Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-01 / 230. szám
„Csak egy srác vagyok...” Interjú Dinnyés Jóskával Nevét már ismertem, dalai közül is egyet-kettőt. Főképpen azt, amelyik a tv nyilvánossága előtt is megteremtette számára a népszerűséget; „Még meg sem hozta a gólya, és már volt pártfogója.’! Egymás hegyén-hátán szoronganak a fiatalok a pinceklubban; Dinnyés Jóska gitározik és énekel. Dalai legtöbbjének a szövegét is 6 írta. A gitár hagyományos szerszám, nem lóg ki belőle villamos kábel. A szerelés ez: saru, farmernadrág, feltört ujjú mintás piros ing, a vállra csigákban lehulló hosszú haj. Éneklés közben előre-hátra lépked. Az összekötő szöveget közvetlen, halk, szándékoltan akadozó hangon mondja. Tulajdonképpen csak az egyes dalokhoz kötődő élményt ismerteti — segít az értelmezésben. Művészet, amit csinál? Nem tudom. A fiataloknak tetszik. A dalok színvonala egyenetlennek tűnik, de nem is külön az egyes számok érdekesek, hanem a jelenség — azaz Dinnyés Jóska — maga. A középkori vándorénekesek, igricek utóda. Az előadás után beszélgetünk. — Azt mondtad, sokfelé jártál, sok helyen felléptél. — Ez így is van. Az ország minden városába* voltam már. És nagyon sok faluban. Üzemben, tanyán, egyetemen. — Mivel utazol? — Ami jön. Nagyon sokszor autóstoppal. — Mióta csinálod? Egyáltalán; beszélj magadról. — 1967. jan. 4. óta élek az éneklésből. Szegeden születtem, ott is jártam suliba. Voltam kirakatrendező, hangszerkészítő munkás, villanyszerelő. Meg sok minden. Közben elvégeztem az esti gimit. És énekeltem. A tv-sze- replés után megszereztem a filharmóniavizsgát. Azóta hivatásos előadónak számítok. Közben két évig katona voltam. Szakaszvezetőként szereltem le. Az jó volt, hogy sok népdalt tanulhattam katonatársaimtól. Az viszont rossz volt, hogy a két év alatt háromszor meg kellett nyíratkoznom. — Hány dalod van? — Száznál több. — Ha nem magad írod a szöveget, kinek a verseit használod fel? — A Karrier szövegét Veress Miklós írta. Szívesen felhasználom Ladányi Mihály, Soós Zoltán és Lányi Sarolta verseit. — Van ebben tendencia? * — Nincs. Csak az a fontos, hogy jó és dallamos vers legyen. — Mégis, hová sorolod magad? A beat-hez? — Nem vagyok sem beatnik, sem hippy. Csak egy srác vagyok, akár a többi. És véletlenül az a dolgom, hogy énekeljek. — A stílusra gondoltam ... — Protest-song. Ez áll hozzám legközelebb. A pol-beatnek, szerintem, nálunk nincs talaja. — Mennyi időn át lehet folytatni ezt a vándorénekes életformát? — Még 4—5 évig szeretnék énekelni. Aztán egy jobb művelődési házhoz szeretnék kerülni. Hogy segítsék a srácoknak. Mint menedzser, vagy valami hasonló. — Hol laksz? — Pesten. Egy szobakonyhás lakásban, anyámmal és a feleségemmel. Nemrég nősültem ugyanis. Feleségem fest, rajzolgat; jól kijövünk egymással. Minden vidéki utamra elkísér. H. D. Tanműhelyek az üzemekben A leendő ' szakmunkások képzési színvonalának további emeléséhez nagy anyagi ráfordításokra van szükség. Kollégiumok építésén kívül az állami költségvetés új iskolai közös tanműhelyeket is életre segít. A Munkaügyi Minisztérium azonban joggal elvárja, hogy erejükhöz mérten a vállalatok ugyancsak kivegyék részüket a fejlesztésekből, hiszen a jobban képzett, kvalifikáltabb szakembergárda a termelők sorába áll. Az elmúlt években csak szórványosan akadtak üzemi tanműhelyek, s közülük is csak keveset szereltek fel úgy, hogy alkalmasak voltak a korszerű csoportos gyakorlati foglalkozásokra. Újabban viszont mind több helyen látják be, hogy érdemes áldozni a célra. Baján például a Kismotor és Gépgyár az új telepre történő átköltözése után az egyik üzemcsarnokot alakítja át tanműhellyé. Tiszakécs- kén a Vegyigépeket Szerelő Vállalat helyi gyáregysége decemberre a régi és szűk tanműhelyből újba költözteti át szakmunkástanulóit. Az Országos Vízgépészeti Vállalat pedig Lajosmi- zsén a soron következő ötéves terv egyik fontos feladataként határozta meg az ipari tanműhely létrehozását. POFONOK Először az egyik kecskeméti .diákparlamentcn hallottam a pofonról. A tanácskozás szünetében a folyosón összeverődött ismerősök és a csoport szélére szorulók előtt mesélte egy szakmunkástanuló, hogy indokolatlanul megütötte a mestere. Nem sokkal ezután a Munkaügyi Minisztérium egy magas beosztású tisztviselője elevenítette fel emlékét, amelynek hitelében szintén nincs oknnk kételkedni. Jó harminc éve történt vele, még Inas korában, hogy hirtelen arcul csapta az idős szaki a műhelyben. az akkor fiatal fiú nem tartotta be a kötelező óvintézkedést, s könnyen baleset áldozatául eshetett volna. Csatta- nós figyelmeztetésként érte a közvetlen, zúgó büntetés. Ma mégis úgy minősíti az esetet, mint fontos mozzanatát annak, hogy másokért Is felelősséget érző érett felnőtté vált. Pofon és pofon. Egyaránt fülpirító, megszégyenítő, látást elborító erőszakos mozdulat, utána zúg az ember feje, mintha kagylóba zárták volna. Mégis különbség van köztük. A legdöntőbb eltérés abból származik, hogy időközben elfutott három évtized. A szakmunkástanulók nem inasok többé. Az ütés mindenkor — napjainkban még inkább — beismerését jelenti a nevelés, olykor pedig a nevelhetés csődjének. Ha nagy ritkán előfordul, ott esik meg, ahol hiányzik még a tanműhely. Nagy gond, hogy néhány — nem divatos — szakmában kevesebb jelentkezőt iskoláztathattak be, mint ahányra szükség van. Mindez akkor, amikor erőteljesen iparosodik a kereskedelem. a mezőgazdaság, az építőipar s a harmadik szektort alkotó szolgáltatás is. Amikor életbe lépett a szakmunkásképzés reformja, amely azt a fejlődést eredményezi, hogy ne szűkkörű, hanem szinte átváltható ismereteket szerezhessenek a leendő szakmunkások. A technikában szinte egymás mellett létezik a legfejlettebb automatika és a kezdetleges kéziszerszám. De semmi sem indokolja, hogy a szakmunkásképzés presztízsét rontva így legyen a nevelésben is, hogy [ pofonok csattanhassanak el akár a kis műhelyekben. — halász —> V A PETŐFI NÉPE MELLÉKLETE Összeállította: Bárányt Pál Valóság, 1970/9 A fiatal diplomások esélyei ;,A munkaerő-pazarlás közvetlen formája az, hogy a fiatal diplomás nem jut munkahelyén képzettségének megfelelő munkalehetőséghez” — olvasom Zsillé Zoltán „Valóságban” megjelent tanulmányában. Fiatal diplomások az utóbbi időben egyre többször kopogtatnak a KlSZ-bizott- ságok ajtaján. „No, most védj étek érdekeinket” — felkiáltással, amikor nem végzettségüknek megfelelő munkakörben helyezik el őket. Van, aki ezt csak a puszta anyagiak miatt hangsúlyozza, mások felesleges embernek érzik magukat akkor, amikor a rutinmunka robotját végzik, friss dátummal látnak el régi döntéseket, melyek első ízben 6em kívántak alkotó gondolkodást. És igazuk vanl Az semmi esetre sem „bűn” egy mai fiataltól, ha gyorsabban akar magának „második munkahelyet” biztosító lakást, anyagi és erkölcsi egzisztenciát biztosító jobb fizetést. Az meg különösen jó, ha képzettségének megfelelő munkát kér magának és tiltakozik az ellen, hogy csak olyan feladatokat kap, amelyeket képzetlen társai is megoldanak. Ezek a problémák törést jelenthetnek egy kezdő diplomás életében és feszültséget okoznak az üzemen, intézményen belül is. Gyakran éppen ezeket a kérdéseket — el- túlzova — nemzedékek közötti kibékíthetetlen ellentétnek vélik sokan. Az mindenképpen igaz, hogy az előrehaladás nehezebb ma, mint egy generációval ezelőtt, de ennek oka nemcsak a harmincasok—negyvenesek által lezárt utakban keresendő, hanem abban is, hogy jelentősen megnőttek az igények — és ez vonatkozik a munkahelyekre és munkavállalókra egyaránt. A megnőtt igények nagy felelősséget rónak az ifjúsági szövetségre is. A KISZ VII. kongresszusának akcióprogramjában .ylentős helyet kapott az ifjúság sorsáért érzett felelősség kifejezőjeként az ifjúsági szövetség érdekvédelmi tevékenységének továbbfejlesztése. Három évvel ezelőtt jelent meg a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 1016/1967. számú határozata az Ifjúság körében végzett munkáról. Ez a határozat — figyelembe véve az ifjúság törekvéseit és jogos igényeit — meghatározta az állami szervek, vállalatok, intézmények vezetőinek feladatait a fiatalokkal kapcsolatos munkában és — ezt joggal mondhatjuk — kedvezőbb lehetőségeket teremtett a KISZ politikai, mozgalmi és érdekvédelmi tevékenységéhez. De nincs olyan határozat, amely önmagában tekintélyt adhatna. Ezt a KISZ-szervezeteknek és a fiataloknak maguknak kell megszerezniük. Azoknak a fiataloknak is, akik friss diplomával kezükben elfoglalják új munkahelyüket... A határozott állásponttól nem szabad visszalépni még akkor sem, ha az ellenpóluson tekintély áll, vitatkozni kell. meggyőzni, dolgozni és tanulni még a megszerzett szakképesítés után is. Nem áll szándékomban azt mondani, hogy felelősség egyedül a fiatal diplomásé. A határozat megvalósítása, a problémák megoldása azon múlik, hogy az adott helyen és esetben milyen az ifjúság tenniakarása, milyen a vezetés. A kormányhatározat végrehajtásának és a vitatott kérdések megoldásának színhelye elsősorban az üzem, a vállalat, az intézmény. A feladatok megoldásában messzemenően együtt kell működnünk a gazdasági, az állami vezetéssel és más társadalmi és tömegszervezetekkel. A hangsúlyt tehát az együttes munkára kell helyezni és „nem azt méricskélni, hogy dekára kinek mi a feladata”. A fenti kérdés csak egy kis része azoknak az izgalmas és sokunkat érintő problémáknak, amelyekről a Valóság kilencedik száma ír és amely a szociológusokat foglalkoztatja napjainkban. Hogy ezzel foglalkoznak, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, ég azzal visszautasítani, hogy a „szociológia napjaink divatja”. A kutatás és gyakorlat szorosan összefügg, fel kell azt használni a gazdaságvezetőknek is döntéseik meghozatalában. Fel kell használni a KISZ-nek is, hogy teljesebb képet kapjon egy- egy ifjúsági réteg problémáiról, mélyebben tudjon elemezni egy adott helyzetet, ' jobban tudja védeni a fiatalok érdekeit. A kutatás és a gyakorlat egészséges kölcsönhatása tehát a gyakorlati munka megfelelő szinten tartásának és korszerűségének is egyik alapvető feltétele. Komáromi Attila a KISZ MB munkatársa} NYÁRI EMLÉVÍRK (Tóth Sándor felvétele)
