Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-21 / 247. szám
I 6. oldal 1970. október 21, szerda Gyámhatósági munka, gyermek- és ifjúságvédelem Egy év tapasztalatai a megyében A megyei tanács igazgatási osztálya a közelmúltban a végrehajtó bizottság előtt szamot adott a gyám- hatósági munka egyéves tapasztalatairól. Mint ismeretes, a Művelődésügyi Minisztérium gyámhatósági eljárásról szóló, egy évvel ezelőtt megjelent rendeleté jelentős új feladatokat utalt a községi tanácsok szakigazgatási szerveinek hatásköréi>e, s újólag szabályozta ezt az eljárást. A gyámhatósági szervek — szolgálva a gyermek és ifjúságvédelem célkitűzéseit — eredményesen alkalmazták azokat a szabályozókat, amelyek adott esetben meghatározzák a gyermek és szülő viszonyát. Ellátták a testi, szellemi fogyatékosságuk miatt cselekvőképtelenek, vagy korlátozottan cselekvőképesek személyi és vagyoni érdekeinek képviseletét, illetve védelmét. Egy év alatt 1100 gyerek E munka során különösen a gyermekek érdekében tett védő- és óvóintézkedések emelhetők ki. Egy év alatt összesen 1102 gyermekkel kapcsolatban kellett védőintézkedést foganatosítani. Ennek kapcsán a kiskorú és a gondozó magatartását szabályozták, pénzsegéllyel segítettek a családokon, munkábahelye- zésről gondoskodtak, a tartásdíj követelés érvényesítése iránt tettek intézkedést a szakigazgatási szervek. Gyakoriak voltak a gyermek láthatását szabályozó intézkedések. Megyénk területén a múlt évben felbontott házasságok összesen 832 kiskorút érintettek, s ezeknek 31 százalékával kapcsolatban hoztunk a látogatást szabályozó határozatot. Gyakran tapasztalták a gyámügyi előadók, hogy a szülők személyi bosszúból — a gyerek hátrányára — állandóan akadályozzák a másik szülőt a kiskorúval való találkozásban. Az érdekelt szülőkhöz szólva elmondhatom, hogy a szakigazgatási szerv illetékes dolgozói mindenkor ügyelnek arra, hogy a látogatás ne veszélyeztesse a gyermek érzelmi fejlődését, egészségét, értelmi, fejlődését, tanulmányi előmenetelét, ne akadályozza a közösségi életben való részvételét. A szülők érdeke is, hogy az elrontott házasság legsúlyosabb sérültje, a gyermek ne szenvedjen a felnőttek ellentétei miatt. A hatósági munka során a védő- és óvóintézkedések egyik végső formája, megoldása az állami gondozásba vétel. Megyénk területén 1731 állami gondozott gyermeket tartunk számon, illetve ennyit helyeztünk el gyermekvédő intézetekben. Elismeréssel kell szólnunk azokról a gondozó-szülőkről, akik az állami gondozásba vett gyermeket befogadják és meleg családi otthont nyújtanak nekik. Az örökbefogadási eljárás során a családját vesztett gyermekeknek meleg otthonhoz való juttatását segítették, illetve segítik elő a gyámügyi dolgozók. Így évente 40—50 gyermek élvezheti a szerető, új szülő gondoskodását kálkodni kell a fiatalkori bűnözés megelőzésében. Dr. Szckoli Gyula a megyei tanács vb igazgatási osztályának vezetője Kecskeméti utcák,. Burkolat és szabályrendelet A közelmúltban többen szóvátették a megyeszékhely útburkolatainak elhanyagolt állapotát. Az illetékesek — a Közúti Igazgatóság, a városi tanács — azonban hallgatott, s hallgat ma is. Eközben a járművezetők — akár a város OLVASÓINKÉ A SZÓ Legyen valóban zavartalan Meggondolatlan házasságok Köztudott, hogy a 12—18 éves, tehát - kiskorú személyek csak gyámhatósági engedéllyel köthetnek házasságot. Általános és megyénkre is jellemző, hogy a házasságkötés — férfiaknál és nőknél egyaránt — a fiatalabb évekre tevődik át. Fel kell hívni azonban a figyelmet a korai házasságkötés esetleges káros hatásaira, következményeire. A kellően meg nem fontolt házasságok súlyos hatásokkal lehetnek a családra, a társadalomra, de főleg a születendő gyermekre. Az a tény, hogy a gyámügyi eljárásban engedélyezett házasságok 26 százaléka a fiatalos könnyelműség, elhidegülés, az anyagi helyzet kedvezőtlen alakulása miatt felbomlott, intő a kiskorúak szüleinek, de az ezzel foglalkozó szakembereknek is. Következetesen érvényesíteni kell azt a társadalompolitikai érdeket, hogy ne jöjjenek létre a túl fiatal korban kötött házasságok. Szükségesnek mutatkozik, hogy általában férfiaknál 18 év alatt, a nőknél 16 év alatt egyáltalán ne engedélyezzenek házasságot. Meg kell követelni a testi és szellemi érettséget, s meg kell győződni a tervezett házasság anyagi megalapozottságáról is. Még többet kell tenni... Sokoldalú a gyámhatóság tevékenysége, ami az eddig elmondottakból is látszik. De ezen túl kiterjed még többek között a gyámrendelésre, az apa nélkül anyakönyvezett gyermek családi jogállásának rendezésére, a kiskorúakat megillető pénzeszközök fel- használásának ellenőrzésére, a gondnokoltak ügyeire. E sokoldalú munka elemzésénél elismeréssel kell szólni a társadalmi aktivisták segítségéről, akik a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságokban dolgozva szabad Idejüket áldozzák fel és a gyermekért érzett felelősséggel segítik a gyámhatóságok munkáját. Mérlegre téve ezt a munkát, megállapíthatjuk, hogy eredményes. De hogy még- inkább az legyen, el kell érnünk, hogy a társadalmi nevelőmunkának szerves részét alkossa a gyermek- védelem, ami egyúttal családvédelem is. Mivel egyes szülők nem teljesítik, vagy nem teljesíthetik gyermekeikkel kapcsolatos kötelezettségeiket, minden szinten kiemelten kell foglalkozni a megelőző munka szervezésével és irányításával. Az intézmények, vállalatok anyagi eszközeinek igénybevételével pedig támogatni szükséges a gyermekelhelyezési intézetek létesítését, fenntartását, A társadalom — az iskola, valamint az ifjúsági szerkezetek — erejével munA fűtési idény közeled- tén örömmel olvastam, hogy a tüzelőellátás az idén zavartalan lesz. Sajnos, azonban máris az ellenkezőjét tapasztalom, mert bár a közelmúltban állandóan érdeklődtem iszapszén és be- rentei kockaszén iránt, a TÜZÉP Rákóczi úti megrendelő irodájában ismételten azt a választ kaptam, hogy a meglevő készletet már kiírták. És egy tanácsot: érdeklődjem közvetlenül a vasútnál. Az elmúlt hét végén sikerült megtudnom, hogy szofn- baton, október 17-én két vagon (számításom szerint 500 mázsa) iszapszén érkezik. Hétfőn hajnalban már 3-kor sorban álltam a megrendelő iroda előtt. A vállalat egyik alkalmazottja itt azt mondta, hogy iszapszénre és berentei kockaYálaszol a kisiparos 1970. augusztus 25-én közöltük Horváth Tiborné panaszlevelét: A kürt néma maradt címmel. A levélben olvasónk kifogásolta, hogy gépkocsijának kürtjét 60 forintért javította egy kecskeméti autószerelő kisiparos, és a kürt hamarosan újra elromlott. Péter Károly autószerelő kisiparos (Kecskemét, Cimbalmos u. 2), aki a munkát elvégezte, a panasz kapcsán az alábbi választ küldte szerkesztőségünknek. „Szombati napon, a déli órákban jelent meg műhelyemben Horváth Tibor- né, aki közölte, hogy a Balatonra siet, és kérte, hogy a kürtöt javítsuk Ne azonos időben Munkatársaim és jómagam s°kat járunk Kecskemétre értekezletre, tanfolyamokra. Kiskunhalas és Kecskemét között naponta három autóbuszjárat közlekedik, tehát a kényelmes, kol- turált közlekedés biztosítottnak látszik. A három járat azonban egy időpontban, fél nyolckor indul Kecskemétre! Ez a tény nagyon megnehezíti számunkra az utazást. Legalább az egyiket, a kelebiai kocsit, vagy a bajai gyorsjáratot 30—40 perccel később lehetne indítani. Több utast és valóban kulturált közlekedést jeSzerkesztői üzenetek Aggódó, Kecskemét: Ne agszénre senki ne várakozzon. A várakozók közül ezután többen elmentünk a TÜZÉP központi irodájába, megkerestük a tüzelőszállítási iroda vezetőnőjét. Panaszunkat meghallgatta, tudott a szombaton érkezett iszapszénről, de mint mondta, azt egy előző rendelés kálójaként már eladták. Munkaköröm, beosztásom semmiképpen nem engedi meg, hogy minden hajnalban feleslegesen sor- baálljak. A TÜZÉP intézkedését nem értem, hiszen nekünk családosoknak nem vagon, hanem mázsaszámra kellene tüzelőből a zavartalan, jó ellátást biztosítani. Farkas Gábor mozdonyvezető Kecskemét meg. A kürtöt szétszereltük és megállapítottuk, hogy egy alkatrész tönkrement, ezért a javítás csak a hibás alkatrész cseréjével oldható meg. A 60 forintos összegben tehát 45 forint értékben az új alkatrész is szerepelt. Arról senki sem tehet, hogy az új alkatrész ismét meghibásodott. Ezt a munkát 10 perc alatt lehetetlen volt elvégezni, a javításhoz szükéges idő 35—40 perc. Goromba hangnemet mi senkivel szemben sem engedhetünk meg magunknak, sajnos, azonban gyakran előfordul, hogy egy- egy siető ügyfelünk velünk gorombáskodik.” lentene ez az apró menetrendváltoztatás. Csővári Judit Soltvadkert központjában járnak, vagy az 5-ös átkelő szakaszán közlekednek — nern is beszélve a mellékutcákról —, egyre többször emlegetik azokat, akik kötelességüket mulasztva elhanyagolják az útburkolatok rendbehozását. (Kénytelenek vagyunk egyszerűen csak illetékesekről beszélni, ugyanis az úthálózat hovatartozásának káoszában képtelenség eligazodni.) Legutóbb, amikor az átkelőhelyek átépítésével összefüggő gondokra hívtuk fel a figyelmet, több olvasónk, főleg olyanok, akiknek nincs járművük, megkérdezték: mi indokolta az 5-ös főútvonal régi útburkolatának felszedését, ban állna az elrontott útburkolat helyreállítási költségeivel. Csupán egy dolog biztos, s ezt naponta tapasztaljuk: a burkolat marad úgy, ahogy az építők, azaz a bontók hagyták. Kecskeméti utcák, írjuk, de ezúttal nem kizárólag a belterületi utak állapotáról szeretnék néhány szót szólni. Jó néhány évvel ezelőtt szabályrendelet készült, mely szerint a traktorok, vontatók, nem hajthatnak be a város központjába. Egy ideig a tiltó táblák ott virítottak a betorkolló utcákban, de manapság sehol sem találni őket. Ha akadna még egy- kettő, tilalmát következeTraktor a város közepén. Erre a járműre vonatkozott a kitiltási szabályrendelet, de amint látható, ez a traktoros sem veszi komolyan hiszen az új burkolat átadási ideje csak 1972-ben várható? Próbáltunk keresni valakit, aki erre pontos választ tudott volna adni, de férfiasán bevalljuk: nem találtunk. Feltehető, hogy e cikk olvasása után a valóban illetékes megadja a felvilágosítást. Nemcsak az 5-ös útvonalon van azonban baj, hanem máshol is! Hosszú lenne felsorolni azokat az utcákat, amelyekben különböző vállalatok, különböző célok és okok miatt felbontották, az útburkolatot, de annak visszaállítását már elmulasztották. A magunk részéről elképzelhetőnek tartjuk, hogy ezeket a vállalatokat, termelőszövetkezeteket anyagilag felelősségre vonják a hanyag munka miatt, ám ez nem kerül a nyilvánosság elé, s talán a büntetés sem olyan súlyos, amely aránytesen figyelmen kívül hagyják. Ügy tudjuk, hogy a szabályrendeletet nem vonták vissza, tehát a tilalom még fennáll. Ennek ellenére senki nem törődik azzal, hogy a város központjában levő irodaházakban, hivatalokban a traktorok zajától, fülsiketítő pöfögésétől gyakran nem lehet dolgozni, lakásokban pedig pihenni. A megyeszékhely útjain szerzett tapasztalatokat azzal zárnánk le: érvényt kell szerezni a rendelkezéseknek, akár burkolat helyreállításról, javításról, forgalmi jelzőtáblák elhelyezéséről, felújításáról vagy éppen közlekedési tilalomról van szó. Ha a rendelkezések betartását szigorúan ellenőriznék, a vétkeseket felelősségre vonnák, valamit javulna Kecskemét közlekedési helyzete. Gémes Gábor Pályázati felhívás A MAGYAR NÉPHADSEREG KATONAI FŐISKOLAIRA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSRE A Magyar Népköztársaság belügy- és művelődésügyi miniszterével, illetve a KISZ Központi Bizottság első titkárával egyetértésben JELENTKEZÉSRE HÍVJAK FEL mindazokat a 21 évnél nem idősebb ifjakat, akik dolgozó népünk fegyveres szolgálatát hivatásuknak érezve, a Magyar Néphadsereg vagy a Belügyminisztérium Határőrség, illetve Karhatalom hivatásos tisztjei kívánnak lenni, ameny- nyiben középiskolai tanulmá— a „Kossuth Lajos” Kató- | sülnek. A tanulmányokhoz nai Főiskola gépkocsizó lövész, 1 szükséges tanszereket, köny- páncélos, tüzér, műszaki, kar- veket, segédeszközüket a í is- hatalmi vagy határőr szakára; kola parancsnoksága t-'ztosít— A „Zalka Máté” Katonai ja. Műszaki Főiskola légvédelmi a teljes ellátáson kívül — tüzér, vegyivédelmi, híradó, j elért tanulmányi ere dimír űk- lokátoros, járműtechnikus vagy tői függően — növekvő össze- hadtáp szakára; _ ! gű zsebpénzt kapnak. A tanul— a „Kilián György” Repülő mányi évet eredményesen beMűszaki Főiskola repülőtech- fejezett növendékek részére 24 nikus, repülő hajózó vagy he- nap szabadság jár. Hkoptervezetői szakára. I A növendékek kulturális és Abban, hogy a J®Jentkezo, Sp0rti^ényeinek kielégítéséről ®.zal^ra iiyer,xílvéteIt’ Äa a főiskola parancsnoksága gon- felvételi vizsgán elért eredmé- finQun^;i, nyének, valamint a pályázó j figyelembevételé- ; A katonai főiskolák tanulgódjon, nevét panasza továb- ^illetőleg' korábban i vel^tönénlk döntés. i minyl M<=je négy év. A föisbításakor nem közöltük. A le- befelezték I A felvételi vizsga eredmé- kólát sikeresen elvégzett és írtak alapján biztosak vagyunk mar oeiejezieK. | ny^rQj a pályázókat a főisko- felavatott növendékek a Maabban, hogy problémáját az A katonai főiskolára pályázó lák 1971í májUs 1-ig a kiegé- gyár Néphadsereg vagy a Belilletékesek megoldják. tanulók jelentkezési lapot a ! szító parancsnokságok illetve ügyminisztérium Határőrség, K. Ilona, Kiskunhalas: Kö- középiskola igazgatójától, az parancsn0kaik útján * írásban illetve Karhatalom hivatásos s7önjük tudósítását, írjon más- előző években végzettek a ki- | értesítik. Azok a pályázók, tisztjei lesznek. kor is. egészítő parancsnokságtól kapPaksi Jánosné. Alpár, I. kér. nak. 58.: örömmé’ olvastuk a Kecs- A jelentkezési lapot a mel- keméti Szolgáltató-Javító és lékletekkel együtt a középis- Vegyesipari Vállalat levelét, kólát a folyó tanévben végző melyben Benke János igazga- Pályázók az iskola igazgatóiátó közli szerkesztőségünkkel, iák, a korábban végzettek a hogy Slawa márkájú karórá- kiegészítő parancsnokságnak ját megjavították és eljuttat- j adják át. ták az On címére 1 A jelentkezők pályázhatnak; akik a főiskolán nem nyertek A főiskolák által adott okfelvételt, ha egyidejűleg más levelek a parancsnoki vagy felsőoktatási Intézménybe is technikusi szaktól függően a jelentkeztek, ott felvételi vizsgát tehetnek. A TANULMÁNYI EV KEZDETE AUGUSZTUS 1—5. A katonai főiskolák növendékei teljes ellátásban részepolgári életben, általános iskolai tanári, illetve felsőfokú szaktechnikus! munkakörök betöltésére jogosítanak. PÁLYÁZ A TI HATÁRIDŐ; * 1971. JANUAR 31-E.