391, Dunai 380; Tóth 373, Med­gyesi L.-né 371, Nyúl 363. illetve Szalainé 432. K. Petőfi—Szolnoki MÁV 5:3 (2555—2453) NB II. férfi. Kecskemét. Eredmények: Kun 457, Kiss 432, Gyebrovszki 430, Orbán 418, Dorogi 411, Ta­nai 407, illetve Kalics 442. Szegedi Postás— Kecskeméti MÁV 5:3 (2643—2581) NB II. férfi. Szeged. Eredmények: Bauer 450, Körösi 443, Pintér T. 438^ Mozsár 421, Szabó 415, Pintér G. 414, illetve Sza­bó 484. A megyei bajnokság eredményei i k vö-ös ' • -;í ÍMÁV II. 2:6 (2190—2316), KTE—Sütőipar 4:4 (2254— 2226), K. Petőfi II.—Pin­cegazdaság 1:7 (2334—2452) Kkhalasi MEDOSZ—K. Va­sas 7:1 (2478—2355) MHIitáry és loqatdcrhy Kiskunhalason A Magyar Lovas Szövet­ség október 23-án, 24-én és 25-én a Határőr Dózsa lovasszakosztály rendezésé­ben Kiskunhalason bonyo­lítja le az országos Millitá- ry és fogatderbyt. A nagy érdeklődésre szá- mottartó verseny Kiskun­halason első ízben kerül megrendezésre. A vetélke­dők 23-án 14 órától, 24-én o órától egész nap, 25-én í 8 órától 17 óráig tartanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom