Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-07 / 235. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! szolgálatot Washington — nem Kecskemét — igen Nemzetközi konzervipari találkozó A termőföld, a termelő berendezések és az energiaforrások maximális kihasználásában a korszerű módszerek elterjesztésében, alkalmazásában sokat segíthetnek a tudományos kutatók, valamint a szak- oktatási intézmények. A Kecskemét—Kiskunfélegyháza környéki Termelőszövetkezetek és Szak- szövetkezetek Területi Szövetsége ebben a témában hívta össze tegnap a mezőgazdasági tudomány képviselőit, valamint a termelőszövetkezetek vezetőit. A tanácskozást Kecskeméten, a Duna—Tisza közi Mező- gazdasági Kísérleti Intézetben tartották. Magony Imre, a szövetség titkára ismertette a körzet közös gazdaságainak helyzetét, rámutatott: a Homokhátságon az átlagosnál mostohább közgazdasági viszonyok között folyik a gazdálkodás. Ezért is szükséges, hogy fokozottabban törekedjenek a tartalékok feltárására, a termelékenység gyorsabb növelésére. A vitában felszólalt Gádor József, az MSZMP megyei bizottsága mezőgazdasági osztályának munkatársa ís. Mint mondotta: fel kell tárni azokat a lehetőségeket, amelyek elősegítik a gazdálkodás színvonalának minél gyorsabb emelését és olyan szerkezeti arányok kialakítását, amelyek hosszú távra biztonságossá teszik az adott üzem termelését. Mindezt a tudományos kutatómunka legújabb eredményeinek gyors elterjesztésével is elő lehet segíteni. Erre gyakorlati lehetőséget teremtene a szervezett, nemcsak erkölcsi, de anyagi felelősséget is vállaló szaktanácsadás. Olyan szolgálat, amely bekapcsolódik a módszerek, eljárások gyakorlati megvalósításába. Az intézetek vezetői ígéretet tettek arra, hogy mindent megtesznek a kapcsolatok továbbfejlesztéséért. A területi szövetség a közeljövőben kidolgozza a szervezett szaktanácsadói szolgálat létrehozásának feltételeit. K. S. a hírős városban Kecskeméten, az október 12—14-e között megrendezendő II. nemzetközi konzervipari találkozó színhelyén járt tegnap Szenes Endréné, a Konzerv- és Paprikaipari Kutató Intézet igazgatóhelyettese, a magyar szervező bizottság elnöke, hogy ellenőrizze az előkészületek utolsó mozzanatait. A hírős város a vasárnap esti miniszteri fogadásra várja már a rangos esemény résztvevőit, hogy hétfőn megkezdődjön az érdemi munka a városi tanácsháza dísztermében. A hivatalos megnyitót dr. Soós Gábor, a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter első helyettese tartja. Ezt Kovács Lászlónak, a Konzervipari Tröszt vezérigazgatójának előadása követi a magyar konzervipar helyzetéről. Ugyancsak az első napon hangzik el a CIPC, a Konzerv- gyártók Állandó Nemzetközi Bizottsága Közgazda- sági Csoportjának a tájékoztatója is a feldolgozás Robbanékony helyzet Bolíviában Háromtagú junta vette át a hatalmat Forradalmi ellenkormány alakult [A miniszteri bejelentést az LA PAZ (MTI) , _ , „ __I egyik bolíviai rádióadó A lfre 0 *a i közvetítette. Carrasco hozbohviai allamfo es a pucscsista Miranda hadseregfőparancsnok, illetve a pucs- csistak felé hajló katona- tiszti gárda között hétfőn egész nap eredménytelen tárgyalások folytak. Óvandó és Miranda1 egymás lemondását tekintették volna záíűzte nyilatkozatához, hogy birtokában van az Óvandó által aláírt lemondási nyilatkozat. Egy későbbi ródióbejelen- tés szerint Rogelio Miranda tábornok hadseregfőparancsnokkal az élen hároma válságból kivezető egyet- tagú katonai junta került len útnak. Kedder délután gyorshírben jelentette a Reuter: a I hatalomra Bolíviában. Ezután az AFP gyorshírben jelenti: Juan Jose bolíviai államelnök bele- | Torresnek, a bolíviai fegy- egyezett abba. hogy távo-í veres erők (Miranda előtt) zik tisztségéből. Lemondásával — mint Carlos Carrasco tájékoztatásügyi miniszter közölte — elejét akarta venni a fegyveres erőkön belüli vérontásnak. volt főparancsnokának. Óvandó Candiához hű dandártábornoknak vezetésével, forradalmi kormány alakult, amely szemben áll a Miranda vezette katonai HIVATALOS LÁTOGATÁSRA PoiiipiÉy meiérkezell Moszkvába PÁRIZS (MTI) Georges Pompidou francia köztársasági elnök kedden reggel Párizsból repülőgépen Moszkvába utazott. Az elnök kíséretében van Maurice Schumann külügyminiszter és több más személyiségi A Szovjetunió Legfe’ sőbb Tanácsa elnökségéne és a szovjct kormánynak meghívására Georges Pom pidou hivatalos látogat.' tesz a Szovjetunióból: Moszkván kívül felkeresi Novoszibinszket, Taskentet. .1 és Szamarkandot is. juntával. Torrest támogatják a lemondatott Ovandó- hoz hű alakulatok. (AFP, és a mezőgazdasági nyersanyagellátás kapcsolatairól. Kedden dr. Török Szilveszter, a Konzerv- és Éapri- kaipari K , ató Intézet igazgatója a hazai konzerviparban eddig megvalósult kutatási eredményekről ad áttekintést. A tanácskozás résztvevői a második munkanap délutánján a Nagykőrösi Konzervgyárba látogatnak. Szerdán pedig a szabványosítás témaköréről lesz szó, amelynek az előadója dr. Telegdy-Kováts László műegyetemi professzor. Érdekesség, hogy a nagyszabású tanácskozást eredetileg Washingtonban kívánták lebonyolítani, de a konzervgyártök szervezetének ottani kirendeltsége a mindent elárasztó idegen- forgalomra, a szállodák túlzsúfoltságára való tekintettel nem javasolta az USA fővárosát. Így februárban egy megrendezésre szóló felkérőlevél érkezett Magyarországra, s a Bács-Kis- kun megyei vezetők tudomást szerezve a lehetőségről, felkarolták az ötletet. Ilyen előzmények után ad otthont a szocialista országokból és nyugati államokból érkező szakemberek találkozójának az aranyhomok metropolisa, Kecskemét. A részvételét eddig 19 nemzet 200 képviselője jelentette be. Aj* Őrjárat az 1 százalék körül A gazdasági életben másféle időszámítás van érvényben, mint amihez egyébként igazodunk. A néhány hónap — ami azóta telt el, hogy megszülettek az üzemekben a nemzeti jövedelem egy százalékos növelését szolgáló felajánlások — a termelésben nagyon rövid idő. Kezdeti eredményekről azonban máris beszámolhatunk. Kongresszusi műszak A tiszai árvíz embert próbáló heteiben 10 ezer órát voltak a gáton a Vegyipari Szerelő Vállalat tiszakécskei üzemének munkásai. Most pótolni kell az akkor elmaradt termelést, 'illetve azért dől goznak jelenleg, hogy a tervezettnél 300 ezer forinttal több nyereséget érjenek el, amit az országos felhívás nyomán vállaltak. Igyekeznek jobban kihasználni a műszakok perceit, takarékoskodnak az anyaggal úgy, hogy ne menjen a minőség rovására. Beve zettek például egy újítást, aminek az eredményeképpen jobb szerszámkészítés sei az alkatrészek gyártása során több tonna sárgarezet takarítanak meg. Villástargoncákat vásároltak, így az anyagmozgatók egy része közvetlen terSzitár József, az Ady Endre nevét viselő szocialista brigád tagja az exportra »észülő tejtartályok belső felületén dolgozik. meló munkát végezhet. Szintén a termelékenységet fokozzák azzal, hogy a tejtartályok belső felületének megmunkálásban csökkentették a lassúbb csiszolás szerepét, s a kiképzést részben savazással végzik. A szállítási határidők előbbre hozása érdekében a dolgozók a közelgő X. pártkongresszus tiszteletére szabad szombatjukon kongresszusi műszakot is tartottak. Érdekeltté teszik a dolgozókat Mint az ország mindent üzeme, a Kalocsai Műanyagfeldolgozó Vállalat ugyancsak kiveszi részét az árvíz okozta károk pótlásából. A plusz 1 százaiéig létrehozása 2 millió forintos tervmódosítást jelent a gyár gazdálkodásában. Ai többlet megtermelése érdekében a kapacitást igyekeznek jobban kihasználni.' Belső tartalékokat tudtak hasznosítani például a fröccsüzemben. Ezt a részlegüket ugyanis nemrég szerelték fel új, termelékenyebb gépekkel. Figyelemre méltó vonás, hogy a termelékenység növelését a dolgozók érdekeltségének fokozásával is elősegítik. A gumiüzemben bevezették a többgépes vulkanizálást, így azok a munkások, akik két gépen dolgoznak — a vulkanizálási idő csökkentése, azaz minőségromlás veszélye nélkül — többet termelhetnek, emelkedik a keresetük. Felajánlották a lekötött ' gazdasági eszközök csökkentését és megszigorították a készletgazdálkodást is. A körültekintőbb gazdálkodás hatására másfél százalékkal nőtt a készletforduló. Ag intézkedések eredménye: meglesz a kétmillió forint. H. E, — P, M. XXV. évf. 235. szám 1970. október 7, SZERDA Ara: 90 fillér A kiút — az őszi munkákkal kezdődik Látogatás Gátéren (4. oldal) Ha KISZ-liikár lennék Kiskunhalasi fiatakác véleménye (4. oldal) Cseresnyés! Németh László drámájával nyitott a színház (5. oldal) Önkritikus légkör Gondolatok a Kecskeméti Konzervgyár üzemi pártértekezletéről (6. oldal) (7—8. oldal) A MAGYAR SZOCIALISTA M U N K Á S P Á R T..-B- Á C S - K I S K U N MEGYEI BIZOTTSÁGA NA K. NAPILAPJA